Amit az éj kíván


Nagyon sok idõ telt el és nagyon sok minden történt. Holnap lesz karácsony és mindenki nagy lázban ég itt a házban. Molly egész nap ajándékokat csomagol és azért idegeskedik, hogy vajon tetszeni fog e a gyerekeinek a pulcsi, amit kötött. Az egész Grimmauld tér 12. fel van fordulva. Én csak állok itt egyhelyben és nézem, ki merre rohan, ki mit csinál. Ez a karácsony más lesz. Bár most annyira nem látszik, de én érzem, hogy legbelül mindenki fél. Próbálják takargatni félelmeiket és úgy tenni, mintha Voldemort nem is tért volna vissza....

De nem is errõl akartam beszélni. Az elmúlt hetekben több minden történt és nem csak velem. Szegény Harryt éri a legtöbb rossz. Dumbledoret elküldték Roxfortból és Dolores Umbridge került a helyére. Sajnos van szerencsém ismerni Dolorest. Nem egy kellemes nõszemély. A hivatalban csak Mrs. Szipirtyónak hívtuk. A Mágiaügyi miniszternek is állandóan nyalja a talpát és mindenkit szivat. Mesélték a többiek, hogy már "terror" van a suliban. Miért pont most kellett leváltani Dumbledoret? Szegény Harrynek és épp elég baja van, de most még ráadásul Dolores is szivatja.... Mindenki aggódik érte, de leginkább Sirius. Mostanában teljesen ki van borulva miatta. Többször felkereste már õt Harry és azt mondta hogy elég furcsán viselkedett. Továbbra is indulatos és furcsa álmok törnek rá. Egyre sûrûbben fáj a sebhelye. Ráadásul az egyik álmában látta amint Mr. Weasleyt megtámadta egy hatalmas kígyó. Ez nem csak egy álom volt. Tényleg megtámadta egy kígyó, és ha Harry nem szól, akkor lehet, hogy meg is hal. Senki nem mer beszélni róla, de én mégis furcsának tartom, hogy megálmodta ezt. Nem lehetett véletlen. Szerintem Dumbledore már sejti, hogy mi lehet ez az egész. Hisz õ is furcsán viselkedik. Még a tárgyalás után mesélte Harry, hogy Dumbledore rá se néz, kerüli a tekintetét. Biztos nyomós oka lehet rá.

Sirius és köztem egyre nagyobb barátság szövõdött. Többször beszélgettem vele és mindent elmesélt a múltjáról. Talán még az elsõ szerelmét is leírta nekem. Hihetetlen mennyi minden történt vele.

- Nehéz volt Azkabanban? - kérdeztem végül.

- Nem volt kellemes - nevetett fájdalmasan. - De talán az volt a legnehezebb, hogy egyedül voltam...és mindvégig emésztettem magam James halála miatt. - nagyot nyelt. Láttam, hogy a könnyeivel küszköd. Még mindig magát hibáztatta James halála miatt. Szerintem már soha nem fogja magát túltenni a halálán. Mindig is a legjobb barátok voltak. Talán ezért is veszi annyira komolyan a keresztapaságot. Lassan már úgy kezeli Harryt mintha James lenne. Ez azért is furcsa, mert Sirius nem az a fajta ember, aki bármit is komolyan vesz. De jó szokásához híven ehhez is makacson ragaszkodik.

Remusszal volt a legnehezebb a napokban. Barátok voltunk... voltunk.... vagyis még mindig azok vagyunk. A nálunk töltött kis kalandja után, nem sokat beszéltünk. Végül úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább: tisztáznunk kell a helyzetet. Megint felkerestem a lakásán. Most már tudtam, hogy hova kell menni. Bekopogtattam az ajtón.

- Ki az? - jött bentrõl egy hang.

- Tonks vagyok!

- Dora? -nyílt ki az ajtó. - Te meg mit keresel itt?

- Gondoltam itt már nem tudsz elmenekülni elõlem. - mondtam gúnyosan.

- Nympha...nem, én...félreérted a dolgot.

- Dehogy értem félre! Nem értem miért kell elõlem bujkálnod! Igazán meg lehetne beszélni a dolgokat!

