- Hogy képzeled ezt James?! Nem viselkedhetsz így velem! - a gyönyörű vörös hajú lány ökölbe szorított kézzel kiabált.
- Ugyan, Lily, ne izélj már… - mondta lezseren a kócos fekete hajú fiú.
- Eszedbe sem jut, hogy ez nekem megalázó lehet?!
- Most miért veszed ezt ilyen komolyan, tudod, hogy én Téged szeretlek!
- Akkor miért nem tudod ezt azokkal a libákkal is közölni, akik körülötted nyüzsögnek?!
- Féltékeny vagy?! - vigyorodott el Potter önelégülten.
- Ne légy ennyire oda magadtól, tudod, hogy ezt utálom!
- Akkor meg mi a bajod?!
- Csak annyi, hogy ott állok melletted, Te pedig mindenkivel foglalkozol, csak velem nem!
- Mit csináljak, tetszem nekik!
- Tetszel ám…Azért lógnak rajtad, mert Te vagy a kviddicsbajnok, különben rád se néznének!
- De hát tényleg én vagyok… Nem tehetek róla, hogy nagyon megy a kviddics…
- Jaj, istenem, állj már le, ha ennél jobban felfújod magad, kipukkadsz!
- Na, most már hagyj békén, jó?! - kezdte elveszíteni a türelmét a fiú.
- James, Te tényleg nem érted, hogy ha engem hívsz magaddal valahova, akkor a legnagyobb figyelmetlenség, hogy úgy csinálsz, mintha nem is tartoznék hozzád, és minden arra járó lányt ölelgetsz, és udvarolsz nekik?!
- Ha ennyire zavar, amit csinálok, miért nem vagy valaki mással?! - kérdezte utánozhatatlan flegmasággal Potter.
- Te akartad, hogy Veled legyek, Te hívtál nem is egyszer, Te jártál a nyakamra évekig, hogy járjak Veled! - mondta a lány majdnem sírva.
- Akkor még nem tudtam, hogy ilyen hisztis vagy, mindig olyan jó fej voltál…
- Voltam…?! Te azonnal leírsz valakit, ha nem úgy viselkedik, ahogy Te szeretnéd?!
- Ha velem vagy, akkor szokj hozzá, hogy sok lánynak tetszem, nem tehetek róla!
- Ebből elegem van, egyszerűen elviselhetetlen vagy!
- Akkor ne viselj el, keress magadnak valaki mást! - kezdett kiabálni a fiú is.
- Azt hiszed, nem találnék?!
- Akkor meg miért nem mész már?! Nekem nem fogsz hiányozni! - üvöltötte James, de már miközben kimondta a szavakat, tudta, hogy nem mond igazat. Nagyon szerette Lilyt, és már nagyon régóta, mindent megtett volna érte, de néha teljesen kihozta a sodrából. Szerette volna visszaszívni, amit mondott, de túl büszke volt hozzá.
- Ezt… ezt most komolyan mondtad?! - kérdezte hitetlenkedve a lány, és nagy zöld szemei tágra nyíltak a döbbenettől.
- Pesze! Azt hiszed, csak Te vagy a világon?! - vont vállat megjátszott fesztelenséggel a barátja.
- James, ennyire nem lehetsz érzéketlen…
- Unom ezt a beszélgetést, hagyjuk, jó?!
- Hagyhatjuk, ha gondolod… - suttogta Lily az arcát fürkészve. Reménykedett, hogy elmosolyodik, és mond valami kedveset, ami eltünteti közülük ezt a feszültséget, de Ő száját kelletlenül elhúzva nézett rá.
- Ahogy akarod… - mondta csendesen, és sarkon fordult.
Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a fiú utánakap és megállítja, már mozdult a keze, hogy visszatartsa, de aztán eszébe jutottak a barátai, és az is, hogy mit szólnának, ha megalázkodna egy lány előtt. A tátott szájjal figyelő nézőközönség felé fordult, és vállat vonva rájuk vigyorgott.
- Ez elment, mostantól mi is oda mehetünk, ahova csak akarunk! Gyerünk, gyerekek!
- Ez az, mulassunk! Hova viszel, James?! - kérdezte kacéran Anne, egy lány a Griffendélből.
Lily még hallotta ezeket a szavakat, és úgy érezte, eszét veszti a dühtől és féltékenységtől.
Semmit nem látott a körülötte levő világból, csak akkor kezdte újra érzékelni a környezetét, amikor már a Roxfort parkjának mélyén járt.
