8. Az álomnő főzet 2.


Az álomnő főzet három férfi hajszállal… ez nem az volt, amire Perselus Piton valaha is vágyott életében. Ha Hermione Granger három hajszála lett volna a főzetben, az is durva eredménnyel járt volna. Megháromszorozott volna minden érzést – vágyat, kínt, kielégülést. De három férfihajszál egy heteroszexuális férfinak – ez olyan volt, mintha belecsöppent volna a legdurvább slash történetbe – HÁROMSZOR! EGYSZERRE!

Amikor Piton reggel felébredt, hirtelen azt sem tudta, mit tegyen. Hányja ki az előző napi vacsorát, vagy egyszerűen ölje meg magát? Ezt az érzést nem éli túl! Egész éjszakás pikáns kalandjai Ron Weasley-vel… ez több volt, mint amit el tudott viselni. Sokkot kapott. Csak feküdt ágyában és remegett a kíntól. Nem volt ereje felkelni, vagy bármi egyebet tenni. Az még hagyján, hogy életében először megtapasztalta, milyen egy férfival lenni, de legalább valaki más lett volna! Csak nem Weasley! Ron Weasley egyszer, kétszer, háromszor, orálisan, análisan… nem! Perselus Piton – gyermekkora óta talán először – elsírta magát.

Már dél lehetett, amikor valaki bátortalanul kopogott ajtaján. Alig bírt erőt venni magán, hogy kiszóljon, ki az.

- Perselus, jól vagy? – hallotta Draco aggódó hangját.

- Nem – szólt ki gyenge hangon, őszintén.

- Bemehetünk?

Piton tudta, hogy este alaposan bezárkózott, de szüksége van segítségre.

- Megpróbállak beengedni – mondta, és percek alatt sikerült
elbotorkálnia az ajtóig. Pálcáját meg se próbálta használni. Nagy nehezen kinyitotta az ajtót. Kint Draco mellett persze Granger állt. Piton egy pillanatig mérges lett a lányra - mégis mit keresett rajta Weasley hajszála? -, de aztán rájött: csak azt kapta, amit megérdemelt. Figyelmetlen volt.

- Szent Merlin, Perselus! Mi történt veled? Megtámadtak? Beteg vagy? Pocsékul nézel ki!

A két fiatal közben belépett az ajtón. Amikor Piton látta, hogy Draco esetlenül támogatni akarja, gyorsan Hermionéhoz fordult. Nem volt felkészülve arra, hogy egy fiú érjen hozzá…

- Miss Granger, visszasegítene az ágyig? – kérdezte így a lánytól. Hermione hagyta, hogy rátámaszkodjon, majd visszakísérte az ágyig, és felemelte a takarót, míg alábújt.

- Mi történt? – ismételte meg a kérdést Draco.

- Semmi. Romlott lehetett egy hozzávaló a bájitalban, amit este ittam meg – mondott „féligazságot”. – Az gyengített le ennyire. Estig ágyban maradok, és rendbe jövök – bíztatta inkább saját magát, mint vendégeit.

- Segíthetünk valamiben? – kérdezte a lány. – Főzhetnénk Dracoval egy ellenszérumot, vagy valami hasonló…

- Ha lenne ellenszérum, csakis önre és Dracora bíznám az elkészítését – közölte fakó hangon, csukott szemmel a férfi. – De nincs ellenszérum. Magamtól kell rendbe jönnöm. Addig figyelniük kéne helyettem a Dursley házat. Draco, megtennéd?

- Megyek – ígérte a fiú. – Addig Hermione vigyáz rád. Ne hagyd magára, rendben? – nézett a lányra.

- OK! – válaszolta, és leült egy fotel szélére, ami ruhákkal volt tele.

- Elnézést a rendetlenségért. Nálam mindig ez van. De helyezze magát kényelembe valahogy, ha tényleg maradni szeretne. Nem muszáj, majd megleszek valahogy – tette hozzá.

- Ne vicceljen! Nem hagyom magára! Csak pihenjen, jó? Nem éhes?

Piton megrázta a fejét, majd csukott szemmel tovább feküdt.
Hermione ijedten nézte megkínzott arcát. Látszott rajta, hogy „belülről” szenved. Nem tudta, hogy segíthetne. Végül rövid hezitálás után megfogta a férfi fakó kezét. Piton nem tiltakozott, inkább hálásan megszorította a lány kezét. Így maradtak. Nem mondtak semmit. Mindkettőjüket valamilyen nyugalom szállta meg, ahogy Piton csukott szemmel feküdt, Hermione pedig némán vigasztalta érintésével. Piton arcvonásai ellazultak, míg lassan álomba merült.

