16. Az új tanév


Vacsora után Albus Dumbledore ismertette a tanévre vonatkozó új rendszabályokat: nincs több hétvégi kimenő, a biztonsági óvintézkedések még szigorúbbak lesznek.
A kastély körül aurorok járőröznek éjjel-nappal. Este kilenc után csak külön tanári engedéllyel lehet elhagyni a közös klubhelyiségeket, hálókörleteket.

Hétfőn – szokás szerint – a híres hármas bájitaltannal kezdett. Így hetedéven már kevesen voltak az órán, egyszerre mind a négy házból. Négyen dolgozhattak egy asztalnál, így Draco – Harry ellenséges pillantásától nem zavartatva magát – csatlakozott hozzájuk.

Piton pár perc késéssel érkezett órára.

- A mai órán sebzáró kenőcsöt fogunk készíteni – fordult a csoport felé.

- Ez nem is új tananyag – suttogta Hermione meglepve Dracoéknak.

- Öt pont a Griffendéltől – szólalt meg gúnyosan Piton. – Van még valakinek problémája azzal, ha ma sebzáró kenőcsöt készítünk?

A teremben egy pillanat alatt néma csend lett. A tanár bólintott, majd felírta a hozzávalók listáját a táblára. Ez újabb furcsaság volt – hisz ebből már vizsgáztak, így fejből tudniuk kéne -, de a lány inkább nem mondott semmit.

Néma csöndben folyt a munka. A diákok meglepetésére Piton is elővett egy nagy üstöt, és saját maga is nekiállt a bájitalnak. Ron és Harry igyekeztek ellesni a mozdulatait, de egyszerűen túl gyors volt. Egy pillanat alatt felszeletelt mindent, és már rotyogott is a főzet.

Amikor nem kellett figyelnie saját munkájára, körbejárt a diákok között. Minden apró figyelmetlenségre lecsapott, és pontlevonással büntetett, de közben egy mozdulattal korrigálta is a hibát. Hermione csak ámult. Főleg egy óra múlva, amikor minden üstben tökéletes sebzáró kenőcs gőzölgött.

- Hozzák az asztalomhoz – adta ki a tanár az utasítást. Még utoljára minden üst tartalmát megvizsgálta, majd egy óriási edénybe borította, a saját főzete után. Egy pálcamozdulattal lehűtötte az egészet, amire végre kenőcs alakba dermedt a massza. Ekkor a kandallóhoz lépett, és beszélgetést kezdeményezett valakivel fejét a lángok közé dugva.

Egy perc múlva házimanó jött az edényért. Ezután Piton a csoport felé fordult, és gúnyosan elhúzta a száját.

- Akkor most rátérnénk a mai tananyagra – lépett a tábla elé.

-----

- Ez szemétség! – füstölgött Ron, kilépve a tanteremből. – Piton annyival tovább tartotta az órát, hogy most alig van időnk megebédelni a következő óra előtt!

- Ugyan már Ron! Ezt a főzetet nem lehetett volna csak úgy félbehagyni! Be kellett fejeznünk. Fontos részét képezi a RAVASZ vizsga…

- Jaj, fogd már be Hermione! Ne papolj a RAVASZ-ról! Addig még rengeteg időnk van! De ha Piton időben elkezdi leadni az új anyagot, nem kell a szünetben is főzőcskéznünk! Vagy legalább segített volna, mint a sebzáró kenőcsnél! Életemben nem főztem olyan tökéletes bájitalt! Nem mintha számítana valamit… - motyogta Ron.

- Szerintem büszke lehetsz rá! Mit gondolsz, miért segített mindenkinek Piton? Mert azt akarta, hogy mindenkinek jó legyen a főzete. Egyértelmű, hogy valahol felhasználják gyógyításra a kenőcsünket. Hát nem nagyszerű érzés? Valahol, valaki most hálásan gondol ránk…

- Ugyan már, Hermione! – rángatta vissza a Földre Harry a lányt. – Ez csak egy mezei sebzáró kenőcs volt. Nem hinném, hogy az ilyen nagy szám.

