Luthien Lovemagic: Keserédes Valentin

Tartalom: Ez egy PP/HG novella alapvetően, de ennél egy kicsit bonyolultabb. Romantikus írás, de történik benne egy szomorú esemény, amely valamejest beárnyékolja ezt. Nem kifejezetten humoros, bár vannak benne rejtett poénok...
Korhatár: 16
Kategóriák: Romantikus
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Műfajok: komor, novella
Figyelmeztetések: Nincs

Szerző megjegyzése: Először is a szokásos: Minden jog J.K.Rowlingnak fenntartva. Én csak kölcsön veszem a karaktereket mások és magam szórakoztatására.

Másodszor: Ez egy romantikus történet, enyhe erotikával, ezért a 16-os. Lehet, hogy Piton és Hermione alakja enyhén OOC, de nézétek el nekem, mert ez az első ilyen jellegű ficem.

Harmadszor: Ez a sztory az ARF (Lilyanjudyth oldala) pályázatára íródott.

Negyedszer, de nem utolsó sorban: Köszönöm a bétézást mindenkori bétámnak Solenának.

Egy évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon megváltozott minden. Éppen a reggelimet fogyasztottam, mikor az iskola legtudálékosabb, legunszimpatikusabb diákja rám tört reggelizés közben. Hermione Granger olyan elemi erővel törte rám az ajtót, hogy emlékszem, össze is rezzentem. Nem hagyott szóhoz jutni – pedig ez nálam nagy szó – hanem minden bevezetés nélkül rám zúdította a sérelmeit. Először felháborodtam ezen, és ki akartam dobni, de ahogy egyre jobban belelendült, kezdett szórakoztatni a dolog, sőt, a végén elnevettem magam. Akkor hallgatott el. Szemében remegett a düh, ajkai pengevékonyak lettek, arca kipirult, teste remegett. Dühtől piros arca irtózatosan szexivé tette.


Magam sem tudtam mért, de hellyel kínáltam. Vonakodva bár, de leült. Láttam, hogy még mondani akar valamit, de csendben maradt. Hallgattam hát én is, és vártam, hogy megszólaljon. Ami nem is maradt el. Feltette azokat a kérdéseket, amelyek leginkább foglalkoztatták, én, pedig készségesen válaszoltam rájuk.


Ekkor még egyikünk sem vette észre, de vonzódni kezdtünk egymáshoz. Ez a beszélgetés megmutatta, hogy nem egy tudálékos kislánnyal van dolgom, hanem sokkal inkább egy kész nővel, aki módfelett aggódik azért a két tökfej griffendélesért, de főleg Potterért. Akkor még nem értettem, mit ehet azon a két kölykön, de ez is hamar kiderült számomra. Egyre többet járt le hozzám beszélgetni, ami persze eleinte kötelessége is volt, mert két hét büntető munkát kapott tőlem a szemtelenségéért. De egy idő után egyikünk sem bánta ezeket a beszélgetéseket. Ahogy jobban megismertem, kezdett egyre jobban beférkőzni, az évek alatt elszenvedett szörnyűségek, és csalódások miatt megfagyott szívembe.


Egyik este megint úgymond büntető munkán volt, amit sikerült elérnie a legutóbbi bájital órán tanúsított minősíthetetlen viselkedésével, amikor is először kerültünk intim közelségbe. Ugyan is ez a kis vadóc, ahogy azóta nevezem, félénken megcsókolt. Hát nem tagadom, én sem voltam fából, és viszonoztam a félénk közeledést. Mire észbe kaptunk már az egyeningje gombjait gomboltam kifelé. Zavartan rebbentünk szét, mint akiket rajtakaptak. Hermione gyorsan rendbe szedte magát, és elrohant.


Nem értettem mi üthetett belém, de eszméletlenül kívántam. Ő is így lehetett ezzel, mert egyre többször éreztette velem, ha véletlenül (kész akarva), kettesben voltunk. Egyik este már egyikünk sem tudta türtőztetni magát, és a bájital laborom padlóján egymáséi lettünk.


Ezt követően egy új korszak kezdődött mindkettőnk életében. A kezdeti szenvedélyes viszonyunk igazi szerelemmé mélyült. Nem hittem volna, hogy valaha még részem lesz ilyesmiben, de sohase mond, hogy soha. Persze ez az egész teljesen titokban folyt, hisz egyikünk sem akart bajt a fejére. Hermione mindig hangsúlyozta, lehet, hogy jobb lenne abbahagyni, de én mindig meggyőztem az ellenkezőjéről.