-----------

Hermione mialatt nézte az alvó férfit, azon gondolkodott, mi történhetett vele valójában. Egy romlott hozzávaló a bájitalában, ugyan már! Majd pont a Bájitalok Mestere ront el egy bájitalt!

Minél tovább nézte a férfit, annál inkább úgy érezte, hogy valami óriási lelki trauma érhette. Valami, amire nem számított. Legszívesebben átölelte volna Pitont. Megvigasztalta volna, mint egy kisgyereket, magához ölelve, a hátát simogatva, lágyan ringatva. Ehhez persze nem volt mersze, de a kézfogása is segített – érezte. Maga se vette észre, mikor kezdte el finoman simogatni a férfi karját másik kezével. Piton álmában elmosolyodott. Ezen felbuzdulva a lány továbbment: most az arcát simogatta meg, de erre már felébredt.

- Bocsánat – jött zavarba a lány.

- Nincs miért – sóhajtotta a férfi. – Köszönöm, hogy velem van – suttogta.

Olyan meghitt volt ez a pillanat, hogy egyikük se szívesen szakította meg.

- Miss Granger? – szólalt meg percekkel később Piton. – Mennyire ért a felejtésátkokhoz?

- Hát… az elméletéről minden információt elolvastam, de soha nem próbálkoztam vele…

- Nézze, én bízom önben, hogy képes rá. Megtenné nekem, hogy felejtésátkot szór rám? Tegnap estétől kezdve felejtsek el mindent, jó?

- De uram… - döbbent meg a lány a furcsa kérésen.

- Kérem, nem leszek hálátlan! És ha az én pálcámmal csinálja, nem csapják ki az iskolából, mert a Minisztérium azt hiszi majd, hogy én használtam. Kérem, tegye meg! Örökre hálás leszek érte!

- Nem is fog rá emlékezni, hogy megkért! Főleg, ha valamit rosszul csinálok, és több emlékét törlöm, mint kéne!

- Vállalom a kockázatot! Írok előtte egy nyilatkozatot, hogy én kértem meg a felejtésátokra, ha valami rosszul sülne el. Kérem! – könyörgött. Hermione nem tudott ellenállni a férfiből áradó kétségbeesésnek. És ahogy reménykedve szorította a kezét! A lány sejtette, hogy a férfi élete során talán soha nem könyörgött még így valakinek. Fontos lehet neki ez a felejtésátok, ha még erre is képes: könyörög – ráadásul egy griffendéles diáklányának!

- Rendben, megteszem – suttogta.

- Köszönöm. Hozna pergament és pennát?

Miután megkapta, két pergament írt. Az egyikben leírta, hogy ő kérte meg a lányt a varázslatra, és minden felelősséget átvállal. A másikat hosszabban írta, majd lezárta és elrakta.

- Leírtam, amire mindenképpen emlékeznem kell majd az este óta – mondta, mélyen a lány szemébe nézve. A lány ettől megborzongott.

- Itt a pálcám – adta a lány kezébe. – Gyakoroljon vele egy-két varázsigét, hogy megszokja.

Hermione elvégzett néhány bonyolultabb transzfigurációs varázslatot, míg úgy nem érezte, hogy készen áll.

- Ha végzett a varázslattal, azonnal dobja el a pálcát és ugorjon el – tanácsolta a férfi. – Ismerem magam annyira, hogy tudjam: nem reagálok nyugodtan arra, ha azt látom, hogy valaki rám fogja a saját pálcámat és nem emlékszem semmire. Azonnal igyekezzen megnyugtatni, jó? Előre bocsánatot kérek, ha durva lennék. Azaz, ha a szokásosnál durvább lennék – tette hozzá egy apró mosoly kíséretében. - És ne izguljon, én megbízom önben. Ha ezt rosszul tenném, úgysem fogok emlékezni rá – próbált viccelni újra.

A lány idegesen bólintott.

- Nem akarja varázslás előtt kihasználni a helyzetet? – kérdezte Piton hirtelen. – Most bármit a szemembe mondhat, amit szeretne, de eddig nem mert. El fogom felejteni, nem lesz következménye.

Hermione egy pillanatig elgondolkodva nézett bájitaltan tanárára. Fejében cikáztak a gondolatok, mit is mondhatna. Végül előszedte griffendéles bátorságát – vakmerőségét? – és kibökte: - Lenne valami tanár úr, amit szeretnék – közölte.

Piton várakozásteljesen ránézett.

Következő fejezet