17. A harc elkezdődik


Piton lakrésze ragyogott a tisztaságtól. A bájitaltan tanár az elmúlt néhány órában minden létező házimunkát elvégzett. Takarított, port törölt, rendet rakott. Közben néha idegesen hol a kandallóra, hol az ajtóra nézett, látogatóra várva.
Túl nagy volt a csend.

Munka alatt ezerszer és ezerszer átgondolta a könyvtár előtti jelenetet, de úgy érezte, nem tévedhetett. Lebukott. De akkor hol marad Hermione? Miért nem jön számon kérni – egyedül vagy kísérettel? Úgy gondolta, a lány elég bátor ahhoz, hogy merjen lépni valamit. Semmiképpen sem fog csendben hallgatni. Hacsak… hacsak nem jut arra a következtetésre, hogy nem bánja a történteket. De ez túl szép álom volt…

Kilenc után – egyszerre érezve megkönnyebbülést és csalódást, felsóhajtott. A mai nap már nem kell látogatókra számítania, elmúlt a takarodó ideje.

Alig telt el tizenöt perc, mikor kopogtak. Az ajtóban maga az igazgató állt, komoly arckifejezéssel.

- Feljönnél az irodámba, Perselus? – kérdezte. – Meg kéne beszélnünk egy fontos dolgot!

Piton megsemmisülten követte.

-----

Hermione amikor kirohant a kastélyból, a tó partjához tartott. Nem, nem akarta vízbe fojtani magát, csak egy kis nyugalomra vágyott, hogy gondolkozhasson.

Újra és újra lepergette fejében az eseményeket. Draco, azaz Piton a konyhában ült. Beszélgetni kezdtek. Tényleg olyan furcsán viselkedett a fiú… egyfolytában Pitonról faggatta, és arról győzködte, adjon neki esélyt. Erre ő erősködött, a férfi pedig nem mondott nemet. Kihasználta a helyzetet. De… végül is mit várhatott tőle? A mardekárosok éppen erről híresek.

Gondolatait megzavarta, amikor Draco mellé lépett.

- Mi a baj, Hermione? – kérdezte sután. Nem az a típus volt, aki lányokkal lelkizik.

- Baj? Ugyan, semmi – melodramatizált a lány. – Mégis mi lenne a baj? Gondoltál arra, mekkora szemétség volt tőled, hogy hetekig azt hittem, veled beszéltem? Ha elmondtad volna, mire készülsz, ez nem fordul elő!

- Hé, ne légy igazságtalan! Honnan tudhattam volna, hogy találkoztál Pitonnal? Este volt már, miért mentél vissza a konyhába?

- Mert beszélni akartam veled! Szükségem volt rád azok után… - itt hirtelen elhallgatott, és felderült egy pillanatra. Hiszen akkor aznap este Piton nem ment Petuniához! Őt választotta, nem azt a nőt! Pedig ha Draco elcsavarta Petunia fejét Pitonként… - Mondd csak, mit csináltál Petuniával? – szegezte a fiúnak hirtelen a kérdést.

- Erről egy úriember nem beszél… - kacsintott Draco, aki nehezen tudta követni a lány csapongó gondolatmenetét.

- És mióta vagy te úriember? – nevette el magát Hermione. – De csak annyit árulj el, azért volt másnap reggel olyan dühös, mert rájött, hogy veled töltötte az éjszakát, és nem Pitonnal?

Draco az emlék hatására hangosan felkacagott.

- Ó igen! Reggel nem ittam újra százfűlé főzetet, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Nem volt semmi, gondolhatod! Azonnal rám kiáltott, hogy takarodjak az ágyából, de amikor meztelenül kiszálltam a takaró alól, az sem tetszett neki! Azaz én minden bizonnyal tetszettem neki, de a helyzettel nem volt kibékülve…

- Értem – mondta a lány, és gondolkodott tovább. Szóval Piton tudja, hogy lenne esélye a nőnél, mégsem tett semmit. Nyár végéig fújtak egymásra, míg vele rendszeresen együtt töltötte az időt a bájitallaborban. És ezt a férfi ajánlotta fel, közvetlenül a közös éjszaka után! Ha ki is használta a helyzetet, úgy tűnik, szeretne majd folytatást!

Eszébe ötlött, mit kell tennie. Első lépésként felkeresi az igazgatót.

Gyorsan megnyugtatta Dracot, hogy a csókon kívül nem mondott semmi „végzeteset” Pitonnak, ne aggódjon. Csak annyi a baja, hogy váratlanul érte az egész. Hülye lett volna elmesélni a fiúnak, hogy túl jól ismeri azt a szexi anyajegyet a fenekén, hála Pitonnak. Túl sokat kellett volna magyarázkodnia.

- De azt a csókot most már elmesélhetnéd – faggatózott a fiú.

- Igazából semmi különös. Mielőtt felejtésátkot szórtam volna Pitonra, az én ötletemre csókolóztunk. Szerencsésen elfelejtette, erre most úgy tűnik, magam közöltem vele.

Draco szája nyitva maradt egy pillanatra, ahogy elképzelte a szituációt. Ezt használta ki Hermione a távozásra, és elszaladt a kastély felé. Remélhetőleg Dumbledore segíteni fog.

