1. Jelen

- Az utóbbi időben Piton olyan furcsán viselkedik veled – mondta Harry Potter Hermione Grangernek, mikor végre kettesben maradtak a griffendél torony társalgójában.

- Ezt hogy érted? – kérdezte a lány, mint aki nem tudja, miről beszél barátja. Pedig nagyon is tudta! Amióta betöltötte tizennyolcadik életévét, azóta a bájitaltan tanár különös figyelemmel tüntette ki. Ennek már több hónapja, de még mindig nem sikerült rájönnie, miért teszi ezt a tanár.

- Megengedte, hogy esténként használd a tantermét saját bájital kutatásaidra, és még azért sem szólt, amikor a múltkor véletlenül ráborítottad azt a csiklandozó bájitalt!

- Nem szólt? Húsz pontot vont le a griffendéltől, és egy hét büntetőmunkát kaptam! – háborodott fel a lány.

- Ez igaz, de a húsz pont nagyon kevés, a büntetésed meg abból állt, hogy olyan bájitalokat főzetett veled, amelyekre úgyis szükséged volt a kutatásaidhoz!

- Ez igaz…

- És a karácsonyi bál? – folytatta a fiú. – Felkért táncolni, csak téged a diákok közül.

- Mert én vagyok az iskolaelső lány. Dumbledore, Vector és Flitwick is felkért táncolni, sőt, ha nem lépek le időben, még Hagrid is próbálkozott volna! – vörösödött el az emlékek hatására. Pitonnal táncolni furcsa volt és zavarba ejtő. A férfi keze hűvös volt, ahogy kezéhez ért, udvarias távolságot tartott és a táncstílusa hasonlított az övéhez, így összeszokottan táncoltak. Piton végig tartózkodott a gúnyos megjegyzésektől, inkább furcsán udvarias volt. A jövőbeni terveiről kérdezgette.

- Az óráin sokszor néz – sorolta tovább Harry. – olyan… elmerengve.

- És szerinted, miért teszi mindezt?

- Hát, ha lenne szíve, azt mondanám, tetszel neki. Nem mer jobban próbálkozni, mert a diákja vagy, vagy mert nem tudja, hogyan kell udvarolni. De szerintem nincs szíve, így fogalmam sincs! – nevetett fel a fiú.

- Ne légy gonosz! – vette megint védelmébe a professzort Hermione. – Csak mert gúnyos és megkeseredett, azért még neki is vannak érzései! De olyan csalódásokat élhetett meg, amitől ilyenné vált. Lehet, hogy nem voltak barátai, vagy nem jól bántak vele a szülei… valami oka biztos volt, hogy a halálfalók közé állt! De mivel van szíve, valamiért átállt a jó oldalra, csak közben ilyen megközelíthetetlenné vált!

- Ejha, Hermione! Te mindenkiben csak a jót látod? A rossz gyerekkor nem mentség! Bár igaz, ami igaz, neki szörnyű gyermekkora volt – jelentette ki Harry, utolsó okklumencia órájára gondolva. Akkor tudta meg, hogy apja és barátai milyen módon keserítették meg Piton életét szórakozásból. És ott volt az az emlék is, amit véletlenül látott: mikor a férfi sírva, a sarokban gubbasztva nézte, ahogy szülei veszekedtek.

- Tudsz valamit, amit én nem? – nézett rá kíváncsian a lány. – Az előbb úgy jelentetted ki a szörnyű gyermekkorát, mintha biztos lennél benne.

- Az is vagyok. Tudod, amikor okklumenciát tanított nekem, véletlenül láttam néhány emlékét. Csak azért nem meséltem soha nektek róla, mert ez Piton magánügye. Ő sem mondott semmit arról, amit rólam látott.

- Nahát Harry! Örülök, hogy tiszteletben tartod Piton magánügyeit. Bocs, de ezt nem néztem volna ki belőled!

- A rossz gyermekkorról én is tudnék mesélni. Talán emiatt… de ne térjünk el a tárgytól. Mit akarhat tőled Piton?

- Nem tudom. De majd csak kiderül, nem?

oOo

Következő nap dupla bájitaltanuk volt a mardekárral.

