|
bakka: Hajnal elõtt
Tartalom: Történet két ember fájdalmas, mégis gyönyörű egymásra találásáról. Utalás szexuális történésekre, ha ez zavar ne olvasd el!
Korhatár: 16
Kategóriák: Romantikus
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Műfajok: komor, novella
Figyelmeztetések: Nincs
Szerző megjegyzése: Fordítás!
Eredeti történet: http://fanfiction.mugglenet.com/viewstory.php?sid=22223
Író: Mary
A javításért ezer köszönet Avalon-nak!
"A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."
Hajnal előtt
El fog jönni ma este, tudja. Mindig megérezte a jelenlétét. Érzi ahogy közeledik, sokkal előbb, mint ahogy meghallja a halk kopogást az ajtón, ami az érkezését jelzi. Kinyitja az ajtót, és elfordul, anélkül, hogy az érkezőre nézne. Belép a szobába, halkan bezárja az ajtót maga után és kicsomózza a köpenyét. A köpenyt vigyázva egy szék támlájára teríti, majd átvág a szobán, hogy megcsókolja minden előzmény nélkül.
Már egy hete, hogy utoljára itt volt. A férfi tudta, hogy nem marad el sokáig, soha nem teszi. Ó, természetesen megpróbálja! Tudja, hogy a lány bezárja magát a szobába, a szája szélét rágja, és tetteti, hogy nincs szüksége rá, de a végén feladja. Mindig feladja.
A találkozásaik mindig ugyanolyanok, már az első alkalomtól kezdve. Nincs változás, nincs variáció, semmi, ami miatt többet várhatna bármelyikük, mint amennyi létezik. A lány eljön hozzá, és ami ezután jön, csak egyetlen csók, egy halk nyögés, és az ujjak lázas matatása a ruháin, a bőrén, ahogy a levegő részegítően vibrál közöttük.
A lány mindig elmegy hajnal előtt. Egy sóhajjal végződik, a ruhák suhogásával, és az ajtócsukódás hangjával, miközben a férfi szorosan összezárja a szemeit. Sohasem látja amikor elmegy. Valahogy nem bírja nézni.
Több, mint szükségből jött létre ez. A háború feszültségéből, és a veszteségek súlyából született, ami mindkettejüket nyomta, amikor egyedül ültek a főhadiszálláson. Egy találkozás a könyvtárban, a kérdések a hogy-lét felől átváltoztak sürgető vággyá, hogy érezzék a másik bőrét a bőrükön. A lány kezdte, emlékezett vissza, minden szó nélkül. De nem tett semmit, hogy megakadályozza a néma könyörgést, hogy elfelejtesse vele és legalább egy röpke percre mást is éreztessen, mint a fájdalmat. Nem tett semmit, hogy megállítsa, mert neki is szüksége volt rá.
Tudta, hogy miért kezdődött. És bár szerette volna tettetni, hogy nem így volt, de tudta miért folytatódott.
A háborúnak rég vége volt. A jó győzött, de gyakran eltűnődött rajta, hogy a győzelem túl nagy áldozatot követelt. Túl sok halott, még több, aki összetört a rengeteg szenvedés súlya alatt. Azért jön hozzá a lány, mert ő is ilyen volt., és csak ő tudta elérni, hogy egy pillanatra újra egésznek érezze magát.
Bár soha nem mondja ki, de tudta, hogy igaz. A lánynak szüksége van egy meleg testre, ami megkönnyíti a sok veszteség miatt érzett fájdalmat, az egyedüllétet. Hogy nem mondta ki, nem lepte meg a férfit. Több hónapja nem beszéltek, mint amennyit össze tud számolni. Nem barátok, nem szeretők, és a férfi úgy gondolta, hogy itt nincs szükség udvarias társalgásra, vagy magyarázatra.
Bár ő sem beszédes típus, azt nem tagadhatta le, hogy ez a némaság a találkozásaik alatt egy kicsit zavarja.
