Severosa: Boglya

Készült a novellaíró pályázat ötödik hullámába

- Tudod, hogy hihetetlen őrültség, és teljesen felesleges, amit csinálsz?! - kérdezte Piton hűvösen. A szél belekapott fekete hajába, arcába csapta a hollófekete tincseket, és vadul szaggatta a fekete talárt, de ő rendületlenül, laza eleganciával ült egy seprűn, egy helyben lebegve, és némi gúnyos érdeklődéssel szemlélte a sziklafalon izzadva kapaszkodó Remust.
- Kösz, hogy felvilágosítottál, pont erre vágytam most! - nyögte Lupin, miközben ujjaival kapaszkodót keresett a kövek között.
- Gondoltam, talán még nem késő szólni, mielőtt kitöröd a nyakad! Tulajdonképpen mi a nyavalyáért csinálod ezt?!
- Fel akarok jutni a tetejére!
- Minek?!
- A muglik erre azt szokták mondani, hogy azért, mert ott van!
- Sejtettem, csak muglik mondhatnak ekkora marhaságot! De ha mindenképpen fel akarsz jutni, ezer eszköz áll a rendelkezésedre, hiszen varázsló vagy, nem?!
- Az nem lenne ugyanaz! A muglik között vannak, akik fel tudnak menni, kíváncsi vagyok, hogy nekem is sikerül-e! Így, varázslat nélkül!
Piton felnézett az égre, és lemondóan sóhajtott egyet.
- Mert ha igen?! És mert ha nem?! Akkor mi van?!
- Semmi, de szeretném, ha sikerülne! Olyan jó érzés lenne… - nyögte Remus, miután beverte az újabb kapcsot, rögzítette a kötelet, és ellenőrizte a karabínert, hogy jól tart-e.
- Azt mondanám, hogy elment az eszed, de nem mehet el, ami nincs… Nem vagy normális, lógsz ezen a cipőfűző vékonyságú vackon, ami bármikor elszakadhat!
- Ugyan, Perselus, ez egy ökröt is elbírna, olyan erős!
- Ja, akkor nem szóltam, akkor pont jó!
- Nem akarsz hazamenni?! - kérdezte lemondóan Lupin, miközben megpróbálta az újabb kapcsot is beverni a sziklába.
- Szeretnék, de Lena a fejemet veszi, ha itt hagylak, és történik veled valami!
- Nem történik sem… ááááá… - ebben a pillanatban Remus megcsúszott, a rosszul rögzített kapaszkodó kiszakadt a falból, aztán a hirtelen rántástól és a ránehezedő váratlanul nagy súlytól az alatta levő is, aztán a következő… A vékony férfi a következő pillanatban már a szakadék felett lógott, körbe-körbe forogva, és rémülten látta, hogy a többi vas sem fogja megtartani.
- Idióta! - morogta Piton, miközben hirtelen kirántotta a zuhanórepülésből a seprűt, és maga elé ültette Lupint.
- Hogy lehet valaki ennyire… ehh…
- Hé, ne vigyél le, be akarom fejezni!
- Egy fenét!
- Ha idáig feljöttem, már nem akarom abbahagyni, olyan kevés van vissza!
- Mit gondolsz, mennyi ideig fogom azt figyelgetni, hogy araszolsz ezen a nyomorult hegyen?! Jobb dolgom is lenne!
- Hát ne figyeld, nem kell itt lenned!
- Ó, ezer bocsánat, elengedjelek itt és most?!
- Nem itt, hanem kicsit arrébb, ott a sziklánál! Onnan szeretném folytatni, ahol tartottam!
- Pontosan melyik pillanatra gondolsz, arra, amikor búgócsigaként pörögtél a levegőben, vagy egy kicsit előbbre parancsolod? - kérdezte gúnyosan Piton, és legszívesebben lelökte volna Lupint a seprűről. Az agyára megy ez a sziklamászó vérfarkas, a fene vinné el őt is, meg az ötleteit is!
