Bevezető:A novella a félvér herceg szökése után játszódik... Vajon hová mehet Piton, Dracoval? Kiderül, hogy a kellemetlenségeknek még korán sincs vége...

Döntés

Perselus Piton magánkívül rohant végig a Roxfort területén.

- Megtettem… - mondta magában elgyötört hangon. – Megtettem, megöltem Albust. Hónapokon keresztül próbáltam valahogy felkészülni rá, de erre nem lehet… Megöltem a… barátomat… Az egyetlen olyan embert, aki bízott bennem… Megtettem… - egyre csak ez a gondolat járt a fejében, miközben végre elérte a kaput. Bár nyitva volt, Draco Malfoy mégsem hagyta el a Roxfort területét. A szokásosnál jóval sápadtabb fiú fázósan összehúzódott.

- Mi a baj, Draco? – kérdezte Piton. Maga is alig hitte el, de eddig mindig jeges hangja eltűnt, látva a nyomorúságos állapotban levő fiút.

- Megölted, Perselus – felelte csendesen. – Megmenthette volna a családomat! És tudod, kicsit felnyitotta a szemem. Bella mindig mondta nekem, hogy hamarosan kihozzák apámat, hogy újra végezze munkáját, pedig ez valójában nem így van… Azért dolgoznak olyan keservesen a kiszabadításán, hogy utána a Sötét Nagyúr elé vigyék, hogy egy jót szórakozhasson a kínzásán! – jött ki fokozatosan a sodrából. Az utolsó mondatot szinte kiáltva vágta a döbbent tanára arcába.

- Draco… - kezdte Piton, de nem tudta, mit válaszoljon a vádakra. Nem hazudhat a szemébe, és mondhatja, hogy „nem, Draco, szó sincs róla”, és az igazat sem árulhatja el olyan könnyen, hogy: „igen, Draco, apád eljátszotta az utolsó esélyét a Nagyúrnál, és ezért meg kell fizetnie”… - Draco, mennünk kell, különben észrevesznek! – kérte inkább.

- De akkor nekem is a többi halálfalóhoz kell csatlakoznom, és tenni az agyamat a Nagyúrnak, hogy minél előbb megjelölhessen! De én ezt nem AKAROM! – kiáltotta kissé még hangosabban az utolsó mondatot.

- Mi? – hüledezett Perselus. – De hát miért nem? – értetlenkedett.

- Miért legyek hűséges ahhoz, aki csak a kellő alkalmat várja, hogy megölje az apámat? Ez így nem jó! Soha életemben nem voltam oda érte, de ő mégiscsak az apám! Felnevelt – igaz, a legrosszabb szülőként -, megvett nekem mindent - hogy a jó apa szerepét játssza mások előtt -, de nem ez a lényeg! Utána majd engem is meg fog ölni, amiért nem teljesítettem a feladatom!

- Draco, nekünk most sürgősen menekülnünk kell, de megígérem, hogy még beszélni fogunk erről! Elmegyünk a Nagyúrhoz, de NEM fogod megkapni a jegyet! – ígérte.

 Draco, kissé ugyan vonakodva, de bólintott. Perselus átkarolta és dehoppanált vele, még mielőtt meggondolhatta volna magát.

Egy sötét erdőbe érkeztek meg a hoppanálás után. Bár már elmúlhatott éjfél, valahonnan hatalmas zaj hallatszott. Valahonnan… nagyon közelről. Perselus Dracora pillantott, aki megadóan bólintott, így megindultak egy rövid ösvényen egy nagy rét felé.

Hamar odaértek, és Malfoynak elakadt a lélegzete a látványtól. A terület közepén hatalmas tűz lobogott, tőle tíz méterre pedig egy fenyegető, trónra emlékeztető valami állt. Nem volt a környéken senki sem, teljesen üres volt a rét.

- Miért nincsenek itt? – kérdezte remegve Draco.

