Több termen keresztül is átmentünk és már a végén azt se tudtam, hogy hol vagyunk. Mr. Weasley rutinosan mutatta az utat nekünk egészen ez egyik teremig.

-Azt hiszem itt most már magatokra hagyhatlak titeket. Az út innen már egyszerű. Siessetek nagyon, ne hagyjátok, hogy bármi elvonja a figyelmeteket. Nekem most vissza kell mennem a többiekért.

-Rendben Arthur.

-Vigyázzatok magatokra!

Mr. Weasley pillanatok alatt eltűnt és mi is továbbindultunk. Még jó pár termen keresztül kellett futnunk, de az út már sokkal könnyebb volt. Sirius időről-időre idegesebbnek tűnt. Az ajtókat szinte már kitépte a helyükről és a düh kezdett urrá lenni rajta. Öten voltunk összesen. Remus, Sirius, Kingsley, Mordon és én. Remus inkább aggódott, mint dühös volt. Próbálta nyugtatni Siriust, ami szerintem ebben a helyzetben teljesen felesleges volt. Mordon minden teremben alaposan körülnézett a ránk leselkedő veszélyeket keresve. Kingsley pedig a varázsigéket gyakorolta magában.

-Azt hiszem már csak egy terem van hátra. -szólalt meg Mordon. Sirius már lépett is az ajtóhoz.

-Sirius! Csak megfontoltan. A dühöd senkin sem segít.

-Ne próbálj megnyugtatni Remus! Eddig tétlenül tűrtem mindent. Most már nem fogok várni. -azzal kinyitotta az ajtót.

Mindannyiunk legnagyobb meglepetésére Ron száguldozott a teremben. Valamit próbált leszedni a fejéről.

-Nyugodj meg fiam. Mindjárt segítünk.

-Most erre nem érünk rá. -Siriust nem lehetett megállítani, már rohant is a következő ajtóhoz.

-Ott vannak! Harry és...sok halálfaló! -szólalt meg egy hang a hátunk mögött. Giny volt az.

-Akkor mire váruk még?

-Rendben Tapmancs barátom.

-A fiúról leszedtem az agyat. Majd a többiek ellátják. Indulhatunk!

-Tonks! Készen állsz?

-Tessék? Ja! Igen, persze!

-Akkor indulás! -Sirius feltépte az ajtót és mind az öten beléptünk az utolsó terembe. Rögtön kiszúrtam Harryt, de valahogy a halálfalók jobban lekötötték a figyelmemet. Főleg egy valaki. BELLATRIX!
A többiek már rég leértek a lépcsőn és harcba kezdtek a halálfalókkal, én viszont még a lépcső tetején álltam és Bellatrixot céloztam a távolból. Láttam, hogy közeledik Harry és Sirius felé. A varázslataim nem találtak célba, de kitartottam. Amikor hirtelen egy zöld fénycsóva talált telibe. Megfagyott az egész testem, nem tudtam ellenkezni. Elvesztettem az egyensúlyomat és legurultam a lépcsőn.

Amikor újra magamhoz tértem már Bellatrix eltűnt a szemem elől. Elkezdtem keresni és hamar meg is találtam. Siriusszal küzdött éppen. Fel akartam állni, de nem tudtam. Meglepően nagy csönd ült a termre. Csak Siriusék harcoltak már. Mindenki egy pontot bámult a lépcső tetején. Szememmel követtem tekintetük. Dumbledore állt ott. Melegség öntött el. Úgy éreztem minden rendben lesz. Ekkor viszont Sirius hangja zöndült fel.

-Ejnye, tudsz te ennél jobbat is!

Bellatrix pedig eltalálta őt. Megfagyott a levegő. Mindenki őket figyelte. Sirius szemei elkerekedtek a fájdalomtól, de lehet hogy csak a meglepettségtől.
Arcizmai elernyedtek és tehetetlen testtel zuhanni kezdett. Átesett a boltív alatti függönyön. Mindenki döbbenten leste a jelenetet. Mozdulni se tudtunk. Bellatrix nevetése is kezdett elhalni. Végül Harry kétségbeesése törte meg a csendet.

-Neeeeeeeeeeee!

Tudtuk, hogy a függöny mögül már nem tud soha többé visszajönni. A döbbenetemet kezdte felváltani a keserű fájdalom és a tudat, hogy tehetetlen vagyok.
Harry egyre jobban kapálózott és sírt. Remus már alig tudta lefogni. Mindenáron meg akarta menteni keresztapját. Annyira kétségbe volt esve. Nem tudott urrá lenni magán. A félelmét, a szomorúságát most a gyűlölet lépte át. Bellatrixot akarta. Elégtételt akart. Ügyesen kicselezte Remust és még mielőtt bárki megállíthatta volna Bellatrix után rohant.
Próbáltam felkelni, de még mindig gyenge voltam. Nagy nehezen azért lábra álltam. Láttam, hogy Dumbledore valamit magyaráz Mordonnak és Harry után siet.
A halálfalókat elkezdték megkötözni.

-Tonks! Minden rendben van? -kérdezte Kingsley.

-khmm..ühüm...-a hangomat még nem nyertem vissza. Üveges szemekkel álltam és néztem magam elé. Nem tudtam mi fog történni még az este, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Csak egy dolog lebegett a fejem körül. SIRIUS nincs többé! Egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon és hangtalanul földet ért a padlón.

-Tonks! Tonks! Figyelj rám! -felemeltem a fejemet, de nem szólaltam meg. Remus és Kingsley néztek rám.

-Dumbledore azt mondta, hogy itt kell maradnunk bármi is történjék. Tonks! Próbáld elterelni a figyelmed. Szükségünk lesz rád. - még mindig csak néztem előre.

-Tonks figyelj! -fogta meg a karomat Remus. -Engem is megrázott Sirius halála. Én...tudom mit érzel. -láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe. -De nincs időnk most ezen gondolkozni. Szedd össze magad.

-O.K. -mondtam elfulló hangon.

-Jól van! Vegyél nagy levegőt. Most pedig gyere velünk. Te fogsz segíteni Mordonnak. Gyógyításra szorul.

-O.K.

-Meg tudod csinálni?

-O.K.

-Tonks!

-Meg..megtudom. Ne aggódj. Jól vagyok. Minden rendben.

Pedig egyáltalán nem volt rendben semmi sem. A fájdalom egyre jobban hatalmába kerített, de nem a sebeim fájtak. Bárcsak azok fájtak volna. Nem! A szívem fájt és majd megszakadt az űrtől, ami belülről kifelé nyomta.

Következő fejezet