-----

Dumbledore és Piton az irodába menet nem beszélt semmiről, úgy tűnt, mindketten mélyen elgondolkodtak valamin. Az irodába lépve Piton rögtön észrevette Hermione Grangert. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, majd a lány lesütötte a szemét. A férfi biccentett, majd lerogyott az első székre.

- A nyáron történtekről szeretnék beszélni - kezdte az igazgató az asztala mögé lépve. Olyan szomorú volt a hangja, hogy megmozdult Piton lelkiismerete. – Mint a jelenlevők tudják, nyár elején támadás történt Miss Lovegood és apja ellen.

Piton felkapta a tekintetét. Miről van szó? Hogy jön ez kalandjához Miss Grangerrel?
Most vette csak észre, hogy az irodában több diákja – hetedéves nyári lakói - is helyet foglaltak. Azért nem vette eddig észre őket, mert a legtávolabbi sarokban, egy kanapén üldögéltek, Hermione mögött.

- De nem Luna és családja volt az egyetlen célpont – folytatta az igazgató. – Több volt és jelenlegi roxforti diák otthonát dúlták fel. Volt diákjaink között sajnálatos módon halálesetek is történtek, éppen ezért rendkívüli gyűlést hívtunk össze Piton professzor házába ma éjszakára, ha beleegyezel Perselus – fordult hirtelen felé az idős varázsló. – Csak ott tudunk biztonságosan beszélni.

- Rendben – találta meg a hangját végre a bájitaltan tanár. – De mi köze ehhez a diákoknak? Pottert még megértem, de a többiek…

- A többiek a mai naptól kezdve a Rendhez tartoznak, Perselus. Kevesen vagyunk, te is tudod. Nagy dilemma volt, hogy engedélyezzem-e kérésüket – mert tudnod kell, már vagy egy éve kérlelnek, hogy hadd vehessék ki részüket a harcokból – de végül igent mondtam. A legnagyobb vitám Mollyval volt, de végül családja nyomására ő is belátta, nem késlekedhetünk tovább. Át kell vennünk az irányítást Voldemorttól. Ha ezt nem tesszük meg, sohasem lesz vége a harcoknak...de ehhez sok segítő kézre van szükség, még ha ezek a segítő kezek diákjaink is…

- Nem tehetjük ki őket ilyen veszélynek…

- Nagykorúak vagyunk, jogunk van rendelkezni a saját életünk felett – állt fel Hermione dacosan.

- Azért az iskolai rendszabályok továbbra is érvényesek önökre – vicsorogta a férfi. Megint okoskodik a lány, és miért akarja veszélybe sodorni az életét?

- Részben – mosolygott az igazgató, hogy elejét vegye a vitának. – Ezek a fiatalok engedéllyel takarodó után is szabadon mozoghatnak a kastélyban, persze lehetőleg továbbra is tanári kísérettel. Hétvégénként, ha gyűlés van, azon is részt vehetnek. Emellett apróbb feladatokat is elláthatnak, természetesen szigorúan a kastély területén. Miss Granger már volt olyan szíves, hogy elvállalta a kedd esténkénti bájitalfőzést. Gondolod Perselus, hogy a jelenlevők közül más is segítségedre lehetne egy ilyen feladatnál?

- Nem. A többiek nem képesek önállóan dolgozni. Miss Grangerre szükség esetén rá lehet bízni önálló feladatot – nyögött ki egy félig gúnyos, félig dicsérő mondatot. Ennek megfelelően Hermione örömében mosolygott egy rövidet, míg a többiek először megkönnyebbültek, hogy megúszták a közös esti programot Pitonnal, és csak utána sápadtak el negatív jellemzésükre, amit igazából ki sem mondott tanáruk.

- Nos, akkor egyelőre mindent megbeszéltünk. Indulhatunk hozzád, Perselus?

- Igen.

- Igazgató úr, mi is mehetünk? – állt fel Harry.

- Nem, most nem. De minden fontos információt meg fogok osztani önökkel, ígérem. Most menjenek vissza a hálókörletükbe, későre jár. És ahogy ígérték, erről ne szóljanak a többi diáknak, beleértve Miss Weasleyt és Miss Lovegoodot is. Jó éjt! Á, Miss Granger, látom, máris visszahozta a Merengőmet. Sikerült használnia?

- Igen uram, köszönöm. Sikerült összeszednem a gondolataimat a segítségével – emelte egy pillanatra tekintetét Pitonra, majd újra az igazgatóra. – Nagyon hasznos találmány.

-----

Kora hajnalban feküdt le a gyűlés után pincebeli szobájában a bájitaltan tanár. Sokáig nem aludt el, hanem az elmúlt napon gondolkodott. Hermione Granger újra meglepte. Átesett egy sokkon – mert hogy sokként érte az, amire rájött, abban biztos volt -, de mégis higgadtan, okosan állt hozzá. Semmi elhamarkodott tett, semmi hiszti, inkább kölcsönkért egy merengőt az igazgatótól, és újranézte a történteket, bizonyára árulkodó jeleket keresve, ami alapján eldöntheti, mit tegyen. Nagyon okos. De ő meg közben itt aggódhat, hogy végül milyen következtetést von le.