Hirtelen pár alakot pillantott meg.
"Csupa Mardekáros fiú és lány!" - állapította meg magában. Egy vékony, magas, fekete taláros, hollófekete hajú fiút vettek körbe, és úgy tűnt, mintha győzködnék valamiről. A sötét alak mellén összefont karral állt köztük, és elég bizonytalanul bár, de a fejét rázta.
"Perselus! Mi folyik itt?!" - kérdezte önmagától Lily csodálkozva. Látta, hogy Piton most már határozottan megrázza a fejét, és némán néz a többiek után, akik kelletlenül hagyták ott őt, és távoztukban nagyon dühösnek látszottak.
A magára maradt fiú most tanácstalanul túrt bele a hajába, és fáradtan felsóhajtott.
Szemmel láthatóan annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a lányt.
- Hello, Perselus! - köszönt rá az halkan.
A fekete alak összerándult, és úgy nézett rá, mintha a földből nőtt volna ki.
- Nocsak, Lily Evans! Hogy kerülsz ide, azt hittem a barátoddal, Potterrel vagy!
- Vele is voltam…
- Ilyen hamar véget ért a buli?! A kviddics ura nem szokta ennyire korán befejezni a szórakozást, amíg van valaki, akinek előadhatja, hogyan kapta el a cikeszt, addig biztosan nem! - mondta a bársonyos hang gúnyosan, megvetően.
- Hagyjuk ezt, jó?!
- Felőlem… - vont vállat a fiú, és menni készült.
- Mi volt ez az egész?! Mit akartak Tőled?!
- Közöd?!
- Jaj, ne légy már ilyen, beszélgetni próbálok Veled, ha nem vennéd észre!
- Jobban tennéd, ha mással próbálkoznál… Nem félsz, hogy még meglát valaki?! Micsoda malőr, a nagy James Potter barátnője kettesben az ősellenséggel! - Piton hangja szinte mart.
- Nem érdekel…
- Nem érdekel?! Akkor nagy bajban lehetsz! - nevetett fel keserűen Perselus.
- Ne légy ilyen utálatos még Te is! - kérte halkan, kétségbeesetten a lány.
- Én iiiis?! Azt hittem, ez az én privilégiumom!
- Kérlek… Nem beszélhetnénk egyszer normálisan pár szót?! Miért utálsz ennyire?!
Lily hangja olyan panaszos volt, hogy Piton, maga sem értette hogyan, megsajnálta.
Az egyetlen ember volt az egész iskolában, aki néha emberi hangon szólt hozzá… Dehogy utálta… Bár, amióta Potterrel járt, ránézni sem volt kedve. Ennél többet várt ettől a lánytól! Túl jó volt Jamesnek!
- Mi bajod van?! - kérdezte csendesen.
A zöld szemeket elborította a könny.
- Ugye, nem akarsz most elkezdeni bőgni, pont nekem?! - rémült meg a fiú. Magában arra gondolt, hogy éppen elég a saját baja is… Lestrange-ék már hónapok óta nem hagyják nyugton… És olyan nehéz vitatkozni velük, hiszen… hiszen igazat mondanak, amikor arra hivatkoznak, hogy őt itt mindenki utálja, semmire sem tartják… Pedig senki nem tud annyit a sötét varázslatokról, mint ő! Ott megbecsülnék, tudnák, hogy mit ér! Rosier is azt mondta, hogy a legnagyobb varázslók között van a helye… Potter és a barátai a nyomába se érnek egyes dolgokban! Csak az a hülye kviddics! Mintha más nem is lenne a világon!
"Te mindannyiunknál többet érsz! Állj közénk!" - duruzsolta ma is a fülébe Bellatrix. Olyan jó lenne érezni, hogy megbecsülik… Olyan jó lenne tartozni valahova… Akárhova…
De ilyenkor mindig eszébe jutott Dumbledore… Azok a szelíd, megértő kék szemek… Nem akart az ellensége lenni… Ez a lány meg valami ostobaság miatt bömböl itt… Ekkor legnagyobb rémületére Lily a vállára borult, és sírni kezdett. Már csak ez hiányzott!
Most mihez kezdjen Vele?! Tanácstalanul állt, fogalma sem volt, mi a teendő ilyenkor. Eddigi életéből kimaradt a zokogó iskolatársak vigasztalása…
- Nyugodj már meg, hallod?! Mi a csuda a bajod egyáltalán?! - kérdezte, és egy ügyetlen, félszeg mozdulattal megveregette a vállát.