Telt múlt az idő, és elérkeztek az RBF vizsgák. Mione annyira izgult, hogy nem győztem azzal nyugtatni, hogy az ő képességeivel nem kell a vizsgák miatt aggódnia, mert kisujjból kirázza mindet. A vizsgák után persze mindig mosolyogva közölte, hogy minden simán ment. Aztán eljött a minisztériumi incidens napja, ami azóta is bánt egy kicsit. Ott Umbridge irodájában azt hittem vége a kapcsolatunknak, de aztán be kellett látnom, hogy Hermione ennél intelligensebb, és megértette, hogy csak a szerepemet játszom. Mikor látszólag - legalábbis a békaképű minisztériumi csatlós előtt – nem akartam segíteni Potternek, ő leheletfinoman bólintott, hogy érti. Szinte el se hittem. De nem volt időnk beszélni róla, mert az események felgyorsultak. Hermione Potterékkel a minisztériumba ment, én meg Umbridge-ot keresni, majd a Grimmauld térre megnézni, mi van Blackkel. Mikor azt a koszos korcsot megláttam, akkor későn ugyan, de összeraktam a képet, Pottert Voldemort manipulálta, és a vesztébe rohant. Black persze azonnal ment a többi aurorral a minisztériumba. Én is mentem volna, de persze Albusnak más utasítása volt. Visszaküldött az iskolába. Egész végig fel-alá járkáltam, mert a fenébe is, Potter már megint felelőtlenül viselkedett, és ezzel az én egyetlen vadóckámat is bajba sodorta. Aztán végül visszatértek a minisztériumból. Mikor megláttam az eszméletlen kedvesemet, legszívesebben felordítottam volna, de türtőztettem magam. Potteren kívül mind az öten itt voltak, enyhe sérülésekkel, mint utóbb kiderült. Végül Ginny Weasley mondta el nagyjából, mi történt Neville közreműködésével. Madam Pomfreytól azt is megtudtam, hogy Potter Albusnál van, akit nagy örömömre visszahelyeztek az iskola élére. Néhány nap múlva Hermione is jobban lett. Épp csókolóztunk, mikor a már kiengedett Weasley Potterrel belépett a gyengélkedőre. Lebuktunk. Mindez nem is lett volna baj, ha a javasasszony épp nem akkor jön ki a betegszobából. Felháborodva kiviharzott, és hamarosan Albussal és Minervával tért vissza. Minerva érthető módon rosszallóan nézett ránk, de Albus mosolygott, ami enyhe reménnyel töltött el minket. A legmeglepőbb az volt, hogy Potter egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Ennek is hamar megtudtuk az okát. Egyszer, amikor hamarabb indult el az okklumencia órára, rajtakapott minket, mikor elbúcsúztunk. Egyáltalán nem haragudott Hermionéra Weasleyvel ellentétben, aki eleinte nem tudott napirendre térni a helyzet fölött és még napokig dühöngött.


Persze, mint ahogy minden az iskolában, ez is kiszivárgott. Az iskola fegyelmi bizottsága el akart küldeni az iskolából, Hermionét pedig eltanácsolni, de Albus közbenjárására ezt is megúsztuk. Öreg barátom mindig is hihetetlenül jó taktikus volt, és ez most is bizonyosságot nyert. Mivel a mugliismeret tanár elhagyta az iskolát, így az iskolából kicsapott Hermionét nevezte ki. Nálam pedig a Voldemortnál való kémkedésre hivatkozott, amit valahogy a felügyelő bizottság is megemésztett. Mivel két tanár viszonyát a törvény nem tiltotta, így Hermione is az iskolában maradhatott, és folytathatta a tanulmányait. Bár máig nem tudom, Albus hogyan érte el azt, hogy Miot felvegyék tanárnak, de mindig is értett a kiskapuk kihasználásához, úgyhogy egyáltalán nem csodálkoztam.

Gondolataim lassan visszatértek a jelenbe, és még mindig Albus találékonyságán mosolyogva felkeltem. Elvégeztem a reggel szokásos dolgaimat, bár már dél volt. De ahogy a mondás tartja, mindenkinek akkor van reggel, amikor felébred. Miután kijöttem a fürdőszobából, felöltöztem, és megreggeliztem. Majd, hogy ne unatkozzak, amíg vadócka haza nem ér, elkezdtem az elsősök dolgozatait javítani. Ebben mindig nagy örömöm telt, mert ugye a legszebb öröm a káröröm. Belekezdtem, persze nem túl lelkesen. Már rögtön az első dolgozat felidegesített kissé. Egy hugrabugos kislányé volt. Gyönyörűen írt ugyan, de olyan kis betűvel, hogy mint mindig, most is nagyítót kellett hozzá használnom. És akkor a többi, az olvashatatlan macskakaparásával… Merlinre! Hamar félre tettem őket.


