18. Piton csele

- Roppant romantikus páros, nem gondolod Lucius? – hallotta Hermione közvetlen közelről. Körbepillantott, mire észrevette, hogy Piton nappalijában értek földet hoppanálás után. Ez mindenképpen rosszat jelentett. A kanapén maga Voldemort üldögélt, mellette Lucius Malfoy térdelt szolgai módon.

Eddigre már Piton is talpra ugrott, és védelmezőn a lány elé lépett. Voldemort felnevetett.

- Te sohasem változol. Lucius, zárd a hölgyet egy szobába, de előtte vedd el a pálcáját. Nekem beszédem van az árulóval.

Hermione nem adta könnyen a pálcáját. Először varázsolni igyekezett, majd amikor nem járt sikerrel, körmét használta Draco apja ellen. Pár perc küzdelem után a pincébe zárták, amit csak egy vasajtó kötött össze a külvilággal. Nyáron még borospinceként funkcionált a helyiség, de a halálfalók mindent kipakoltak belőle, csak a csupasz és hideg föld maradt. A lány tehetetlen volt, mert az ajtó rengeteg védővarázslattal volt ellátva. Nem tehetett semmit, csak várt. Semmiképpen sem akart pánikba esni. Résen lesz, és ha adódik egy jó alkalom, megpróbál kijutni. Inkább haljon meg harcban, mint fogolyként.

-----

Piton kettesben maradt a Sötét Nagyúrral.

- A főzetek miatt hivatott? Még nincsenek kész. Januárban lesz kész a következő adag – közölte nyugodtan Piton. Ki kell vágnia magát, majd megmenteni a lányt. Miért kapaszkodott a karjába? Igaz, lehetett volna figyelmesebb is, és akkor ez nem fordul elő. Talán sikerül újból jól hazudnia.

- Piton, Piton – sóhajtott színpadiasan Voldemort. – Mit gondolsz, miért jöttünk a házadba? Az elmúlt órákban rengeteg bizonyítékot találtunk, miszerint nyáron itt bújtattad Harry Pottert, ráadásul Lucius fiával együtt. Biztos vagyok benne, neked köszönhetem, hogy nyáron nem tudtam elrabolni Pottert. Ezek után még van pofád ilyen színházat játszani előttem? Te előbb utóbb mindig csalódást okozol nekem! Szívem szerint most azonnal megölnélek, de a diáklánnyal jó ötletet adtál nekem. Ő Potter kis sárvérűje, nem igaz? Biztos szereti annyira, hogy végre hajlandó legyen kiállni ellenem…

- Potter eddig is mindig kiállt veled. Te voltál az, aki mindig alul maradt – köpte ki a professzor. Ha már meg kell halnia, büszkén teszi. Percek múlva kínokkal küzdve feküdt a földön. Voldemort sohasem szívelhette a kritikát.

-----

- Nem láttátok Hermionét? – kérdezte Draco Rontól és Harrytől a Nagyteremben vacsora közben.

- Nem. Reggel elment rendügyben Pitonnak segíteni. Azóta nem láttam – rázta a fejét Harry. – Biztos a könyvtárba ment, miután végzett.

- És enni sem jött le? – kérdezte gúnyosan a madekáros. – Látom, nagyon hiányzik nektek a barátnőtök. Mindenesetre én azért megnézem, hol lehet.

- Majd szólj neki, hogy aggódunk érte, jöjjön a klubhelyiségbe – szólt utána Ron tele szájjal.

Draco először a pincébe nézett le. Mikor a kopogására senki sem válaszolt, megnézte a könyvtárat is, majd a többi helyet, ahol a lány elő szokott fordulni. Mikor sehol sem járt sikerrel, visszament a pincébe. Piton lakosztálya előtt összefutott Dumbledore igazgatóval.

- Mit keres itt? – kérdezte Dracot.

- Hermione Grangert, uram. Reggel óta nem láttam.

- Piton professzor sincs sehol. Órákkal ezelőtt szükség lett volna a bájitalra, amit főztek délelőtt. Szóval mindketten eltűntek? Ez felettébb érdekes… - simította végig a szakállát, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve kinyitotta az ajtót. Nem tiltakozott, amikor Draco követte be a lakrészbe.