- Egy kicsit előbbre! - mosolyodott el Remus, és magában nagyon élvezte a másik mérgelődését, azon már rég túl volt, hogy komolyan vegye a dühöngését, sőt, meg mert volna esküdni rá, hogy Perselus aggódik érte, és nem csak Lena miatt…
Vidáman folytatta a mászást, és boldogan kurjantott fel, mikor végre elérte a csúcsot, és a magasban felegyenesedve körülnézhetett az alatta elterülő gyönyörű tájon.
- Csodaszép, nem? - kérdezte, mikor Piton leereszkedett mellé a seprűjével, és ő is megállt a sziklaormon.
- Ez valami fertőzés lehet, amit Lena terjeszt! Mindenki természetimádóvá válik mellette egy idő után… Mehetünk végre?!
- Hát persze! - bólintott Remus, és magában elmosolyodott. Pár tünet rajtad is mutatkozik, bármennyire szeretnéd is titkolni! - gondolta.
- Merre jártatok? - kérdezte a kicsi, karcsú nő, hatalmas barna szemében szikrázó jókedvvel, mikor végre visszaértek az erdő közepén álló kis házhoz.
- Hegyet másztunk! - jelentette be Piton morcosan, némi undorral.
- Mit csináltatok?! Hegyet?! Te?!?!
- Nem, én nem igazán, a barátodnak ment el az esze!
Lena mosolyogva fordult Lupin felé, aztán végignézett a ruháján, és elkomorodott.
- Te így másztál hegyet?!
- Miért?!
- Azt nem lehet felszerelés nélkül, nagyon veszélyes, hogy gondoltad…
- Volt felszerelésem, kötél, karabíner, minden, ami kell!
- Na jó, de hegymászáshoz megfelelő ruha is kell, elsősorban bakancs!!! Ebben a… a… csoffadt, csúszós cipőben… Jó, hogy nem mamuszban indultál el, Remus, komolyan mondom, néha rosszabb vagy, mint Pandora! Szerencse, hogy nem lett valami bajod, nem is tudom, hogyan úsztad meg!
A két férfi összenézett, és valahogy egyiküknek sem akaródzott elmesélni a történteket, a legmélyebb egyetértésben, egyszerre mondták:
- Ugyan már!
Lena felnézett az égre, és mosolyogva csóválta meg a fejét. Magában nagyon örült, hogy képesek egyetérteni valamiben, régen ez elképzelhetetlen lett volna. Ha pont őt intézik el ilyen egységes fensőbbséggel, hát egye fene!
- Remus bácsi! - vágtatott be ebben a pillanatban egy csöpp fekete hajú kislány, aki meghallotta a beszélgetést, és azonnal indult üdvözölni a vendéget, most pedig hangos nevetéssel, hátravetett fejjel élvezte, hogy a vékony férfi felkapja és megpörgeti a levegőben.
- Még! - követelte csillogó szemmel, és Lupin gyönyörködve nézte azt az annyira ismerős ragyogást. Hihetetlen, tényleg teljesen olyan a szeme, mint az anyjáé! - gondolta, és picit elszorult a torka. Jó lenne egy ilyen kislány… Nagyon jó lenne… Ha lehetne…
- Mit szólnátok, ha ma délután elvinném Pandorát magamhoz?! - kérdezte hirtelen. Tudta, hogy mostanában az örökmozgó gyerek mellett nem lehetett túl sok idejük egymásra, Perselus szeme, ahogy Lenara néz néha… elég beszédes… Nagyon régóta nem is tudott hazajönni, iszonyúan összejött minden a Roxfortban, biztosan tudnának mit kezdeni egy kis nyugalommal kettesben, Ő meg… Boldogan hagyná, hogy felforgassa az egész házát, legalább lenne ott egy kis élet…
- Éppen most invitáltál meg magadhoz egy tornádót! - mondta Piton figyelmeztetően, és az asszony is elnevette magát, nem lehetett vitatkozni ezzel a megállapítással.
