Alaine: Minden elmúlik egyszer

Gyűlöllek.

Gyűlölöm azokat a  fekete szemeidet, melyek megvetően néznek.

Gyűlölöm az ajkad, mely gúnyos szavakkal illet.

Gyűlölöm a karjaidat, melyek  durván eltaszítanak magadtól.

Gyűlöllek azért, aki vagy.

És mégis.

Hazudok a világnak.

Hazudok magamnak.

Szeretlek.

Szeretem a fekete szemeidet, melyek perzselően néznek.

Szeretem az ajkad, mely ajkamhoz érve szenvedélyesen csókol.

Szeretem a karjaidat, melyek szorosan magadhoz vonnak.

Szeretlek azért, aki egykor voltál.

És mégis, egy világ választ el.
Soha nem szerettél, és soha nem is fogsz.
Tudom, hiszen már az elején megmondtad.
Reménykedtem.

Hiába.

Így eljött az ideje annak, hogy kimondjam:

- Vége van.

Te rám nézel, én rád.

Tekintetünk egybefonódik, az idő egy pillanatra mintha megállna.

Mindketten tudjuk.

Ajkam csak egy, tiéd két szót formál:

- Szeretlek.

- Avada Kedavra.

Hiszen egyszer azt mondtad:

- Te sohasem lehetsz másé!