HG/PP
Humor, Szerelem
Korhatár: nem korhatáros
Eredeti szerző: Noelami Sitara, fordította: Anna

Fred és George beugranak Roxfortba Valentin-napra. És hoznak magukkal némi csokoládét. El tudod képzelni, mi történik?

Csokoládé

Sárga, villogó, ugráló, színes tárgyak a kirakatban. Mindenkire vigyorognak, integetnek, csengetnek, fütyülnek és sípolnak, de hiába. Hiába állnak az ajtó mögött halmokban az orrvérzés ostyák, nyelvnyújtó nyalánkságok, fuldokló fruttik, hiába a halmokban álló robbanó üst. Senki nincs a boltban. Ugyanis a Weasley Varázsvicc Vállalat egy nap szünetet engedett magának.

Fred dudorászva végigsétált az üzleten, és ösztönösen lehajolt, ahogy a bunyózó burgonyaszirmokhoz ért, akik éppen megpróbáltak kitörni a zacskóból. Egy nagy ládát tett le a földre. Leguggolt mellé, és levette a fedelét.

George is megjelent az ajtóban, és rávigyorgott ikertestvérére, amikor a saját ládáját is letette a földre.

- Jól van, cimbi- mondta fújtatva- jobb lesz, ha eltesszük őket.

George összeráncolta a homlokát.

- Gondolod, hogy esetleg nem fog működni?

Fred pislogott egyet, és megrántotta a vállát.

- Ha nem annyira, mint ahogy azt várom, akkor még jobban!

- Csak remélem, ettől nem kerülünk bajba. Nem szeretek arra gondolni, mit tennének velünk, ha rájönnének, hogy a mi ötletünk volt…

- Ugyan már tojásagyú, meg sem fog fordulni bennük, hogy nem a mi ötletünk volt! – Erre mindketten elvigyorodtak.

- - -

- Ugye.. én … figyelj… szeretnék…nincs kedved… A francba Harry, én ezt nem tudom megcsinálni! – fakadt ki Ron, a fejét a kezébe temetve. Harry bíztatóan vállon veregette.

Hermione dühösen az égre emelte a tekintetét.

- Ugyan már Ron, ha egyenesen odamennél hozzá, az orrodat piszkálva, felemás cipőben, és rátaposnál a lábára, akkor sem mondana nemet! Nem értem, mi miatt aggódsz ennyire.

Ron dühösen legyintett.

- Te ezt nem érted, Hermione. Ha a szív ügyeiről van szó- színpadiasan a mellkasára tette a kezét- olyan informálatlan tudsz lenni.

Hermione dühösen szusszantott, és legszívesebben megfojtotta volna Ront.

Harry bocsánatkérően rámosolygott.

- Ron nem tudja mit beszél. Ne is figyelj rá.

- Hé!- tiltakozott az említett, játékosan vállon ütve Harryt- Oh! – hirtelen kiegyenesedett, és egy mosoly terült szét az arcán. - Mondtam már nektek? Fred és George kivettek egy nap szabit, és Valentin nap alkalmából visszalátogatnak az iskolába!

Erre Harry is elvigyorodott.

- Milyen különlegességet terveznek ez alkalommal?

- Nem tudom, de biztos nem véletlen az időzítés. Remélem így könnyebb lesz meghívnom Mand-

- Ron!- torkollta le Hermione. - Nagyon helytelen dolog valakit kihasználni, aki egy szerelmi bájital hatása alatt áll! És ráadásul illegális is! Ezért Fred és George nagyon nagy bajba kerülhetnek! Biztos vagyok benne, hogy ők sem csinálnának semmilyen őrültséget!

-----

Az igazgató vidáman előlépett, hogy kezet fogjon az érkező ikrekkel. A csillogó kék szemében legalább annyi huncutság volt, mint az ikrekében.

- Örülök, hogy viszontláthatom önöket Mr. Weasley, és Mr. Weasley. Remélem egész nap élvezni fogják a vendégszeretetünket?