- Oké, bocs hogy örülök valaminek – húzta el a száját a lány. – De szerintetek Piton máskor miért nem tanít így? Sok pontot vont le, de mindenkinek sikerült a bájitala. Igazán lehetne annyi esze, hogy máskor is…

- Igen, Miss Granger? – hallották meg a hátuk mögül a nagyon is jól ismert hideg hangot. – Ez esetben gondolom nem bánja, ha ma este ismételten főz egy adag bájitalt! Este hétre várom az irodámban!

Mire a fiatalok hátrafordultak, már csak egy lobogó fekete talárt láttak eltűnni a kanyarban.

- Nem semmi Hermione! Ez az első tanítási nap, és te máris büntetőmunkára mész! – nézett elismerően Ron. Hermione játékosan a karjába bokszolt. Egyáltalán nem bánta a büntetőmunkát. Az elmúlt napokban hiányzott neki a férfi. Talán a büntetőmunka alatt ismét előveszi a nyári viselkedését, és nem lesz ilyen rideg.

-----

Vacsora után Harry Dumbledore-hoz ment megbeszélni új teendőit, Ron kviddicsezni ment, Hermione pedig elindult a pince felé.

Pontban hétkor kopogott az iroda ajtaján.

- Szabad! – kiáltott ki Piton, majd visszafordult Madam Pomfrey felé, aki egy polc előtt állt. Hermione belépett, majd megállt az ajtó előtt.

- Az az utolsó adag Poppy – mutatott Piton egy apró fiolára. – Legalább három óra, mire elkészül az új főzet. Addig ezzel gazdálkodj!

Madam Pomfrey kiment, Hermione pedig vette a bátorságot, és megkérdezte, ki a beteg. Felismerte az elixírt a fiolában, és tudta, hogy súlyos égési sérülésekre használják.

- A kastélyban senki. De Roxmortsban volt egy komoly robbanás. Két ház megsemmisült, sok a halott és a sebesült.

- Halálfalók? – kérdezte a lány.

- Valószínű. De most lássunk neki a bájitalnak. Ha már büntetésben van, legalább csináljon valami hasznosat. Képesnek érzi magát az Enyhítő Balzsam elkészítésére? – kérdezte gúnyosan, és kihívóan.

- Igen – szorította össze Hermione sértődötten a száját, majd az ajtó felé indult. Átmentek a bájital tanterembe, ahol rögtön munkához láttak.

-----

Piton a lány hátát nézte, mikor éppen nem kellett semmit sem csinálnia. Nagyon elszántan dolgozott – sikerült felbosszantania megjegyzéseivel. Örült ennek – ezek szerint mégsem jött ki a gyakorlatból nyáron. Nem szabad senkinek sem észrevennie, hogy kivételezne a lánnyal. Azért talán nem szólják meg, ha minden apróságért büntetőmunkával sújtja. Mert természetesen ez volt a célja. Látnia kell – amilyen gyakran csak lehet.

Egy órája dolgozhattak, amikor Albus Dumbledore lépett a terembe.

- Látom ügyes segítséget találtál – mondta Pitonnak. – Nagyon jó. Miss Granger, öröm számomra, hogy értékes idejét a szegény sebesültek gyógyszereire áldozza!

- Igazából büntetőmunkán vagyok – mondta restelkedve a lány. – De magamtól is szívesen segítettem volna… már ha valaki szól, hogy szükség van rám…

- Nagyszerű, nagyszerű – nézett elgondolkodva az igazgató egy pillanatig. – Na természetesen nem az, hogy máris büntetésben van. Mit vétett a hölgy, Perselus?

- Szemtelen volt, mint mindig – mondta a bájitaltan tanár. Vigyáznia kell! Albus mindig mindenről tud. Nem lenne szerencsés, ha vonzalmára is rájönne diákja iránt…

- Értem. Visszatérve a problémára: komolyan mondja Miss Granger, hogy hajlandó lenne segíteni bájitalfőzésben Piton professzornak? Az elmúlt hónapban megháromszorozódtak a halálfaló támadások. Ha éjjel nappal bájitalokat főzne, akkor se lenne elég. Bizonyára jól jönne a segítsége. Felfoghatná úgy is, mint extra felkészülés a bájitaltan RAVASZ vizsgájára. Piton professzor bizonyára munka közben szívesen megtanítja néhány különleges fortélyra, ami majd jól jöhet.