- Ma egy különleges főzetet fogunk elkészíteni. A tökéletes bájital képes arra, hogy előhozza elfogyasztója tudatába élete legboldogabb emlékét. Mivel nagyon nehéz elkészíteni, ezért nem is gyártják világszerte nagyobb mennyiségben. Csak a legmagasabb szintű bájital mesterek képesek teljesen tökéletesre főzni. Éppen ezért önöktől esztelenség lenne elvárnom a tökéletes bájitalt, de azt elvárom, hogy főzetük legalább olyan jó legyen, hogy egy átlagos boldog emléket előidézzen. Úgy dolgozzanak, hogy óra végén megkóstolják művüket. Meg tudná valaki mondani, mire jó ez a bájital?

Persze megint csak Hermione jelentkezett, így Piton végül felszólította.

- A patrónus bűbájt könnyű végrehajtani a segítségével – mondta a lány.

- És mik a hátrányai? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva, hogy jó válaszért pont járna.

- Könnyen a rabjává válhat az ember – mondta Draco, mire a mardekár gazdagabb lett öt ponttal.

A munka néma csendben folyt. Hermione extra igyekezettel készítette bájitalát. Úgy érezte, ha sikerülne tökéletes bájitalt főzni, azzal bizonyítana valamit Pitonnak.

Óra végén a tanár körbejárta diákjai munkáit. Mindenki mellett ott volt, mikor megkóstolta művét. Néhányan mosolyogtak a kellemes emlék miatt, a legtöbben inkább fintorogtak.

- Ah… el is felejtettem mondani – mosolygott gúnyosan Piton Ron mellett. – A rosszul elkészített bájital enyhébb esetben rossz emléket hoz elő, a pocsék bájital mindezt hascsikarással tetőzi. Nyugodtan rohanjon ki, Mr. Weasley, ha úgy látja szükségét. Gondolom, nem akarja büntetésként kitakarítani az egész termet! – tette hozzá gonoszul.

Ronnak több se kellett, rohant az ajtó felé. Már a folyosón volt, mikor hallotta, Piton azért csak levont öt pontot miatta. Nem érdekelte: csak futott tovább a mosdó felé.

Piton csalódással vette tudomásul, hogy Draco nem készített tökéletes főzetet.

Utoljára lépett oda Harry és Hermione asztalához. Harry itala teljesen semleges volt. Se jó emlék, se rossz.

- Ez érdekes, Potter – mondta. – Töltsön tele egy fiolát a főzettel, és óra után tegye az asztalomra. Meg fogom vizsgálni, mit rakott bele, hogy ezt az eredményt érte el, ilyet még nem láttam. Öt pont a griffendéltől.

Hermione dühösen nézett a tanárra. Ezt az igazságtalanságot! Nem mérgelődhetett sokáig, mert most az ő műve került sorra. Piton a főzetét sokáig, alaposan vizsgálgatta, majd megszagolta, kevergette.

- Ez jónak tűnik. Én kóstolom meg – közölte, mindenki ámulatára.

Miután a kanalat a szájához emelte, egy pillanatig ízlelgette a főzetet, mielőtt lenyelte. Pár pillanat múlva behunyta a szemét, és mint aki valamilyen belső mozit néz, mozdulatlanul állt. Hermione és Harry elképedve látta, hogy a rettegett professzor arca mosolyra húzódik, amiben sem gúny, sem kárörvendés nem érződött, csak színtiszta boldogság.

A többi diák csak Piton hátát látta, így letagadhatta volna a főzet tökéletes voltát, de nem tette. Miután kinyitotta a szemét, csak egy mondatot mondott, amivel megdobogtatta diáklánya szívét.

- Tíz pont a griffendélnek.

Hermione boldogan és zavartan ült asztalánál, míg Harry örömében a vállát paskolta. Nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett.

- Mire vár, Miss Granger? Bizonyára meg akarja kóstolni ön is. De másnak nem adhat belőle!