A lány csak egyszer csókolja meg, amikor megérkezik, és soha többet máskor. Talán azért mert a csók sokkal intimebb, mint bármi más amit tesznek. A lány soha nem néz rá. Üres szemei a plafonra szegeződnek, vagy a férfi mögött a falra, a lepedőre, csak rá nem. És ő úgy tesz, mintha nem venné észre.
Sokkal többet tettet, mint amennyit nem, amikor itt van a lány. Úgy tesz, mintha nem venné észre, amikor a lány ajkai egy régi ismerős nevét formálják. Úgy tesz, mintha nem érezné, amikor lecseppen a könnye, ahogy a nyelvével végigsimít mellette az arcán. Úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy a lány undorodik önmagától amiért ezt teszi.
Tetteti, hogy nem érdekli, hogy kihasználja őt a lány.
Már többször megpróbált ennek véget vetni, befejezni ezt az önpusztítást. Soha nem tudja megállítani a lány ostromát elég hosszú ideig ahhoz, hogy elmondhassa, amit gondol erről az egyezségről. Nem is biztos benne, hogy meg akarja állítani.
A lány felhúzza a ruháit, amíg ő csukott szemmel fekszik az ágyon. Egy megérzés, és ő olyat tesz, amilyet még soha előtte, és elsuttogja a nevét.
“Hermione.”
Ha lett volna bármi nesz a szobában, most azt sem hallották volna visszafojtott lélegzettel. A szó majdnem elveszik a szobára nehezülő sűrű csendben. És most először, mióta ez elkezdődött sok-sok nappal ezelőtt, a lány ránéz. Nem mond semmit, belenézve a férfi szemeibe. A barna szemek még mindig üresek, de az érdeklődés szikrája csillan bennük.
“Ez nem helyes.” Nem akarta kimondani a szavakat, de talán nem maradhatnak örökre kimondatlanok. Nem mondja hangosabban, mint a nevét, de ő hallja, bólint, és a földre szegezi a szemét.
“Tudom”
A férfi felül, hogy rá nézzen az előtte állóra. Göndör haja kócos, ajkai duzzadtak, és egy púp növekszik a vállán. Rájön, hogy soha nem nézett még rá azután. Gyönyörűnek látja.
“Nem kellene ezt folytatnunk.”
“Tudom.”
Egyikük sem mozdul egy örökkévalóságig. Aztán a lány lehúzza a köpenyét, leveszi a ruháit. A férfi meglepetten néz rá, ahogy visszakúszik az ágyba mellé, lehúzza maga mellé, hogy egymás szemébe nézhessenek.
Talán azért, mert a régi okok már nem érnek semmit. Talán azért, mert a változás elkerülhetetlen. Talán azért, mert végre kimondták hangosan. De amikor ajkaik újra találkoznak, valami más, és a férfi meglepetéssel jön rá, hogy ezt nem lehet máshogy nevezni, csak a legelső alkalomnak, amikor együtt vannak.
“Perselus...”
A lány a nevét suttogja, ívbe hajlik, ahogy még soha nem tette előtte, és ő élvezi ezt a hangot. Valahol tudja, hogy megvan az esély rá, hogy még hajnalhasadás előtt elmegy a lány, és soha nem jön vissza, és bármi is változott meg, ez a találkozás lehet a búcsú is egyben. De találkozik a szemük, ahogy egymás köré fonódnak, és a férfi elveszik ebben az érzésben, remélve, hogy a lány soha többet nem megy el.
Amikor reggel felébred ott találja maga mellett; a lány halkan suttog valamit, közelebb húzza magához férfi testét, és ő végre megenged magának egy mosolyt. Kora reggeli fények szűrődnek be az ablakon, porszemek táncolnak a levegőben, a gyenge napfényben. Kinn új nap kezdődik.
És ebben a szobában elkezdődik egy új élet.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