- Természetesen, Dumbledore professzor. Ezt a világért sem hagynánk ki. – George az igazgatóra vigyorgott, és rákacsintott McGalagony professzorra, miközben Fred egy csokor aranyszínű nárciszt nyomott a kezébe.

- Ezt sok szeretettel tanárnőnek hoztuk…

- …hogy valamennyit jóvátegyünk abból…

- … amit a hét év alatt elkövettünk…

- … nem mintha megbántuk volna…

- … de már tudjuk értékelni tanárnő erőfeszítéseit….

- … és elvégre sok hasznot hozott a viccboltban…

-…amíg kidolgoztuk az új ötleteket…

- … hogy hogyan tudnánk a szabályokat megkerülni.

- Örülök, hogy újra itt vannak. Remélem ezúttal nem akarnak bajba keveredni- majd Pitonhoz fordulva folytatta- Oh, fel a fejjel, Perselus. Ne vágjon már olyan elkeseredett képet. Nem fogják felrobbantani az üstjeit.

Piton egy sötét pillantással válaszolt:

- Én nem lennék olyan biztos benne, Minerva. Köztudott, hogy a maga Griffendélesei a leghétköznapibb dolgok felhasználásával is katasztrófát képesek előidézni. Azt hiszem még-

A mondókáját Fred szakította félbe, aki vigyorogva a tanár elé lépett.

- Jó napot Piton professzor! Gondolom mennyire hiányoztunk…

- Kizárólag az önök áldásos távolmaradása hiányzik.

- Még mindig ugyanaz a zsíros haj, éles nyelv, amint látom.

- Még mindig ugyanaz  a tenyérbe mászó viselkedés és a griffendéles meggondolatlanság, amint látom.

Fred vidáman bólintott, és ismét Georgehoz fordult, aki kíváncsian figyelte a szóváltást. Perselus észrevette a kacsintást kettejük között.

Rossz előérzete támadt, és az sem segítette, hogy Minerva és Albus is barátságosan mosolyogtak rá.

-----

A forgalmas folyosót elhagyva Fred és George egy rejtett falikárpit mögötti ajtón át beléptek a folyosóra, amit harmadikos korukban fedeztek fel.

- Oh, ez az ember átkozottul gyanakvó!

- Nekem mondod? Feltétlen bele kell kalkulálnunk a tervünkbe, és kezdeni vele valamit. – mondta Fred, és kihúzott egy papírzacskót a zsebéből. Megpöccintette a kicsi kockát, amit kivett a zsebéből, és az azonnal visszanyerte eredeti méretét. Még egy pöccintés- a ládák felnyíltak, és az ikrek kiszedték belőle a dobozokat.

Fred körbetekintett a folyosón.

- Tiszta a levegő. Gyerünk. - végigsiettek a kihalt részen egyenesen egy gyümölcskosarat ábrázoló festményhez.

-----

A szél belekapott a hajába, és lobogva hátravitte. A talárja lobogott mögötte. Hátrahajtotta a fejét, és hangosan sóhajtott. Már nem bírta tovább. Harry és Ron elmentek megtervezni a Valentin napi partijukat- és tették ezt a maguk módján- amit Hermione sosem fog megérteni. És neki nem volt senkije- és nem volt hangulata egy újabb szerelmi csalódáshoz.

Milyen irónikus - gondolta. Valentin napon elzárja magát mindenkitől, és itt keres menedéket a -

- Miss. Granger.

Hermione hirtelen megugrott, és riadtan megfordult.

- Piton professzor.

A tanár szinte előre megjósolhatóan bólintott, és mellé lépett, a messzeségbe meredve.

- Nem a szokásos törzshelye. – mondta. Hermione azon gondolkodott, hogy a mi a nyavalyát jelenthetett, és hogy jól hallott-e a hangjában a szórakozottságot.

- Nem, professzor úr. - becsukta a szemét, és élvezte a szelet az arcán. Egy pillanatra összehúzta a szemöldökét. - Szokásos törzshelyem?

Nézte, ahogy a férfi mellkasa megemelkedik és lesüllyed, ahogy veszi a levegőt.