- Mert a Sötét Nagyúr még nem hívta őket.

- És ő hol van?

- Nem kell aggódnod, Draco – sziszegett hirtelen egy jeges hang a másik oldalról. A fák közül egy hatalmas kígyó kúszott elő, utána pedig kígyófejű gazdája, Lord Voldemort. – Először is szeretnék gratulálni a kiváló munkához… Perselus – folytatta a férfi mondandóját, erősen megnyomva az utolsó szót.

- Dracot illeti a dicsőség, Nagyúr – válaszolta Piton. – Mindent előkészített, nagyon jól megtervezte – Perselus erősen megnyomta a „nagyon” szót a fiú érdekében.

- De engem csak a vége érdekel, hiszen tudhatnád – csóválta meg lemondóan a fejét Voldemort.

- Sajnálom, Nagyúr, de ellenkeznem kell veled – tiltakozott óvatosan Piton, mire Voldemort közbe akart szólni, de ő gyorsan folytatta: - Téged nem csak a vége érdekel, különben hű szolgáid nem szórakoznának el a korcs muglikkal…

- Hm… Ebben igazad van, csakhogy ő nem szórakozásból nem végzett azzal sárvérű-imádó bolonddal!

- A lényegen ez nem változtat, Nagyúr – szólt meghajolva Piton.

Draconak kezdett elege lenni ebből a beszélgetésből, amit szerencsétlenségére Voldemort is észrevett.

- A lényegen tényleg nem változtat. De tudni szeretném, hogy miért nem végzett vele Draco… - Ekkor hirtelen a fiúhoz fordult: - Nos?

Malfoy nem tudott mit mondani. Használta az okklumenciát, hogy gondolkodási időt nyerjen. Talán hazudhatna neki… Akkor viszont megpecsételnék őt, és talán meg is ölnék, ha megtudják, hogy hazudott a Sötét Nagyúrnak… Ő még fiatal ahhoz, hogy halálfaló legyen!

- Valami erő visszatartott – kezdte a magyarázkodást -, egyszerűen nem voltam képes megtenni. Én akartam, de nem tudtam…

- Akartad, de nem tudtad? – kérdezett vissza jeges hangon Voldemort. – Draco, Draco, te nem lehetsz apád fia, ő bárkit megölne a parancsomra! Nem is tudom, hogy mit csináljak most veled… – Voldemort töprengve elhallgatott. Draco szörnyen érezte magát, és lopva Pitonra pillantott, aki azonban valamin elgondolkozhatott, mert nem figyelt rá.

- Crucio! – Voldemort hirtelen Dracora szegezte pálcáját. A Malfoy fiú a földre esett, és rángatózni kezdett. Szörnyű kínokat élt át percekig, mire a Nagyúr megszakította az átkot. - Nekem most nincs időm rád, Draco. Nem tudtad megtenni azt, amit parancsoltam, és ezzel súlyos hibát követtél el! Nem lehet olyan szolgám, aki nem képes követni az utasításaimat. Te ellenszegültél, és ugyan nem fogsz meghalni, de nemsokára a halált fogod kívánni, ezt garantálom, Mr. Malfoy. Hamarosan a többiek is megérkeznek, és ők egy kicsit elszórakozgatnak veled, de addig is… Perselus, felkészíthetnéd őt a mutatványra? – fordult parancsolón a szolgájához.

- NEM! – ellenkezett Piton. Először maga sem fogta fel mit mondott, de mikor meglátta Voldemort dühös arcát, hirtelen ötlettől vezérelve karon ragadta a megszeppent Draco-t és dehoppanált vele, mielőtt a Nagyúr ráeszmélt volna árulására.
 

~~~~~~~~~~~~~~~

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Megj.: Ez egy novella, és bármilyen hihetlenül is hangzik, de a vége DIREKT lett ilyen függővég! Használjátok a fantáziátok, és gondoljátok el, hogy mi történhet velük:)))