Titkos kedves

Megjegyzés: Ez a mű az ARF levő pályázatra készült. Melynek feltétele volt, hogy Piton Valentin napját mutassa be és hogy bizonyos szavak (sárkány, kaviár, nagyító, rombusz, kisbalta) szerepeljenek benne.

A Roxfort falain belül hatalmas nyüzsgés volt. Mindenki a másnapot várta, amikor is Valentin napja lesz.

A fiúk természetesen kevésbé várták e nemes ünnepet, hisz nem szerették a nagy felhajtást. A lányok azonban úton, útfélen pusmogtak és röhögcséltek.

Amikor elérkezett az ebéd ideje, Dumbledore szokásához híven szólásra emelkedett, s miután a hangos zsivaj abba maradt, bejelentett egy hírt, melynek a kastély női lakosai nagyon örültek.

Az ebéd végén mindenki elé került egy boríték, benne egy névvel, akinek valamilyen kis meglepetést kell küldenie. Ezzel azt kívánta megakadályozni, hogy senki se legyen rossz kedvű e vidámmal teli napon.

Az ebéd végeztével mindenki nyúlt a borítékjáért. Azonban egy fekete ruhás alak, gúnyos arckifejezéssel elhagyta a hangos termes, a pincelépcsők felé vette az irányt. Nagy sietségében nem vette észre, hogy egy boríték vidáman táncolva a levegőben követi címzettjét.

Szobájába érve leült asztala mögé, s nagyítójával vizsgálgatni kezdett VOLNA egy különleges növényt, ám a rakoncátlan boríték a homlokának csapódott, ezzel az akcióval magára vonva a figyelmet.

Bájitaltanárunk szájából csak úgy törtek elő a szitkozódások, míg végül rászánta magát a boríték felnyitására. Amint meglátta benne a nevet, legszívesebben megátkozta volna Dumbledore-t. Még, hogy ő Grangernek adjon ajándékot!? Kész röhej.

Papírgalacsinná összegyűrte a levelet, majd szép ívben a kandallóba repítette, s visszatért a növény tanulmányozásához.

Az este folyamán próbálta kitalálni, mit is adhatna annak a tudálékos, minden lében kanál Grangernek. Merthogy Dumbledore a lelkére kötötte, hogy ne hagyja cserben a levélben lévő név tulajdonosát. Míg a megfelelő ajándékon törte fejét, elnyomta az álom.

Álmában egy furcsa kastélyszerű építményben találta magát, ahol valamilyen bál szerűség lehetett.

Bekukkantott, hogy vajon mi csap akkora lármát, s egyből meglátta a zaj forrását. Mindenkin estélyi ruha volt, s vidáman táncoltak valamilyen együttes furcsa zenéjére. Gyorsan végignézett öltözetén, s magán is ünneplő öltözetet vélt felfedezni.

Egy vidám, barna hajú lány meglátta az ajtóban szobrozó professzort, s odament hozzá.

- Jó estét! Szabad egy táncra?

Nagy meglepődöttségében elfelejtett válaszolni, így a lány elkapta a kezét, s a parkettre navigálta a még mindig mit sem értő férfit.

Piton nem tudta ki lehet az-az elbűvölő teremtés, akinek volt bátorsága táncba hívni. De már nem is érdekelte. Jól érezte magát. Tánc közben szemügyre vette táncpartnerét, s egy furcsa fülbevalót figyelt meg fülében, mely rombusz alakú volt, s benne fellelhető volt a házak állatkái.

Miután elhalkult a zene, táncuk lelassult, majd megállt. Ekkor hatalmas taps kíséretében levonult az együttes a színpadról, hogy mindenki a vacsorával foglalkozhasson...

A tanárok – már ha voltak – elvegyülten ültek a diákokkal, így a párocskánk is egymás mellé ült le.

Piton kissé meglepődött az aznapi vacsorán. Kaviár? Mióta van a Roxfortban kaviár? Majd rájött, hogy ez a kastély nem is igazán hasonlít a Roxfortra. De akkor is, ki a bánat eszi ezt meg.

