°IEPP° - ~Imádjuk Együtt Perselus Pitont~

Tartalom: A cím és a szereplők talán mindent elárulnak. Ez kevésbé beteges.
Korhatár: Korhatár nélkül
Kategóriák: Általános, Humor
Szereplők: Harry Potter, Hermione Granger, Minerva McGalagony, Perselus Piton, Ron Weasley
Műfajok: egyperces
Figyelmeztetések: Nincs

Szerző megjegyzése: Jogok: Továbbra is JKR-é minden jog, én csak játszadozom.

A/N: Ne higyjétek, hogy Perselus Piton a kedvencem. Ugyan már, semmi okot nem adtam erre.

Nem akarta elhinni, hogy belement a játékba. Persze, beismerte, hogy nem volt más választása, és valójában ő maga döntött így, de két rossz közül nehéz a jó mellett határozni – mivel olyan nincs. Úgy gondolta, a viszontagságok miatt, amelyeken keresztül kellett mennie a következő néhány percben, megérdemli, hogy legalább arca tükrözhesse ellenszenvét a világ iránt.

Harry és Ron mindenáron fagyit akartak enni – karamellásat. Nem is ez volt a probléma, elvégre Perselus Piton egy átlagos napon valószínűleg magasról tett volna rá, hogy mit szeretne a két kölyök. Azonban ez nem egy átlagos nap volt. Természetesen most sem érdekelte különösebben kettejük vágya, azonban a két fiú miatt teljesen kijött a béketűréséből, így kénytelen volt némi engedményt tenni.

Ugyanis történt egy kisebbfajta baleset a reggelit követő órákban, amikor a kastély nagy része már Roxmorts utcáit járta. A két tizenhét éves fiú valamilyen örökölt gén miatt öt évesek módjára rohangált Roxfortban. Ez még nem is lett volna gond, ha nem csöppenek be Perselus bájital laborjába, oda, ahol féltve őrzött kincseit tartotta. Sőt, talán még ez is elenyésző számba ment volna, ha Ron egy hirtelen mozdulattal nem borítja magukra a polcról azt a bizonyos főzetet. De mindez megtörtént, és a két fiú perceken belül öt évesként lépett ki a helyiségből.

Dumbledore naná, hogy Perselusra bízta a két rakoncátlan kölyköt. A saját lakosztályában kellett vigyáznia rájuk, és miközben a veszélyesebb eszközöket igyekezett százhúsz centi fölé helyezni, azon töprengett, hogy miért gondolja az igazgató, hogy ő lenne a legalkalmasabb apapótló.

Perselus a Pokolba kívánta az egészet. A két fiú barátnője természetesen Ginnyvel mászkált Roxmortsban, így ők nem is értesültek erről a kellemetlen helyzetről. Ron és Harry mindenáron játszani akartak vele, lovagolni a hátán, verekedni vele, homokozni a kertben, supermaneset játszani – bár Ront előtte Harry felvilágosította, hogy ki is Superman, majd mesélt neki Batmanről és Pókemberről is, mire vörös hajú kis barátja teljesen lázba jött, és ki is osztotta a szerepeket hármójuk között -, de a legjobban bújócskázni akartak a bájitalmesterrel. Perselus hallani sem akart ilyesmiről.

A fiúk egy ideig jól viselték a mellőzöttséget, ám dél tájban kijelentették, hogy éhesek. Perselus valami börtönkajára hasonlító moslékot rakott eléjük, amit meglepően jókedvvel majszoltak el. A férfi egy pillanatra végre megnyugodott, hogy most talán aludni fognak, mint a normális gyerekek. Ám Harry és Ron csak még inkább tele lett energiával, és párnacsatába kezdtek, ami alól természetesen a nevelőapjukként szolgáló tanárt sem vonták ki. A férfi azonnal dühbe gurult, és egy pálcaintéssel eltűntette az összes párnát, melyek létezésére csak a levegőben szálló néhány tollpihe emlékeztetett.

