Együtt

A sötét pincehelységben egy fekete taláros, zsíros őszülő hajú öreg professzor állt, szemében fájdalom látszódott. A máskor jégcsapra emlékeztető tanár most megtörten nézett egy gyönyörű rámás tükörbe. Elmerengett a látottakon, hisz a tükörből nem a valóság tekintet vissza rá. A tükörkép egy fiatal, élettel teli fekete hajú mosolygós embert mutatott, ami tökéletes kontrasztban állt az igazzal, a jelennel. A megtört idős férfi lerogyott a hideg márvány padlóra, és egyre csak könnyeivel küszködött. Nem tudhatta, hogy figyelik, ahogy egy a kemény, magabiztos, és kegyetlen férfi összeomlik. A sötét sarokban egy körülbelül huszonnyolc éves nõ állt, egy láthatatlanná tévő köpeny alatt. Ujja köré egy vörös hajtincsét tekergette. Nem tudta mi ütött belé, de a férfit, akit világ életében gyűlölt, most inkább sajnálta és átérezte a fájdalmát, hisz az õ szívében is mérhetetlen szomorúság és keserűség talált menedéket.

A háború senki felett nem múlt el nyomtalanul, veszteség nélkül. Hiába telt el az óta már tíz év, a sebek még nem gyógyultak be egyikükben sem. A mágusvilág nagy árat fizetett a béke és a Voldemort mentes világ érdekében, de leginkább ez a két ember. Rengeteg kiváló varázsló és boszorkány áldozta életét a győzelemért cserébe, köztük Dumbledore professzor is, a Roxfort igazgatója. Helyette a minisztérium az egykori bájital mestert, Perselus Pitont nevezte ki az iskola vezetőjévé, ezzel hatalmas terhet helyezve a férfi nyakába. A férfi, akinek a jelen oszlopának kellett volna lennie, inkább hasonlított egy szétbombázott cölöpre. Az egykor kőszívű férfi most ott pityergett a hideg földön, és inkább hasonlított egy kisgyerekre, mint egy nagy erejű mágusra. Hiszen egyszerű varázslatok és bájitalok, ráolvasások nem hozhatnak vissza annyi hőst a jelenbe.

A fiatal nő is rengeteg szerettét elveszítette a háborúban. Szülei, hat bátyja, barátai. Mind a csatamezőn zárta le a földi élete e szakaszát. Õ is éppolyan gyenge volt mint a férfi, csak õ sohasem próbált erősnek látszani. Ekkor változott meg minden eddigi érzése egykori professzora, jelenlegi munkaadója iránt. Hisz ez a fiatal, de mégis tapasztalt nő volt az iskola sötétvarázslatok kivédése tanára, már hat éve. Igen, ez is változott a háború elmúltával, az átok megtört, ez a tanári poszt, már nem egy évre szólt. Egykor vonakodva fogadta el a férfi ajánlatát, a munkát illetően, mert még mindig ellenszenvet érzett a tanár iránt. De most hogy látta hogy ez a férfi is tud gyenge lenni, ő is képes emberi érzelmeket kimutatni, bár nem nyilvánosan, a gyűlölet helyét átvette az együttérzés, vagy talán még több is, a szeretet.

Szép lassan odament a férfihoz és átölelte, aki erre összerezzent, de nem húzódott el, jól esett neki a feléje irányuló szeretet. Nem bírta tovább könnyeit visszatartani, azok végigfolytak arcán. Hosszú percek néma sírása után az ismeretlen felé fordult, és lassan levette róla a köpenyt. Meglepődve konstatálta kit rejtett a ruhadarab.

- Ginny, hát maga az?

- Ki más lenne Perselus, miért baj, hogy én? – kérdezte félve, alig hallhatóan a lány, miközben a könnyes fekete szemekbe nézett.

- Dehogy baj, csak azt hittem, utál engem.

- Ha utálnám, nem lennék itt. De nem, szeretem magát.

- Miért, hiszen annyi fájdalmat okoztam magának, amit nem szabadott volna.

- Az idő minden sebet begyógyít. Amiket okozott nekem már nem fájnak, begyógyultak. És idővel még a háború okozta vérző sebek is elapadnak, és érzem a bánatot felváltja a boldogság.

- Sok a hasonlóság köztünk, nem gondolja?

- De, mindketten ezer sebből vérzünk.

- Igaz, de van még más is. – itt elhallgatott, és a fiatal nő ajkaira lehelt egy lágy csókot. Szerette az egykori tanítványát, de még vele szemben is büszke volt hangot adni érzéseinek.

- Néha többet ér egy tett, mint végtelen üres vallomás. – mosolyodott el a Weasley lány.

Egymásba karolva ültek a hideg márványpadlón, de egyikük sem fázott, melegítették egymást, és a szívükben égő szerelem lángjának melege. Immár együtt tekintettek a tükörbe, mely mindkettejüknek ugyan azt mutatta, a nyugodt szeretettel teli jövőt. Együtt. És bár tudták ez csak szívük legféltettebb titka és álma, mert Edevis- tükre azt mutatja, amire vágynak, amiért még tenni kell, azt is tudták ők tenni fognak érte. Együtt.

Vége