Míg ezen tűnődött hatalmas sikításra lett figyelmes. Mintha valahonnan a sárkány szót vélte volna hallani. Felpattant hát a helyéről, s már rohant is a hang irányába. Azonban ott nem volt semmiféle sárkány. Egy idétlen fiú csak rémisztgette párját, nem is volt hatástalan. Már a nyakába lógott. Már épp indult volna vissza bájos partnernőjéhez,a mikor is bagoly kopogtatásra riadt.

Szemeit megdörzsölve, végtagjait kinyújtóztatva – mert hát kényelmetlen az asztalnál aludni – végül beengedte a szárnyas hírhozót, majd kibontotta az átvett csomagot.

Meglepetésként érte az ajándék. Ki a frász küld neki baltát ajándékba? Ráadásul kisbaltát. Hirtelen nem tudta eldönteni ki lehet-e kedves ajándék feladója, majd beugrott neki ki lehetett az-az elvetemült.

- Friccs! – kiabálta, s legszívesebben kitekerte volna a nyakát.

Hogy került az ő neve ehhez a kviblihez? Miután túltette magát eme megrázkódtatáson, eltette a baltát rosszabb napokra. Majd, ha Longbottom nem képes megfelelő munkát produkálni ezzel vágja le egyenként az ujjait.

Elment lezuhanyozni, majd kellő mennyiségű ruhadarab felvétele után lesétált Roxmortsba. Bosszankodó tekintettel figyelte a kis falucska kirakatait. Már épp azon volt, hogy feladja a keresgélést, amikor egy ismerős fülbevalóra lett figyelmes.

Betért a kisboltba, s megvette az álmában látott rombusz alakú fülbevalót. Visszaérve a kastélyhoz, a bagolytorony felé igyekezett. Ott azonban nem csak baglyokkal találkozott.

- Ms Granger, ha nem siet, még lekési az óráját. – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében.

- Ahh, Piton professzor megijesztett. – fordult durcás képpel a belépő felé, majd lesietett a toronyból

Gyorsan egy gyöngybagoly lábára kötötte az ajándékot, majd lesietett termébe, ahol már várta a kedvenc csoportja. Mardekár – Griffendél óra. Remélem, nem robbantanak fel semmilyen főzetet.

Az óra viszonylag nyugodt hangulatban telt. Néha a kis pinceablakon bekerült egy-egy ajándék a tanulóknak. Halálra idegesítve ezzel a Bájitalok Mesterét. Amikor meglátta saját ajándékát kíváncsian várta a hatást, ami nem maradt el.

Elbűvölte az-az őszinte öröm, ami a lányon látszódott, s megenyhült egy kicsit a szíve. Majd gyorsan rendezte arcvonásait, nehogy észrevegyék.

Elindult megnézni a készülő főzeteket, majd Neville mellé érve, furcsa arckifejezés jelent meg az arcán.

- Longbottom, mit csinált ezzel a főzettel? – miközben érdeklődött eltűntette az iszonyatosan bűzlő kotyvalékon a fiú üstjéből.

Mivel Neville nem érzett magában annyi lelkierőt, hogy válaszoljon, folytatta a szidalmak osztását.

- Egy gumikacsának is több esze van, mint magának! Ha így folytatja, megbukik az RBF-n!

Nagy szerencséjükre kicsengettek, s mindenki mehetett a maga dolgára. Merthogy aznap ez volt az utolsó óra. Estére az igazgató egy kisebb bált készített elő a szerelmes fiataloknak. S meghívott egy együttest is, melynek Bon-Bon volt a neve.

- Milyen idióta név egy zenekarnak. – morgolódott, majd befeküdt a kádjába kipihenni az aznapi fáradalmakat. Majd miután eltűnt a hab gondosan körbenézett – na nem mintha bárki is bejutott volna oda engedély nélkül – s egy kis dobozt vett magához a kád mellől.

A dobozból egy sárga gumijáték került elő. S ez a valami egy gumikacsa volt. Mellyel játszani kezdett a vízben.

- Gyere Dodó, töltsük együtt a Valentin napot.