- Nem baj! - vont vállat Remus, és tényleg így gondolta. Fél nap alatt csak nem kap idegösszeomlást, akármit csinál is!
- Pandora? - kérdezte Lena a kislánytól, és mintha gombóc lett volna a torkában. Ő értette azt is rögtön, hogy mit jelent a csendes lemondás barátja hangjában. A kicsi nem szólt semmit, csak fülig érő szájjal bólogatott.
- Ajaj!!! Láttátok ezt az arckifejezést?! - kérdezte mókásan rémületet színlelve Lena, és még Piton is elmosolyodott, mert a gyereknek ebben a pillanatban tényleg a szeme sem állt jól.
- Megoldom! - vigyorodott el Lupin, aztán megvárta, hogy a kislány elbúcsúzzon a szüleitől, ölbe kapta, és miután egy kis port szórt a kandallóba, a lángok közé lépett vele.
Piton és Lena egymás mellett állva néztek utánuk, és még látták, hogy Pandora máris kérdezni kezd…

*

- Egyszer tudnék rájönni, hogy miért kell nekünk állandóan ilyen helyeken kikötnünk! - morogta Piton, miközben megpróbálta lesöpörni magáról a szénaszálak nagyját.
- Úgy csinálsz, mintha én rángattalak volna ide! - mosolygott Lena, és kinyújtotta a kezét, hogy kihúzzon egy szálacskát a hollófekete haj közül.
- Miért, nem?!
- Nem bizony! Én legalábbis fordítva emlékszem…
- Fordítva?! Ki itt a természet megszállottja?!
- Én, de ide akkor is miattad kerültünk!
- Igazán?!
- Mintha úgy rémlene, hogy nem is olyan régen valaki azt suttogta a fülembe, hogy "Nem bírom tovább, itt, most, azonnal!"
- Hmm… Lehetséges… És előtte? Csak képzeltem, hogy a kierőszakolt séta közben a nyakamba ugrott valaki, azzal, hogy "Ölelj át gyorsan! Erősebben! Még! Ne engedj el…"?!
- Álmodtad!
- Tényleg? Furcsa… Esküdni mernék, hogy az a bizonyos valaki úgy kapaszkodott belém, hogy a körmeinek a helye még mindig ott van a hátamon!
- Jaj, Perselus, sajnálom! Fáj? - ijedt meg Lena egy pillanatra kiesve a szerepéből, aztán a győztes szemvillanást látva csak annyit tudott mondani:
- Óh, Te, Te…
- Igen?!
- Ilyen egy… egy…
- Kicsit pontosabban?
- Perselus… - nevette el magát Lena. Képtelen volt tovább komolyságot tettetni, a férfi vállára hajtotta a fejét, és olyan szorosan bújt hozzá, ahogy csak tudott. Csakhogy itt van végre!
- Ölelj át! - kérte suttogva.
- Na tessék! Ugye?! Már megint kezdi! Aztán majd kiderül, hogy az is miattam van, hogy nem tudunk kikászálódni innen!
- Na jó! Ha nem, hát nem! - mondta a nő mosolyogva, és lágyan, alig érintve cirógatni kezdte a karcsú testet, ajka finoman kóstolgatva futott végig az arcán, nyakán, mellkasán. Mostanra minden porcikáját ismerte a férjének, azt is tudta, mivel lehet teljesen lázba hozni, és most úgy döntött, hogy szemérmetlenül ki is használja ezt! Ujjai már a férfi hasát simogatták, a fekete szőrszálakkal játszadoztak, a forró száj apró kis csókokkal csúszott egyre lejjebb, és lejjebb, míg elérte a köldökét, és nyelvével körberajzolta. Még szélesebbé vált a mosolya, mikor észrevette, hogy Perselus teste máris ívbe feszül.
Megvagy! - gondolta, miközben keze a dereka alá nyúlt, újra és újra végigfutott a gerincén, aztán, mikor az árulkodó halk nyögést meghallotta, megállapodott egy ponton, és masszírozni kezdte azt.
