Kényszerszabadság

- Szent szalmiákszesz! Mi ez a dübörgés? – kérdezte Elizabeth összerezzenve. Épp Madame Pomfreyval beszélgettek, mikor a kastély falai iszonyú robaj közepette megrázkódtak.
- Nekem úgy tűnt, alulról jött! – nézett rá sokatmondóan a javasasszony.
- Megyek, megnézem Perselust! – pattant fel a fiatal boszorka székéből, és sietős léptekkel a pinceszint felé vette az irányt. Sejtése beigazolódott. Benyitott, és látta, a bájitaltan termet padlótól a mennyezetig királykék szirup borította, természetesen beleértve az elkövetőt is.
- A nyavalya vigye el ezt a receptgyűjteményt! – dohogott a férfi dühösen. Eliza megnyugodva mosolygott kedvesén, aki kissé komikus látványt nyújtott: fekete haját és talárját kék pacák tarkították. A bájitalok mestere épp felkászálódott a földről, mikor észrevette a lányt.
- Ha egy szót is szólsz, nem állok jót magamért! – fenyegette meg. Lizy ajkába harapott, de így sem tudta elrejteni bujkáló vidámságát.
- Mi történt? – kérdezte túlzottan tettetett komolysággal.
- Ami már kétszer a héten! És én újra bedőltem ennek az átokverte könyvnek! – szitkozódott tovább Piton.
- Dobd ki végre a kukába! – lépett át a lány két kék tócsán, és érintette meg óvatosan a férfi karját.
- Lassan ott fog landolni, elveim ellenére! – fordult meg vészes gyorsasággal a varázsló, néhány milliméterre Elizabethtől. Szeme szikrákat szórt, fékezhetetlen indulata szinte sütött belőle. Lizy óvatosan hozzábújt, és átölelte.
"Ha már heveskedik, öncélú leszek, és a magam malmára hajtom a vizet!" gondolta, miközben a férfi szája egyre közelebb került az övéhez. Pár pillanat múlva szenvedélyes csókban forrtak össze, feledve mindenkit és mindent maguk körül.
- Ne törődj vele, ráadásul a festést is megúsztuk! Hihetetlenül jó színe lett a teremnek – viccelődött a fiatal boszorkány, még mindig kedvese karjaiban.
- Ordo et mundici! – suhintott Piton, és a helyiség egy pillanat alatt tisztává vált.
- Neked viszont ajánlom figyelmedbe a fürdőszobát – incselkedett Eliza tovább.
- Talán valami szokatlant lát rajtam a kisasszony? – adta vissza a feldobott labdát a bájitaltan tanár.
- Ugyan, elképzelésem sincs, mire gondolsz – kacsintott vissza a megkérdezett távozóban.
Néhány perc múlva a tanárnő az igazgató ajtaja előtt járkált idegesen fel s alá.
"Ez már a harmadik a héten! Túlhajszolja magát, augusztus eleje van, tombol a nyár, és ő az álomfőzet tökéletesítésén munkálkodik. Szerintem hiányzik a szótárából a pihenés kifejezés…"
- Akkor sem mehet így tovább! – mondta hangosan az utolsó mondatot, és bekopogott.
- Gyere gyermekem, már vártalak – köszöntötte el az igazgató sejtelmesen ezüstös, félhold alakú szemüvege mögül.
- Tudtad, hogy jövök? – csodálkozott a lány.
- Körülbelül tíz perce sétálsz az ajtóm előtt, gondoltam, egyszer csak bejössz – hunyorgott az idős varázsló.
- Perselusról szeretnék Veled beszélni! – kezdett bele mondandójába Elizabeth.
- Ugye nincs semmi baj? – az igazgató tekintete egy szemvillanás alatt megkomolyodott.
- Ha úgy vesszük, nincs… Csak… egyszerűen nem bírom nézni, ahogy halálra dolgozza magát – bukott ki belőle végül.
- Amióta ismerem, a munkájának élt, lehetetlen az üst mellől elrángatni – jegyezte meg az ősz hajú férfi. Lizy sokat sejtetően húzta fel szemöldökét. – Mindazonáltal felsőbb utasításra el tud szakadni, még ha kelletlenül is – tette hozzá.
- Azt hiszem, ennek most jött el az ideje – nézett mélyen a fiatal nő az igazgató mélykék szemébe.
- Bízd csak rám! – felelte a férfi, és mintha szeme kacsintásra rebbent volna.
