Holnap

M= Miriam

P= Perselus Piton

L= lányka

M:- Mi lesz velünk holnap?

P:- Hogy érted? Édesem, mi baj? Olyan furcsa vagy mostanában. És ez a kérdés…

M:- Á, mindegy… felejtsd el…

P:- Na de…

M:- Tss… hagyjuk… inkább ölelj át.

**

M:- Már azt hittem, lesz még egy nyugodt estém…

P:- Ezt mire véljem? Esetleg zavarlak?

M:- Nem… dehogy… ne haragudj…

**

M:- Már megint? Te… te mindig csak oda mész, neked mindig csak ott van dolgod! Mintha ez a ház már nem is lenne az otthonod! Szinte sosem látlak, valamilyen kifogással mindig elmész, és csak napok múlva jössz vissza! Azt hittem, az az időszak már elmúlt… véget ért…

P:- Ugyan, hagyd már abba! Hát nem érted? Semminek sincs vége! Azt hiszed, nekem olyan könnyű? Értsd már meg végre, hogy veszítettünk! A sorsom megpecsételődött, és a tiéd is, amikor hozzám jöttél! Akkor vállaltad, de tudtam, hogy nem bírod sokáig… Ha akarsz, még elmehetsz… Ő még nem tudja, hogy te… hogy vagy nekem.

M:- Na igen… itt vagyok neked… csak épp te nem vagy itt. Mindegy, meg kell értenem, hogy feladatod van, ebben igazad van. Nem állok az utadba… menj.

**

P:- Hogy? Miről van szó?

M:- Nem miről, hanem kiről… a lányunkról, Perselus. El kell mennem a vérellátóba, nincs mese, de ma délután lesz az előadás, amiben a lányunk is szerepel. Tudod, az iskolájában. Amiről annyit mesélt… nekem, legalábbis.

P:- Ha megint arra célzol, hogy nem töltök vele elég időt, hát tudd meg, mesélt nekem a darabról, sőt, a szövege egy részét együtt tanultuk meg!

M:- Ó, bravó. Akkor elviszed? Így is csalódott, hogy én nem leszek ott. De azért megérti… sok ember élete múlhat azon, hogy hányan és milyen erőbedobással gyűjtik be a vért a három órával ezelőtti katasztrófa még életben maradt áldozatainak. Tíz perc múlva indulnom kell, szeretném, ha időben odaérnétek.

P:- Egy szóval sem mondtam, hogy ráérek. Szerinted nekem nincs semmi dolgom? Tudod, hogy ez az időszak keményebb, mint a többi.

M:- Na de Perselus! Kérlek, ugye nem akarod a lányodat a bájitaljaidra cserélni?

P:- És te a sebesültekre?

M:- Merlinre, tisztában vagy azzal, miket beszélsz?? A te hülye bájitalodon csak egy… ember… egy szörnyeteg élete múlik, s tán még az sem, mert csak vegetál az a roncs! Hahh, illetve, még ezt sem tudom, nem tudom, mivel tömöd azt a szerencsétlent, mert még ezt sem mondod el! Hidd el, szívesen nemet mondanék a vérellátónak, a munkámnak, de segítenem kell!

P:- Na persze… pont te vagy nélkülözhetetlen…

M:- Nem, Perselus, MINDENKI nélkülözhetetlen!

P:- Tudod mit, egyikünk sem lesz ott! Lesz még színdarab abban az iskolában.

M:- Nos rendben. Akkor ne vidd el. De később ne lepődj meg, ha egyedül a te ürügyedet nem fogadja el. Igaz, már megszokhatta, hogy az apja sosincs vele.

P:- Túl fogom élni…

**

M:- Mi történt, kicsim?

L:- Elmaradt az előadás… megbetegedett a tanító néni, és nélküle nem tarthattuk meg.

M:- Ó, akkor legalább ott lehetek, ha újra megrendezik. És akkor talán a papa is elmegy majd…

L:- Ott volt.

M:- Hogy hogy? Hát nem Susanékkal mentél?

L:- Nem, dehogy is. A papa nem mesélte? Elvitt, és velem maradt, amíg ki nem derült, hogy nem is lesz semmi, aztán hazahozott, még meg is vígasztalt, de aztán el kellett mennie dolgozni.

M:- És teljesen egyedül hagyott??

L:- Ugyan anya! Már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül legyek itthon! Ezt a papa mondta a saját szájával, bizony! És amit a papa mond, az úgy is van! De legalább elvitt, és ott volt velem.

M:- Igen kicsim, így van… legalább ott volt…

**

M:- Köszönöm.

P:- Mit köszönsz?

M:- Hogy itt vagy… velem… velünk… ma este. És mindig.

P:- Ez természetes.

M:- Természetes, hogy ide jössz haza, nem máshova? Miért? Mert muszáj, mert megszoktad? Vagy mert…

P:- Mert itt él a családom. És nem a ház miatt jövök ide, hanem a családom miatt… hozzátok jövök haza.

M:- De olyan ritkán…

P:- Tudod, miért. Ugye nem kell még egyszer elmondanom?

M:- Nem, dehogy… tudom én, és értem, csak… nehéz elfogadni… hiszen már annyi éve, hogy…

P:- Igen, hosszú idő telt már el A Háború óta… de tudod, hogy mi lett a vége… s amíg él, illetve vegetál, ahogy te mondtad, addig őrizni kell és engedelmeskedni neki, mert még mindig elég híve van ahhoz, hogy bosszút álljon azért, amiért ismét elveszítette az erejét, amit olyan nehezen szerzett vissza.

M:- És te ismét erősíted őt…

P:- Nem, ebben tévedsz. Az Ő erejét már semmi nem adja vissza… csak Ő hiszi ezt. Én pedig erősítem a hitét, de gyengítem a maradék erejét. Szép csöndesen rohad el… én pedig asszisztálok hozzá.

M:- Tehát egyszer vége lesz? Egyszer itt leszel velem teljesen?

**

P:- Gyere, mutatok valamit.

M:- Újság, igen, láttam…

P:- Nem, ez másik… olvasd.

M:- El… elpusztult… vége… eltűnt… megszűnt… a fekete felhő és Ő… a fekete felhő… Ő volt a fekete felhő! Egyszerűen… vége?

P:- Hamarabb, mint bárki gondolta volna…

M:- És mindez azért, mert…

P:- Igen. Nem voltam egyedül, rengetegen segítettek. Együtt, közös erővel taszítottuk véglegesen a szakadékba. Vége van.

M:- Perselus! Most már tudom, mi lesz velünk holnap!

P:- Igen? Mi lesz?

M:- Élni fogunk!