- A könyvtár, Miss. Granger. A tanáriban, ha tudni akarja, fogadásokat kötnek, hogy vajon elhagyja- e a könyvtárat az órákon kívül máskor is.

Hermione elpirult.

- Igen… Ron és Harry is azt mondja, túl sok időt töltök a könyvtárban.

- Inkább töltse az idejét a könyvtárban, mint a kviddicspályán, vagy a klubhelyiségben, mindenféle ostobaságról fecsegve. Habár… lehet hogy ez most megváltozott. Miért a Nyugati torony?

Hermione bárgyún vigyorgott.

- Itt mindig olyan csöndes. Az emberek ritkán járnak a torony ezen részén. Azt hiszem,  itt nemigen tudnak csókolózni, ha a szél állandóan az arcukba fújja a hajukat. – hirtelen döbbenten elhallgatott, amikor ráébredt, hogy kivel beszélget.

- Értem. Szóval előnyben részesítik az üres folyosókat és elhagyott tantermeket, ahol a lerakódott, gusztustalan por beleapad a ruhájukba, meg a hajukba, ahogy a falnak dőlve ácsorognak? – kérdezte vontatottan

Hermione nem tudott elfojtani egy kuncogást. Piton egy szúrós pillantást vetett a lányra, aki erre abbahagyta, de továbbra is a tanárt bámulta.

- És Ön, Piton professzor?- kérdezte. - Ön miért van itt?

A tanár felhorkantott.

- Miss. Granger, nem ön az egyetlen, aki rühelli ezt a szánalmas kifogást arra hogy nagy felfordulást és zajt csapjanak ünneplés címszó alatt. És az a két ütődött Weasley is itt van- csak azt remélem, hogy a vacsora legalább fele annyira nyugodt lesz, mint a tavalyi.

Hermione megengedett egy grimaszt.

- Van egy olyan érzésem, professzor úr, hogy ennek nagyon kicsi a valószínűsége.

-----

- Kérlek, Dobby! Szükségünk van a segítségedre!

Dobby valósággal remegett, bizonytalanul fel- alá pislogva Fred és George között.

- Dobby nem akraja… Dobby nem akarja bántani az ifjú Mestert-

George elkeseredetten felsóhajtott.

- Senkinek sem akarunk ártani! Komolyan! Semmi, de semmi veszélyes nincs bennük, csak csokoládé. Egyszerűen csak meglepetés mindenkinek, Valentin napra!

Dobby fészkelődni kezdett, és gyanakodva nézett a dobozba.

- Ha az ifjúurak hazudnak…

- Esküszöm, Dobby- mondta Fred ünnepélyesen, feltartva a pálcás kezét- Nos, segítesz nekünk?

Dobby egy darabig csak nézte őket, aztán bólintott. Fred és George szélesen rámosolyogtak.

- Ő a mi emberünk- mondta Fred vigyorogva, miután a manó eltűnt a csokis dobozokkal.

- Egyszerűen elképesztő vagy, Fred. Még most sem hiszem el, hogy megesküdtél neki.

- Miért? –kérdezte kuncogva. - Nem mondtam, hogy mire esküszöm, ő meg nem kérdezte.

George megrázta a fejét, és követte a folyosón ikertestvérét, óvatosan körbepillantva, hogy nem hallgatta-e ki őket valaki.

Amint eltűntek, Piton professzor előlépett az árnyékból, és veszélyes kifejezéssel nézett a testvérek után.

-----

- Kezdődjék a lakoma!- abban a pillanatban a tálak megteltek finomabbnál finomabb fogásokkal, és a nagyterem visszhangzott a diákok beszélgetésétől és a tányérok, evőeszközök zörgésétől.

- Szóval, Fred - kérdezte Hermione- George, mivel foglalkoztok mostanában?

George lelkesen előrehajolt.

- Örülök, hogy megkérdezted, Hermione. Úgy döntöttük, hogy az alkalomhoz illően különleges töltelékű édességeket készítünk. Ha érted, mire gondolok.

Hermione lassan leengedte a villáját, és végignézett a vigyorgó arcokon.

