Este nem aludtam sokat. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi fog történni. Hol a félelem fogott el, hol pedig a düh a tudatlanságom és a tehetetlenségem miatt.
Próbáltam elterelni a gondolataimat. Miután mindent megfőztem a konyhában és feléltem az összes élelmiszert, amit csak találtam, úgy döntöttem, hogy kitakarítok.
A munka egy időre el is vonta a figyelmem, de ahogy megpihentem újra rámtörtek a félelmeim. Jobbnak láttam így inkább a pihenést is megvonni magamtól. Egész estétől hajtottam magam.
Már dél felé járhatott, amikor kopogtatást hallottam az ajtón. Összerezzentem. Majd összeszedtem magam és lassú léptekkel elindultam lefelé a lépcsőn. Megint kopogtak. Megszorítottam a korlátot jó erősen. "Ez nem ő lesz! Ő nem kopogtatna! Hisz ismered! De mi van ha mégis ő?! Lehet, hogy ez csapda!" Elértem az ajtóhoz, majd megálltam.

-Kkki az? -kérdeztem remegő hanggal.

-Remus vagyok. -megkönnyebülten kinyitottam az ajtót.

-Hello!

-Nymphadora minden rendben van?

-Persze.

-Olyan nyúzottnak tűnsz! Meg olyan fehér is vagy!

-Csak sokat dolgoztam.

-Egész nap? -közben belépett a házba és körülnézett. -Nem is tudtam, hogy ennyire tisztaságmániás vagy!

-Jaaa, én csak...unatkoztam.

-Legközelebb szólj ha unatkozol, nálam is elkellenne a takarítás. -halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Tényleg nagyon fáradt voltam.

-Nem jössz bentebb?

-Ha nem baj!

Besétáltunk a konyhába és leültünk egy-egy székre.

-Szóval?

-Mit szóval?

-Elmondod végre, hogy mi bánt? Vagy Tényleg azt akarod bemesélni, hogy unatkoztál?

-Nem...

-Akkor?

Nagy levegőt vettem.

-Még mindig az este történtek bántanak. Nagyon rosszak a megérzéseim. Annyira tehetetlennek érezem magam! Tudom, hogy készülnek valamire, de nem tudok tenni ellene. -közelebb hajolt hozzám és megfogta a kezem.

-Tegnap beszéltem Dumbledoreval. Jól tetted, hogy szóltál a történtekről. Szeritem Albus már sejt valamit, bár szokás szerint nem szól nekünk róla. A Grimmauld téren is már nagy a felfordulás. Ismered Siriust! Ahogy meghallotta, hogy valami baj van, rögtön el akart menni Harryhez. Szerintem már nem sokáig lehet féken tartani.

-Az biztos! Még maga Tudjukki se tudná megfékezni!

-Sajnos! Félek a vesztébe fog rohanni ezzel az önfejűségével. -közben kint megszólaltak a déli harangok.

-Nem vagy éhes? Főztem ebédet.

-Látom ma igazi háziasszony voltál. -elnevettem magam.

-Azt viszont már nem tudom garantálni, hogy finom is lett.

-Biztos az lett. Kérek is egy tányérral belőle.

-Rendben, de nem vállalok felelősséget érte.

Elővettem a szekrényből egy tányért és kiszettem bele egy nagy adag krumplit meg egy hús szeletet. Majd letettem Remus elé. Nagyon finomnak találta. (Vagy csak nem merte bevallani, hogy rossz lett.) Az órák pedig csak teltek és teltek. Mi meg csak beszélgettünk és beszélgettünk. Felidéztük a régi emlékeket.

-És arra emlékszel, amikor James meg akart tréfálni téged? -kérdezte a röhögéstől könnyező szemmel. - És a táladba varázsolt egy pókot. Te meg annyira megijjedtél, hogy hátraestél a székeddel és magaddal rántottad a terítőt.

-Az egész földet ételmaradékok borították be. Egyedül a pók maradt fent az asztalon!

Majd hirtelen egy hatalmas durranás hallatszott. És megjelent Mrs. Weasley. Nagyon ideges volt. Egy percig meg se tudott szólalni.

-Nagyon nagy baj van drágáim! Harry...és Sirius..és

-Mi történt Molly? Próbálj meg lehiggadni.

-Harry megjelent a tűzben és a házimanó azt mondta neki, hogy Sirius nincs ott és...azt hiszi Harry, hogy Siriust elvitték Tudjukkiék.

-De honnan veszi ezt?

-Megint volt egy újabb álma. És most elindult a Minisztériumba. Nincs sok időnk mennünk kell. Már Siriusék útban vannak.

-Sirius?!

-Nem tudtuk leállítani! Ahogy meghallotta, hogy Harry bajban van, rögtön indult is. De most nem érünk rá beszélgetni sietnetek kell! De nagyon!

Pillanatok alatt a Minisztériumban voltunk. Siriusékat is sikerült utolérnünk. Mr. Weasley mutatta az utat és mi osonva követtük. Nem mertem belegondolni se, hogy mi fog ránk várni. Vajon túl éljük-e vagy soha többé nem jövünk ki onnan élve?

Következő fejezet