Dumbledore egy pillanat alatt körbejárta a szobákat, valamiért a hálószobával kezdve, és a bájitallabort utoljára hagyva.

Az asztalon hozzávalók voltak előpakolva, de főzésnek nyoma nem látszott. Draco vette észre a cetlit az asztalon.

„Roxmortsba mentem bájital hozzávalókért. Miss Granger elkísért. Perselus Piton”

Dumbledore mérgesnek tűnt, és azonnal kirohant. Draco követte. Remélte, Hermione és Piton nem csinált semmi hülyeséget. Éppen indultak volna a faluba, amikor McGalagony sietett feléjük.

- Valami baj történt Roxmortsban – kezdte. – Az egyik étterem tulajdonosa jelentést tett, hogy két vendége eltűnt. Kifizették az ételt, de a csomagjaik ott maradtak. Ezekben a vészterhes időkben mindjárt a legrosszabbra gondoltak, és hívták az aurorokat. Kinyitották a hátrahagyott dobozokat, és azokban bájital hozzávalók voltak. A Rendből Tonks sietett a helyszínre, és a pincér leírása alapján ráismert Piton professzorra, aki egy diákkal lehetett. Mi történhetett Albus? Piton itt van a kastélyban, vagy tényleg eltűnt?

- Nincs itt. És Miss Granger tűnt el vele. Biztos nincsenek a faluban? Valami kevésbé nyilvános helyen…

- Tonksék mindent átnéztek. De nekünk is körül kéne néznünk. Mit keresett Hermione Roxmortsban Pitonnal?

- Bájital hozzávalókat vettek. De menjünk. Mr. Malfoy, menjen vissza a klubhelyiségébe. Majd értesítjük, ha megtudunk valamit.

-----

Este kilenckor hívatták az igazgatói irodába. Mire odaért, már ott volt Harry Potter, Ron Weasley, és több tanár is. A kandalló mellett egy félholtnak tűnő Remus Lupin ült a kanapén.

- Most, hogy mindenki itt van, Remus meg tudnád ismételni, amit nekem meséltél az előbb? – kérdezte az igazgató.

- Igen. Két nappal ezelőtt elfogtak a halálfalók, és megkínoztak. Nem tudom, miért hagytak életben. Ma délután Tudjukki elé hurcoltak. Azt hittem, meg fog ölni, de egy üzenetet bízott rám és szabadon engedtek.

- Milyen üzenetet? – ugrott fel Harry.

- Neked szól. Holnap hajnalban vár a Roxfort melletti völgyben egy végső összecsapásra. Pontot akar végre tenni a küzdelmetek végére, ha te is benne vagy.

- Egyedül menjek? – kérdezte Harry.

- Úristen, dehogy! – kiáltott fel Minerva. – Ha ilyet kér is, nem kell belemenned…

- De nem kérte. Azt üzeni, azt viszel magaddal, akit akarsz. Ő sem fogja semmilyen szabályhoz tartani magát. Annyi biztos, hogy holnap csak egyikőtök hagyja el élve a csatamezőt.

- Nem muszáj belemenned, ha nem akarsz… - suttogta Ron.

- Igen, csak van egy kis gond. Ha Harry holnap távol marad, kivégzik a túszokat… - lett még fakóbb a vérfarkas hangja.

- Túszok? Kik…

- Perselus Piton és… Hermione Granger. Pitont saját szememmel láttam. Mikor engem elengedtek, még viszonylag jól volt, de ennek már három órája!

- Hogyan tudta Voldemort Roxfortból elrabolni őket? – nézett rá az igazgatóra a kis túlélő.

- Innen sehogy. Piton professzor felelőtlen módon magával vitte Roxmortsba Miss Grangert. Onnan vihették el őket.

- Vagy Piton maga vitte Hermionét Voldemort elé! – kiáltott fel vörös arccal Ron.

- Miért tett volna ilyet? – vette védelmébe azonnal Draco.

