Perselus az izgatott lány mellé sietett és együtt figyelték a lassan formát nyerő írást.

„Bájitalok bűbájokhoz

Marcus Meqeu, Bájitalmester


Üdvözöllek, ismeretlen, ki méltó vagy arra, hogy megismerd művemet. Saját bájitalok és bűbájok gyűjteménye, jóra használd!”

Olvasták meglepetten az első oldalon. Mindkettejük számára ismerős volt a név, Hermione olvasott róla, a bájitaltanár munkássága során hallott róla először.

- Ő az, akinek a feljegyzései eltűntek? – kérdezte izgatottan a lány.

- Nem tűntek el. Itt van előttünk. Csak senki nem tudta eddig, merre találják. – Maga sem tudta, miért, de képtelen lett volna egyetérteni.

Diákja már nem törődött vele, lassan lapozgatni kezdte a könyvet, a bájitalok hatásánál meg-megállva. Szeme egyre jobban elkerekedett a rengeteg különlegességtől.

Alquod, ez a bájital elfogyasztójából még egyet alkot. Ha a varázsló, vagy boszorkány megfelelő mágikus erővel rendelkezik, képmása is képes lesz varázslatokat végrehajtani. A kapcsolat fenntartása a mágust kifárasztja, így leghosszabb idő, amíg javasolt 24 óra. A varázsige…

Ferinus intendo, a bájital a megfelelő varázsige és pálcamozdulat (ld. lentebb a képen) alkalmazása mellett azokat a varázslókat is képessé teszi animágiára, akik nem rendelkeznek ilyen tulajdonsággal. Az átváltozás ideje max. 72 óra, mert utána, a varázsló, ill. boszorkány fokozatosan elvesztheti emberi tudatát. Összetevők:…

Százfűlé főzet, az Extremus varázsige használatával megnövelhető időtartamig biztosítja az átváltozást. Az Extremus Finito, varázsige elmondása szünteti meg a felvett alakot.”

Csak olvasták némán az újabb és újabb varázsigéket és bájitalokat.

- Nézd! – mutatott rá Hermione a következő oldalon felbukkanó varázsigére és főzetre. – Ez annak a bájitalnak egy változata, amit elkészítettem. – Szemével gyorsan végigfutott a sorokon.


Kereső bájital, amely a megfelelő varázsigével kombinálva éri el hatását. Ha a varázsló, vagy boszorkány egyedül nem képes a kívánt erősségű képmást megalkotni, javasolt ketten elkészíteni a bájital egy megváltoztatott formáját. Majd a varázsige együttes kimondásával a hatás növelhető, kockázata azonban, hogy elvégzésekor mindkét varázsló jelentősen legyengülhet. Hosszú időre nem alkalmazható bűbáj...

- Igaz, hogy az elkészítése hosszabb ideig tart, de egyszerre csak egy embernek kell mellette lennie, és csak az egyiknek kell a közvetlen közelben maradni.

- Ezt úgy érted, hogy majd mi elkészítjük? – húzta fel szemöldökét a férfi. Általában nem szokták kész tények elé állítani.

- Ha úgy érzed, problémát jelentene az elkészítése, megkérhetem Harryt… vagy esetleg Ront – reagált édesen mosolyogva. Sejtette, hogy ezzel kellőképp fel tudja bosszantani tanárát. – Ha nem jelentene gondot, akkor itt dolgoznánk, mert csak nálad van meg minden hozzávaló – tette még hozzá, mintegy megadva a kegyelemdöfést.

- Itt? Potter vagy Weasley? – Hangja remegett az indulattól.

- Zavarna? – kérdezte, már majdnem kitört belőle a nevetés, Perselus arckifejezését látva.

- Igen. Zavarna – szinte üvöltötte a választ. – Hogy az a két…

- Esetleg, ha nem akarod, hogy itt dolgozzanak – kezdte lágy hangon, bájos mosoly mögé rejtve szinte ellenállhatatlan vággyal feltörni készülő kacagását -, készíthetnék mi a bájitalt.

