Megjegyzés: A Chrystal egyik gyönyörű dala ihlette :)

Veszélyes játék

Lassan elmúlik éjfél, rögtön megöl az unalom, nem vagyok képes sokáig várni, türelmetlen vagyok, bár tudom ez nagyon rossz tulajdonság.

Kedvesem már biztosan rám vár a Rengetegben, ez az egyetlen hely, ahol békében tudunk találkozni, a többiek nem értenék meg, nem is lenne szabad szeretnem, de most mit tehetnék, megtörtént. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire áthágok majd minden szabályt, de úgy gondolom nem szabad magam ellen küzdenem, ki tudja mi lenne a vége… fázva lépkedek az úton át a városon. Roxmorts békés lakói most mind az igazak álmát alusszák.

Milyen hideg van, mindjárt karácsony, vennem kellett volna egy melegebb kabátot, mindig szerettem fázni, de most másmilyen volt a hideg, valahogy dermesztő csend honolt mindenütt, lépteim kopogása kísértetiesen hangzik. Eszembe jut egy dalocska, egész nap ezt dúdoltam, nem tudom hogy jutott eszembe, de épp idevág, magamban elkezdem dúdolni, és a szöveget mondogatni. „Lassan esni kezd a hó, de ez sem baj, mert jól tudom, az utca végén állsz s a hóban rég csak engem vársz…” nagyon tetszik a szövege.

Ahogy így ábrándozok valóban véget ér az utca, a szívem nagyot dobban, amikor meglátok egy alakot felém közeledni. Lassan befordulok egy kis utcába, tudom, hogy nem ő az, azt érezném, tehát el kell kerülnöm ezt az idegent.

Megállok egy pár lépés után és egy falhoz hátrálok, megpróbálok nyugodtan lélegezni, de rossz előérzetem van. Hirtelen egy kéz szorítását érzem a karomon, majd egy másik kéz befogja a számat. Az alak előttem áll és egyenesen a szemembe néz, fagyos tekintete megrémít.

Elengedi a számat, tudja, hogy nem kiálltok, arra nincsen szükség.

-Draco, mit keresel itt? -kérdezem fagyosan.

-Miért te mit keresel, vagy kérdezzem inkább, hogy kit? -válaszolt, a hangsúlyától megfagy bennem a vér.

-Mi… miről beszélsz… én csak -dadogom.

-Te csak kiszöktél a kastélyból. Ejnye nem szabadna egy ilyen alak miatt kockáztatnod az életed ilyenkor veszélyes itt járkálni. -mondta gúnyosan. Meglepett ábrázatomat látva.

-Honnan…

-Honnan tudom? Nem nehéz kitalálni, tetszik neked valaki és szemmel követed a pillantásait, a tetteit, és véletlenül rájössz, hogy az illető mégsem olyan angyali, mint amilyennek mutatja magát a világ előtt.

-Angyali? -nevetem el magam. Valójában azonban megrettentem, csak kedvesem hívott így „Angyal”.  Talán szőke hajam miatt, és mert karácsonykor mindig annyira elememben voltam, hogy a legőrültebb pimaszságokra voltam képes. Múlt évben éppen egy ilyen pimaszságon múlott a boldogságom is. Mindig szerettem játszani az emberekkel, kihozni egyeseket a sodrukból. Éppen Őt sikerül feldühítenem, nem is tudom hogy volt hozzá bátorságom, vele senki nem mert szembe szállni, mindenki utálta, én… tiszteltem, mert egyedül nála nem tudtam elérni a +100 pont, majd szájalásért –100 pontot (csak a –200 pont levonást a Hollóháttól). Ahogy ezek végigfutnak az agyamon még inkább feltámad a rossz előérzetem.

-Pontosan. Igazán furcsa, hogy egy ilyen szánalmas alak mennyire más tud lenni egy csinos nő társaságában, aki…

-Aki szereti-fejeztem be mielőtt valami egetverő pimaszságot mondhatott volna.

-Igazán? -kérdezte cinikusan. –Mit tud adni az a nyomorult, amit egy korodbeli srác nem?

-Egy korombeli srác? Ezt vegyem ajánlatnak? Egyébkéntmeg semmi közöd hozzá, de elmondom, hogy tudd: azt hogy kibe szeretsz bele nem te döntöd el. -sziszegtem mérgesen.