Késő délelőtt kelt fel, és egész nap a bájitalai között tett-vett. Várta Hermionét, de csak nem jött. Idegességében megmosta a haját, ábécésorrendbe rendszerezte a bájital hozzávalókat, majd hirtelen ötlettől vezérelve felkereste háza nappaliját. A mardekárosokra sokkhatásként hatott váratlan felbukkanása, és óvatosan egymásra sandítottak, ki lehet az áldozat, akire valamiért büntetés vár. Mikor semmi ilyen nem történt, a levegőt visszatartva figyelték, mégis mi a fenét akar házvezető tanáruk vasárnap délután. Piton ellenőrizte a szobákat, megnézte ki hol tart a leckéivel, majd olyan hirtelen távozott, ahogy jött.

Csak Draco sejtette, mi ütött belé. Hermione biztos kihagyott valamit előző nap az élménybeszámolójából. Lehetséges, hogy a férfinek vaj van a füle mögött, és most fél a lány reakciójától. Ezt okvetlen el kell mesélnie a griffendéles lánynak.

-----

- Szerinted miért olyan Piton egész nap, mint a mérgezett egér? – kérdezte Draco Hermionét szokás szerint a könyvtárban aznap este.

- Ezt hogy érted? – nézett fel egy lexikonból a lány.

- Szerintem tudja, hogy tudsz a testcseréről. Amikor kirohantál a könyvtárból, ő is ott volt. Bizonyára levonta a megfelelő következtetéseket a viselkedésedből. A kérdés csak az, mit hallgatsz el előlem. Mi történt akkor este?

- Semmi – mondta a lehető legsemlegesebben. Ez így elég érdekes lesz. Piton tudja, hogy tudja, és várja a reakcióját, Draco szerint idegesen. Szóval tegnap este azért nézett olyan furcsán az igazgatónál! Lehet, hogy azt hitte, azért hívatja Dumbledore, hogy kirúgja? A gondolatra elmosolyodott. Ennyi bosszú éppen elég lesz, hát csak várja továbbra is, mit fog lépni! Főjön a saját levében egy jó darabig!

Miután szombat délután az igazgató első kérésére odaadta a merengőt, belerakott minden emléket arról az éjszakáról, majd több másikat a közös bájitalfőzéseikről. Azokat visszanézve rá kellett döbbennie, hogy a férfi rengeteg olyan dolgot mondott, ami pont arra az esetre szólt, ha kiderülne turpissága. Leginkább a közös éjszaka előtti utolsó megjegyzése élt élénken az emlékezetében. Arra a kérdésére, hogy akkor benne van-e az éjszakában, azt válaszolta: „Igen. Ha később nem rám leszel mérges, ha megbánod ezt az éjszakát. Én még véletlenül sem szeretnélek átverni. De ilyen ajánlatnak nem lehet ellenállni”
Hermione erre emlékei szerint igent felelt. Hogy lehetne ezek után negatív érzése a férfi iránt? Hisz biztosra veheti, neki is ugyanolyan nehéz lehet ez a titkos vonzódás, mint saját magának. Bár, ezek után még nehezebb lesz.

Nem tudott haragudni a férfira azért, mert nem tudott ellenállni. Ez inkább még hízelgő is volt nőiségére nézve. De persze azért szenvedjen még egy darabig, nem fog ártani neki.

-----

Piton várta is meg nem is hétfői első óráját. Amikor a hetedéves csoport helyet foglalt, nagy levegőt vett, és belekezdett mondandójába.

Az óra szörnyűbb volt, mint valaha. Minden diák – kivéve természetesen Hermionét és Dracot -, elrontott mindent, amit el lehet. A feje fájt, Ron Weasley méltó utódja lehetett volna Longbottomnak robbantási kísérleteivel, egy Hollóhátas levágta az egyik ujját, ráadásul Hermione Granger tudomást sem vett róla egész órán. Tüntetően nem nézett rá, és még csak nem is jelentkezett, amikor óra elején ismétlő kérdésekkel bombázta az osztályt. Eljött a vég, nem volt vitás. Inkább szemtől szemben állt volna Voldemorttal, minthogy ezt a durcás pofit nézze! Miért nem mosolyog egy kicsit? Legalább valamelyik barátjára… de ne legyen ilyen szomorú!

Úgy érezte, tennie kell valamit. Óra végén, mikor a lány egy tálcán visszavitte a maradék hozzávalókat a szekrényhez, nekiment, így minden a földre potyogott. Mindketten leguggoltak, így volt pár másodperce „kettesben” a lánnyal. Mondania kéne valamit…

- Bocsánat – suttogta végül, majd felpattant, és véget vetett az órának. Remélte, ennyi elég. Ha a lány egy kicsit is ismeri, tudni fogja, milyen nehéz volt ezt mondania.

-----

Kedden vacsora után Hermione lesietett a pincébe. Kíváncsi volt, milyen hangulatban fog telni Pitonnal a bájitalfőzés. A közös órájuk előző nap minden várakozását felülmúlta. Piton BOCSÁNATOT kért tőle. Ennyi elég volt. Tovább nem akarta a durcás kislányt játszani. Majd RAVASZ után elbeszélget még arról az éjszakáról, de addig halasztja a témát. Nem lenne szerencsés felemlegetni, mert könnyen olyat mondhatna, ami csak összezavarná az éppen eléggé kusza helyzetet.