- Összevesztünk… - a hang elcsukló és kétségbeesett volt.
- Aha… Micsoda világrengető probléma…
- Ne gúnyolódj!
- Nem gúnyolódom, csak irigylem a gondjaidat! - válaszolta Piton keserűen, fáradtan.
- Te még sosem voltál szomorú egy lány miatt?! - a könnyes szemek érdeklődve néztek fel rá.
- Nem, de ennek ellenére nem hiszem, hogy olyan sokszor láttál vidámnak!
- Ez igaz! De ha szeretnél valakit, talán láthattalak volna… A szerelem nem csak fájni tud, olyan boldoggá is tud tenni, mint semmi más…
- Látom!
- Jó, nem mindig, de… - újra elcsuklott a hangja, és a fiú vállába fúrta a fejét. Maga sem értette, miért pont Neki mondja el ezt, miért bízza pont Rá magát… Talán mert mindig olyan szomorú, olyan elkeseredett… Jelenlegi hangulatában nem bírt volna elviselni valami nagyhangú, nagyképűen magabiztos vigasztalót… Valahogy jó volt a hallgatag, mindig keserű Pitonhoz simulva kisírni magát. Nem hitte volna el, ha egy órával előbb mondja valaki, hogy ez ilyen hihetetlenül megnyugtató, biztonságos érzés lehet…
Felsóhajtott, átölelte a nyakát, és szorosan hozzábújt. Nagy megelégedéssel töltötte el a gondolat, hogy pont azt az embert találta meg, akit James és barátai a legjobban utálnak.
"Ezt látnád!" - mondta magában gúnyosan. - "Azt mondtad, keressek valaki mást! Ő jó lesz?!"
Nagyon jólesett neki a bosszú gondolata. Hirtelen felemelte a fejét, és Perselus szemébe nézett. Körbefogta a bársonyos sötétség, ami a tekintetéből áradt…
Ha neki szabad… Lábujjhegyre állt, és a keskeny, szép vonalú szájra szorította a száját.
Piton kővé dermedt. Mi folyik itt?! Dermedten tűrte, hogy újra és újra megcsókolják, de egy mozdulatot sem tett, képtelen volt rá, teljesen megzavarodott ettől a váratlan fordulattól.
- Nem akarsz Te is megcsókolni?! - kérdezte a lány halkan.
- Nem! - vágta rá a fiú, de egyáltalán nem tűnt őszintének a hangja.
A felcsendülő nevetés jelezte, hogy nem vették komolyan azt, amit mondott.
Rettenetesen jólesett neki minden pillanat, akármilyen zavarba hozta is… A vörös hajkorona illata az orrába lopakodott, és elbódította, a lány ajkának íze majd' megőrjítette… Anélkül, hogy észrevette volna, felemelte a karját és derekánál fogva szorosan magához húzta a karcsú testet.
- Nem szeretsz?! Nem kellek Neked?! - kérdezte Lily mosolyogva, és hozzásimult. Élvezte a dolgot. Nem hitte, hogy ilyen kellemes érzés Perselussal csókolózni… Maga előtt látta James döbbent arcát, és a vágy, hogy fájdalmat okozzon neki, újból feltört benne. Még élvezni is fogja… Piton meg úgysem veszi ezt az egészet komolyan… Ő és az érzelmek…
- Nem szeretlek… Nem is ismerlek… De átkozottul kellesz… - vallotta be a fiú rekedten.
Nem akarta azt is elmondani, hogy azóta figyeli őt, mióta egyszer kiállt mellette. Ő volt az egyetlen ember itt a Roxfortban, aki érdekelte. Dumbledore arca mellett az övé volt az, ami eszébe jutott, mikor újra és újra elküldte társait, akik a Halálfalók közé igyekeztek csábítani. Nem akarta, hogy pont az a két ember vesse meg, akiknek a véleménye számít valamennyire.
Hallotta a lány nevetését, érezte, ahogy hozzásimul, és tudta, hogy lassan, de biztosan kicsúszik a lába alól a talaj…
"El kellene küldenem… Vagy nekem kellene elrohannom innen… Nem lesz ez így jó, nem szabadna… Istenem, nincs erőm elengedni…" - gondolta kétségbeesetten.
Vadul magához rántotta a távolról annyiszor megcsodált alakot, és szenvedélyesen csókolni kezdte.