- Köszönöm! – mosolygott Elizabeth egy megkönnyebbült sóhajjal fűszerezve, majd távozott.

- Még hogy kikapcsolódás! Meg egyhangúság! Tudja is Albus, milyen egy bájitaltan óra Longbottommal! Minden alkalommal hálásak lehetünk, hogy egyben maradt a kastély! Az a fiú kész katasztrófa! – tört ki a tanár, miután hangos dörrenés keretében bevágta maga mögött az ajtót. Fekete hajfürtjei kissé szemébe lógtak, talárja a tehetetlenségtől vad táncot járt körülötte, ahogy hirtelen megtorpant. Eliza meglepetten nézett fel könyvéből. Ekkora ellenállásra és tomboló haragra nem számított. A férfi fél órát töltött Dumbledore-nál, ezek szerint nem sok sikerrel.
- Mi történt? – kérdezte a lány inkább felszólítón, mintsem kérdezőn.
- Hogy mi történt??? Csupán annyi, már nem vagyok elég jó! – szűrte fogai közt a szavakat, majd elhallgatott, ám látva párja kérdő tekintetét tovább folytatta. – Albus kényszerszabadságra küldött, akármilyen finoman is vezette fel a dolgot! Magyarul kitette a szűrömet a kastélyból három napra! Biztos az a hibás könyv az oka mindennek! Akkora robaj még Roxmortsba is elhallatszott! – ökölbe szorított kézzel hadonászva, viharos léptekkel járta be a szobát. Egész lényéből áradt a fékezhetetlen indulat. Lizy tudta, ilyenkor egy rossz hang is olaj lehet a tűzre.
- Mit mondott pontosan?
- Perselus, azt hiszem, szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra, Roxfort falain kívül. A kastély egyhangúvá válhat, ha hosszasan itt tartózkodik valaki. Szóval, mint az iskola igazgatója, elküldelek három napra pihenni. Nem szeretném, ha a tanári kar egyik oszlopos tagja kimerülten kezdené az évet! – idézte szó szerint az igazgatót.
- Látod, Albus megmondta az okot, és ebben egyet kell értenem vele. Nézd a dolog jó oldalát, kettesben tölthetünk egy kis időt, erre nem sok lehetőségünk volt mostanság… persze, csak ha igényt tartasz rám! – nézett rá ártatlanul.
- Talán azért nem volt, mert mindig a világmegmentő öcsédet pesztráltuk! – csattant fel a férfi.
- Aki azóta már az aurorképzőt is maga mögött hagyta! – replikázott. Harry volt kapcsolatuk kritikus pontja, iránta tanúsított, homlokegyenest ellenkező érzelmeik miatt még most is képesek voltak vitába szállni.
- Különben meg miért ne akarnék Veled lenni?! Ez volt az egyetlen indok, amiért ráhagytam minden vita nélkül!
- Akkor csomagoljak netalántán? – ölelte át a lány hátulról Pitont.
- Azt hiszem, nincs más választásunk – fordult hátra az ében hajú varázsló, s éjfekete tekintete jólesően megpihent Elizabeth sziluettjén a bágyadt, délutáni nap fényében.

- Mégis mi a terv? – kérdezte Lizy, mintegy másfél óra múlva, indulásra kész csomagjai mellé kuporodva.
- Gőzöm sincs, azelőtt még nem volt részem ilyenben – tört ki élesen a férfi.
- Ellenben nekem van egy javaslatom – somolygott sejtelmesen a boszorkány.
- Ajaj, mi a biztosíték, hogy túl fogom élni? – kötekedett kedvese.
- Semmi, ilyen túláradó bizalommal…
- Ha Neked hirtelen bevillan valami, az csak eszement ötlet lehet, erre mérget is vennék! – folytatta megszokott stílusában a tanár. – Gondolj csak arra, mikor bemutattál édesapádnak, a szomszédban lakó idős néni majdnem ördögűzőt hívott, mikor meglátott a lépcsőházában… Ennyit a muglikról! – tette hozzá csípősen.
- Nem kellett volna, annyit leskelődnie, csakis magára vessen! – kacagott Elizabeth, mikor eszébe jutott a keserédes történet.
- Milyen próbatételt kell kiállnom a három nap alatt? – adta be derekát a bájitalok mestere.
- Hmm, először is szabadíts ki a Hét Torony fogságából, de ha időközben szőkévé fested a hajad, én esküszöm, nem ismerlek meg – incselkedett vele a lány.
- Esetleg előtte a Sárkánnyal is megküzdjek? – dobta vissza a ziccert Lizynek.