- Rendben, inkább, mint, hogy Weasleyt, vagy Pottert el kelljen itt viselnem, több, mint egy hónapig – ahogy kimondta, megértette mire ment ki a játék. – Granger! – mordult a lányra, aki már csak kajánul vigyorgott.

- Igen, Piton professzor? – kérdezett vissza csevegő hangon.

- Ezért még számolunk! – suttogta fenyegetően.

Hermione rámosolygott, majd kisétált a teremből. Úgy gondolta, épp itt az ideje, hogy vacsorázni induljon. Szórakoztatta a férfi dühe, legalább már nem azon dühöngött vagy gondolkodott, amit korábban mondott neki. Eldöntötte, vacsora után sétál egyet és valahol a tóparton átgondol mindent, Perselust, az átkot… Ehhez azonban nyugalomra van szüksége. Talán naplót kellene írnia, mint Ilenának – jutott eszébe. Emlékezett, hogy vett magának egy könyvet, még korábban, ami teljesen megfelelne a célra, csak eddig nem volt miről írnia. Azonban nem volt szerencséje, a Nagyteremben barátaiba botlott.

- Mi van veled? Soha nem látunk mostanában – fordult hozzá szemrehányóan Harry.

- Sokat dolgozunk Piton professzorral. A nyári bájitalt próbáljuk tökéletesíteni. Már beszéltem róla nektek – próbált szemrebbenés nélkül hazudni. Kerülte barátait, nem volt bátorsága elmondani az igazat, sőt, maga sem tudta, az vajon mi lenne.

- Hogy bírod a vén denevért? Nagyon kegyetlen? – kérdezte kicsit együttérzőbben Ron. Harry nem szólt semmit, csak felmordult. Bármit tesz, vagy mond Piton, bármilyen emlékekkel is bizonyítja, hogy Dumbledore kérésre tette, sosem bocsát meg neki. Gyűlölte...

- Egyáltalán nem olyan, mint órákon. Persze, ugyanúgy megjegyzéseket tesz, de mégis más – arca ellágyult, ahogy ezeket mondta, szeme előtt képek peregtek le. A fiúk persze csak azt vették észre, hogy szokatlan az arckifejezése.

- Hermione, jól vagy? – legyezett Harry türelmetlenül a lány orra előtt. Dühösen nézett rá, amiért így beszél arról a gyilkosról.

- Persze, csak elbambultam. Hogy mennek az edzések? – próbálta elterelni a szót, anélkül, hogy barátai észrevennének bármit is.

Nem sokkal később, azt mondta barátainak, tanulni megy a parkba, majd gyorsan otthagyta őket. Sejtette, hogy egy keveset beszélnek róla, aztán úgyis elfelejtik.
Leült egy fa tövébe, a Tiltott Rengeteg közelében, távol a zajongó diákoktól. Kényelmesen elhelyezkedett, ölében az üres könyvvel.
- Lumos maxus! – mondta halkan. Majd a megjelent kis lángot a könyv fölé helyezte, mintha egy mécses lenne. Tintát vett elő, és lassan, minden szót átgondolva írni kezdett.


Október 27.

Úgy érzem, már túl sok szokatlan gondolattal van tele a fejem, így Ilena mintáját követve a napló mellett döntöttem. Lassan kezdek megbarátkozni azzal, amit olvastam. Érzőnek lenni egészen érdekes. Aurorként, vagy akár gyógyítóként is használhatnám ezt a képességet. Az álmaim hatására egyre jobban tudom kezelni ezt az új erőt.

Nem tudom, meddig vagyok még képes elviselni, hogy minden éjszaka Ilena vagyok, és el kell hagynom Danielt. Vagy éppen ő hagy el engem. Érzem, ahogy mindez hat rám. Lassan változom. Olyan gondolataim támadnak időnként, amik szinte nem is származhatnának tőlem. Mintha Ilena tudása, tapasztalata velem lenne. Azt hiszem, egyszerűbb lett volna okoskodó Grangernek megmaradni, mint ezzel az új helyzettel szembenézni. Nem félek, csak nem így képzeltem el a jövőt.