Lily nyitott szájjal fogadta a fiú ajkait, hagyta, hogy felfedezze, finoman harapdálja a száját, és meglepetten érezte, hogy valamiféle gátat szakított át Pitonban… A hűvös nyugalom, jeges gyűlölet, ami mindig jellemezni szokta, most valami elképesztő, pokoli erejű forró szenvedéllyé változott, és ő tehetetlenül sodródott vele. Észre sem vette és már a fülére, nyakára záporoztak azok a perzselő csókok, egyre lejjebb csúsztatva a talárját a válláról.
Perselus egyik keze őrült erővel préselte a testéhez a testét, a másik becsúszott a ruhája alá, és a bőrét simogatta, egyre merészebben, egyre lázasabban, egyre sürgetőbben…
A lány megdöbbenve kapkodott levegő után. Erre nem számított…
A hosszú, erős ujjak jó darabon letépték róla a ruháját, és hirtelen a mellén érezte az esti hűvös levegőt, de csak egy pillanatra, mert rögtön lecsapott rá egy forró tenyér, egy forró száj… Belemarkolt a hollófekete hajba, hogy eltávolítsa az ajkát, de elképedve vette észre, hogy ahelyett hogy hátrafele húzná a fejét, még jobban a mellére szorítja…
"Megőrültem… Biztosan megőrültem…" - gondolta kábultan.
Egész testében remegve, minden erejét összeszedve eltolta magától a fiút.
- Mennem kell! - nyögte.
- Akkor menj! - válaszolta Piton a szenvedélytől érdes hangon, és elengedte a derekát. Belátta, hogy így a legjobb. Lily Evans James Potteré, akármilyen utálatos is a gondolat… Hátralépett, és mélyeket lélegezve próbált úrrá lenni azon a vágyon, ami fellobbant benne.
A lány csak állt vele szemben, és képtelen volt mozdulni, pedig már nem tartották fogva azok a kezek… Indult volna, de annyira remegett a lába, hogy attól félt, összeesik. Ösztönösen kapaszkodott bele Perselus vállába, és megint a karjába vetette magát. Érezte a pillanatnyi tanácstalanságot, aztán a karok újra átölelték, az ajkak újra lecsaptak a testére…
Most már egyikük sem próbálta visszafogni magát, őrjöngve simogatták, csókolták a másikat.
Lilyről szinte az összes ruhája leszakadt már, mikor Piton saját talárját, ingét, nadrágját is ledobta, és így vonta magához a karcsú alakot. Újabb vad csókok következtek, és a lány már csak nyöszörögni tudott, mikor a fiú belemarkolt a fenekébe, egyértelműen jelezve, mit akar.
- Gyere… - suttogta egyenesen a szájába.
Reszketve bólintott, és hagyta, hogy a puha fűre fektessék, aztán Perselus dereka köré fonta a lábát. Az egyik erős kéz megemelte a csípőjét, és ő hátraszegett fejjel megvonaglott, ahogy megérezte magában a fiú testét. Piton mozogni kezdett, egyre vadabb, őrültebb ritmusban, míg mindkettőjüket elborította a veríték, és hangosan zihálni kezdtek.
Lily hirtelen felsikoltott, egész teste ívben megfeszült, és teljesen magába vonta a fiút, aki fejét a vállára hajtva egy rekedt kiáltással eljutott a csúcsra, majd kimerülten, mégis óvó mozdulattal ráborult. Levegő után kapkodva, egymást átölelve feküdtek egészen addig, míg a lány meg nem borzongott a hűvös esti széltől. Perselus felkapta a talárját és ráterítette. Gyönyörű volt… A fekete anyag kiemelte vörös haját, fátyolos zöld szemét…
Egészen közelről vizsgálgatta az arcát, és elszoruló szívvel látta, hogy lassan elborítja a kétségbeesés.
- Mi a baj?! - kérdezte halkan.
- Mit műveltem! Istenem, James! Most mi lesz?! - jajdult fel Lily elkeseredetten.
Piton megvonaglott, mintha korbáccsal vágott volna végig rajta.
- Ezt hogy érted?!
- Mi keresnivalóm van nekem itt?! Én Őt szeretem! Csak bosszút akartam állni rajta, amiért megbántott, nem akartam ilyen messzire elmenni!
A fiúval a világ is megfordult. Összepréselte a száját, és ökölbe szorította a kezét, hogy valahogy megállítsa a remegést, ami elfogta.
- Remélem, nem akarod azt mondani, hogy kényszerítettelek! - mondta fájdalmas gúnnyal.