- Nem is rossz ötlet! – kacsintott rá. – Bár, én arra gondoltam, felfedezhetnénk Magyarországot. Lakik ott egy régi barátnőm, aki már többször felajánlotta a lakását, mert nyaranta sosem tartózkodik otthon. Nos? – hadarta el egy szuszra.
- Miért gondolom úgy, hogy ez meg lett tervezve? – vonta össze szemöldökét kétkedve a bájitaltan tanár.
- Szerintem meg akkor érzed jól magad, ha minden mögött összeesküvést gyaníthatsz. Én nem gátollak meg benne! – Eliza próbált pókerarcot vágni, több-kevesebb sikerrel.
- Hová mennénk?
- Budapestre, egy külvárosi kerületbe, ahol csend és nyugalom honol, de nincs messze a pezsgő belváros sem. Ugye, nem hangzik rosszul?
- Addig rágnád a fülem, míg bele nem egyeznék… - legyintett lemondóan a férfi.
- Éééén? Kényszeríttettelek akárcsak egyszer is valamire? – csattant fel a lány, sarokba szorítva párját. – Hallgatás belegyezés… - fűzte hozzá sokat sejtetően.
- Kellett nekem szóba állnom Veled, ez lett a vesztem! – morgott továbbra is Piton.
- Felőlem a szobába zárkózva is töltheted a három napot – vetette fel a fiatal boszorka csüggedten.
- Üsse kavics, ha itt feleslegessé váltam, nincs mit tenni – a varázsló tekintete a történtek miatti elégedetlenségét tükrözte.
- Ez keményebb dió, mint sejtettem, csak bele ne törjön a fogam - töprengett Lizy.
- Indulunk vagy sem? – érdeklődött Perselus.
- Várj, megkeresem a ház kulcsát… Rendben, én útrakész vagyok! – mosolygott párjára, kezében a lakásba jutás tárgyával.

Egy virágokkal övezett kerti út kellős közepén találták magukat, nem sokkal később. Ameddig a szem ellátott, családi házak terültek el. Még a mellékutcát is sokszáz éves platán fák ölelték át lombkoronájukkal. A vasút zaja távoli zümmögésnek hatott. Autó ritkán járt erre, a busz is a főúton közlekedett, ami ötpercnyi sétára volt tőlük.
- Biztos nincs itthon a barátnőd? Nem lenne kedvem magyarázkodni! – mormogta a varázsló, mikor két fiatal fiú furcsán összesúgott a szemközti szomszédban.
- Megmondtam, hogy vedd le a talárodat, eléggé feltűnő jelenség vagy így – mérte végig jelentőségteljesen a lány. Ő, ellenben kedvesével egy térdig érő fekete szoknyát, és fehér, pántos felsőt viselt csupán. A késő délután enyhített a forróságon, a napsugarak már nem voltak gyilkosak, mégis fülledt volt az idő.
- Menjünk be – tanácsolta a varázsló.
- Mihez lenne kedved? – fordult a férfihez Lizy, miután kipakoltak. Piton időközben hajlandó volt megszabadulni a muglik számára szokatlan ruhadarabjától.
"Többször lehetne így lezserebben" a boszorka szája szegletében mosoly bujkált, ahogy meglátta párját, kissé kigombolt fekete ingben, és ugyanolyan színű szövetnadrágban.
- Hiába vigyorogsz, ennél többre nem vagyok hajlandó – mutatott a férfi öltözékére.
- Nekem tökéletesen megfelelsz, a többiek meg nem érdekelnek – kacsintott rá Eliza.
- Nocsak, nocsak miből lesz a cserebogár! – élcelődött vele a bájitaltan tanár. – Ha egyetértesz, sétálhatnánk.
- Remek ötlet – karolt bele finoman a lány.
A nappali égitest már lemenőben volt, mikor elindultak, a horizont a narancs és a vörös legkülönbözőbb színeiben pompázott. Az utcák meghittsége kettejükre is átragadt. Perselus kezdeti zavara is oldódott, hogy Lizy kézen fogta. A házak lassan elmaradoztak, az út is keskenyebbé vált, és feltűnt egy kis erdő.