- Nem hinném, hogy Miss Granger ráérne… - kezdte Piton, pedig legszívesebben azonnal belement volna a dologba. A sok munka tényleg túlnőtt a fején, és a társaság ellen sem volt kifogása. De nem akart felesleges gyanúsítgatásokat.

- Kedd esténként ráérek – vágta gyorsan közbe Hermione.

- Nagyszerű, akkor ezt megbeszéltük – mosolygott rá melegen az igazgató, majd a tanárhoz fordult.

- Azért jöttem, hogy megkérdezzem, vállalod-e újra Harry kiképzését. Mindketten tudjuk, hogy ez nem a legjobb ötlet, de én nem érek rá minden nap oktatni. Szeretném, ha beszélnél neki Voldemort gyengéiről, az általa használt sötét mágiáról, és nem utolsó sorban újra tanítanod kéne az okklumenciára. Tavaly egyáltalán nem foglalkoztunk a dologgal, mert Harry fejfájása megszűnt, de még szüksége lehet rá.

Piton mit tehetett volna? Természetesen belement. Mégsem ordíthatta Hermione orra előtt, hogy „inkább smárolok egyet a Sötét Nagyúrral, mint hogy azt a hülyét még egyszer az emlékeim közelébe engedjem”.

Az igazgató elégedetten távozott, a tanteremre zavaró csend ereszkedett. Mindketten visszafordultak a bájitalukhoz, és tovább dolgoztak. Amikor egyszerre nyúltak ugyanazért a hozzávalóért, egy pillanatra összeért a kezük, és elektromosság szikrázott köztük. Mindketten ugrottak egyet hátra, majd bocsánatkérést motyogtak az orruk alatt.

Tízig nem változott a kínos csend. Mindketten rosszul érezték magukat, és nem tudták miért. Minden más volt, mint a nyáron, Piton laborjában. Maga a kastély, és a körülmények telepedtek közéjük.

- Kész a bájital – közölte a tanár, teljesen feleslegesen, hisz a lány is tisztában volt vele. – Visszakísérem a hálókörletébe. Elmúlott kilenc, ilyenkor már tilos egyedül mászkálni.

- Inkább az elixírt kéne minél gyorsabban a sebesültekhez juttatni – mondott ellen a lány, és a férfi igazat adott neki.

- Igaz, de bármilyen hülye is ez a takarodó szabály, nem szeghetem meg pont én tanár létemre – mondta, miközben már el is indultak. Nem húzták az időt.

- De ön mégiscsak mardekáros – eresztett meg egy szelíd mosolyt a lány. – Biztos nem lenne probléma találni egy kerülőutat…

- Tudja mit? Menjen, én meg indulok Roxmortsba. Aztán ha valami baja lesz, ne engem hibáztasson! – mordult fel a férfi. Már megint okoskodik ez a griffendéles!

- Jó éjt! – kiáltott fel nevetve a lány, és felszaladt a lépcsőn. Egyáltalán nem úgy festett, mint aki büntetőmunkáról tér vissza.

Piton az éjszakát a faluban töltötte, hajnal volt, mire visszatért a kastélyba. Nem volt ideje aludni – csak egy gyors zuhany, reggeli, és már kezdődött is az új nap. Megadóan tartotta meg az óráit, alig várva az estét, amikor végre lepihenhet.

Este hatkor megvacsorázott, majd a szobája felé indult. Szerencséjére senki sem állította meg újabb feladattal. Már a kilincs után nyúlt, amikor lépteket hallott a háta mögött. Hermione Granger tartott feléje. Mit akarhat?

Arcára lehetett írva értetlensége, mert a lány magyarázkodni kezdett.

- Kedd este van. Jöttem gyógy-bájitalokat főzni – mondta lelkesen. Piton megadóan kinyitotta előtte az ajtót, akaratlanul is udvariaskodva.

- Köszönöm – libbent be a lány a lakosztályába. Illedelmes volt, csak egészen feltűnésmentesen nézett körbe. A férfi már bánta, hogy nem rakott rendet. Csak a nappali látszott, de ott is nagy volt a rendetlenség.

