Ahogy szeretem 

(A válasz) 

Titok vagyok magam előtt is.

Rejtélyek úsznak lelkemen,

Magam mennyire ismerem? 

Vajon jó-e, ahogy szeretem?

Nem vágyom önzőn túl sokra;

Halk sóhajra, mosolyokra? 

A külvilág tán meg sem érti,

Mit féltek sebes szívemen,

Hogy maszkom mögé rejthetem… 

Ahogy szerettem, nem volt elég –

Túl kevés… Túl sok… Túlon túl…

Magányom bús könnyekbe fúl. 

A világ nem láthatja rajtam,

Hogy nekem is mennyire fáj…

Szerelem: szívkór – vad ragály 

Engem feszít, gyötör, marcangol.

Szeretem: kín beismerni…

Ám késő. Hagytam elmenni… 

Ahogy szeretem, pokolba lök,

Majd kegyesen égig emel;

Hívásomra mégsem felel… 

Hisz elment… Mert elmenni hagytam…

Nem látom többé már soha…

Önvád lett lelkem ostora… 

* 

Porba rogyok szerelmétől sújtva…

Elment… de én tovább szeretem…

Átkozottul. Némán. Betegen.