- Nem egy Tiltott Rengeteg, viszont nekem tetszik – törte meg a hosszas csendet Elizabeth. Piton belegyezően bólintott, feleslegesnek tartott mindenféle beszédet. A lány is megértette, és nem erőltette a társalgást. Az erdőt maguk mögött hagyták, majd elértek a vasúti átjáróhoz, ahol éppen akkor haladt át az egyik éjszakai szerelvény egyenletes zakatolással. Túloldalon, a kockaházak között egy színes, fém elemekből felépített játszótér terült el. Elizabeth halk sikolyt hallatott, odaszaladt az egyik hintához, és belehuppant. A férfi rosszallóan csóválta fejét, mialatt párja után eredt. A lány magasra hajtotta magát, a varázsló nem is merészkedett túlságosan közel, míg Eliza be nem fejezte a szédítő repülést. Akkor a mellette levő hintába ült, és azon fohászkodott, hogy ezt ne lássa meg senki ismerős, mert azt a megaláztatást nem élné túl.
- Esetleg a csúszdát nem óhajtja kipróbálni, Ms Potter? – szegezte neki kíméletlenül a kérdést.
- Köszönöm, azt sose kedveltem – simogatta meg a férfi karját Lizy. – Ne haragudj, amiért elszaladtam, de olyan jó volt újra gyereknek éreznem magam pár pillanatig – nézett mosolygó tekintetével a bájitaltan tanárra.
- Újra? Nem vettem volna észre, hogy felnőttél volna – gonoszkodott Piton.
- Akkor jó, nem is szeretnék sosem – vallotta be lány.
- Szóval nevelhetlek életem végéig? Szép kis vállalkozás, mondhatom – tettette a férfi elégedetlenségét. Elizabeth egy pillanat alatt kedvese ölébe ült, fejét vállára hajtva.
- Még most is úgy gondolod? – szuszogott fülébe a boszorka. Perselus jólesően megborzongott, párja leheletét érezve tarkóján, és karjait a lány dereka köré fonta. Az alkonyt az éjszaka sötétsége váltotta fel, és a csillagok is megjelentek a kifli alakú Hold körül, mikor a szerelmespár folytatta felfedező korzózását. Egy nagyobb dombra kaptattak fel, nem messze a felüljáró hídtól. A belváros fényei, mint sok-sok apró szentjánosbogár világítottak a távolban. A pislákoló utcai lámpák halvány sugarai jócskán alattuk maradtak, nem zavarva a mindent feledtető látványt. A bájitalok mestere is megjegyezte magában, pont ez a nyugalom és béke az, amire szüksége volt. Lopva a mellette álló, karcsú alakra pillantott, és el kellett ismernie, Elizabeth az elmúlt pár évben jobban megismerte, mint ahogy ő saját magát eddigi élete alatt. Azt sem bánta, hogy egy jól megszervezett konspiráció áldozata, kifejezetten élvezte. Ám a kisördög nem hagyta, hogy ezt közölje is kedvesével.
"Úgyis kitalálja, mint mindent, még legilimencia sem kell hozzá, igazi kis boszorkány" azon ritka alkalmak egyike volt ez, mikor a félhomályban büntetlenül gyönyörködhetett a szeretett nő szépségében. Elizabeth az évek alatt szinte semmit sem változott; hosszú, világosbarna hajfonata dereka alá ért; szikrázó, barna tekintete nem vesztett tüzéből; alakja ugyanolyan törékenyen nőies, kamaszkora óta.
"Hogy szorulhatott ennyi odaadás és törődés egy emberbe?" töprengett Piton még mindig. A lány hirtelen megrázkódott, ahogy végigfutott rajta a hűvös szellő okozta borzongás.
– Ideje mennünk, nem hoztál magaddal pulóvert – érintette meg Perselus a vállát. Válaszul egy derűs bólintást kapott. A visszaút során találkoztak egy kóborló kutyával, aki egészen a játszótérig követte őket, majd ott másfelé haladt tovább. A házak legtöbbje az éjszaka sötétjével takarózott, csupán egy-két ablakban világított a pislákoló gyertya lángja, vagy a színes, hangulatos csillár. Izmaik megérezték a hosszú sétát, mire hazaértek, egyszerre dőltek be az ágyba, és nem kellett bárányokat számolniuk, hamarosan álomba szenderültek.

Másnap reggel Elizabeth friss kávé és pirítós illatára ébredt. Jólesően nyújtózott egyet, majd oldalra fordulva megállapította, Perselus már maga mögött hagyta a párnák közti kényelmet.
- Jó reggelt, álomszuszék – köszöntötte a férfi, mikor belépett a konyhába.
