Reménytelenül 

Az ifjú Perselus Piton lelkéből 

Úgy, gyűlöllek, James Potter; hogy az már fáj… Hogy lehet valaki ilyen fennhéjázó, pökhendi, öntelt bájgúnár; mint te?! Mondjuk… - az ostoba barátod, Black…

Úgy utállak, Potter – el sem hinnéd… Ahogy felsőbbrendűen felnevetsz a talpnyalóid gyűrűjében… Kiráz a hideg az unott tekintetedtől… Teszed a szépet minden lánynak… Gusztustalan… Legszívesebben megfojtanálak… A puszta kezemmel…

Úgy gyűlöllek… Rám sem nézel… Vagy, ha mégis, csak a szemétkedés jár a fejedben… Rögtön átkozódni akarsz… Játszani, tréfálkozni – PotterVilág alattvalói örömére… Pedig hányszor elátkozhattalak volna már, amikor nem voltak jelen a híres barátaid…

Talán meg kellett volna tennem… Meg kellett volna átkoznom téged… De én… Gyenge voltam megtenni…

Úgy gyűlöllek, Potter – amiért gyengévé teszel… Úgy utállak… Úgy utálok mindenkit… Még magamat is…

Túl kellene tennem magam azon a csókon… Megmondtad, hogy soha ne is reménykedjek… Hiába várok arra, hogy valami megváltozzék közöttünk? Nem baj… Azért még várok…

Olyan finom, puha volt a szád… Soha többé nem kell senki más csókja… Ha te nem méltóztatsz szeretni engem, nekem nem kell senki már… Merlinre, soha nem kell más…

Úgy utállak, Potter… Te vagy az oka mindennek… Miért vagy olyan különleges… Ha egyszerűen csak ostoba és bunkó lennél, mint Black – akkor sosem figyelek fel rád… De, ahogy néha felcsillan a szemed… Ahogy mosolyra húzod a szádat…

Azt az istentelenül mocskos szádat… Amivel megcsókoltál… Fogadásból…

Úgy gyűlöllek érte, Potter… Bennem fellángolt valami, erre te meg ellöktél – és inkább visszamentél a bálba… Szoknyásokat hajkurászni…

Hogy történhet ilyen velem? Mit teszel, Potter? Megbabonázol… Olyan dolgokat tennék, amiért megvetem a szerelmeseket… Bármit megtennék érted… Bármit, Potter…

De neked nem kellek. Nem vagyok elég jó… Nem vagyok elég népszerű… Nem vagyok elég vicces…

Én csak ilyen vagyok… Csak… gyűlöllek… messziről… 

***

Juhász Gyula: Néma válasz

 

Ó, nézz szemembe, oly alázatos bús,

Mély áhitat ég benne s kutyahűség,

Egy jó szót kéreget, mint néma koldús,

Ki lemondóan várja, hogy elűzzék. 

Úgy néz reád, mint az Édenre Ádám,

Melyből kiverték, úgy néz rád e két szem,

És várja egy szavad halk bíztatását,

Hogy ne engedj így elkárhozni mégsem. 

Bús férfi én, akartam porba rogyva

Szemedbe nézni, mint a csillagokba,

Hogy sorsomat olvassam és megértsem. 

S te egykedvű derűsen és nyugodtan

Valamit gondolsz, és én lenn a porban

Látom, hogyan csukódik be az Éden.