- Erre – mutatta az utat magánlaboratóriuma felé. Látszott rajta, hogy sok időt tölt ott. Az egyik fal mellett egy kopott kanapé is terpeszkedett, világosan mutatva, hogy gyakran alvásra is használják.

- Talán főzhetnénk egy nagy adag Csontforrasztót – vett le egy könyvet a polcról, de közben levert egy üveget. Szerencsére nem történt nagy katasztrófa, hamar össze lehetett takarítani.

-----

Hermione örömmel jött dolgozni, de mostanra világossá vált, hogy Piton teljesen kialvatlan. Talán napok óta nem aludt.

- Egyedül is boldogulok uram, ha le szeretne pihenni – mondta, remélve, hogy nem lesz túl mérges a reakció.

- Ennyire látszik? – nézett rá meglepetésére a férfi.

- Igen.

- Akkor sem hagyhatom magára ennyi méreg között…

- Gondolom védi valamilyen bűbájjal őket az illetéktelen kezektől – játszotta a lány a naivot, mint aki még nem járt Piton raktárjában. Ha a tanteremhez tartozó tele van védőbűbájjal, akkor itt még több lehet. – De itt a kanapé. Itt is pihenhet. Akkor nem hagy magamra.

Piton nem tiltakozott, hanem kezébe nyomta a könyvet, miután kinyitotta a megfelelő oldalon, majd a kanapéra ült. Fáradtan masszírozta halántékát, miközben hátradőlt.

Öt perc múlva Hermione felnézett a könyvből. Eddigre tisztában volt vele, hogyan készítse el a bájitalt. Tanára feje a mellkasára bukott, úgy aludt el. Haja a szemébe lógott.

Egy óra múlva a lány meglepve tapasztalta, hogy Piton horkol. Ez új felfedezés volt. Még egy adalék ahhoz, ha valaki egy idősödő férfiba zúg bele.

Fél óra múlva Hermione idegesen rágta a szája szélét. Egyszerűen az agyára ment a horkolás. Ilyen nincs! Ezt nem lehet elviselni! Hogy tud akármilyen nő aludni mellette ilyen körülmények között? A bájitalt is majdnem elrontotta az előbb. Igazán megható, hogy a férfi annyire megbízik benne, hogy ennyit alszik, de már túlment minden határon.

Fél óra múlva a főzet már majdnem kész volt. Ráért a kapott könyvben lapozgatni. Talált is egy megfelelőnek ígérkező italt. Könnyen elkészíthető, és állítólag a horkolás kilencvenkilenc százalékát megszünteti. Erősen késztetést érzett arra, hogy azonnal elkészítse. Egy-két csepp belőle Piton poharába, és nincs többé horkolás. NINCS TÖBBÉ HORKOLÁS!

Fél óra múlva eszébe jutott, mit olvasott egy mugli magazinban néhány éve. Állítólag, ha valakinek befogják egy pillanatra az orrát, miközben alszik, abbahagyja a horkolást. Ki kéne próbálnia… De mi van, ha felébreszti?

Bár, mi is történhet? Piton nem ébred fel és abbahagyja a horkolást. Vagy felébred, és leordítja a fejét, újabb büntetőmunkával súlyosbítva. Szóval, igazából csak jól járhat.

Bátran a férfi elé lépett. Keze óvatosan közelített a kampós orr felé, amikor…

- Mit a fenét csinál, Granger? – nézett hirtelen a szemébe Piton.

-----

- Semmit – habogta rémülten a lány. Sikerült a frászt hoznia rá. De mégis mit csinálhatott, amíg aludt?

Piton nyaka recsegett, ahogy igyekezett rendesen felülni. Elég rendesen elaludta. Pillantása az asztalra esett. Ha jól látja, kész a főzet – jó sokat aludhatott.

Felállt, és az asztalhoz ment. A bájital természetesen tökéletes volt. A könyv egy ismeretlen oldalon volt kinyitva, így érdeklődve odapillantott. „Horkolás elleni bájitalok” állt az oldal tetején. Ráncba szaladt a homloka.

- Minek ez magának? – kérdezte Hermionétól.

