Álmunkban mindig él egy kisherceg....

Hetek teltek el azóta, hogy Remus lakásán jártam. Szinte minden napra akadt teendõnk. Hol a Minisztériumban volt milliónyi dolgom, hol Tudjukki után kellett kutatnom. Ha pedig akadt egy kis idõm, akkor a Grimmauld téren segítettem Siriuséknak. Talán ezért is találkoztam olyan keveset Remusszal. Néhány alkalommal, amikor benéztem a Grimmauld térre, akkor õ is ott volt. Nem említette az alkut, de tudtam, hogy nem felejtette el....ahogy én sem. Még mindig nem volt bátorságom felidézni a múltat, ráadásul az álmok is abbamaradtak egy ideje. Gondoltam, ha nem veszek róla tudomást, akkor olyan mintha meg sem történt volna. Gondoltam én...

"Anya?! Mi történt? Ki kell jutnom! Nem maradhatok a szekrényben....Segítenem kell! De vajon mi történt?.....megint halk léptek....Nyikorog az ajtó.....
- Kérlek! Ne bántsd! Csak õt ne! Könyörgöm....itt vagyok én....

- Ne félj drága Andromeda! - ördögi kacaj.. - te is sorra kerülsz még ma.....Nymphadora...Hol vagy?...Itt van a nénikéd...Bellatrix néni...emlékszel rám?

- Neeeeeeeeeeeeeeee!!!! Nem volt még elég! Elvetted tõlem Tedet, most pedig....

- Hallgass!! - hatalmas csörrenés....anya sikít....csend......- Nymphadora...gyere elõ drágám... - remegek.. félek...mi történt anyával...hol van apa? - Nem kell félned! Nem foglak bántani, csak gyere elõ. Segítek. – elõmászok a szekrénybõl..

- Doraaaaaaa! Fussss! "

A földön fekszem, mint a múltkor. Nincs semmi baj. Csak egy álom volt...már vége van. Felkeltem és a tükörhöz léptem. Most nem volt fehér a hajam...semmit sem változott. Rosszul voltam. Az álom miatt is meg azért is, mert tudtam, hogy még nincs vége. Nem akartam még egyszer végignézni az egészet. Miért kínoz?! Talán igaza volt Remusnak. Talán élnem kellene az ALKUval. Talán eljött az ideje....Valaki kopogtatott az ajtón.

- Dora! Jól vagy? - Remus volt az. - Minden rendben? - szólalt meg Sirius is.

- Persze....Csak egy álom volt, semmi több.

Ma kivételesen az egész napot Siriusékkal töltöttem. Kitakarítottunk öt szobát és közben felvidítottak a többiek. Vacsorára már teljesen felépültem. Hermionet és Ginnyt azzal szórakoztattam, hogy az orromat változtattam.

- Az elõzõt légyszi!! - nézett rám csillogó szemekkel Ginny.

Nagyon jó hangulat volt. Egyedül az asztal végén folytak komoly témák. Remus, Bill, Mr. Weasley és Sirius merültek el a Tudjukki ellenni hajtóvadászat fejleményeiben.
Harry, Ron és az ikrek csatlakoztak hozzánk és együtt nevetgéltünk. Mrs. Weasley ide-oda sürgött a konyhában, úgyhogy gondoltam felajánlom a segítségem.

- Hagyja csak Molly! Majd én megterítek!

- Nem kell tényleg...Tonks...- már értettem, hogy miért nem akarta a segítségem...sikerült összetörnöm egy tányért.

- Jajj Molly! Bocsáss meg! Nem akartam!

- Nem baj drágám! Csak ülj le szépen, majd én elintézem.

Néha annyira elegem van már abból, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Pedig tényleg próbálok "normális" lenni. Miután leültem Molly már meg is terített, és a vacsorát osztotta mindenkinek. Mikor megint felnéztem a többiekre, már kisebb vitákra lettem figyelmes.