- Jó estét! – köszönt, majd belépett. Piton éppen főzött valamit.

- Jó estét! Tudná innen folytatni ezt a bájitalt? El kell mennem Roxmortsba néhány hozzávalóért.

- Igen, hogyne – válaszolta a lány, akit kissé kellemetlenül érintett, hogy a férfi máris egyedül hagyja.

- Rendben – mondta Piton, és az ajtó felé indult. Már majdnem kilépett, amikor hirtelen visszafordult. – Nincs valamire szüksége? Úgy értem Roxmortsból. Diákként nem mehet le, így…

- Köszönöm, tanár úr – mosolyodott el a lány, mert nagyon jól esett neki ez a figyelmesség. – Ha esetleg hozna… - már majdnem kért néhány csokibékát Ronnak, de egy gonosz gondolatnak nem tudott ellenállni. – Ha esetleg venne egy doboz tampont… tudja, az amolyan mugli…

Piton, aki megmerevedve állt az ajtóban, gyorsan közbevágott.

- Köszönöm, tudom mi az a tampon. Más kívánság?

- Nem, csak ennyi lesz.

Csak akkor vigyorogta el magát, amikor becsukódott az ajtó. Kicsinyes, de édes a bosszú!

-----

Piton a következő héten péntek hajnalban indult Roxmortsba. Fontos ügyben Szibériába kellett utaznia, ahol egy egész hétvégét szándékozott eltölteni. Gondolta, összeköti a munkáit, és a rendi ügyek intézése után begyűjt néhány fontos gyógynövényt is. Még örült is, hogy Hermione születésnapján házon kívül lesz, így biztos nem ragadtatja el magát valami butaságra.

Úgy érezte, stabilizálódott kapcsolatuk az incidens óta. A kellemetlen roxmortsi bevásárlás után a lány ugyanúgy viselkedett vele, mint lebukása előtt. Tudta, hogy ezzel még nincs lezárva a téma, csak haladékot kapott. Amint megszűnik kényes tanár-diák viszonyuk, számíthat egy alapos fejmosásra.

Az igazgató is figyelmeztette kedden, hogy tartson nagyobb távolságot diákjával. Miután rájuk nyitott a bájitallaborban, amikor derékig meztelenül a munkaasztalon ült, csak nehezen hitte el a magyarázatát. Pedig tényleg csak egy baleset volt…

Közösen láttak neki a bájitalfőzésnek. Csak a helyes arányokra koncentrált, valami mégis elvonhatta a figyelmét, mert nem vette észre, milyen veszélyes dolgot művel. Az ingujján nem volt begombolva a kézelő, így mikor egy hozzávalóért átnyúlt a nyílt láng felett, az egy pillanat alatt lángra kapott. Tanítványa döbbenten látta, ahogy egy pillanat alatt már a karját érik a lángok – az ing jól láthatóan csodálatosan éghető anyagból készült.

Piton igyekezett megszabadulni ingétől, kevés sikerrel. Nem kiáltott vagy sikított fel, de látszott az arcán, hogy a tűz már a húsához ér.

- Feküdjön a földre és hemperegjen körbe – kiáltotta a lány, miután magához tért. Piton azonnal szót fogadott. Igyekezett saját testével kioltani a lángokat, miközben a lány végre eljutott a vízcsapig, ahonnan nagy hirtelen egy kisebb tálnyi vízzel tért vissza, és azonnal a férfira öntötte.

- Nagyszerű Granger – gúnyolódott a sápadt férfi. – Mire magam is eloltom a lángokat, leönt vízzel!

Hermione nem válaszolt, csak tanárára meredt. Nem volt szép látvány égett ruhája, és az alóla felsejlő vörös hús.

- Szólok Madam Pomfrey-nek – suttogta, és az ajtó felé igyekezett.

- Hiába megy. Poppy Roxmortsban van. Két nap múlva tér vissza.

- Akkor szólok egy tanárnak. Segítségre van szüksége.

- Így igaz. És ön éppen itt van. Nekem ez megfelel. Hajlandó segíteni? – mondta a férfi.

- Hogyne – sápadt el a lány. – Mit csináljak?

- Ott, abban a fehér üvegben van egy kenőcs – mutatott a legfelső polcra. Hermione levarázsolta, majd Pitonra nézett.

A férfi igyekezett nem felordítani, ahogy leválasztotta magáról az inget. Több helyen a húsába égett. Hermione szemét könny futotta el.

- Ne bőgjön. Ha kitör az igazi háború, ennél sokkal durvább dolgokat is fog látni, ha Potter nem intézi el azonnal azt a férget… Ideadná a krémet? Megpróbálom lekenni magamat…

- Majd én – szedte össze magát Hermione. – Hasaljon a kanapéra, vagy inkább üljön fel az asztal szélére… akkor elég magasan lesz, hogy elérjem.