- Kissé idegesített, ahogy horkolt, uram – vágta ki rezzenéstelen arccal a diáklány. Mint aki direkt szemtelen, hátha büntetést kap.

Piton nem volt hülye ember. Szóval diákja se bánná, ha több időt tölthetnének együtt – még ha ilyen mostoha körülmények között is. Ez jó kedvre derítette. Nem tudta, mi fog kisülni belőle, de úgy döntött: a lány megérdemli, hogy egy kicsit figyelmesebb legyen vele. Persze, csak ha kettesben vannak. Szóval, most akár normálisan beszélgethetnének is.

- Horkoltam? – húzta fel a szemöldökét végül. – Idáig senki sem említette, hogy szoktam – vitt be egy találatot. Látta, hogy a lány elsápad egy pillanatra. Szép dolog a féltékenység…

- Bizonyára ilyen alkalmakkor nem sokat szokott aludni – támadott vissza a lány.

Piton nem tehetett róla, de hangosan felnevetett. Hermione Granger – nem kétséges, az a nő, akire szüksége van. Okos, mindig kimondja, amit gondol, gyönyörű és vonzódnak egymáshoz. Tökéletes.

- Igaza van – mondta végül. – És mit tanácsol? Ezentúl igyak horkolás elleni főzetet esténként?

- Megtenné?

- Ha szükséges, természetesen. Nem szeretném feleslegesen zavarni a horkolásommal…

Hermione elpirult, Piton pedig rájött, milyen félreérthető volt, amit mondott. De ha most magyarázkodni kezd, tovább ront a helyzeten. Inkább nem szólt semmit.

- Lehet, hogy csak a nyakig gombolt talár miatt… - váltott gyorsan a témán a lány. – Szoríthatta, amikor előrebukott a feje. De most már mennem kell. Kész a főzet. Ha megtenné, hogy elkísér… Már elmúlott kilenc.

- Hogyne – kelt fel azonnal, és nyitotta az ajtót. – Legközelebb többet dolgozunk majd. Szombat óta szinte semmit sem aludtam.

- Esetleg holnap…

- Nem, Miss Granger. Nem töltheti minden estéjét bájitalokat főzve. Tanuljon, vagy szórakozzon a barátaival.

A lány bólintott, majd némán baktattak fel a lépcsőkön a Griffendél toronyig.

- Jó éjt – hangzott el a Kövér Dáma figyelő tekintete előtt, majd Piton már el is tűnt.

-----

Hermione sóhajtva lépett be a klubhelyiségbe, ahol két barátja már várta. Beszélgetett velük egy kicsit, majd aludni ment. A takaró alatt elnyúlva álmodozni kezdett. Ma Piton visszatért kissé nyári énjéhez, aminek nagyon örült.

Hétfő óta sokat gondolkozott azon, hogy a férfinak két arca van. Furcsa módon a nyárit jobban megismerte két hónap alatt, mint a másikat hat év alatt. Eddig nem figyelte tanárát, mit és hogyan tesz, mikor nem tanít, de most árgus szemmel figyelte minden mozdulatát.

Az egyértelmű volt, hogy utál tanítani. Ezt nem csak abból szűrte le, ahogy az óráit tartotta. Látszott rajta, hogy zavarja a nyüzsgés, a tömeg, a zaj a Nagyteremben, az állandó problémamegoldások, amire a diákok miatt volt szüksége, és az igazgató állandó szívességkérései. Hiába kerülte, aki tehette, elviselhetetlen stílusa miatt, mégsem volt soha egyedül. Csoda, hogy ilyen körülmények között volt ideje új bájitalokat felfedezni.

-----

Hétvégén az egész szombatot a könyvtárban töltötte. Még viszonylag kevés volt a tanulnivaló, így volt ideje magánkutatásokat végezni. Draco csatlakozott hozzá, mert elég fagyos volt a hangulat mostanában a mardekárosok között. Mindenkit átitatott a bizalmatlanság. Senki sem bízott senkiben.

- Mi után kutatsz? – kérdezte a vaskos könyvek közt megbújó lánytól.

- Igyekszem mindent elolvasni az okklumenciáról. Harrynek megint különórája lesz Pitonnal, és igyekszem segíteni neki.