Piton hangosan zihálni kezdett, és nem zavarta már, hogy egy szénakazalban fekszik, nem érdekelte, hogy hátraszegett feje az illatos szálak közé nyomódik, észre sem vette, hogy ökölbe szoruló ujjai nem lepedőbe, hanem aranyló szénába markolnak, már csak egyetlen dolog számított... A csúcsig jutni, gyorsan… gyorsan, mert…
- Lena!
- Igen?!
- Lena, én…
- Kicsi pontosabban?! - kuncogott a lány, de érezte, hogy ő sem bírja már sokáig, egész teste úgy lüktetett, majd beleőrült. Istenem, annyira szükségem van Rá! - gondolta reszketve, de hangosan egészen mást mondott.
- Akkor talán haza is mehetnénk!
- Miiiiiiiiii?! - hördült fel Piton levegő után kapkodva.
- Gondoltam, talán nem akarod, hogy itt történjen meg, mikor otthon ott az a kényelmes ágy! Hiszen pár perc az egész, és máris ott lennénk!
- Pár perc?! Neked elment az eszed! Itt, most, azonnal! - nyögte a férfi rekedten, megragadva a nő derekát, magára húzva őt. Egyik tenyerét a mellére tette, így tolta felfelé a lányt, aki habozás nélkül engedelmeskedett, és a következő pillanatban már felette térdelt, ringó csípője pedig az ágyékához simult.
- Ugye-ugye?! - suttogta Lena, aztán megvonaglott, és ajkába harapva feszítette meg a testét, mikor megérezte magában a férfit.
- Most örülsz, hogy igazad volt? - zihálta Piton, és az asszony fenekébe markolva diktálta neki a ritmust, amire olyan pokolian szüksége volt.
- Igen… Nem… Jaj, kit érdekel?! Perselus! Perselus! Istenem, még!
- Gyorsabban! Gyere, vedd el, amit akarsz! - hörögte a mély hang, és Lena úgy érezte, eszét veszti a vágytól. Az egyik erős kéz továbbra is a csípőjét markolta, de a másik felfelé csúszott a testén, és simogatni kezdte a melleit, ő pedig elcsukló hangon könyörgött újabb és újabb érintésekért. Magában azon csodálkozott, hogy hogyan képes a férfi minden kérését teljesíteni, hogyan csinálja, hogy a keze mindenütt ott van, őrjítő cirógatásokkal halmozva el az egész testét pillanatnyi szünet nélkül… Alakja egyre jobban megfeszült, vadul vonaglott, és képtelen volt visszafojtani a torkából feltörő sikolyokat.
Piton szinte magánkívül próbálta még közelebb vonni magához a nőt, ujjai a húsába markoltak, csípőjének minden egyes mozdulatától hangos nyögés szakadt ki a torkából, és remegve próbálta a lehető legtovább nyújtani a gyönyört. Tudta, hogy nem bírja már sokáig… De Lena sem! - állapította meg magában kicsit elmosolyodva, mikor megérezte a karcsú test fékezhetetlen, megállíthatatlan reszketését, és látta, hogy az asszony ujjai kétségbeesetten keresnek valamit, amibe az eszméletvesztés szélén belekapaszkodhatnának.
- Perselus, kérlek! Kérlek… Nem bírom… Segíts!
Piton felhúzta a térdét, így kínálva támaszt a vergődő lánynak, aki azonnal nekidőlt a combjának, keze a térdébe kapaszkodott, fejét hátraszegte, haja végigfolyt a férfi lábán, selymesen, simogatóan lágyan, csípője pedig újult erővel kezdett még vadabb, még gyorsabb, most már lélegzetelállító táncba.
- Lena! Jaj, Lena…
- Perselus, szoríts! Szoríts, mert…
- Még! Még… Tovább!
- Gyere! Gyere!