Piton felült az asztalra, a lány pedig a lába közé állt. Direkt nem nézett a szemébe, amíg elkezdte lekenni mellkasát, és hasát. Piton hátradőlt, hogy feszesebb legyen a bőr. Ezután karjai következtek. Először a jobb, majd a bal. A férfi akaratlanul is visszatartotta a levegőt, mikor a lány ujjai a Sötét Jegyéhez értek. Megkönnyebbült, amikor ujjai simán átszaladtak a kérdéses helyen, gyengéden karjába masszírozva a kenőcsöt. Semmi idegenkedés, semmi megtorpanás. Olyan természetes volt a mozdulat, mintha semmi sem lenne alkarján. Szelíd utasításra oldalra fordult, hogy a háta is kaphasson a szerető gondoskodásból. Fájt minden mozdulat, de kárpótolta a tudat, hogy gyengédséget kap cserébe a nőtől, akit szeret. Nem történt semmi, mégis bensőséges volt a hangulat.

Ekkor történt, hogy kopogás nélkül az igazgató lépett a terembe. Felvonta a szemöldökét, és távozott, de késő este ismét felkereste tanárát. Nem volt vádló a hangja, de figyelmeztette Pitont, hogy nem tanácsos túl közel kerülnie egyik diákjához sem. Ő elhiszi, hogy betartják az iskola szabályait, de erősen reméli, hogy továbbra is így fog történni. Nem várt reakciót mondandójára, azonnal távozott.

A péntek éjszakát Szibériában a szabadban töltötte, tábortűz mellett. Nem mert varázsolni, nehogy túlságosan felhívja magára a figyelmet, így a hideg ellen csak vastag ruhával tudott védekezni.

-----

Hermione születésnapja nem a legfényesebben indult. Arra ébredt, hogy egyik szobatársa, Lavender felsikolt. Hirtelen felugrott, és felkapta éjjeliszekrényéről pálcáját. Mikor végre a szeme is nyitva volt, meglátta a sikoltás okát. A szőnyegen, éppen az ágya mellett egy óriási szőrös valami feküdt.

- Mi az? – kérdezte remegve Parvati, átölelve reszkető barátnőjét.

- Jó kérdés – óvakodott közelebb Hermione a halomhoz. Szörnyű balsejtelem fogta el. Talán ezt kapta Hagridtól születésnapjára? A vadőr minden évben meglepte valamivel, de az a valami általában kemény házi sütemény, vagy könyv volt egy veszélyes és ronda lényről.

Minden bátorságát összeszedve még közelebb ment. Már éppen lehajolt volna, hogy közelebbről is szemügyre vegye, amikor megmozdult a halom. A három lány ijedten még messzebb ugrott. A valami ugyanis két lábra állt, amitől alakja végre kivehető lett.

Egy férfi alakja bontakozott ki vastag bundakabátban. Egy férfi, amelyik kísértetiesen hasonlított Perselus Pitonra. Arckifejezése ugyanolyan döbbenetet sugárzott, mint a három lányé.

- P-Piton professzor… - dadogta Hermione. – Mit keres itt?

-----

- Ezt nekem kéne megkérdeznem öntől – nézett dühösen a férfi. – Este még Szibériában feküdtem le aludni, most pedig itt ébredek… ha jól sejtem Roxfortban. Hogyan hozott vissza?

Pillantása ekkor esett a szoba két másik lakójára. Most tudatosult benne, hogy felbukkanására ők sem számíthattak, hisz mindhárom lány hálóingben és mezítláb ácsorgott rá bámulva.

- Öltözzenek fel, aztán várom a beszámolót – közölte hidegen. A lányok elpirultak, mire tüntetően az ablak felé fordult. Az ablakban könnyen láthatta, ahogy a három fruska ruhákat kapkod elő, és gyorsan a hálóingre rángatják. Aztán meglátta magát is az üvegben. Két nadrág, több meleg pulóver, szőrmekabát nyakig begombolva… elég röhejesen nézett ki, így gyorsan levette bundáját.

- Szóval? – fordult vissza, mikor úgy érezte, eleget várt. – Ki tudja megmagyarázni a helyzetet?

Senki se szólalt meg, ahogy előre sejtette.

- Rendben. Ilyen esetben nincs más választásom, mint a Veritaserum – mondta gúnyosan, és elindult az ajtó felé.

- Ne, várjon! – kiáltott fel Hermione. – Ha arra megy, megszólalnak a riasztó bűbájok! Egy lányhálóba csak lányok léphetnek be…

A lánynak sajnos nagyon igaza volt. Ha most kimegy, fél pillanaton belül idecsődül a fél tanári kar, és az összes griffendéles. Kellemetlen helyzet lenne, főleg a múlt heti bájitaltermi félreértés után. Nem kockáztathat. Az igazgató nem hülye, előbb-utóbb összerakja a részleteket.

- Rendben. De akkor most várom az igazságot! – meredt a lányra.

- Hermione semmiről sem tud! – tört ki Lavender. – Születésnapi meglepetést akartunk neki szerezni, ezért kerestünk egy varázsigét… de úgy látszik, rosszul végeztük el. Mi egy titkos randevú varázsigét mondtunk el. Ennek az a lényege, hogy a nap folyamán összefut egy olyan fiúval, aki a szívének kedves, és…

- Tessék!? Mit csináltatok? Ti titkos randevút szerveztetek nekem a hátam mögött?