Az okot, amiért most itt – a cukrászdában - kellett lennie, Ron adta. Aztán Harry is lelkesen csatlakozott hozzá. Ugyanis a vörös hajú Weasleyben felmerült, hogy milyen jó is lenne valami kis édességhez jutni. Harrynek is megtetszett az ötlet, és nemsokára annyiféle finomságot soroltak fel, egyre nyávogósabban követelőző hangon, hogy Perselusban felment a pumpa. Ott tartott, hogy bármit képes lett volna megtenni azért, hogy a két kis lurkó befogja végre a száját, és soha többé ne nyafogjon, és végül is megígértette velük, hogy kapnak egy kis fagyit, de ha utána egy nyikkanást is hall tőlük, azonnal csúf varanggyá változtatja őket. Harry és Ron belement a dologba, Perselus pedig utasította az akkor érkező Hermionét, hogy neki kell felügyelnie a két fiúra, amíg ő elintézi ezt a fontos ügyet.

Szóval Perselus most egy cukrászdában állt sorba, Roxmortsban. Sosem volt még itt, de úgy érezte, önszántából sosem tenné be a lábát egy ilyen giccses, minden mézzel-mázzal megkent helyre. Mindenütt színes torták és sütemények álltak, ilyen-olyan marcipánfigurák, néhány különleges varázslóédesség, és persze amiért ő jött: a fagylalt. Perselus gyorsan felmérte a terepet – a kémként töltött évek alatt ez tényleg nagyon gyorsan ment -, és megállapította, hogy szerencsére van karamellás fagyi is. Legalább ezzel nem lesz gond – gondolta.

Mogorva tekintettel figyelte, ahogy az előtte álló nő leadja a rendelését, és várja a süteményeit. Közben csilingelve kinyílt az ajtó, és beszaladt rajta egy barna hajú, négy-öt éves forma kislány. Perselus azonnal a lökött Griffendélesekre gondolt, akik a nyakába szakadtak. Szerencsére a bájital csak huszonnégy óráig hatott, de a férfi úgy érezte, már egy percet sem bír ki a közelükben – lassan minden holmiját darabokra zúzzák. Remélte, hogy az a Granger lány fegyelmet tart a szobájában. Nem is értette, hogy lehetett ilyen felelőtlen, hogy otthagyta őket hármasban, ahelyett, hogy legalább elküldte volna őket egy tanterembe. Most az ő saját, külön bejáratú, ízlésesen feketére festett lakosztályát fogják romokba dönteni. Végül egy megnyugtató gondolat röppent a fejébe: legalább nem Longbottom van a helyükben.

A kislány vidáman ugrabugrált a vendégek számára fenntartott székek és asztalok között, ahol most a jó időre való tekintettel senki nem ült, hiszen szívesebben sütkéreztek a napos teraszon lévő asztaloknál. Perselusban felmerült, hogy vajon a kislány szülei miért nem fegyelmezik meg jobban a gyereküket, de aztán arra jutott, hogy nem is érdekli, csak szabaduljon meg Potteréktől. A kislány ránézett, és azonnal elvigyorodott, mire Perselus csak fájdalmas grimaszt vágott. Figyelte, ahogy a lány a nyitott ajtóhoz szalad, kikukucskál rajta, majd integet valakinek.

Egy pillanat múlva újra felé fordult, rámosolygott a bájital tanárra, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül a kislány odaszaladt Perselushoz, és kicsiny karjaival átölelte a férfi lábát – ugyanis csak addig ért el. Perselust kirázta a hideg: egy vadidegen kis mitugrász hozzáért, ráadásul épp a lábába csimpaszkodik! Nem! Elég volt a gyerekekből, nem akart még egyet látni. Ám mielőtt bármit is tehetett volna, a kislány ránézett hatalmas mogyoróbarna szemeivel, és visítva-kuncogva így szólt:

- Szeretlek, Perselus!

Perselus teljesen kiakadt. Legszívesebben a haját tépte volna, de aztán rájött, hogy kopaszon sem hatna vonzóbbnak, mint zsíros hajjal, így elvetette ezt a fellángolását. Azonnal átlátta a helyzetet: Hermione is gyerek lett! Nem is tévedett, hiszen hamarosan betoppant két fiú, egy vörös és egy fekete hajú, nyomukban pedig maga McGalagony loholt. Ziháltan fordult kollégájához:

- El kell tűntetned az összes fiatalító főzetet, ha nem akarod, hogy a Roxfortból óvoda legyen!