Emellett, itt van Perselus. Azt hiszem, egyre fontosabb nekem. Nem tudom, hogy van-e ennek értelme. Vagy lehetne bárminek értelme közöttünk? Annyit már tud, hogy mit érzek, vagyis, érezte. Mert tudni még én sem tudom…

Fogalmam sincs, ő mit érez, sosem mondta. Vajon fogja valaha? Kapok tőle valaha is kedves szavakat? Olyan falakat vont maga köré, nem tudom, hogy képes lesz-e bennem valaha is bízni. A múltja, meg kell tanulnom elfogadni… A személyisége, hát arról jobb nem is beszélni. Szörnyen különbözőek vagyunk, nem is értem mi vonz minket egymáshoz. Talán a magány? Hogy mindketten mást, többet akarunk? Egész nyáron úgy éreztem, hogy az a világ, amiben Harry és Ron él, nem az én világom.

Nem merem nekik elmondani, pedig még nincs is mit, hiszen nem történt semmi. Csak megcsókolt. Keresünk valami kiutat ebből a bizonytalanságból. Valamit a barátság, és bármi más között. Mindeközben ott lebeg előttünk a probléma, diák vagyok…
Az utolsó csók óta nem beszéltünk rólunk, és nem is közeledett. Én sem őhozzá. Kerülgetjük egymást, azt hiszem, talán félünk mindketten.

Akárhogy is, ma este beszélnünk kell, az átokról.
Van, amit láttam álmomban, de Perselus nem ismerheti…

Csak nézett a leírt sorokra, fáradtan. Mintha azzal, hogy szavakba öntötte volna mindazt, ami fejében kavargott, az erejét is elvesztette volna. Nehézkesen felállt, és elindult bájitaltanára szobája felé. Remélte, hogy már kiheverte a kis közjátékot, nem volt kedve veszekedni. Bekopogott, majd kissé félve belépett. Perselus olvasott, a délután megfejtett könyv feküdt az ölében.

Hermione leült a másik fotelba, majd zavartan belekezdett. Túl akart lenni rajta…

- Beszélni szeretnék veled.

Tanára felnézett, némileg bosszús arckifejezéssel, hogy megzavarták. Látható volt, hogy néhány keresetlen megjegyzést nyelt vissza.

- Elolvastad a Naplót. – Ezzel a mondattal a fekete szemek dühös villanását érte el. – Nem, nem felemlegetni akarom. Nem tudsz mindent. - a férfi szemöldökét még magasabbra felhúzta, mint általában, már amennyire ez lehetséges volt.

- Ha még egy kicsit ilyen arckifejezéssel ülsz itt, szerintem így maradsz…

- Talán nem nyújtok kellően esztétikus látványt? Esetleg egyéb igény, amin még változtatnom kellene? – sziszegte gúnyosan.

- Perselus, nem erről van szó. Figyelj rám, kérlek, és ne vágj közbe. Vannak dolgok, amiket nem olvashattál a naplóban, mert Ilena nem írta le. Én viszont álmomban átéltem. Nem csak az az átok van, amiről már tudsz. Az átok, ami miatt, ha egy Büntető szerelmes, ha kedvesével marad, akkor gyilkosává válik.

- A lényeget… - követelőzött türelmetlenül a férfi.

- Nem bírod ki szó nélkül, ugye? – legyintett Hermione feszülten. – Az utolsó alkalommal ismét együtt voltak egy rövid ideig. A Büntetők már mindenhol Ilenát keresték, a vérére volt szükségük, egy átokhoz. A vezetőjük úgy döntött, az Érzők túl erősek, és túl nagy veszélyt jelentenek. Ilena üldözésével ugyanis a többieket is maguk ellen fordították, ellenállásra kényszerítve, kimozdítva a semleges állapotból. Legutoljára álmomban, láttam Danielt, amint meggyilkolták, mert Ilena mellett találtak rá. Ilenának végig kellett néznie, majd túlerővel őt is legyőzték, és vérét vették az átokhoz, de nem ölték meg, hogy szenvedjen. Megátkozták az összes Érzőt, hogy ne születhessen gyermekük, és, ha Büntetők ellen fordulnak, ne tudják használni képességeiket, ha mégis megpróbálják, és ledöntik a falakat, akkor azonnal meghalnak – fejezte be már szinte suttogva. Kérdőn nézett Perselusra.