- Itt járt és nem is szóltak nekem? Hogy tehette ezt? Nem elég, hogy egész nyáron otthagyott Dursleyéknál? Nem! Még meg se magyarázza...

- Harry nyugodj meg! Dumbledore nem véletlenül teszi ezt. Biztos megvan az oka.

- De velem miért is közölné ezt az okot! Végtére is csak pár dementor támadt rám a nyáron.

Hirtelen nagy csend lett a konyhában. Majd pár perc elteltével Molly megszólalt.

- Azt hiszem most már itt az ideje aludni mennetek. - nézett Harryékre.

- Ne már anya! Mi miért nem hallhatjuk mirõl beszéltek?

- Ezt már megbeszéltük Ron! Még túl fiatalok vagytok. Csak felnõttek maradhatnak itt!

- Akkor mi maradunk! - szólalt meg Fred.

- Harrynek van itt a legtöbb joga maradni! - szólalt meg a háttérben Sirius. - Végtére is több köze van Voldemorthoz, mint bárkinek közülünk.

Hatalmas vita keveredett, aminek a vége az lett, hogy Ginny kivételével mindenki bent maradt a konyhában. Még hallottuk, amint a háttérben visítozik az anyjával Ginny, de aztán elhaltak a hangok és Molly egyedül jött vissza a konyhába. Harry elég idegesnek tûnt. Amióta itt van elég furcsán viselkedik. Egyszer nyugodt, máskor pedig annyira felkapja a vizet, hogy jobb, ha mindenki menekül elõle. Hermione mondta, hogy Ronnal együtt nagyon féltik õt. (Az esti kiborulása után kezdtem érteni, hogy miért.) Mindenrõl tudni akart és mindenkire mérges volt. Mintha nem is õ lett volna.

- Nos Harry...Mit szeretnél tudni? - kérdezte õt nyugodt hangon Remus.

- Hol van most Voldemort? Mire készül? Miért támadtak rám a dementorok?....- és csak ömlöttek belõle a kérdések. Kezdtem sajnálni Remust. Sok mindent elmondott Harrynek, de persze csak azt, amit Dumbledore megengedett. Tegnap este minden utasítást közölt velünk. Szerintem õ már tudta, hogy Harry ma mindent tudni akar majd. Miután minden kérdésre válaszolt Remus, Molly takarodót fújt. A többiek pedig hazamentek. Már csak Sirius, Remus és én maradtunk a konyhában.

- Nem értem miért nem lehetett mindent elmondani neki! Joga van tudni!

- Tapmancs barátom! Nyugodj meg. Dumbledore így gondolta jónak, biztos megvan az oka.

- Ja persze...biztos azért zárt be engem ide, mert jónak látta a kínzásom. - már meg se hallottuk Sirius mérgelõdését. Tudtuk, hogy nem gondolja komolyan. Õ ilyen.

Aztán felállt az asztaltól, jó éjszakát kívánt és kiment. Remus rám nézett és szinte tudtam, hogy mit fog mondani.

- A mai után is biztos nem akarod elmondani?

-....hmmm... Holdsáp..- jutott hirtelen eszembe. Nem is gondolkoztam rajta, hogy vajon mit rejthet a név.

-....Szóval Sirius mesélt róla...

- Csak ennyit mondott...azt mondta, hogy téged kérdezzelek.

- És tudod már mi az én kis titkom?

- Sejtem...azt hiszem, tudom...vérfarkas vagy igaz? - mondtam hirtelen ötlettõl vezérelve.

- hmmm...igen....most már tudod...és megértem, ha zavar téged. Már hozzászoktam.

- Miért zavarna?! Remus, én így is szeretlek téged. - hálásan rám mosolygott. Olyan helyes volt, ahogy rám nézett. Annyira ellenállhatatlanul vonzott. Nem tudom mi történt akkor velem, de nagyon jó érzés volt. Egyszerûen csak boldog voltam, hogy ott volt velem.

Következő fejezet