- Ne légy mérges Hermione – nézett Parvati félve paprikavörös szobatársnőjére. – Mióta szakítottál Krummal, minden szabad idődben tanulsz a könyvtárban, vagy Pitonnál lógsz! Így soha nem fogsz összejönni valakivel!

Piton itt szükségét érezte, hogy megköszörülje a torkát. Titkos randevú varázsige? Ilyenről még sohasem hallott.

- Bocsánat – nézett rá Parvati, és folytatta a beszámolót. – Szóval este betartva a könyv utasításait varázsoltunk Hermionéra, amikor elaludt. Annak kellett volna megjelennie, akiről álmodott, de nem a szobában, és nem a… szóval nem a nem kelllemes álmának szereplőjének kellett volna megjelennie…

- Burkoltan arra próbál célozni, hogy Miss Grangernek rémálma volt velem, azért kerültem ide? – ordított fel Piton.

-----

Hermione elpirult a „beszélgetést” hallgatva. A lányok nem tudhatják meg, hogy nagyon is jól sikerült varázslatuk. Annyira jól, hogy a Szibériában levő Pitont elhozták egészen a szobájáig! A férfi sem hülye, biztos tudja, hogy a varázslat sikerült. Szép kis kalamajka! Hogy ebből hogyan fognak kimászni?

Pitonnak hála két szobatársa sírva rohant ki a szobából és egyhamar nem is fognak visszatérni büntetőmunkáikat hallva. Kettesben maradtak hálószobájában.

- Most mit fogunk tenni? – kérdezte a lány tanácstalanul.

- Jó kérdés – sóhajtott fel Piton.

-----

- Draco, tartozol egy szívességgel – kapta el reggelinél Hermione barátját. Arra gondolni sem mert, hogy ezalatt egyedül hagyta Pitont a hálószobájában.

Draco megadóan sóhajtott, mire elmesélte neki, mit kéne tennie.

- Jaj, ne! Ezért egy hónapig büntetőmunkára járok majd! – akadt ki a fiú. – És még azt sem árulod el, mi értelme van ennek az egésznek!

- Jobb, ha nem tudod. Szóval, mikor jössz?

- Ebéd után. Addig büntetésben vagyok Hagriddal – húzta el a száját a fiú.

- Oké – bólintott Hermione, majd visszament szobájába. Délutánig ráért, mert barátaival akkor készült megünnepelni születésnapját. Addig Pitonnal kell töltenie a napot, kettesben.

- Micsoda? – kiáltott fel pár perc múlva a bájitaltan tanár. – Délutánig itt kell maradnom?

- Van jobb ötlete? Mert akkor adja elő! – kiáltott vissza a lány, amitől hirtelen lenyugodott a férfi. Leült egy fotelba, és sakktáblát rakott maga elé. A lány nem merte megkérdezni, hol találta.

- Akkor addig játsszunk! – adta ki az utasítást, és percek múlva teljesen elmerültek a partiban.

Délig négyszer kapott ki Pitontól, aki nagyon büszke volt magára. Hiú volt, mint minden férfi. Nem szeretett volna egy nőtől kikapni.

Amikor eljött az ideje, Hermione átadta a láthatatlanná tevő köpenyt, amit Harrytől kért kölcsön. Piton magára terítette, boldog születésnapot kívánt a lánynak, majd amint megszólalt a riasztó, elhagyta a szobát. Pár pillanat múlva a lány követte.

A nappaliban Draco Malfoy állt, fülével Minerva McGalagony kezében.

- Beszökünk más ház klubhelyiségébe, majd megpróbálunk belógni a lányokhoz? – kérdezte a megszeppent fiútól.

- Én csak Hermionénak akartam boldog születésnapot kívánni – mentegetőzött a fiú.

- És honnan tudtad a jelszót? – kérdezte dühösen egy griffendéles.

- Én mondtam meg neki – lépett elő Hermione, miután kiengedte a bejáraton tanárát. Várta a büntetést, ami nem is maradt el. Az elkövetkező hetekben behatóan tanulmányozhatta a kviddics kupákat az elmúlt száz évből. Életében nem fényesített ennyit.

-----

Novemberben járt már az idő. Az elmúlt két hónapban Hermionénak semmire sem volt ideje. Keddenként egyedül bájitalt főzött hattól éjfélig, péntekenként Harrynek segített új varázslatokat tanulni. A többi napokra maradt az elmaradhatatlan házi dolgozatok megírása, a tanulás, olvasás, és a kutatások a könyvtárban, hátha talál valami hatásos, de már elfeledett ősi varázsigét, ami hasznukra válhat.

Piton rengeteg időt töltött házon kívül. Óráit általában megtartotta, de aztán titokzatos Rendbeli ügyekben intézkedett. Csak azért, mert Harryéket jobban beavattak mindenbe, azért messze nem kötöttek mindent az orrukra. Hermione hiányolta társaságát, de belátta, így mindkettejüknek könnyebb. Születésnapja óta szinte csak a tanórákon látta.

Hermionénak nem volt bejárása Piton magánlaborjába – hisz az a lakásából nyílt -, így keddenként a tanteremben készítette a gyógy-főzeteket. Itt jóval szerényebb volt a választék a hozzávalókból, de minden problémát és hiányt sikeresen megoldott.