Piton teste megfeszült, levegőbe emelkedett, arca eltorzult, ahogy minden eddiginél mélyebben temetkezett a forró puhaságba, ami pulzálva ölelte körül, torkából vad kiáltás tört fel… Újra… És megint… Most! - érezte minden porcikájában a sürgető kényszert, ami nem tűrt ellentmondást.
- Lena, most… mindjárt… muszáj…
- Igen, tudom… Igen! Istenem, igen!
- LENA! - üvöltötte a férfi, mindenről megfeledkezve, és nagyon messziről hallotta, hogy a nő az ő nevét sikoltja, ugyanolyan hangosan, félőrülten, elakadó lélegzettel, mint ő az övét, aztán megérezte, hogy minden erejét elveszítve, zihálva a mellére roskad.
Verítékben úszva, halkan nyöszörögve kapkodtak levegő után, próbálták visszanyerni a józan eszüket, aztán Piton, mikor úgy érezte, hogy már képes megmozdulni, magához ölelte a karcsú alakot, és átfordult vele, hogy testével óvja a gyönyörtől még mindig reszkető, nedvesen csillogó bőrű lányt.
A meglehetősen zilált, szétdúlt, eddig hősiesen kitartó szénaboglya ezt a pillanatot választotta ki, hogy feladja a harcot, és ledőljön, egyenesen a két egymást ölelő, simogató, nyugtatgató emberre. Pár pillanatnyi döbbent csend után halk, majd egyre erősebb kuncogás hallatszott, amire ugyancsak halk, de meggyőződéssel teli káromkodás felelt…
- Óh, hogy a franc essen bele ebbe a szép, természetközeli életbe! Nincs is ennél jobb! - mérgelődött a férfi, és feltérdelve megpróbált szabadulni a hátán tartózkodó fél kazaltól. Lena most már gátlástalanul, hangosan nevetett, és könnyeit törölgetve próbált segíteni Pitonnak, kiszedegetve a hollófekete fürtök közül a szénaszálakat, amik meglehetősen érdekesen festettek ott… A sajátjával nem foglalkozott, őt nem idegesítette annyira a váratlan "ajándék", mint Pitont, de hiába volt minden jó szándéka, annyira kellett nevetnie, hogy alig haladt valamit a nemes feladattal.
- Jól szórakozol? - morgott Perselus, miközben a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.
- Mi tagadás… - válaszolta a nő még mindig mosolyogva, és ujjaival gyengéden fésülgetni kezdte a fekete hajat, olyan szeretettel a mozdulataiban, hogy a meglehetősen ideges varázsló egy pillanat alatt lehiggadt, de jobbnak látta ezt titokban tartani. Tovább morgolódott, de a keze szinte magától indult a hullámos barna haj felé, hogy viszonozza a segítséget. Egy-két perc eltelte után jött rá, hogy nem látja a boglya nyomait, akkor sem, ha a szemét szúrják ki, csak a csillogó fürtöket, ragyogó szempárt… Ekkor hirtelen tudatosodott benne, hogy Lena ujjai is mással vannak elfoglalva már egy ideje! Ahelyett, hogy a szénaszálakat szedegette volna, a tarkóját, haját simogatta, szeme az arcát, szemét kutatta, elképesztő szeretettel, gyengédséggel, szenvedéllyel… Hirtelen arra is ráébredt, hogy még mindig meztelenek mindketten, és hogy Lena teste úgy vonzza, mint a mágnes, pár perccel a gyönyör elcsitulta után is. Igen, ez mindig így volt, ha kicsit hosszabb ideig nem látták egymást, ilyenkor egyik ölelésből a másikba sodródtak, míg végül az ólmos fáradtság megérkeztével képesek voltak végre betelni egymással! Az előbb már azt hitte, hogy eljött ez a pillanat, de most rá kellett jönnie, hogy korántsem volt még elég! Teste újra lüktetni kezdett, és látta, hogy Lena sincs másképpen ezzel. A asszony hirtelen újra a párjához simult, és nem is próbálta titkolni, hogy mire gondol. Igaz, nem is tudta volna… Kőkemény mellbimbói szinte szúrták a férfi mellkasát, aki halkan felnyögve ölelte magához, és ajka lecsapott a szájára…
- Lena…
- Igen?