- Azt hiszem, ez az én dolgom lett volna, elvégre Te vagy kényszerszabadságon – szabadkozott a lány. A bájitaltan tanár az étkezőasztalra tette reggelijüket, majd egy csókkal kedvesébe fojtotta a további mentegetőzést. Megreggeliztek, utána Eliza is vett egy ébresztő zuhanyt, és a nappaliban lévő kanapén összekucorodtak.
- Mit terveztél mára? – puhatolózott az ében hajú varázsló.
- Városnézés Elizabeth Potter módjára? – cinkos szemvillanását jól ismerte a másik. A férfi komoly arccal egyezett bele, minden önuralmára szüksége volt, hogy ezt a látszatot fenn tartsa, mert még mindig korainak tartotta, beadni a derekát, és elismernie a kiruccanás előnyét.
A külvárosi, körforgalomban közlekedő buszon zötykölődve tervezgette Lizy az előttük álló napot. Minden tagja emlékeztette tegnapi bolyongásukra, mégis jólesően gondolt rá. Perselussal kevés, a tegnapihoz hasonló, bizalmas emlékük akadt. A dolgos hétköznapok uralkodtak kapcsolatunkban, amit a fiatal nő nem talált bajnak, csupán kevesellte a másik félét.
- Megérkeztünk, legalábbis a lefelé zúduló tömegből erre következtettem – hozta vissza Piton a földre. Ők is lekászálódtak, majd metróval eljutottak a belvárosig.
– Ahhoz képest, hogy kisváros, elég sokan utaznak – zsörtölődött a férfi, miközben próbáltak feljutni a felszínre. Budapest szívében egymást érték a szebbnél szebb templomok, régi épületek, üzletek, macskaköves mellékutcák. Egy mozi feliratú, színháznak tűnő épület előtt Elizabeth megtorpant.
- Mit szólsz egy filmnézéshez? – nézett kérdőn a másikra.
- Szívesen, ha beavatsz, mit takar pontosan a fogalom.
- Hm, hogy is mondjam el, olyan, mintha egy merengőbe kerülnél, csak az egészet egy kivetített vásznon látod, és az nem feltétlenül a valóság, hanem kitalált történet is lehet.
- Hogyan lehet valamit látni, ami meg sem történt? – a fekete hajú férfi átható tekintete értetlenséget tükrözött.
- Van egy szerkezet, amit kamerának hívnak, és annak a segítségével rögzítik az eseményeket, amiket eljátszanak – a varázslón látszott, sikerült megértenie a hallottakat.
- Mit ki nem találnak a muglik, hogy megkeserítsék az életüket – adott hangot a bájitalok mestere nemtetszésének. – Felőlem mehetünk – jegyzete meg kelletlenül. Elizabeth kezébe vette a műsorfüzetet, miután beléptek az ajtón, és tanulmányozni kezdte.
- Te el tudod olvasni, ezt a halandzsa nyelvű írást? Nekem attól is zsongott a fejem, amit a metrón akaratlanul hallottam – mondta rosszallóan Piton.
- Ehhez mit szólsz? – mutatott a lány egy címre, amit Perselus el is tudott olvasni: Roger Nyúl a pácban.
- Hogy kerülhet egy nyúl pácba? És ki adhat neki olyan nevet, mint Roger? – a férfi minden kételye dacára ráhagyta a dolgot a nőre, mondván a legrosszabb, ami történhet, hogy alszik egy keveset.
- Itt is beszélnek angolul? – tanácstalanul nézett Lizyre, miután megvették a jegyeket.
- Igen, sokan tudnak a mi nyelvünkön – a terembe érve, elfoglalták helyüket, a leghátsó sorban. – Gondoltam, szívesen ülnél itt hátul – mosolygott a lány.
- Egyszer tényleg megkérdem tőle ezt a legilimencia dolgot, pedig megérezném, ha az elmémben mászkálna… – töprengett a tanár. A reklámok alatt még unatkozó férfi többször is azon kapta magát a film alatt, hogy szája nevetésre húzódik a látottakon. A végét kicsit brutálisnak találta, a lötty, amivel a firkákat irtotta a gonosz, Pitont a furbógalacsinra emlékeztette, aminek egy cseppje is elég, hogy szétmarja az ember bőrét. Már mindenki szedelőzködött, mikor ráeszmélt, tulajdonképp tetszett neki a történet, minden hibája dacára. De makacssága határtalan volt, így még mindig csomót kötött nyelvére.
- Honnan ismered ennyire ezt a várost? – kíváncsiskodott a szigorú professzor, mikor már újra az utcán sétáltak.
