Ki gondolta volna, hogy olyan sok év után, megint a Rorxfortban fogok üldögélni a Griffendél kandallója előtt.
Dumbledore megkért, hogy nézzek körül az iskolában még pár emberrel együtt. Már rég végeztem a rutin ellenőrzéssel, úgyhogy leültem egy kicsit. Igaz Hollóhátas voltam, de ehhez a helyhez sok emlék fűz. Akkor tilos volt ide átjönnöm, de sok kibúvót találtunk a barátnőimmel. Amy egyszer talált egy térképet, amin mindenféle titkos alagutak voltak. Így tudtunk feltünés nélkül átjutni ide. Sajnos a térkép hamar el is veszett. Csak ezt az egy titkos átjárót jegyeztük meg róla.

- Min gondolkozol ennyire? -szólalt meg egy jól ismert hang.

- Csak régi emlékeken....Mit keresel itt?

- Dumbledore mondta, hogy itt vagy. Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van e.

- A szürke hajamra, a letört kedvemre vagy a "gyönyörű" külsőmre akarsz célozni?

- Hidd el majd minden rendbe jön.

- Kétlem. Az időt már nem tudod visszaforgatni. Sirius nem lesz itt velünk többet és mi soha se leszünk CSAK barátok.

- Most így gondolod, de majd később...

- Majd később másképp fogom látni. -utánoztam őt eltorzított hanggal.

- Nemsokára itt lesz a vonat.

- Rendben. Majd ott leszek.

Vártam, hogy elmegy, de NEM! Remus Lupin egy lépést sem mozdult.

- Még valamit akarsz mondani? Mert ha nem, akkor el is mehetsz. -szóltam oda hűvösen. Közben a tűzbe bámultam.

- Ne haragudj Dora. -nem néztem rá, de láttam, amint lesüti a szemeit és elpirul. Kicsit nyúzottnak tűnt. Sápadt arcán több sebet is lehetett látni. Csak egy pillantást vetettem rá, mégis elkapta a tekintetem.

- Vigyázz magadra! -azzal el is tűnt.

Még pár percig ültem a tűz felett, aztán felálltam és elindultam le a lépcsőn.

- Tonks! Várj! -kiabált utánam valaki.

- Ricardo? Te mit keresel itt?

- Engem is ide osztottak be.

- Nem is tudtam.

- Már megérkezett a vonat. Ellenőrzik, hogy mindenki itt van e.

- OK. Hol tudok segíteni? -ahogy kimondtam rögtön megjelent előttem Ron és Hermione.

- Tonks!!! Segítened kell! Eltűnt Harry! -mondták kórusban.

- Tessék?

- Elment Malfoy után, valamit habogott és azóta se jött vissza. -lihegte Ron.

- Majd én megkeresem. -szólt Ricardo.

- Ne! Csak bízd rám nyugodtan. Te addig nézz utána a többi gyereknek, hátha más is hiányzik.

- OK. Sok szerencsét.

Gyorsan elindultam a roxforti kapuhoz. Ricardo utánam rohant segíteni. Elmondta a bűbájokat én meg kiléptem az ajtón és elsiettem. A vonat még mindig bent állt. Jól tudtam, hogy nemsokára visszaindul Londonba. Próbáltam összpontosítani. Felszálltam valahol a vonat közepén. Tehát Harry a Malfoy gyerek után ment. Hol tanyázott a Mardekár? Ez az! A vonat végén! Elkezdtem futni. Hamar eljutottam a végére. Már csak a fülkét kellett megtalálnom. Az elsőben nem volt semmi. A második is üresnek bizonyult, éppúgy mint a harmadik és negyedik. Már kezdtem feladni, amikor az egyik fülkében egy vérfoltot láttam meg. Viszont Harryt sehol se láttam. Lehet, hogy rajta van a láthatatlanná tévő köpeny? A vértócsa mellé léptem. Elkezdtem tapogatózni, hamar meg is akadt a kezem. Lerántottam róla a köpenyt.

- Szia Harry!

- Tonks?

- Minden rendben van?

- áuu...igen.

- Várj! - láttam, hogy az orra vérzik. Egy gyors varázslattal elállítottam a vérzést.

- Köszi.