Unottan ültem az asztalnál, mikor hirtelen megjelent Dobby. Egy csomagot nyújtott át, majd szó nélkül távozott. Először nem értettem a dolgot. Kibontottam, és benne egy számomra ismeretlen gumi figura volt, meg egy levél Potter írásával.




Tisztelt Piton professzor!


Szeretnék ezzel a kis semmiséggel boldog Valentin-napot kívánni Önnek. Ha nem tudná mi ez, elárulom. Egy gumikacsa! A muglik fürdés közben használják.


Üdvözli: Harry Potter



A levél hátoldalán egy rajz volt, amely engem ábrázolt egy kádban, temérdek gumikacsával. Ezen még nevettem is volna, de mikor megláttam a hajhálót a fejemen, annyira dühös lettem, hogy fújtatni kezdtem, mint egy sárkány. De aztán tüzetesebben megnéztem a levelet, most már elemző szemmel, Albus ugyanis az összes tanárnak kötelezővé tette a grafológia tudományának elsajátítását. Először annyira utáltam az órákat, amiket egy mugli íráselemző tartott, hogy megmondtam Albusnak, nem járok az oktatásra, de Hermione meggyőzött, hogy csak hasznom lesz belőle, így végig csináltam. Most pont kapóra jött ez a tudásom, mert így észre vettem, hogy Potter írásával valami nem stimmel, erős zavarodottságot tükrözött. De nem tudtam vele foglalkozni, mert Albus felhívott magához teára. Elmondtam neki az észrevételem, és ő biztosított, hogy majd beszél a fiúval. Visszamentem a lakrészembe, és egyre türelmetlenebbül vártam Hermionét.

Úgy öt óra tájban érkezett meg. Boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt, aminek nagyon örültem.

- Hogy telt a napod, drága? – Kérdezte a fogasra akasztva utazóköpenyét.

- Csak a szokásos dögunalom – válaszoltam széles, sunyi mosollyal a képemen.

- Hoztam neked valamit – mutatott a kezében lévő papírzacskóra.

Kinyitottam. Valami ételnek tűnő dolog volt benne, de nem tudtam biztosan.

- Mi ez, Hermione? – Kérdeztem kicsit gyanakodva.

- Nem méreg, hanem kaviár – értetlen tekintetemet látva folytatta – Egy finom halikrából készült étel. Kóstold csak meg! – Mondta bíztatóan.

Hát megkóstoltam, és tényleg egész finom volt. Ezután betelepültünk a nappaliba, ahol az én kis vadócom sem hazudtolta meg önmagát. Belökött az egyik hatalmas és kényelmes fotelbe, és rögtön a tettek mezejére lépett. Levette taláromat, majd az ingemet, és a kaviárt úgy, ahogy volt a testemre kente. Kéjesen nyalta végig, és ette le róla a kellemes étket. A hideg csemege, és ahogy ez a bestia lenyalta rólam, teljesen felizgatott. Már szinte teljesen extázisban voltam, mikor kigombolta a nadrágom, és merev férfiasságom magába vezette. Felejthetetlen élmény volt.


Mikor kigabalyodtunk egymásból, elhatároztuk, hogy teszünk egy sétát a tó körül. Az utóbbi évekhez hasonlóan Albus ma is - bár ezt sose értettem miért pont ilyen az alakjuk – rombusz alakú lámpásokkal világította ki a tavat. Kellemes nyugalom vett minket körül séta közben, csak néhány hozzánk hasonló szerelmes pár andalgott körülöttünk.


Megint elmerültünk egymásban, mikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek. Odanéztünk, és nagy derültségünkre láttuk, hogy Frics épp a Weasley ikreket kergeti egy kisbaltával, miközben a következőt kiabálja.

- Ti semmirekellők! Ha még egyszer trágyagránáttal dobáljátok Mrs. Norrist, szíjat hasítok a hátatokból – tajtékzott a gondnok, de mi már megint csak egymásra figyeltünk.

Felelevenítettük a szép emlékeinket, és nem törődtünk se Potterrel, se Voldemorttal, egészen addig, amíg meg nem láttuk magát Pottert. Egy szál pólóban és farmerban állt a tó partján, arcán zavarodottság tükröződött, és ekkor felismertem az írásképe jelentését. Egy segélykérés volt, egy öngyilkos jelölt néma kiáltása. Ekkor Hermione, aki szintén felismerte a helyzetet, felkiáltott.