- khmmm...nem jössz be?

- De...- beléptem. - Szóval?

- Dora! Én nem akartalak megbántani! Csak...egyszerûen zavarban voltam. Nem tudtam, mit gondolsz rólam és jobbnak láttam az egészet elfelejteni.

- Nem csak te jöttél zavarba....elhiheted. Nem mintha nem láttam volna... nos...meztelen férfit, de...mi csak barátok vagyunk és...most egy ilyen "apróság" miatt nem kellene megharagudnunk egymásra.

- khm...Igaz...De nem jössz bentebb? - majd elindult felfelé a lépcsõn, de még mindig nem nézett rám. Õszintén szólva nagyon zavarban voltam. Azt se tudtam, hogy mit mondjak. Nem tudtam, hogy kezdjem el a mondanivalómat. Végül Remus a legfelsõ emeleten megállt. Egyetlen ajtó volt csak az emeleten. Kinyitotta és egy padlástéri szoba tárult elém. Kivételesen ebben a szobában rend volt. Nagyon tetszett a hely.

- Tudom nem a legszebb hely, de...

- Most viccelsz? Imádom ezt a helyet! - láttam, hogy Remus elmosolyodik. Odamentem az ablakhoz és leültem. Gyönyörû szép volt a kilátás. Remus mellém ült. Percekig csak néztünk kifelé az ablakon. Egyikünk se akart megszólalni. Végül én törtem meg a csendet.

- Meg kell beszélnünk ezt az egész ügyet. Mert...

- Mirõl akarsz még beszélni? Már mondtam, hogy nem történt semmi baj. Elõfordul az ilyen. Véletlen volt....

- Az...de én most nem errõl beszélek...

- Akkor mirõl?! - nézett rám kérdõn.

- Beszéltem Siriusszal és...

- Sirius csak....mániája, hogy nekem meg kell találnom a szerelmemet.

- Lehet....

- Félreértesz, nem akartalak megbántani...csak...ahogy mondtad mi CSAK barátok vagyunk és....

- Értem. Azt hiszem jobb lesz, ha megyek. - nem tudom miért, de fájtak a szavai. Minden vágyam az volt, hogy elmehessek onnan.

Aznap este már nem volt kedvem a Grimmauld téren maradni, így megköszöntem a vendéglátást és hazamentem. Már csak egy kiadós zuhanyra vágytam. Úgyhogy ettem valamit és be is ugrottam a fürdõkádba. Olyan jól esett, mintha minden gondomat lemostam volna magamról. Jó sok habot csináltam a vízbe és szinte eltûntem benne. Talán fél órája feküdhettem ott (szerintem elaludtam), amikor zajt hallottam. De aztán csend lett. Gondoltam biztos már megint a szomszéd macska jött át. (Bár mióta sikerült rálépnem véletlenül, nem igazán láttam a ház körül.) Megint becsuktam a szemem. Halk ajtónyikorgást hallottam. Gyorsan a pálcám után kaptam, de aztán el is ejtettem. Remus állt az ajtóban.

- Te meg hogy kerülsz ide?! - közben próbáltam a habokkal takarni magam.

- khmm...nem tudtam, hogy fürdesz. - fülig pirult és a földet kémlelte. - Csak beszélni akartam veled. De már megyek is ki..

- Nem kell...legalább kiegyenlítettél. - mosolyodtam el. - De azért nem bánnám, ha elfordulnál.

- Rendben ..- azzal hátat fordított.

- Szóval mirõl akartál beszélni?

- A reggeli beszélgetésrõl...Figyelj...nem akartalak megbántani. - visszafordult és közelebb jött. Elállt a lélegzetem. Nem számítottam a váratlan "támadásra". - Remélem nem haragszol rám...- már teljesen a kád felett állt. Megfogta a kezemet.

- Nem..- mondtam elhaló hangon. Nem bírtam tovább. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezett. Megölelt és berántottam a kádba. Elnevette magát. Annyira édes volt, ahogy mosolygott. Annyira jó volt, hogy ott volt velem. Már nem is tudom, hogy történt az egész. Egyszerûen csak egymásnak estünk ott a kádban.....

Következő fejezet