-Ez szépen hangzik… de talán másképp döntenél, ha megismernéd, hogy mit tud nyújtani egy kis pénz és méltóság. -arcán ijesztő vigyor jelent meg. Meg akart csókolni, de nem engedtem, lefogta a karom, én pedig nem tehettem mást, mint dühösen kapálóztam a karjaiban.

-Eressz… nekem nem kell a pénzed, nem kellesz, értsd már meg te szánalmas idióta… engedj el. Segítsen már valaki! –próbáltam kitépni magam az öleléséből.

-Még mindig őt várod? Nem fog jönni, nem ő küldte az üzenetet, bolond vagy, hogy pont vele kezdtél. -nevetett cinikusan.

-Azt mondtam: eressz.

Hirtelen enyhült a szorítás, valaki hátulról megragadta Draco talárját és hátrarántotta.

-Mi a fenét csinálsz fiam?- Lucius, már csak ő hiányzott. –Ne fecséreld az időd egy ilyen sárvérűre. -hangzott a szokásos mondat, amit mindig elmondott, amikor az iskola közelében járt. Ha tudná ki is vagyok, de szerencsére nem tudja, pedig hogy elmondanám neki, hogy ki is a nagyapám. Elmosolyodom.

-Vigye innen a fiát Lucius, és tanítsa egy-két dologra, hogy hogyan is kell bánni a „nőkkel”. -szólaltam meg pimaszul.

-Fogd be a szád Anna. -pirított rám Draco.

-Nem emlékszem, hogy partit hívtak volna össze ma estére Mr. Malfoy. -szólalt meg egy hang a sötétből.

-Én sem Perselus, éppen… a fiammal jártam erre, amikor a kisasszonnyal találkoztunk. -hazudott Malfoy szemrebbenés nélkül.

-Úgy gondolom, hogy a fia senkinek sem szólt, amikor elhagyta az iskolát, az ajánlom kísérje vissza gyorsan mielőtt valakinek eszébe jutna megtámadni a gyereket. -mondta Piton kimérten.

-Természetesen. -fintorgott Lucius. –A kisasszonyt pedig vigye maga vissza, úgy látom ezek a fiatalok nincsenek túl jóban, az ő érdekükben nem kéne együtt visszatérniük. -persze, csak azért mondtad, nehogy bárki azt higgye, hogy Draco és köztem van valami.

-Akkorhát Jó estét! -válaszolt Piton.

-Jó estét. -mondta Lucius kimérten, és fiát karjánál fogva vezette el.

-Gyerünk. -szólt rám dühösen. Nem esett jól a stílusa.

Ahogy befordultunk a sarkon meg akartam szólalni, bocsánattal tartoztam, mert naiv voltam. –Bocsáss meg, nem tudtam…-kezdtem, ekkor a falhoz szorított és szorosan átölelt. Elakadt a lélegzetem, olyan jól esett a közelsége.

-Van fogalmad róla mit tehettek volna ezek veled? -mondta halkan.

-Csak nem aggodalmat hallok a hangodban? -csipkelődtem és hozzá bújtam. –Vállalnom kellett a kockázatot, ha látni akartalak. Nem tudhattam, hogy nem te hívtál, sajnálom. -sóhajtottam.

-Hogy vagy képes ezt megtenni? Hogy vagy képes velem lenni? -kérdezte szomorúan.

-Kellemes időtöltés a fagyban a sötét utcán sétálgatni, és utána még kellemesebb időtöltés, ha az ember legszerencsétlenebb ismerősével találkozik össze, aki betegesen féltékeny és képes bármire. -vigyorodtam el. A szemébe néztem, ami most komor és csalódott volt.

-Szerintem nem éri meg miattam bajba keveredned legjobb lenne, ha… -nem engedtem, hogy folytassa, ezt a gondolatot is ki akartam törölni a fejéből. Erősen beleharaptam az alsóajkába és megcsókoltam. –Meg akarsz ölni? –suttogtam, amikor levegőt vettem. Nem volt több szóra szükség, még ha ez volt a utolsó évem Roxfortban, akkorsem hagytam volna el őt, még arra a néhány hónapra sem, egyetlen ember van, aki tud rólunk, de őt nem lesz nehéz elhallgattatni, vagy megölöm, vagy csendben marad, egyébként is van annyi titka, hogy zsarolhassam, ha ahhoz van kedvem.

Vége