A lány fogta a kanalat, amit Piton hagyott a főzetben, és lenyelt egy adagot. Furcsa módon a művelet közben arra gondolt, a férfi ajkai is érintették ugyanezt a kanalat az övé előtt.

Becsukta szemét, ahogy tanárától látta, majd várta élete legboldogabb emlékét. Nem is nagyon lepődött meg, amikor elméjében az előbbi jelenet ismétlődött meg. „Tíz pont a griffendélnek”, Perselus Piton hangján. Ekkor döntötte el, hogy ő is ki akarja érdemelni a Bájitalok Mestere címet.

oOo

Este a vacsoránál Ron már elég jól volt ahhoz, hogy velük egyen. Lelkesen szidta Pitont, míg észre nem vette, barátai nem követik példáját. Értetlenkedő arcát látva Harryék elnevették magukat és elmesélték az óra végét, amiről a fiú lemaradt.

- És Piton mosolygott? – ezen lepődött leginkább, nem a tíz ponton.

- Igen. Nem gondoltam volna, de ezek szerint van legalább egy boldog emléke. Egy nagyon boldog emléke – mondta Harry. Meglepődött saját magán, hogy ennek örül. Ez talán enyhíti egy kicsit a lelkiismeret furdalását, ami apja tettei miatt ötödikes kora óta kínozta.

- Biztos arra emlékezett, amikor először fizetett egy prostituáltnak egy menetért – vigyorgott a vörös hajú fiú.

- Ron Wealey! Gusztustalan vagy! – kiáltott rá Hermione megütközve.

- Miért? Te el tudod képzelni, hogy vele… egy nő… önszántából? – vágott vissza a fiú.

- Igen! Szerinted a ronda fiúknak nem lehet barátnőjük? Piton pedig még csak nem is ronda, csak túl sok időt tölt el a bájitalai fölött!

- De Hermione, te komolyan beszélsz? Bele ne zúgj már a pasiba! Tíz nyamvadt ponttal levett a lábadról?

- Te hülye vagy és igazságtalan! – pattant fel az asztaltól és elfutott a kijárat felé, egyenesen neki Pitonnak.

- Ennyire felzaklatták a barátai? – nézett rá kutató tekintettel a férfi.

- Ron Weasley egy barom – közölte Hermione, még mielőtt belegondolt volna, mit is mond. – Bocsánat – tette hozzá gyorsan.

- Vonnék le pontot a csúnya beszédért – kezdte a férfi -, de sajnos egyet kell értenem önnel. Jó éjt! – fűzte hozzá, majd távozott.

oOo

Két nap múlva este a bájitaltan teremben dolgozott Hermione, mikor Piton nyitott be.

- Folytassa a munkát nyugodtan – nézett a lányra. – Csak a gyengélkedő részére kell gyorsan elkészítenem egy bájitalt, aztán megyek is.

Már húsz perce dolgoztak néma csendben egymás mellett, amikor Piton látta, hogy Hermione többször rápillant.

- Kérdése van, Miss Granger? – nézett rá hirtelen.

- Nem, nincs – vörösödött el a lány.

- Á, tudom már. Arra kíváncsi, mit láttam, amikor megittam a bájitalát.

- Ho-honnan tudja? – ijedt meg a lány.

- Ezek szerint ráhibáztam. De sajnálatomra nem közölhetem önnel azt az emléket, túl személyes. Én sem kérdezem az önét – tette hozzá, majd távozott az időközben elkészült főzettel.

oOo

Áprilisban már minden a RAVASZ vizsgáról szólt. Az összes tanár előadásokat tartott a vizsgák fontosságáról.

- Ne feledjék: a vizsgán elért eredményük egész életükre hatással lesz – mondta óráján Minerva McGalagony. – Kérdezzék ki szüleiket bátran élményeikről. A vizsga rendje és a tételek harminc éve nem változtak, így biztos szolgálhatnak hasznos tanácsokkal.

Hermione vigyorgott magában. Persze, kérdezze meg a szüleit!

Ő természetesen már a nyáron nekiállt tanulni, így a vizsga minden követelményével tisztában volt, hála egy kis könyvtári kutatómunkának.