Nagyot dobbant a szíve, amikor november egyik keddjén alig látott munkához, látogatója érkezett.

- Még nem állt neki a munkának? – kérdezte a terembe lépő, nagyon fáradtnak tűnő bájitaltan tanár.

- Nem, most érkeztem – válaszolta a lány kimérten, pedig örömében majd kiugrott szíve a helyéről.

- Akkor jöjjön át a laboromba. Ma ott dolgozunk.

Öt perc múlva már a másik helyiségben pakolta elő a hozzávalókat.

- Mindjárt jövök, addig álljon neki a munkának – mondta a férfi, majd az ajtót nyitva hagyva kiment a laborból.

Amint tehette, Hermione utána lesett, mit csinál. Az egyik zárt ajtó mögül vízcsobogást hallott. Szóval fürdik. Nagy volt a kísértés, hogy a férfira nyisson, de erős maradt, és inkább újra a feladatra koncentrált.

Tíz perc múlva Piton már vissza is tért. Vizes haja fekete ingére lógott. Talárt már nem vett fel. Hermione szívesebben látta volna valamilyen háziasabb szerelésben… mondjuk háziköntösben a férfit…

Piton áthajolt az üst felett, és a főzetbe szagolt, közel a lányhoz. Mozdulata teljesen felesleges volt, hisz még csak most kezdett főni a főzet, de ezt egyikük sem bánta. Karjuk egy pillanatra összesimult, és ez mindkettőjüknek elég volt. Számolták a visszalevő napokat. Hét hónap, és senki sem állhat közéjük.

-----

- Lemegyek Roxmortsba bevásárolni – állt fel hirtelen Piton hetekkel később, egy újabb közös bájitalfőzésen. Most kivételesen szombaton dolgoztak együtt. Látta az irigységet a lány szemében, így – mielőtt jobban belegondolt volna, mit is mond -, felajánlotta, hogy csatlakozzon.

- Olyan szívesen mennék, de nem lehet… - sóhajtott fel Hermione. Az ajánlat nagyon csábító volt.

- Ön rendtag. Tanári kísérettel elhagyhatja a kastélyt. De nem kell tudnia róla senkinek, nehogy feleslegesen aggódjanak.

Szeptember óta nem adtak okot Dumbledore-nak a gyanakvásra, így Piton úgy érezte, kicsit fesztelenebbül viselkedhet a lánnyal.

- De a bájitalok…

- Egyik sem olyan sürgős. Hisz pont azért mennénk Roxmortsba, hogy a hiányzó hozzávalókat megvegyük. Azok nélkül nem lehet bájitalt főzni. De jöjjön, ne kéresse magát! Ma először esik a hó! – dobta be az adu ászt Piton.

Hermione nem tudott ellenállni az invitálásnak. Két hét múlva karácsony. Talán a férfi nem bánja, ha tesz pár perc kitérőt, hogy ajándékot vehessen a fiúknak.

Írtak egy cetlit az íróasztalra, biztos ami biztos, hova mennek, majd felszaladt a kabátjáért. A kastély előtt, a parkban találkoztak. Olyan volt, mint valami titkos randevú, a lány gyomra remegett az izgalomtól.

A hó sűrű pelyhekben szállt, alig láttak el az orruk hegyéig. Hosszú időbe telt, amíg elérték a falut, nemcsak a hónak, hanem Hermionénak is köszönhetően. Kihasználta az alkalmat, hogy nyár óta most van először igazán kettesben a férfival – a bájitallabor mégiscsak az iskolában volt -, és minden ürüggyel lassította a haladást. Hógolyót gyúrt, amit aztán nem mert eldobni, mert ennyire azért nem volt biztos a férfi humorérzékében, megcsodált néhány énekesmadarat, amelyek zavartan lestek le a fákról, rádöbbenve, hogy eljött a téli diéta ideje…

Az utcákon alig járt valaki, így nem kellett attól tartani, hogy ismerősbe botlanak.
Először a bájital hozzávalókat árusító boltot vették célba. A bolt előtt várni kellett néhány percet, míg kinyit, addig Piton a lányra nézett. Csak most vette észre, hogy nincs rajta kesztyű.

- Hol a kesztyűje? – kérdezte.

- A kastélyban felejtettem – sütötte le a szemét.

Piton erre szó nélkül két tenyere közé vette a kicsi kezeket, és melengetni kezdte, sokszor a jéghideg ujjakra lehelve. Hermione nem mert a férfira nézni, mert félt, hogy az arcára van írva, mennyire élvezi a gondoskodást, vagy valami hülyeséget mond vagy csinál.

Amikor végre elengedte kezét, beléptek a boltba, és jó negyedóra múlva két hatalmas csomaggal távoztak. Piton kivett egy kicsi zacskóból egy gyökérdarabot, és a lánynak nyújtotta.

- Rágja el. Felmelegíti.

Hermione így is tett, és bevált. Többé nem érzékelte a hideget.

- Használ? – kérdezte Piton.

- Igen… már csak a jobb kezem fázik, köszönöm – emelte fel egy pillanatra mogyoróbarna szemeit a férfi szemébe pillantva.