- Itt töltöttem diákkorom egyik legszebb nyarát – felelte semmibe révedő kifejezéssel a lány. A férfi sokat sejtetően hümmögött. Fel sem tűnt neki, mennyi ideig rótták a kilométereket csendesen, egyszer csak arra lett figyelmes, Eliza jól megszokott alakja eltűnt mellőle. Hirtelen hátrafordult, és megnyugodott, mikor pár méterrel maga mögött észrevette a fejét ingató, rejtélyesen vigyorgó boszorkáját egy furcsa, keleties hangulatú bolt előtt.
- Ez valami sámán üzlet? – pillantott be aggódva, mikor visszatért.
- Dehogyis, egy hangulatos kis teázó, a Vörös Oroszlán – volt a válasz. – Gondoltam a nagy melegben egy csésze tea jól esne.
- Gőzölgő, forró tea, mikor magunk is épp, hogy nem válunk cseppfolyóssá? – hozta Piton ironikus hangnemét.
- Le is lehet hűteni… - harapta el Elizabeth a mondat végét. – "Csak tudnám, miért kell mindenhez külön kérvényt benyújtanom neki, mikor a végén úgyis ínyére van" – tépelődött.
- Odabenn csak hűvösebb lehet, mint itt a napon.
- Akkor hajrá! – mutatta az utat a fiatal nő. Belépve a férfi épp meg akart szólalni, hisz egy parányi üzletbe kerültek, nem teázóba, de kedvese eltűnt a lépcső kanyarulatában, így utána eredt. A hely keletet idéző légköre belülről is érezhető volt. Leültek a sarokban lévő, kétszemélyes, picinyke asztalhoz, és a teakínálatot böngészték.
- Nem is gondoltam, hogy ennyi fajta tea létezik – nézett fel a füzet mögül a mindig kétkedő varázsló. Ekkor megjelent egy fiatal, szimpatikus felszolgáló.
- Mit kérsz, kedvesem? – kérdezte Lizy Perselust.
- Egy mandulateát – hangzott a válasz.
- És Önnek mit hozhatok? – érdeklődött a pincér.
- Egy kandallótüzet kérnék, hidegen.
- A másik tea is hidegen?
- Igen.
Mikor magukra maradtak, Lizy a szemközti asztalhoz lépett, és papírfecnikkel teli kosárból húzott egyet, majd visszaült.
– Ez olyan, mint a szerencse süti, csak épp a sütemény hiányzik, ami körülvegye – mondta, miközben széthajtogatta a lapot, és olvasni kezdte:

"Ím megszülettél újra
Egy alkimista házba
Hol szerettek téged,
Bármi volt is vétked."
/Szepes Mária nyomán/

- Nocsak, milyen stílusos idézet – mutatta meg a versrészletet.
- Szóval bármi is a vétked, szeretnek… - évődött vele a férfi.
- Ez az én szerencsém – fűzte hozzá a lány.
- Meg kell hagyni, kiváló tea – ismerte el a bájitaltan tanár kis idő múlva, mikor megkóstolta a nemes nedűt.
- Erről a helyről mindig az jut eszembe, mikor szeánszoltunk a klubhelyiségben, egy bögre teával a kezünkben – emlékezett vissza az ifjú boszorkány.
- Szóval szeánszoltatok? Ennyit a Griffendélesek szabályszeretetéről – heccelte tovább Piton.
- Ezt Te mondod? Aki már másodévesen titkos labort működtetett a padlásszinten? – vágott vissza Elizabeth.
- Azért ne túlozz, az csak pár rejtegetett hozzávalóból, és egy pótüstből álló készlet volt, semmi több – ellenkezett a férfi.
- Rendben, egyezzünk ki döntetlenben, mert mindkettőnkkel történtek érdekes dolgok diákkorában – ajánlotta a lány. A hűsítő, nyugtató tea mellett olyan felszabadultan diskuráltak, mint két, vizsgájáról szabadult diák. Azt vették észre a nagy beszélgetés közepette, hogy késő délutánba hajlott, így fizettek, és hazafelé indultak.
Majdnem beesteledett, mire megérkeztek. Jóleső fáradtsággal rogytak le, de a lakás ontotta magából a hőt, elviselhetetlen volt a meleg odabenn, a beáramló kellemesebb levegő dacára.
- Mit szólnál, ha fürdenénk egyet? – vetette fel az ötletet Eliza.
- Mégis hol?
- Van a közelben egy tó, szerintem nincs ott senki, és mielőtt megkérded, igen, lehet benne fürdeni, teljesen biztonságos – előzte meg a lány a következő szópárbajt.