- Büntetőkről már évszázadok óta nem hallottunk, lehetséges, hogy már az átok sem hat. Eltűnt velük együtt.

- Nem tudom, Falley… az ő érzelmeiben egyszer sem tudtam olvasni… - szedte össze nagy nehezen a szavakat, lesütött szemmel.

- Falley? – Felhúzott szemöldök, dühös arckifejezés, rideg hang.

Hermione csak letörten bólintott. Végre elmondta valakinek, egy kicsit megkönnyebbült.
Hideg csönd telepedett közéjük. A lánynak már nem volt mit mondani, a férfi próbálta megemészteni a hallottakat.

- Hogyan tudnánk kideríteni, hogy tévedsz-e? – kérdezte végül.

- Nem tudom, mondjuk úgy, hogy áttöröm a falakat? Ha nem tévedek, meghalok. Az elég egyértelmű lenne? – kérdezte kissé emelt hangon. Ideges volt, hiszen mióta a naplót olvasta, nem volt nyugodt éjszakája. Perselus, mintha kitalálta volna, mi jár a fejében, ismét megszólalt.

- Ha ezt tartod az egyetlen megoldásnak… - nézett rá gúnyosan. – Jól gondolom, nem aludtál ilyen álmok nélkül, az elmúlt hónapban? – a lány csak fáradtan bólintott. Tanára felállt, kisietett a teremből, majd nem sokkal később egy üveggel tért vissza.

- Ebből igyál minden este két kortyot. Álom nélkül fogsz aludni. Ki kell pihenned magad – hangjában enyhe aggodalom érződött, de arcán semmit nem lehetett ebből felfedezni.

- Köszönöm.

Hermione végre rémálmok nélkül alhatott. Amennyire tehette, az SVK tanárt elkerülte, barátaival együtt. Ginny volt az egyetlen, akivel szívesen beszélt volna, de őt sosem találta egyedül. Egyre jobban magába zárkózott, hisz Perselusszal a bájitalokon és mindennapos vitáikon kívül más témákról nemigen tudott beszélni. Hiába próbálta olykor, a férfi minden alkalommal kitért, szinte menekült attól, hogy kettesben maradjanak.

A Próba részvételéért folyó első verseny napját kihirdették. Két hét múlva, a Nagyteremben kerül rá sor. Nagyon izgatott volt, szívesen ment volna professzorával. Üres óráiban, már amennyit a kivetítő bájital és a tanulás még hagyott, a tanárától elkért könyveket bújta. Elhatározta, legyőzi Malfoyt, akármibe kerül is. Bosszút akart állni az elmúlt hat év gúnyolódásaiért, és ez kitűnő lehetőségnek tűnt. Külső bírák fognak dönteni, így nem kellett tartania Perselus esetleges elfogultságától. Biztos volt benne, hogy ellene döntene, már csak azért is, hogy önmagának bizonyítson. McGalagonnyal megbeszélték, hogy amíg az újabb bájital készül, ott kell maradnia a professzornál. Az igazgatónő örült ennek a döntésnek, mert aggódott legokosabb diákjáért. Látta rajta a kimerültség jeleit, és valami mást is. A férfin persze semmi nyoma nem látszott a lelkesedésnek, mikor szóba került az ötlet, de legalább már nem tiltakozott úgy, mint első alkalommal.

A verseny előtti este Hermione izgatottan feküdt le, elfelejtette áloműző bájitalát is. Így hetek óta először ismét Ilenával álmodott. Azonban másként, mint eddig.


A tó partján ült, a Roxfortban. Ahogy felnézett Ilena állt előtte, fáradtan mosolyogva.

- Ilena? – kérdezte megdöbbenve.

- Hermione, ne félj tőlem. Segítenem kell neked. Le kell győznöd az átkot, a mi átkunkat.

- Vérátok, nem felbontható…

- Megtörhető. Segítek neked – szólt lágy hangon. Majd elmondta, mit kell tennie. A lány csak döbbenten hallgatta…