Halványan rámosolyogtam. Patrónust küldtem Hagridért.Aztán visszafordultam Harryhez. Tátott szájjal bámult rám. Épp úgy, mint mikor megérkezett az Odúba. Megint elfogott a rossz érzés. Inkább nem kérdeztem meg tőle miért néz. Nem akartam tudni a szokásos aggódó választ.
Közben megmozdult a vonat.

- Gyere gyorsan! Hozd a köpenyt!

Mindketten elkezdtünk rohanni az egyik leszállóhoz. Az utolsó pillantban leugrottunk a vonatról, ami másodpercek alatt eltűnt a sötétségben.

- Gyere utánam. -mondtam. Lassan baktattunk fel a kapuhoz.

- Tonks! Jól vagy? -már vártam, hogy mikor böki ki a szokásos kérdést.

- Persze. Semmi baj. -mondtam hűvös hangon. Mostanában valahogy nem tudtam senkivel se kedves lenni. Mintha kihalt volna belőlem az a régi Tonks.

- áhhhh Potter! Nymphadora elmehetsz! Már nincs itt több dolgod. -vágta hozzám nyersen Piton, mikor elértünk a kapuhoz.

- Nem érted küldtem a patrónust!

- Hagrid is késik, akárcsak a kiváltságos Potter. Bátorkodtam átvenni helyette ÉN az üzenetet. Meg aztán nagyon érdekes az új patrónusod. Kíváncsivá tettél.

Rámvágta a kapuajtót és a szemembe világította a lámpását. Fortyogott bennem a méreg, éreztem mindjárt szétrobbanok. Ugyanakkor le is döbbentem. Mi baja lehet a patrónusomnak? Mit látott, amit én nem vettem észre? Igaz mostanában nem is figyelek oda rá, hogy milyen az alakja.

- Gyere Potter!

- Köszönöm Tonks!

- Szervusz Harry! -intettem utána, aztán megfordultam és elindultam vissza az állomásra. Az eső megállás nélkül zuhogott. Nem igazán érdekelt. Leültem a legközelebbi padra és néztem magam elé.

Már megint rámtört a depresszió. Éreztem, hogy nem tudom sokáig tartani magam. Az esővel együtt a könnyeim is megeredtek. Rázott a hideg, de nem törődtem vele. Annyi minden összegyűlt bennem a napok alatt, hogy nem tudtam visszafojtani magamba. Hiába ígértem meg magamnak, hogy nem sírok többet Remus miatt. De nem bírtam tovább. Miért nem vagy itt velem Sirius? Miért kellett meghalnod? Miért nem én? Nekem már úgy sincs miért élnem. Elvesztettem mindenkit, akit csak szerettem.
A családom, téged és látod Remus se szeret!

- SIRIUS!!!!! -fogalmam sincs miért kiabáltam a semmibe. A sírástól remegett a hangom. Fáztam, össze voltam törve.

- Miért?! Nekem miért nem lehet jó? Ezt...ezt nem bírom. -suttogtam elcsukló hangon. Egyre rosszabbul voltam. Szédültem. Annyira fájt! Annyira...Nem bírtam tovább idegekkel....


- Tonks! Tonks! Nézz rám! Szólalj meg!

Lassan kinyitottam a szememet. Még mindig az állomáson voltam a padon. A nap halványan sütött. Magamra néztem. Még mindig vizes volt a ruhám. Nagyon fáztam.

- Várj! -Ricardo volt az. Megszárította a ruhám, majd rám nézett. - Mindenki téged keresett, mit csináltál itt?

- Nézelődtem. -vágtam rá.

- Hmm...látom a humorod még a régi. Hagy nézzem meg a homlokod. -majd elkomolyodott. - Nagyon forró vagy. Jobb lesz ha most hazaviszlek

- Köszi.

Otthon hamar befeküdtem az ágyamba. Ricardo betakargatott. Egész nap mellettem volt. Meleg teát főzött, hidegvizes ruhákat rakott rám. Estére le is ment a lázam. Nagyon hálás voltam neki, de bármennyire is erölködött mosolyt nem tudott csalni az arcomra. Teljesen felemésztett a sok szörnyűség, ami történt velem. Éjfélkor bemásztam a kádba, miután Ricardo elment. Elmerültem a habok között.

- Szia Dora! -szólalt meg egy jól ismert hang.

Következő fejezet