Az utóbbi időben Harry is rengeteg időt töltött vele. Ráeszmélt, milyen kevés idő van vissza a vizsgákig, és most mindent beleadott a tanulásba. Ron el volt foglalva Lavenderrel felmelegített kapcsolatával, így őt továbbra sem sokat látták.

- Velem jössz a bájitaltan tanterembe? – kérdezte Hermione, miután vége lett az órának. – Vacsoráig gyakorolhatnánk ott.

- Rendben!

A teremben alágyújtott egy-két üstnek, majd bűbájtant gyakorolt Harryvel. Annyira belemerültek a gyakorlásba, hogy az üstökről meg is feledkeztek. Amikor a lány odaugrott eloltani a lángokat, már késő volt. Mindkét üst felrobbant, tartalmuk beborította testét. Csak egy sikolyra maradt ideje, mielőtt eltűnt.

Harry rémülten ugrott fel, majd a folyosóra rohant. Piton ajtaja volt a legközelebb, így azon kezdett dörömbölni.

- Mi történt? – mordult rá a férfi ajtónyitás után, látva rémületét.

- Hermione Granger eltűnt!

Piton azonnal a terem felé futott. Bent óvatosan közelítette meg a bájitalok maradványait a földön.

- Vigyázzon, bele ne lépjen! – figyelmeztette Harryt. – Azonnal mennünk kell az igazgatóhoz!

Tíz perc sem telt bele, és már az igazgató előtt álltak.

- Megtörtént – közölte Piton, Harry döbbenetére.

- Hogyan? – kérdezte Dumbledore.

- Felrobbant két bájital.

- Akkor kérlek, vizsgáld meg a maradványokat, Persulus. A biztonság kedvéért.

- Rendben.

- Mennyi ideig lesz el?

- A RAVASZ vizsgára vissza tud térni.

- Elárulná nekem is valaki, hogy mi történik? – fakadt ki Harry mérgesen.

- Hermione Granger visszautazott az időben húsz évet.

- Ho-honnan tudja?

- Emlékszem rá hetedéves koromból. Akkor érkezett rejtélyes körülmények között ide, Roxfortba.

- Maga ezt előre tudta, és nem tett semmit? – kiáltotta a dühös griffendéles.

- Nem tehettem volna semmit. És nem is akartam. Ennek meg kellett történnie.

- Furcsa, hogy akkor már én voltam az igazgató, és egyáltalán nem emlékszem Miss Grangerre... Miért pont hozzád fordulhatott segítségért? - tűnődött el az igazgató.

- Csak véletlenül találkoztunk. Bujkált mindenki elől, nem akarta összezavarni a történelmet. De most inkább azt kéne eldönteni, mit mondunk a többi diáknak és a lány szüleinek.

- Nem hiszek magának! – közölte Harry falfehér arccal.

- Akkor jöjjenek, mutatok valamit – állt fel Piton, és az ajtó felé sietett.

A Tiltott Rengeteg szélénél állt meg, egy vén fa előtt. Néhány perc alatt a földből előkerített egy rozsdás fémdobozt.

- Itt ásta el ezt az üzenetet. Én nem láttam, mit ír bele, de azt mondta, annak adjam, aki aggódik érte – ezzel átnyújtotta Harrynek.

A dobozban csak egy pergamentekercs volt.

- Harry Potternek. 1978. április 20-án írom ezt az üzenetet. Jól vagyok, de nem tudom, visszajutok-e valaha. Ne aggódj értem, van segítségem, nem vagyok egyedül. Tanulj a RAVASZ-ra! Csókol: Hermione – olvasta fel a fiú fakó hangon. – Magát érti segítség alatt?

- Gondolom – húzta el Piton a száját. – Ettől nem nyugodott meg, ugye?

- De, uram – válaszolta Harry meglepetésére. – De elmeséli, mi volt húsz éve?

- Nem. Mindent elmondtam, amit tudniuk kell. A többit majd elmeséli Miss Granger személyesen, miután visszatért. Neki frissebbek lesznek az emlékei. Az enyémek már húsz évesek. De ne aggódjon, nem esik komolyabb baja!

Következő fejezet