A lány rémülten nézett rá.
- Nem, persze hogy nem… Az én hibám is… De most mihez kezdjek?! Ha megtudja, elveszítem, azt pedig nem élem túl… Istenem, bár ne történt volna meg!
Perselus fekete szeméből hirtelen eltűnt minden érzelem, csak egészen a mélyén maradt valami tompa fájdalom. Szája egyetlen keskeny vonallá préselődött, az arca szoborrá merevedett. Egy pillanat alatt mintha egy évtizedet öregedett volna.
- Semmi pánik! Rajtunk kívül nem tudja senki, én pedig nem fogom híresztelni, hogy búfelejtőnek használtak, megnyugodhatsz! - mondta olyan keserű hangon, hogy még a lány önsajnálatán is áthatolt az a fájdalom, ami belőle áradt.
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani, nem Te tehetsz róla, jó volt Veled, csak…
- Csak Őt szereted, értem! Azt már nem is kérdezem, miért kezdtél ki velem, ha nem kellettem Neked, most már csak azt áruld el, miért nem mentél el, amikor elengedtelek?!
- Nem tudom… - hangzott a suttogó válasz.
- Remek! Akkor mindent értek! Egy ilyen alaknak, mint én, nem is kell ennél többet tudnia! - húzta el gunyorosan a száját Piton.
- Perselus…
- Hagyjuk! Öltözz fel! - dobta oda Lilynek a ruháját. Ő maga már szinte teljesen készen volt, most kanyarította magára a fekete talárt.
A lány reszketve öltözködött. Érezte a fiúból áradó dühöt, mégsem félt, hanem sajnálatot érzett, hiszen a fekete alak körül szinte tapintható volt a fájdalom és a keserűség.
"Iszonyúan megbántottam!" - gondolta. Én, aki soha nem akartam bántani, nagyobb kínt okoztam Neki, mint Jamesék bármikor…
- Mutasd magad! - Piton hűvösen végignézett a megtépázott ruhán, és megvonaglott az arca. Maga előtt látott minden pillanatot, tudta, hogy melyik szakadás melyik őrült mozdulatától keletkezett…
- Így nem mehetsz vissza! - előhúzta varázspálcáját, és egy suhintással eltüntette a nyomokat. Egy intéssel jelezte Lilynek, hogy a haját is hozza rendbe, aztán bólintott.
- Indulhatsz!
- Perselus…
- Menj már! Mostanra a kviddicsbajnokod lehiggadt, és rájött, hogy jobb, ha kiengesztel! Csak hagyd őt beszélni, hadd élje bele magát a szónoklatába, és nem lesz semmi baj! - mondta hidegen, aztán hátat fordított a lánynak és elrohant. A fekete talár vadul lobogott körülötte, de a lány inkább csak a suhogást hallotta, olyan sötét volt már…
Sóhajtva, remegő lábakkal indult a Griffendél társalgója felé.
- Lily! Csakhogy itt vagy! Figyelj, sajnálom, de Te is tudod, milyen vagyok! Ne haragudj rám, kérlek, tudod, hogy nekem igazán csak Te számítasz, a többi lány engem nem érdekel! Na, nézz már rám, és mondd, hogy nem haragszol! Kérlek! - rohanta le James azonnal, ahogy belépett.
- Nincs semmi baj! - ölelte át kedvesét, és kitört belőle a zokogás.
- Akkor miért sírsz?!
- Semmi, ne törődj vele! - nem mondhatta el, hogy nem maga miatt sír, hanem egy hollófekete hajú, szénfekete szemű fiút sirat, akiben - ezt egészen biztosan érezte - ma este végérvényesen összetört valami.
"Mit fog most csinálni?!" - gondolta fájó szívvel.
Még jobban elkeseredett volna, ha láthatta volna Perselust ebben a pillanatban. Piton beviharzott a Mardekár klubtermébe, és egyenesen Lestrange-hoz lépett.
- Hol és mikor lesz a találkozó ma éjszaka?! - kérdezte hidegen, elszántan.
- Hát mégis eljössz?! - kiáltott fel örömmel a másik fiú.
- El! - szorította össze a száját dühödten.

Pár óra múlva már Voldemort előtt térdelt, és az alkarjába égetett Sötét Jegyre szorította a kezét.
"Elrontottad az életedet örökre!" - mondta egy józan, szomorú hang legbelül, de ez sem érdekelte.
Olyan mindegy már… És olyan késő…