Piton szó nélkül megfogta kezét, és úgy sétáltak tovább. Hermione legszívesebben ugrándozott volna örömében, de az mégiscsak méltatlan lett volna egy tizennyolc éves nőhöz, így visszafogta magát.

Tanára nem ellenkezett, amikor megemlítette karácsonyi ajándék vásárlási ötletét.

- Ha nem szándékozik órákig boltról boltra járni, mehetünk – kötötte ki, de nem kellett csalódnia. Hermione első útja a könyvesboltba vezetett. Konkrét terve volt, kinek mit szeretne venni.

Piton eltűnt pár percre mellőle, és amikor visszatért, egy apró csomagot nyújtott a lány felé.

- Vegye úgy, hogy ez a karácsonyi ajándéka. De most van szüksége rá, így odaadom – mondta, majd a lány kezébe nyomta.

A csomagban egy pár kesztyű lapult, griffendél vörös színnel.

- Köszönöm – állt lábujjhegyre a lány, és egy puszit nyomott az ajándékozó arcára. Nem kérdezte, miért kap ajándékot. Kerülték a kényes témákat.

-----

Piton zavarban volt a puszitól, de nem bánta. Kellemes ez a nap a maga különlegességével. Mindketten úgy viselkednek, mint valami zavart tinédzserek, akik titkos pillantásokat vetnek, kétértelmű megjegyzéseket tesznek, de valójában fogalmuk sincs, mit lépjenek, és hogyan viszonyuljanak partnerükhöz. Mindkettejüknek egyedi volt ez a helyzet, ahogy annyi mindent mondanának, de nem lehet, annyi mindent tennének, de nem lehet… Te jó ég! Mire vége lesz a tanévnek, olyan zavarban lesznek egymástól, hogy nem is tudnak majd hirtelen váltani…

- Ne menjünk még vissza – hallotta Piton a saját hangját. – Meghívom ebédre. A kastélyban nem fogják hiányolni a barátai?

- Nem. Többször egész nap ki sem bújok a könyvtárból. Estig biztos nem keresnek.

- Akkor jöjjön – fogta meg újra a lány kezét, és egy ajtó felé húzta. Hermione nem tiltakozott.

Az étteremben még sohasem jártak. Nem hasonlított sem a Három Seprű kocsmajellegére, sem Madam Puddifoot giccses szalonjára. Ez egy sima, teljesen normális étterem volt piros kockás abrosszal és unatkozó képet vágó pincérrel, aki lekezelő arckifejezéssel szemlélte a világot, a vendégeket is beleértve.

Rendeltek valami egyszerű ételt, majd várakozni kezdtek. Még véletlenül sem néztek egymásra, inkább megszemlélték a kirakatot (műanyag ételek tálcákon), a dekorációt (néhány kitömött bestia-fej, vadászjelenetek képei, poros virágok), majd a többi vendéget (két túlsúlyos boszorkány nagy szatyrokkal, egy házaspár két kicsi gyerekkel).

- Elkezdett tanulni már a RAVASZ vizsgára? – kérdezett Piton végül egy nagy hülyeséget. Tudta előre a választ. Minimum két éve tanulhat már rá a lány.

- Oh, igen – csapott le a témára rögtön Hermione. Nagyon feszélyezte már a csend. Akkor már inkább unalmas témákról cseveg.

Még akkor is tanulmányait ecsetelte, amikor a pincér megvető tekintettel eléjük rakta az ételt, majd eltűnt a pult mögött és a fogát kezdte piszkálni.

Csendben ettek egy darabig, amikor Piton hirtelen felszisszent, és az alkarjához kapott. Felugrott az asztal mellől, pénzt dobott a tányérja mellé, majd a csomagokat és Hermionét hátrahagyva kirohant a teremből. A lány nem habozott, azonnal utána rohant.

Az étterem mögötti sikátorban Piton éppen hoppanálni akart.

- Várjon! – kiáltott rá a lány. – Nem mehet Voldemorthoz!

Piton megdermedt egy pillanatra.

- Muszáj mennem. Ha nem megyek, tudni fogja, hogy elárultam.

- Hisz már most is tudja! Csoda, hogy nyár óta békén hagyta… Ez csapda! – remegett az idegességtől Hermione.

- Nem lehetünk biztosak. Mennem kell. Menjen vissza a kastélyba, és szóljon az igazgatónak!

A lány közben Piton mellé ért, és megszorította a karját.

- Ne menjen! – könyörgött. – Ne menjen, mert nem akarom, hogy meghaljon!

Piton lerázta karját, de a lány az utolsó pillanatban mégis sikeresen belekapaszkodott újra, miközben mindkettejük körül forogni kezdett a világ. Akárhová is ment a férfi, a lány vele tartott.

Térdre zuhantak földet érés közben, továbbra is összekapaszkodva.

- Ostoba liba – mordult rá kétségbeesetten diákjára a tanár. – Most mindketten meg fogunk halni!

- Szeretem – válaszolta egyszerűen a lány. Tudta, hogy jól döntött. Nem hagyhatta, hogy Piton a vesztébe rohanjon. Mivel nem tudta megállítani, most jöjjön, aminek jönnie kell. Nem adja könnyen az életét. Ketten csak többre mennek, mint egyedül.

Következő fejezet