- Mert áruló!

- Nem az!

- Bizonyítsd be!

- Fogjátok be a pofátokat mind a ketten! – ordított fel Harry. – Hermione fogságban van, és csak én menthetem meg. Hajlandóak vagytok segíteni, vagy inkább egymást ölitek meg?

A két fiú elnémult.

- Ezek szerint holnap sor kerül a harcra – bólintott az igazgató. – Akkor itt az ideje, hogy szóljunk az auroroknak. Minden segítségre szükséged van! A kastélyban is szükség van az óvintézkedések bevezetésére. Minerva, összehívnád a diákokat? Erről nekik is tudniuk kell. A nagykorúak, ha akarnak, részt vehetnek a harcban, de igyekezz őket lebeszélni erről. Nem nekik való a háború.

Fél óra múlva olyan volt a kastély, mint egy felbolydult méhkas.

-----

- Mit rejtegetsz a polcodon? – faggatta Voldemort a halálfalói által lefogott Pitont. A férfi több sebtől vérzett és sápadtan állt, de tartotta magát. Lucius visszatérte után a Sötét Nagyúr lecipeltette bájitallaborjába, hátha talál valami különlegességet a másnapi csatájára.

Fél órával korábban Lupinnal, Harry Potter egy hódolójával üzenetet küldött Roxfortba. Tudta, hogy olyan nevetséges eszméket követ a fiú, hogy semmiképpen nem marad távol a kihívásától. Lupinnak megmutatta, hogy bánik árulóival, és a szeme láttára küldött néhány kínzó átkot foglyára. Luciustól tudta, mennyire utálja egymást a két férfi, és örömét lelte, hogy Pitont pont régi ellensége előtt alázza meg. A kis sárvérűt nem mutatta meg a férfinek, hogy Potter és csapata ne lehessen biztos semmiben.

- Semmit – verte ki a víz Pitont a kérdéstől. A polcon állt néhány nagyon hatásos mérge is. – Csak néhány saját találmány. Haszontalan mind.

- Nem szép dolog, hogy át akarsz verni… - fenyegette meg játékosan Voldemort. – Látom a szemeden, hogy közel állnak a szívedhez… Ne hidd, hogy olyan jó okklumens vagy! Erről beszélj itt! Láttam a fejedben, hogy többször használtad, de mindig éjjel. Miért?

Piton összeszedte magát, hogy megint teljesen elzárhassa elméjét. Úgy érezte, sikerült, így hazudni kezdett. Gonosz ötlet jutott az eszébe, meglátva a Voldemort kezében tartott üveget. Igyekezett nagyrészt igazat mondani, hogy ne keltsen gyanút.

- Ez az ital arra szolgál, hogy jobban megismerhessek valakit. Bele kell rakni a hajszálát az italba, majd alvás előtt meginni. Álmomban látom a jövőt. Látom, mi fog történni a hajszál tulajdonosával és velem a jövőben. Igazán nem nagy találmány. Nem is dobtam piacra, annyira nincs rá kereslet.

Piton okklumencia nélkül is sejtette, mi játszódik most le Voldemort fejében. Ha inna a főzetből Harry Potter hajszálával, megtudhatná, mi lesz a holnapi – minden jel szerint végső –összecsapásukon. De vajon hihet volt halálfalójának?

- Nem hallgatsz el semmit? – kérdezte fenyegetően.

- Nem, Nagyuram! – szedte össze magát Piton. Teljes erejével koncentrált, hogy Voldemort higgyen neki. Ha megtudja, hogy Harry Pottert csak szexuális értelemben „tesztelheti” a bájitallal, neki vége.

- Mennyi hajszál kell bele?

- Minél több, annál jobb – mondta a tanár rémültnek tűnő hangon. – De a több hajszál jobban kimerít – tette hozzá, hátha tesztelnie kell az italt Voldemort előtt. A Nagyúr nem fogja csak úgy meginni a bájitalt, bármekkora is a kísértés. Bár… holnap dől el a sorsa. Nyerni akar, minden áron. Ez sebezhetőbbé teszi. Nem fog kiaknázatlanul hagyni egy ilyen csábító lehetőséget.