- Pitonnak vagy Harrynek?

- Tessék?

- Kinek akarsz segíteni? Pitonnak vagy Harrynek?

- Harrynek. Nem jönnek ki Pitonnal, így tanulni sem tud tőle. Gondoltam, ha elmagyarázok neki néhány trükköt, könnyebben tanul.

- És mi a helyzet veled és Pitonnal? A nyár óta az idióta haverjaid miatt nem tudtunk kettesben beszélni. Úgy látszik, ez az egyetlen hely, ahol nyugtunk lehet tőlük.

- Mi lenne? – pirult el Hermione. Az a bizonyos éjszaka óta nem beszélgettek Dracoval Pitonról. Félt felhozni a témát, nehogy megszegje az ígéretét.

- Ugyan már! Egész nyáron epekedtél utána, de nem tettél semmit. Még mindig…

- Hogyhogy nem tettem semmit? – lepődött meg a lány. – Hisz te vagy az egyetlen rajtam kívül, aki tudja, hogy csókolóztam Pitonnal. Azt azért mégsem nevezném semminek!

- Tessék? Úgy látszik, valamiről lemaradtam. Te csókolóztál Pitonnal?

- Igen. De ezt már mondtam. Akkor is így hitetlenkedtél…

- Nem, rosszul emlékszel. Erről sohasem beszéltél nekem. Hidd el, ha mondtad volna, nem felejtettem volna el – magyarázott Draco.

Hermionénak hinnie kellett őszinteségében. De hogy felejthette el?

- Emlékszel arra a napra, amikor csináltál valamit Petunia nénivel? Amikor teljesen kiakadt rád és Pitonra is.

- Igen – vigyorogta el magát a mardekáros. – Hogy is felejthetném el?

- Akkor mit tettél egész pontosan? Tudom, hogy nem beszélhetsz róla, mert megígérted Pitonnak, de…

- Jobb, ha nem tudod. De ne válts témát! Csókolóztál Pitonnal? Mikor? Hogyan?

- Nem váltottam témát. Akkor este meséltem neked a csókról. Mielőtt megviccelted volna Petuniát.

Draco elsápadt. Ez Hermionéban nyugtalanító gondolatokat ébresztett.

- Akkor este mi ketten beszélgettünk? A… a konyhában, igaz?

- Na végre, hogy emlékszel!

- Nem emlékszem. De mond csak… ugye nem viselkedtem furcsán aznap este? Nem csináltam, vagy mondtam semmi szokatlant…

- Draco, most azonnal mondd el, mi van!

- Rendben – bólintott a szokásosnál is sápadtabb fiú. - Azt hiszem, jogod van tudni. Akkor este nem velem beszéltél. Megfűztem Pitont, hogy adja kölcsön a testét estére. Nem tudta, miért. Én elmentem Petuniához, ő pedig felvette az én alakomat. Te akkor Pitonnak mesélted el azt a csókot. De ez nem probléma, igaz? Elvégre semmi újat nem mondtál neki… De ugye nem meséltél neki semmi olyat, amiről jobb lenne, ha nem tudna…

Hermione először elsápadt, majd fülig vörösödött. Ezt a szívást! Együtt volt egy tanárával ÚGY. Először letámadta egy csókért, aztán megkérte egy közös éjszakára. Felpattant és kirohant a könyvtárból, magára hagyva döbbent barátját.

A könyvtár előtt beleütközött egy férfiba, de bocsánatot sem kérve tovább szaladt. Egyedül akart lenni, hogy megeméssze a hallottakat, és elemezze a kialakult helyzetet.

Piton leporolta talárját, és a távolodó lány után nézett. A könyvtárból most lépett ki a sápadt Draco. Arcába nézett, majd a lány után sietett.

- Rájött – nyilallt a férfibe a felismerés. – Draco elszólta magát.

Sarkon fordult, és a pince felé sietett. Várta a lány reakcióját. Valószínűleg még aznap felkeresi. Akár az igazgatóval érkezik, akár egyedül, nagyon dühös lesz. Az állásának ezennel annyi. Hogy a jövőbeni esetleges randevújukról ne is beszéljen.

Következő fejezet