12. Élet és halál
2006.08.07. 13:06
Mit tehettem volna akkor. Nem volt más választásom, mint a beletörődés. Leültem Mordon mellé a földre és előhúztam a pálcámat.
- Nem szorulok segítségre! Csak egy kis vágás! Semmi bajom!
- Alastor! Nyugodj meg és ülj vissza. Elég mély az a seb.
- Áhh! Nekem beszélsz?! Nézz csak a szememre. Én aztán nem maradok itt tétlenül.
- De igen Alastor! És hagyod, hogy Nymphadora segítsen neked! - lépett oda hozzánk Remus. Még egy kicsit morgott Mordon, aztán visszaült a hideg kőre.
- Rendben! Ti itt maradtok, mi pedig visszamegyünk a gyerekekhez segíteni.
Pillanatok alatt eltűntek. Én pedig elkezdtem begyógyítani Mordon sebeit, már amennyire tudtam. Közben egy szót se szóltunk egymáshoz. Vagyis Mordon beszélt magában valamit, de nem értettem semmit se belőle. A terem annyira üres volt és az a dermesztő fájdalom telepedett a köveire, ami bennem is egyre jobban előtört. Szememet végigjárattam minden egyes kis részleten, aztán megálltam a boltívnél. Elszorult a szívem és megfagytam.
- Nekem is hiányozni fog! Nem sok varázslót ismerek, aki olyan bátor lett volna. - szólalt meg kisvártatva Alastor. Bennem mégis csak a mondat vége maradt meg...LETT VOLNA.....
Továbbra is a boltívet lestem és hirtelen magával ragadott valami furcsa érzés. Felálltam és lassan elkezdtem sétálni a boltívhez. Nem értem, mi történhetett. Vonzott a hely, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Látni akartam Siriust. Utána akartam menni. Tudtam nagyon jól, hogy a túloldalon csak a halál vár rám, mégis valami azt súgta, hogy nem kell félnem semmitől sem.
- Nymphadora! Hova megy? - eleresztettem a fülem mellett, amit mondott. Lassú, de határozott léptekkel közeledtem a boltívhez.
A háttérből zaj szűrődött ki. Mintha valaki az ajtónak ütközött volna. Majd megint csend lett. Alig telt el két másodperc és az ajtó kicsapódott. Ron tört ki rajta. Valamit próbált lerázni a kezéről. Kétségbeesetten ugrándozott a lépcsőn. Csoda, hogy nem esett le.
- Ron! Próbálj megnyugodni! Mindjárt leszedjük rólad! - szólt Lupin.
- Ááá! Ez mászik! Jön! Vegyék le rólam! - sipákolt elfúló hangon.
Végre magamhoz tértem. Megráztam a fejem és visszafutottam gyorsan Mordonhoz. Nem akartam, hogy bárki észrevegyen valamit. Mordon ámuldozva nézett rám, de inkább egy szót se szólt.
- Na végre! Minden rendben lesz! Úgy látom, nem szenvedtél nagy sérüléseket. Kingsley indulj el Szent Mungoba Ronnal meg a többiekkel. Majd később utánatok megyek. Lehet, hogy itt még szükség lesz rám.
-OK. - azzal el is ment.
Remus most hozzánk fordult.
- Minden rendben van?
- Persze! - sütöttem le a szemem. Megint hozzákezdtem Mordon gyógyításához.
- Akkor jó! Most még várnunk kell egy darabig.
- Nem értem miért nem lehet kimenni, harcolni? - morgolódott Mordon.
- Már mondtam Alastor, hogy Dumbledore így rendelkezett.
Nem tudom meddig ültünk ott némán, várva a harc végét. Talán fél órát vagy egyet. Időnként kintről ordítások szűrődtek be. Ilyenkor mindenki megrezzent és elszorult a szívünk.
Majd hirtelen kivágódott az ajtó és a legnagyobb meglepetésünkre a Miniszterelnök és pár hivatalnok rohant be rajta.
- Jól vannak? Minden rendben van?
Még mielőtt válaszolhattunk volna már rohant is tovább.
- A gyerekek hol vannak?
- A Szent Mungoba elvitte őket Kingsley.
- Kingsley?
- Igen!
- Aki Sirius Black ellen vezeti a hajtóvadászatot? - majd észrevett engem is. - Nymphadora...Maga mit keres itt?
- őőő...
- Ő is a Rendhez tartozik, akárcsak Kingsley és Sirius is...tartozott.
- Ezt hogy érti?
- Úgy hogy meghalt. Most remélem örül! Végtére is ártatlan volt végig! Maga tehet a haláláról!
- Tonks. Nyugodj meg. Ezzel nem érsz el semmit. Ettől nem jön vissza Sirius.
- De legalább megvédem a nevét! Amire látom te nem vagy képes!
Hirtelen jött harag volt. De abban a pillanatban dehopponáltam a lakásomba. Magamba roskadva ráestem az ágyamra és abban a pillanatban el is nyomott az álom. Egész éjszaka rémálmok kínoztak. Leginkább Siriusszal álmodtam. Grimmauld téren voltunk egy szobába bezárva. Bellatrix állt velünk szemben. És csak nevetett egész idő alatt. Sirius pedig a földre esve kínlódott. És folyamatosan újraálmodtam. Mintha soha nem akart volna véget érni.
- Kedvesem! Ébresztő! Kész a reggelid!
- Tessék? - lassan kinyitottam a szemem. Mrs. Weasley ült az ágyam szélén egy hatalmas tálcával.
- Jó reggelt! Gondoltam jól esne egy kis reggeli. Remus mondta, hogy mi történt.
- Aha... - gyorsan elkezdtem enni a pirítósokat. Igazából nem is voltam éhes. Csak nem akartam beszélni a történtekről.
- Azt mondta, ő nem ér rá meglátogatni téged, de majd valamikor találkoztok.
- Ki?
- Remus. - nézett rám értetlenkedve.
- Ja. Igen. Elnézést, csak elbambultam.
- Megértelek. Biztos nem akarsz beszélgetni?
- Nem, most nem. Majd talán máskor.
- Rendben, akkor én megyek is. Szólj, ha bármire szükséged lenne.
Következő fejezet
|