- Nem, nem értem. Mire gondolsz?

- Ah, semmi különös, csak a szokásos. Szív alakú csokik üzenetekkel, Bagoly Berti féle mindenízű drazséval, amelyek rózsaszínűek és vattacukor ízük van, bájitallal töltött csokiszívek, éneklő vaníliakrémgolyók, mazsolás kóku-

- Bájitallal töltött csokiszívek ?! - Hermione majdnem sikított.

Fred arcáról eltűnt a mosoly, és zavartan pislogott.

- Hopp. Ezt nem szabadott volna elmondanom. Ugye tudsz titkot tartani?

- Fred, ez illegá-

- Remélem, hogy hagyod, hogy legalább egyszer kipróbáljuk őket. Már nagyon régóta terveztük. És ha-

- Kipróbálni őket?! Fred, mi jár a fejedben?

- Csak azt akartuk, hogy-

- Figyelem, figyelmet kérek!- Dumbledore professzor felállt, és a  teremben néma csönd lett. A pálcájával megkoccintotta a poharát, ami erre csengeni, sőt- kuncogni kezdett. - Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét körünkben üdvözöljem Fred és George Weasley urakat. – egy percnyi taps és kurjongatás után folytatta:

- És szeretném bejelenteni, hogy idén a Roxfort egy különleges ajándékot tartogat mindenki számára.

Hermione dühösen meredt az igazgatóra.

- A házimanók már elkészítették őket, és biztos vagyok benne, hogy örülni fogtok neki. – egy pillanatra szünetet tartott, majd tapsolt egyet.

Míg Harry és Ron elismerően felszisszentek, amikor a tálak előttük megteltek különböző féle csokoládékkal, Hermione határozottan rémültnek tűnt.

- Nektek teljesen elment az eszetek?!- kérdezte dühösen az ikrektől. Ginny felé fordult, de közben lepillantott a tányérjára. Vajon milyen bájital lehet bennük? A szeme sarkából látta, hogy Harry és Ron a csokoládé után nyúlnak.

- Ne!- elrántotta a kezüket.

- Mi van?- kérdezte Ron méltatlankodva.

- Bájital van bennük!- egy halk pusmogás futott végig a Grifendéles asztalon, ahogy belehallgattak a trió beszélgetésébe.

Ron az égre emelte a tekintetét:

- Persze, hogy bájital van bennük, ’Mione. Láttál te már olyasvalamit, amibe Fred és George nem kevert semmit?

- Te ezt nem érted- próbálkozott Hermione elkeseredetten. Látta, hogy Ronnal nem fog eredményt elérni, így Harry felé fordult. - bájitallal vannak töltve- mondta elhalóan, mintha ez lenne a világon a lehető legnagyobb szörnyűség.

Szükségtelen elmondani, hogy a dolog a lehető legkisebb hatással sem volt a kis túlélőre.

- Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen biztonságosak, akármire jók is. Fred és George akármilyenek is, nem akarnának egy egész iskolát megmérgezni. Emellett nem is tudom ki mondta, hogy Fred és George soha nem tennének ilyen őrültséget.

Hermione dühösen az asztalra csapott. Fred méltatlankodva felkiáltott:

- Őrültséget! Drága leánykám, a csokik bájitallal való megtöltése valóságos művészet! Csak kivételesen fejlett képességű varázslók képesek rá! Még hogy őrültség!

George nagyképűen bólintott.

- Oh Mandy, szeretlek, szeretlek, szeretlek- kiabálta Ron megbabonázva, a lány keze után nyúlva.

Mandy álmatagon rámosolygott Ronra.

Az felbátorodva folytatta:

- Drága Mandy! Egész életemben rólad álmodtam! Te vagy életem értelme! Kérlek, könyörgöm hercegnőm, mondd, hogy nem hagylak hidegen!

Mandy elmosolyodott, előre hajolt, és puszit nyomott Ron arcára.

Fred izgatottan a szája elé kapta a kezét.

- George, működik! Működik! Milliomosok- Milliárdosok leszünk!