- Hoztál magaddal fürdőruhát? – nézett rá összevont szemöldökkel kedvese.
- Nem, talán szükségem lenne rá? – válaszolta kihívóan. A bájitalok mesterének azonnal felforrt a vére, és nem kellett még egyszer kérni, hogy jöjjön. Pár percnyi gyaloglás után a tónál voltak, ahol tábla hirdette: Fürdésre alkalmas hely, de csak nappal.
- Miért csak nappal? – kérdezte Piton, miközben kigombolta ingét, és egy hanyag mozdulattal a földre dobta.
- Mert a közepénél hirtelen mélyül, és este nem látni a bójákat. De mi nem megyünk olyan messzire – válaszolta a nő, lerántva felsőjét, majd szoknyáját. - Ennyire sietős? – incselkedett tovább, mikor a férfi nadrágja övét igyekezett kibontani. Képtelen volt elfojtani jóleső szusszanását, látva Piton izmos testét, amit egyetlen, éjszínű alsónemű fedett.
- Nem én szabadultam meg pár másodperc alatt a ruháim nagy részétől – jegyezte meg, s szemérmetlenül végigmérte a nőt. Mikor összes ruhájukat maguk mögött hagyták, az enyhületet adó habok közé gázoltak. Lizy egy nőies mozdulattal a víz alá nyomta a varázslót, majd igyekezett minél távolabb kerülni tőle.
- Ha elkaplak, rettenetes retorzióra számíthatsz! – fenyegetőzött a férfi prüszkölve, de hangjában sokkal több volt a szenvedély, mint a sértettség.
- Ahhoz előbb utol kell érned! – csigázta tovább jócskán felhergelt szerelmét a nő. Perselus nem teketóriázott, gyors karcsapásokkal a boszorkány felé úszott. A lány sem volt rest, megpróbálta lehető legsebesebb tempóját hozni, de a part közelében, beleakadt a lába egy hínárba, így a férfi könnyűszerrel utolérte. Szorosan átkarolta, és a szárazföld felé húzta.
- Ugye tudod, hogy nem marad el, amit ígértem? – suttogta fátyolos tekintettel, miközben karjaiban tartva a víz széléhez vitte, és óvatosan lerakta édes terhét. Lizy megadóan mosolygott párjára, szeretni akarta, itt és most, felhevülve a vízparton. Piton melléfeküdt, és viharos csókolózásba torkollott ölelésük egy szemvillanás alatt. A férfi hajából aláhulló vízcseppek kellemesen simogatták a nő vágyakozástól lángoló testét. A bájitalok mesterét ugyanez a láz kínozta, amire csak egy gyógyír létezik: a beteljesült szerelem. Perselus ujjai felfedezték kedvesének minden lehetséges porcikáját, kisebb-nagyobb sóhajokat csalva ki belőle.
Mikor keze a nő combjai közé tévedt, Elizabeth még inkább hozzányomta csípőjét, miközben sóhajait egyre gyakoribb, kéjes nyögései fűszerezték. A férfit sem hagyta hidegen a látvány. Érezte, ha akarna, se tudna parancsolni mindent elsöprő ösztöneinek. Közelebb húzódott a lányhoz, aki lábaival átkulcsolta derekát, hogy minél könnyebben magába fogadhassa. Vibrált köztük a levegő, és a nő sem hagyta válasz nélkül az előbbieket, reszketve kényeztette párját. Piton egy határozott, mégis óvó mozdulattal beléhatolt, és lassan mozogni kezdett. Olyan szorosan simultak egymáshoz, nem tudták eldönteni, saját szívük vagy a másiké dobog ilyen veszettül. A közelgő gyönyör fokozta a ritmust, és egy hosszú, sikoly hagyta el a lány ajkát, mikor egész teste megremegett szeretkezésük tetőpontján. A férfi elnyújtott nyögése közben, utolsó, viharos mozdulattal érte el a csúcsot.
Sokáig szaggatottan lélegeztek, görcsösen egymásba gabalyodva, a víz jótékonyan csillapította még mindig tűzforró alakjukat, ahogy hozzájuk csapódtak. Piton lecsúszott kedveséről, még mindig zihált, de kezdett visszatalálni a valóságba. Elizabeth azonnal hozzábújt, sokáig feküdtek ott a kellemes kimerültségtől.