- Most tényleg haza kellene mennünk, mielőtt nagyon belefeledkezünk! Egy harmadik boglyába már nem fogok beletörődni!
- Kár… Pedig ennél már nem tudna lejjebb dőlni! - mosolyodott el Lena csillogó szemmel.
- Akkor sem! - szegezte le határozottan, ellentmondást nem tűrőn Piton.
- Jó, akkor szedjük össze a ruháinkat, és…
- Anya, merre vagytok? - hangzott fel hirtelen egy csengő kis hang.
- Jézusom, megérkezett Remus Pandorával! Úgy látszik, mostanra mindent sikerült felforgatnia nála, és úgy döntött, itthon folytatja! Gyorsan! Hol a pokolban van a ruhám?! - mondta rémülten Lena, és kapkodva öltözködni kezdtek mindketten.
- Itt vagyunk, erre gyertek!
Mire a két alak kibukkant a fák közül, már két teljesen szalonképes varázsló és boszorkány várta őket, de Remus így is mosolyogni kezdett, mikor meglátta a párt, aztán a mosoly még szélesebb lett, mikor ide-oda járó szeme felfedezte a hajukban maradt pár szénaszálat, és a széttúrt boglyát…
- Apa, megjöttem! - kiáltotta Pandora, és Pitonhoz rohanva átölelte a lábát, aztán mikor a karcsú, magas férfi lehajolt hozzá, és felemelte, nyakára fonta a karját, és szorosan hozzábújt, aztán egyik kezét Lena felé nyújtotta, és őt is magához szorította.
Lupin gyönyörködve nézte a kis csoportot, és újra megállapította, hogy hihetetlenül összeillenek így hárman.
- No, milyen volt? - kérdezte Piton kis kárörvendő érdeklődéssel.
- Szuper jól éreztem magam!
- Ezt örömmel hallom, de én inkább arra gondoltam, hogy áll-e még a vérfarkas-lak a látogatásod után?!
- Nem is voltam olyan rossz! - tiltakozott a csöpp lány felháborodottan, és megerősítésre várón nézett a vékony férfira.
- Tényleg nem volt az! - mosolyodott el Lupin, és úgy döntött, hogy a kisebb idegösszeroppanáson átesett házimanóról nem tesz említést… Elvégre Pandora tényleg nem csinált semmi rosszat, az hogy minden érdekli, és egy perc alatt körülbelül 5 kérdést tud feltenni, más kérdés!
- Apa, egy szénaszál van a hajadban! - fedezte fel örömmel a kislány azt, amit Remus már régen észrevett.
- Hmm… Csak egy?! Kész csoda! - mondta Piton lemondóan.
- Hogy került oda? - érdeklődött Pandora, miközben kihalászta a leletet, és érdeklődve nézett az apjára.
Kezdi már! - vigyorodott el magában Lupin, és kíváncsian várta, mi sül ki ebből. Ő már tudta a választ, főleg most, hogy meglátta Lena tűzpirosra színeződő arcát, és nagyon érdekelte, mit fog válaszolni Perselus.
- Anya mellett az ilyesmi megesik az emberrel!
- Perselus! - szörnyedt el az asszony, Remus pedig majdnem elnevette magát. Ez igen, Pitonnak vannak tartalékai! Fő az őszinteség!
- Miért? - jött a következő kérdés, amit Pandora napjában nagyjából kétszázszor szokott feltenni.
- Tudod, mennyire szeret ebben az erdőben sétálni!
- Most is sétáltatok?
- Idáig mindenképpen!
- És itt?
- Leültünk megpihenni…
Na persze, pihenni! - mosolyodott el Lena és Remus egyszerre.
- A szénaboglyához?
- Oda bizony!