- Szerelmi bájitalt töltöttetek bele?- kérdezte Hermione szörnyülködve.- Tudjátok, hogy ez mennyire illegális?

George megnyugtatóan vállon veregette.

- Ne aggódj. Pontosan tudjuk, mennyire illegális.

Hermione egy furcsa torokhangot hallatott- nyilván képtelen volt eldönteni, hogy mi nem stimmel a két mellette ülő bolonddal.

-----

- Ugyan már, gyerünk Perselus! Biztos vagyok benne, hogy a Weasley ikrek semmi ártalmasat nem tettek a csokoládéba.

- A csokoládéba! Mondja Albus, maga ennyire nem figyelt rám?! Ez direkt manipuláció!

- Ugyan, ugyan! Nézze milyen elbűvölően viselkedik Mr. Malfoy Miss. Parkinsonnal!

Az említett diák a földön térdelt a lány előtt, és kifejezetlen tekintettel bámult rá, képtelen volt szavakba önteni mondanivalóját.

- Albus!- az idős varázsló ránézett- Hiába magyarázom magának, hogy kihallgattam őket, amikor tervezték? Valami van a csokoládéban! Képtelen vagyok megérteni, hogy ezt nem képes felfogni. Hogy lett magából így igazgató? Vagy azok az ostoba mugli édességek, amelyeket rendszeresen fogyaszt, ennyire megzavarták a fejét? Azt mond-

Azonnal félbehagyta a mondatot, amikor látta, hogy az igazgató szándékosan egyszerre öt csokiszívecskét vett a szájába.

- ALBUS!

Dumbledore szemtelenül rávigyorgott, felé emelte a serlegét, mintha az egészségére inna, aztán McGalagony felé fordult, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek.

Perselus lemondóan sóhajtott, majd lehajtotta a fejét, és többször egymás után beleverte a homlokát az asztalba.

- Perselus - énekelte egy bánatos hang a balján.

Piton felnyögött, és anélkül, hogy felnézett volna, megkérdezte az asztaltól:

- Mit óhajt Sybill?

Abban a pillanatban egy erős rántást érzett a haján, és a döbbenettől tátva maradt szájában érezte, hogy valami puha, édes anyagot tömnek belé.  Ezzel egy időben Trelawney erőteljesen hátba vágta- és a hirtelen döbbenetében lenyelte a csokoládét.

Amikor végül elengedte, Piton döbbenten köhögni kezdett, majd dühösen a boszorkányra förmedt:

- Mégis mit képzel, mi a jó büdös nyavalyát csinál?!- Sybill elegánsan felállt, és minden további nélkül elsétált.

A bájitaltanár ellenállt a kísértésnek, hogy a fejét hátra hajtva üvölteni kezdjen egy ilyen igazságtalanság miatt.

-----

-O, bocsásson meg kisasszon’, de látom á sillagokban, ’ogy minket egymásnak theremtettek!

- Dugulj el, Fred!

- Á, nem sikerhült lenyűgöznünk á kisannyon’t?

- Hagyd már abba ezt az ostoba francia akcentust! Inkább azon gondolkodj, hogyan lehetne helyrehozni ezt a felfordulást, amit csináltatok! És nehogy azt hidd, hogy ez rád nem vonatkozik- förmedt a vigyorgó Georgra.

Az nyugodtan válaszolt:

- Nézd a dolog jó oldalát, Hermione. Harry végre meg merte közelíteni a kishúgomat.

- MI?

Igaza volt: Harry és Ginny annyira el voltak merülve magukban, hogy semmit nem vettek észre a körülöttük lévő felfordulásból.

És micsoda felfordulás volt! Madam Hooch a Creevy- testvérekkel. Mostro és Parvati. Zabini Hannah Abottal. Lavander Brown Earnyvel. Frics Madam Cvikkerrel. Dumbledore McGalagonnyal. Piton- Piton az orra előtt!

- Miss. Granger.

Hermione nyelt egyet. Látta, hogy az ikrek arcából is lefut a vér.

- Igen, professzor?

- Úgy látom, a tányérja még érintetlen.

Hermione rápillantott a tálra.