A többi bájitalról is kifaggatta Voldemort, de látszott rajta, hogy csak az a bizonyos „jövőt megmutató” jár az eszében.

- Vigyétek vissza a másikhoz – adta ki végül a parancsot.

Piton – miközben kifelé rángatták a szobából – még hallotta, ahogy Malfoy parancsba kapja: keressen hajszálakat Potter volt szobájában. Ha nem talál, akkor többet elő se kerüljön. Erősen koncentrált, hogy el ne mosolyodjon. A világos oldalnak most az egyszer talán mázlija lesz, és a Sötét Nagyúr saját hatalomvágyának csapdájába esik bele.

-----

Harry Potter és a Rend tagjai már az utolsó taktikai megbeszélést tartották Roxfort egyik termében, ahová soha ennyi vendég nem érkezett egyszerre. A biztonsági óvintézkedések rendkívüliek voltak, nehogy egy halálfaló is bejusson a kastélyba. A megbeszélésen legalább 50 rendtag feladatát kellett tisztázni, nehogy káoszba fulladjon az összecsapás.

- A halálfalókat lehetőség szerint bízzátok az aurorokra! – mondta el utolsó mondatait az igazgató. – A mi feladatunk Voldemort megölése, és Harry biztonságának szavatolása. Ismétlem, csak akkor bocsátkozzatok harcba egy-egy halálfalóval, ha veszélyezteti az életeteket. Mindent el fognak követni, hogy Harryt elválasszák tőlünk. Ha ez megtörténik, végünk! Voldemortot csak Harry győzheti le, de szüksége van a segítségünkre! A miniszter megígérte, hogy minden auror részt vesz a harcokban. Szóval mindenkinek sok sikert! És most aludjatok egy kicsit! Az első szinten kinyittattam egy hálótermet.

Harry bátorítóan ránézett Ronra, Dracora és a többi jelen levő diákra. A nagykorú hatod- és hetedévesek saját akaratukból jelentkezhettek a harcra, Dumbledore engedélye értelmében. Sokukat visszatartott a félelem, vagy családjuk nyomása (többen még az éjszaka folyamán Rivallót kaptak, nehogy jelentkezni merjenek), de vagy húszan mindenre el voltak szánva. Véget akartak vetni Voldemort rémuralmának, bármi áron. Csak pálcájukra számíthattak és arra a tudásra, amit a párbaj szakkörön és Sötét Varázslatok Kivédése órán tanultak.

- Szerinted Hermione él még? – kérdezte Ron Harryt, vagy tizedszer. Most már nagyon aggódott a lányért. – Őt miért nem mutatták meg Lupinnak?

- Nem tudom, Ron. Nem tudom. Talán hogy jobban kétségbeessünk a harc előtt. Remélem, Piton vigyáz rá. Ha még élnek.

-----

- Mi történt? – ugrott a férfihoz Hermione, miután belökték az ajtón. – Hála Merlinnek, hogy életben hagyták! Súlyosak a sebei?

- Nyugalom, Miss Granger! Jól vagyok. Nem akart megölni, mert velünk zsarolja Pottert, hogy holnap álljon ki vele egy párbajra. Látja, ha nem kapaszkodik belém, megmenti Pottert egy harctól. Miattam aligha párbajozna, de önért biztos esztelenül a vesztébe rohan.

Hermione elpirult, de nem szólt semmit. Tudta, hogy a férfi is tudja, miért kapaszkodott belé. Abban nem volt biztos, hogy szerelmi vallomását meghallotta érkezéskor. Voldmort közbeszólt. De talán itt volna az ideje, hogy nyílt kártyákkal játszanak. Ha nyer Harry, kettejüket akkor sem valószínű, hogy meg tudja menteni. Ha meg nem… akkor legalább az utolsó estéjük lehetne teljesen őszinte.

- Voldemort a bájitalaimról faggatott – szólalt meg hirtelen Piton. – Fél a holnapi naptól. Ez sebezhetővé teszi.