Az ebédidő is ágyban lelte őket, nem volt kedvük felkelni, és elrontani a tegnapot. A bájitalok mestere többször is nekifutott, és megpróbálta szavakba önteni érzéseit, de azok mindig egy sóhajba fulladtak. Lizynek elég volt a férfi, kipihent, nyugodt arcára, csillogó szemébe néznie, és tudatában volt a vakáció sikerének. Még a reggelit is a párnák közt költötték el, csak utána keltek fel. A boszorka körbejárta a házat, és meglepetésére talált két kerékpárt. A képzettársítást képtelen volt kiverni fejéből, pedig nem bízott annak megvalósulásában.
– Próba cseresznye! – bíztatta magát félhangosan a házba lépve. – Perselus, lenne kedved biciklizni?
– Mit eszeltél ki már megint? – vonta össze szemöldökét a varázsló gyanakvóan.
- Ha kijössz, meglátod! – ugratta a lány. Piton vonakodva, de követte kedvesét. Az udvarra érve sejtése beigazolódott.
- Mi ez a kétkerekű ketyere? Ez a bicikli? – olyan szemeket meresztett Elizabethre, mintha gyilkossági merényletet tervezne ellene.
- Igen, és hidd el, nem harap – évődött vele a lány.
- Mégis mit kezdjek vele?
- Ülj fel, tekerd a lábaddal a pedált, ennyi az egész – mutatta meg Lizy.
- Lásd, kivel van dolgod! - kedvese kétkedve, de felkászálódott a számára ismeretlen járműre, és elindult. A fiatal boszorka csak állt szótlanul, meglepődése szótlanná varázsolta. Perselus Piton úgy kerekezett az udvaron, mintha születése óta ezt gyakorolná. Kezdetben igaz meg-megbillent kicsit a kormány, ám ő pillanatok alatt ráérzett a dolog ízére. Néhány kör után visszafogott, mégis jól látható elégedettséggel szállt le a kerékpárról.
- Hihetetlenül jó az egyensúly érzéked… vagy minden este körbepedáloztad Roxfortot, amíg mindenki alszik.
- Mi lesz a következő beavatási próbám? – nézett rá villámló tekintettel a férfi.
- A jól megérdemelt pihenés – zárta karjaiba bocsánatkérés gyanánt Elizabeth.

Csillagok ragyogtak jelzőfényként az égbolton, a Tiltott Rengeteg levelei sejtelmes sustorgással engedték maguk közé az enyhületet adó, késő éjszakai szellőt. Elizabeth a kastély legmagasabb pontján, a padlásszint felett üldögélt a tetőn. Jóleső ábrándozással gondolt vissza az elmúlt három napra, Perselus kisimult vonásai széles mosolyt csaltak arcára.
- Jó estét, derűs kisasszony, csatlakozhatom? – zökkentette ki merengéséből Piton. A lány szelíden maga mellé húzta, s csak most tűnt fel neki a férfi kezében két bögrével egyensúlyozott az igen meredek zsindelyen. – Látom, határ a csillagos ég - szurkálódott egy cinikus félmosoly közepette.
- Miért?
- Először a Torony, majd a padlásablak, végül pedig a tetőgerendák. Mi lesz a következő lépés? Netán az erdő legmagasabb fája? – fejtette ki bővebben.
- Egyszerűen közel akartam lenni a természethez, s így sikerült a legjobban – révedt a sötétségbe a lány. A bájitalok mestere időközben ülő helyzetbe tornázta magát, még mindig csészékkel kezében. Lemondó sóhajjal konstatálta, kedves még mindig képes meglepetést okozni – Hogyhogy utánam jöttél? Azt hittem, első dolgod lesz visszavonulni a pincébe, miután megérkeztünk – jegyezte meg, a másik pillantását fürkészve.
- Köszönöm az elmúlt pár napot… Ezt a szekrényen találtam, Vörös Oroszlán felirattal – nyújtotta át az egyik bögrét párjának. A tea jóleső aromája körülöttük lebegett.
- Én köszönöm, hogy elszakadtál a labortól – felelte Lizy, és belekortyolt mandula ízű, hideg italába. Csodálkozva nézett a férfira.
- Egy kis hűtőbűbáj, miután lefőztem, semmi egyéb – villantotta meg sejtelmes mosolyát egy pillanatra a varázsló.
Sokáig ültek ott a tetőn, megfeledkezve mindenről: a közelgő tanévről, Roxfortról, kötelességeikről, félelmeikről… Igyekeztek kihasználni minden egyes nyugodt pillanatot, míg rájuk nem köszönt az új nap.