- Termesztésen. Bájitallal vannak megtöltve a csokoládék.

- Tisztában vagyok vele Miss. Granger. Egyen egyet.

- Egyek egyet?!- visította. - De tanár úr-

Piton fenyegetően közelebb hajolt. A szeme szikrázott a dühtől.

- Úgy emlékszem azt mondtam, hogy egyen egyet. Most Granger, ha nem akar 200 pontot elveszíteni.

- De… de…- dadogta, míg Fred kihasználva az alkalmat, teljesítette a tanár kívánságát, és beletömött egy csokit a lány szájába. Georgedzsal együtt várakozón leültek, hogy láthassák a kibontakozó eseményeket.

- Jó. - mondta Piton.

Akkor a bájitaltan tanára, aki hét éve tanítja, a volt halálfaló, a zsíros hajú, utálatos ember, aki éveken keresztül gúnyolódott vele, akinél senkit nem utált jobban az egész univerzumban, lehajolt, és szájon csókolta.

Az egy pillanatig tartó sokk azonnal eltűnt, és tiszta öröm maradt csak utána. Hermione megadta magát- a bájitalos csokoládénak köszönhetően- gondolta. De jelen pillanatban nem érdekelte. Csak Pitont akarta, még többet belőle. Kéjesen felnyögött, ahogy elkezdet visszacsókolni, és egyre többet fedeztek fel egymásból. A tanár puha ajkainak érintése nyomán bizseregni kezdett az egész gerince.

- Micsoda csokoládé!- motyogta maga elé, miközben a karjait Perselus nyaka köré fonta. Egyikük sem nézett fel, amikor George tüntetően köhögni kezdett, de Hermione ösztönösen kirántotta a pálcáját, és hátra sem nézve elkábította. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudott, Perselus volt. Perselus fantasztikus ajkai, az fantasztikus illata, Perselus csodálatos ajkai, ahogy végigcsókolták a nyakát és-

- Perselus!

Piton grimaszolt egyet, és visszatért, hogy megcsókolja Hermionét - úgy, ahogy az publikus helyen nem szeméremsértő.

- Hmm. Nem hiszem,hogy ez lenne a megfelelő pillanat, hogy közöljem velük, hogy semmi sem volt a csokoládéban.

Egy pillanatra Hermione és Perselus is megfagyott.

- Mire véljem ezt Weasley? - sziszegte Piton.

Szemtelenül vigyorogtak rá.

- Tudja professzor…

- … ez csupán a gondolaton múlik…

- … semmi köze a csokihoz…

-… és biztosra kellett mennünk, hogy egy-két kulcsember…

- … biztos legyen benne, hogy megbűvöltük az édességet…

- … és az embereket messzire viszi a fantáziájuk- …

- …igen, nagyon, nagyon messze……

- Sose gondoltam volna, hogy Hooch odavan a kis Creevykért - de hogy mind a kettőért!

- vagy hogy egyáltalán valakiért…

- FRED! GEORGE!

- Igen… tessék.

- Jobb lesz, ha elhúztok innen, mielőtt-

De nem fejezte be a mondatot. Inkább előkapta a pálcáját, és átkokat kezdett záporozni rájuk- a fiúk pedig sikítozva érték el a bejáratim csarnokot.

Visszafordult Perselushoz. Az Hermionét figyelte.

- Nos…- kérdezte egy pillanatnyi csend után- hol is tartottunk?

Egy vigyorral a tanár ismét az ajkaira tapasztotta a száját, hogy emlékeztesse, hol is tartottak.

- De…- zihálta Hermione levegőt kapkodva- Mit teszünk, holnap? Vagy az után? Vagy ha valaki más is észreveszi?

Nem is hagyta abba a tanár Hermione cirógatását, amíg válaszolt:

- Ráfogjuk azokra a nyavalyás csokoládékra. Mindenki azt csinálja. Aztán meg- majd meglátjuk.

Hermione pedig igazat adott neki, ahogy kézen fogva megindultak a pince felé.

by: Anna
Sonorus - Egy elvarázsolt világ hangja