- Mit tett? – kérdezte kíváncsian a lány. Nem bánta az időszakos témaváltást.

- Kissé könnyebbé tettem Potter dolgát. Emlékszik, milyen állapotban voltam, amikor felejtésátkot kértem? Ha jól gondolom, Voldemort állapota sokkal durvább lesz holnap. De azért ne nagyon reménykedjen. Mi valószínűleg itt fogunk meghalni.

- Értem. Ez esetben jobb, ha tudja…

- Kérem, hallgasson. Jobb lesz úgy. Inkább aludjunk. Holnap mindenképpen meg kell szöknünk. Szüksége lesz minden energiájára. A felesleges beszéddel nem érünk semmit. Mindketten tudjuk, amit tudnunk kell. Nekem ennyi elég. Önnek is – tette hozzá utasításszerűen, majd a talárját a sarokba terítette és ráült. Hermione a földön a férfi mellé csúszott és a vállára hajtotta a fejét. Saját talárját kettejükre terítette. Piton egy pillanatra megmerevedett, de végül nem zavarta el. Lassan elnyomta őket az álom, egymásnak dőlve.

- Holnap – gondolta elalvás előtt Hermione. – Holnap beszélek vele, ha úgy látom, nincs remény. Nem akarok egyedül meghalni.

-----

Lucius Malfoy szerencséjére talált egy maroknyi Harry Potter hajszálat. Egy varázslattal leellenőrizte, tényleg az ő haja volt-e. Nyár óta nem használta senki a szobát, így csak felületesen lett kitakarítva.

- Cserébe tiéd a lány – fordult Voldemort hű szolgájához. – Azt teszel vele, amit akarsz. Ha Piton ellenkezne, öld meg.

Lucius gonoszul vigyorogva kiment a szobából, és a pince felé indult.

-----

A bájitalból csak egy pohárnyi volt, így Voldemort nem pazarolt el belőle egy cseppnyit sem felesleges ellenőrzésre. Nagyon vágyta a másnapi sikert, ezért lett ilyen felelőtlen. Csak azt állapította meg, hogy nem mérgező, a többi nem érdekelte. Úgy döntött, neki elég az a tény, hogy látta Piton agyában, rendszeresen használja az italt.

Felvette fekete hálóingét, ágyba bújt, majd megitta a főzetet. Az összes hajszálat belerakta, amit Lucius talált. Tudni akarta, mi lesz Potterrel a csatában.

Hamar álomba merült.

Álmában ő és Harry egymással szemben álltak egy csatamezőn. Körülöttük halálfalók és aurorok seregei.

- Hello Voldi! – mondta Harry. – Hát végre találkozunk.

A fiú közelebb lépett a Sötét Nagyúrhoz, és gyengéden megcsókolta.

Voldemort ijedten eltolta magától.

- Mit csinálsz? – kérdezte.

- Nem gondolod, hogy olyan értelmetlen ez a harc? Már előttünk kitalálták: „Szeretkezz, ne háborúzz!”. Én csak igyekszem e szerint élni. Olyan szexi vagy így mérgesen…

- Hagyj békén! – sikoltott fel a Sötét Nagyúr. Csak most látta, hogy Harry Potter egy intésére eltűntek mindkettőjük ruhái. Anyaszült meztelenül álltak a rengeteg ember között.

- Ne félj! Meglátod, jó lesz!

Harry újra meg akarta csókolni, de ő tovább ellenkezett. Rémület szorította össze a szívét. Hol van ilyenkor a pálcája? HOVA TŰNT A PÁLCÁJA?

- Játszani akarsz? – nevetett fel pajkosan a griffendéles. – Rendben. Fiúk, gyertek segíteni! – kiáltott hirtelen, mire még több Harry Potter jelent meg, szintén meztelenül. A túlerő győzedelmeskedett. Voldemort pár perc múlva már a földön feküdt, miközben a tucatnyi Harry Potter kényeztette, ahogy tudta.

Voldemort élete legijesztőbb álma még csak most kezdődött. A bájital reggelig fogva tartotta.

Következő fejezet