- Jé, és mitől lett ilyen… Ilyen csoffadt?!
A három felnőtt egyszerre mosolyodott el, olyan furcsa volt a kislány szájából ez a szó, amit csak ma hallott az anyjától, de azonnal használta is, remek érzékkel.
- Már akkor is ilyen volt, amikor ideértetek?
- Nem, akkor még nem!
- Akkor mitől dőlt össze?
- Ki tudja? Mindenesetre a legrosszabb pillanatot választotta!
- Miért?
- Mert ránk dőlt! - válaszolgatott Piton türelmesen, és nem vette tudomásul, hogy Lupin egy fának tántorodik a visszafojtott nevetéstől.
- Szóval ezért van mindkettőtök hajában széna! És a ruhátokon hogyhogy nincs? - érdeklődött tovább fáradhatatlanul Pandora, és mindhárom felnőtt elképedve nézte a hihetetlenül logikus kérdést választó kislányt. Erre már Perselus is széttárta a karját, Lena tanácstalanul a hajába túrt, és fújt egyet, Remus pedig csak a vállát vonogatta vigyorogva.
- A Ti lányotok, a Ti logikátokkal!
- Mi lenne, ha hazamennénk vacsorázni? - kérdezte reménykedve Lena, abban bízva, hogy a mindig éhes Pandora figyelmét ez talán eltereli a jelenlegi témáról. Nem is csalódott.
- Jó! És mi lenne, ha itt vacsoráznánk?
- Itt az erdőben?! - hitetlenkedett Piton.
- Igen, tábortüzet szeretnék, eeeeekkora nagyot! - mutatta karjával a kislány.
- Megőrülök, Ő is kezdi! Még egy mániákus a családban! - nyögte a férfi mély sóhajjal, aztán a boglya felé villant a tekintete, és legyintett, mert rájött, hogy inkább ez, mint a kislánya kérdéseire válaszolgatni a másik dologban.
- Hívom a "kellékeket"! - mondta mosolyogva Lena, és egy Invito-val magához parancsolta a kis házból a tányérokat, késeket, villákat, elemózsiát, közte természetesen az almával, ami Pandora kedvence volt megsütve. A gyerek nagy barna szeme máris felcsillant, ahogy meglátta az előkészületeket, és boldogan ugrándozott az apja körül, míg az egy lemondó sóhajjal lángra lobbantotta a tüzet. Rövid idő múlva már mindannyian a fűben ülve falatoztak, és úgy tűnt, nagyon élvezik a dolgot.
- Nem is rossz itt! - állapította meg Lupin mosolyogva.
- És nagyon finom a sült alma! - szögezte le tele szájjal Pandora.
- Ugye, én már mióta mondom, hogy nagyon kellemes az ilyesmi! Fák, virágok, jó levegő, finom illat, csillagok…
- Szúnyogok… - szólalt meg egy mély, bársonyos hang enyhe gúnnyal, és Piton határozott mozdulattal csapta agyon a Lena karjára szálló kis vérszívót.
- Nem fogod elhitetni velem, hogy neked egyáltalán nem tetszik itt! - mondta a nő csillogó szemmel.
- Fogadjunk?! - kérdezte Perselus felhúzott szemöldökkel, és undorral pöccintette le talárjáról a ráhullott pernyét.
- Rád jár a rúd ma, úgy látom! Hegymászás, pernye, széna… - mondta Remus halkan, és óvatosan arrébb húzódott, mikor meglátta a szénfekete szempár gyilkos tekintetét.
Piton pár pillanatig még dühösen meredt a vékony alakra, aztán vállat vont és feltűnt a szemében az a kifejezés, amit Lenan kívül senki nem ismert fel, de Ő pontosan tudta, hogy a férfi ilyenkor belül elmosolyodik.
Na igen… - gondolta Perselus, és kénytelen volt elismerni, hogy ha a hegymászást, meg ezt a tábortüzet nem fogja is visszasírni, a boglya még eszébe fog jutni párszor…