- Harry, kérlek ne tedd! Kérlek! –Kiáltotta kétségbe esetten.

Mindketten rohanni kezdtünk a fiú felé, de mire oda értünk, az már elmerült a tóban. Szó nélkül ugrottam utána. Mire megtaláltam, már nem lélegzett, és teljesen átfagyott a hideg víztől. A partra dobtam, ahol szerelmem megkövülten állt. De hamar észbe kapott, és elkezdtük az újraélesztést. Egy ideig úgy tűnt, minden hiába, de aztán Potter mégis felköhögött. Akkora már barátai is odaértek. Potter barátnője, Miss Lovegood, Longbottom barátnőjével, Ginny Weasleyvel, és Ron Weasley Parvati Patillal. Mind fellélegeztünk, mikor Potter végre lélegezni kezdett. Hermione gyorsan varázsolt egy takarót, amelybe bebugyoláltam a félig eszméleténél lévő fiút. Felvittem a gyengélkedőre a gyerekek kíséretében. Szerencsére a melegítő bűbájoknak köszönhetően hamarosan magához tért.


Lovegood úgy ölelte át, hogy fenn állt egy újabb újraélesztés veszélye.


- Miért tetted? – Kérdezte tőle Luna szipogva.

- Sajnálom – mondta Potter alig hallhatóan.

- Sajnálhatod is – jegyeztem meg gúnyosan, majd kedvesebb hangnemre váltottam – Mire volt ez jó? – Kérdeztem.

- Én csak – kezdte – Teljesen kiborultam – sóhajtott – Mindenki tőlem várja, hogy véget vessek a sötétségnek. Nem bírom ezt tovább! A sok halott, és mindez miattam – mondta most már zokogva.

- Mindez nem a te hibád – mondtam nyugtatólag – Háború van, kölyök, ami veszteségekkel jár.

- Hagyják pihenni Mr. Pottert, majd holnap meglátogathatják – hallottuk meg az igazgató hangját.

Egyedül Miss Lovegood maradhatott, érthető okokból.

A gyengélkedő hamar kiürült. Hermionéval elindultunk az alagsor felé. Miközben mentünk, átkarolt, és megpróbált felmelegíteni. Nem vagyok egy olyan fajta, aki könnyen elhagyja magát, de erősen vacogni kezdtem, és nem vágytam semmi másra, csak egy forró fürdőre. Szerencsére gyorsan odaértünk a lakosztályomhoz. Észrevettem, hogy vadócka még mindig az események hatása alatt van, ezért gyorsan bezártam az ajtót, és vigasztalóan átöleltem. Hozzám bújt, és beszélni kezdett.

- Perselus, hogy lehettem ilyen vak. Mostanában nem igazán törődtem Harryvel. Nem is tudom, mi lett volna, ha nem vagyunk ott – mondta zokogva.

- Te, nem tehetsz róla, kedves. Nem vehetsz észre mindent – simogattam gyengéden a hátát – Majd beszélek vele, ha jobban lesz. Nyugodj meg, kérlek!


Ekkor észbe kapott és elkezdett a fürdő felé terelni. Megengedte a forró vizes csapot, de a keze remegett az idegességtől. Megint át akartam ölelni, de ő ezt nem hagyta, és betuszkolt a kád forró vízbe, majd mellém mászott, és átölelt.

- Ja, majd elfelejtettem – vettem fel a kád szélére tett pálcámat – Invito gumikacsa! – Kiáltottam.

- Ez meg minek? – Mosolyodott el végre Hermione.

- Oh, ezt Potter barátodtól kaptam.

- Micsoda! De hisz mostanában nem olyan rossz a kapcsolatotok! Nem tenne ilyet! – Kiáltotta hitetlenkedve – Ja persze… - mondta szinte suttogva, mikor felfogta a kacsa jelentését – Búcsú ajándéknak szánta, hogy öntelt tökfejként emlékezz rá.

- Én is erre a következtetésre jutottam – szorítottam magamhoz az újra könnyező kedvesemet.


Még jó ideig ültünk a forró vízben összeölelkezve, majd felöltöztünk, és nyugovóra tértünk. Hermione hamar elaludt, de nekem sokáig nem jött álom a szememre, így békés arcát figyeltem, ami alvás közben kisimult, és gondtalanságot tükrözött. Ezzel a képpel az elmémben már én is el tudtam aludni.