A számmisztika érdekes, bár olykor elég száraz tantárgy –mivel elismerem Vector prof tudását, nincsenek ütközések közöttünk. A rúnaismeretért bolondulok –újabb rejtélyek, titkosírás, stb, ez az én szakterületem. A legendás lények gondozását játszi könnyedséggel tanulom, kedvelem azt a jószívű óriáspalántát, ha mégoly bárgyú is néha. SVK-ra szinte egyáltalán nem tanulok –legalábbis a tananyagot nem. Jó szokásom szerint kiszűröm, hogy mire van szükségem és mire nem, s úgy döntöttem, hogy a kákalagokkal történő békés konfliktuskezelés nem az én asztalom. Umbridge egyszerűen nem tanít semmi olyat, amit hasznosnak lehetne nevezni.

És ezzel elérkeztünk kedvenc Leggonoszabb Professzoromhoz. Bájitaltan terén kiválóan megértjük egymást, gyakorlatilag morgásokkal és mutogatásokkal kommunikálunk, szinte már félszavakra sincs szükség. Legnagyobb rémületére mindezen felbátorodva olykor meglátogatom –akár támadásoknak is nevezhetném azokat az alkalmakat a pincében. Sosem kopogok, és mindig valami fontosat szakítok félbe.

Egyszer pont büntetőmunka közben zavartam meg –egy remegő, kövérkés griffendéles srác belezgetett egy hordónyi futóférget. Nem estem kétségbe –csakazértis megpróbáltam csevegni Snape-pel, holott már tudtam, hogy nem szereti, ha mások is látják, hogy képes ilyesmire. Ennek, mondhatni, végzetes következményei lettek: engem is beállított a fiú mellé dolgozni! Megfogadtam, hogy ezt még visszakapja; valamelyik játékos vitánk során majd jóval több pimasz megjegyzést fogok megengedni magamnak.

Kapcsolatunk tehát kiegyensúlyozott: hol ő követ el kihágásokat ellenem, hol fordítva, tehát az inga mindig egyensúlyban van. Valószínűleg innen vettem azt az ostoba griffendéles bátorságot arra, hogy megkérjem egy szívességre. Persze egy jól felállított slytherin csapdával bírtam rá arra, hogy igent is mondjon. S mi a slytherin módszere? Beszéltetés, beszéltetés, reakciófigyelés, következtetés, egy szóval: információszerzés. Végül ügyesen kiszedtem belőle –tulajdonképpen gyerekjáték volt –hogy vonzódik a sötét varázsokhoz; oly erős kifejezést persze, mint a fekete mágia, egyikőnk se használt: a slytherinek célzásokból is értik egymást, s erre legfőképpen a hallgatózók kijátszása végett van szükség.

Innen már csak egy lépés volt ördögi, de végtelenül egyszerű tervem: egy olyan sötét varázslatok tanár szerzése, aki ismeri is a tantárgyát, mint a tenyerét. Hamar rájöttem, mit talál oly vonzónak a témában: mindent. Jómagam is elbűvölve hallgatom szavait, s szinte szívom magamba az éltető tudást. Bár a világ minden kincséért sem mondaná ki, de igen tehetségesnek ítél e téren: ezt abból szűrtem le, hogy hajlandó egyre sűrűbben órákat adni nekem, s hogy képes volt felfogni a humoros oldalát annak, hogy egy alkalommal csínyből elhelyeztem egy bonyolult bűbájt a székén, hogy azon ülve igazat kelljen mondania. Mondanom se kell, hogy húsz másodperc beszélgetés után felkelt a székről –de az már számomra is meglepő volt, hogy rögtön ezután megtanított nekem egy olyan akaratgyengítő bűbájt, mely megakadályozhatta volna, hogy felkeljen.

S most, ahogy itt ülök, s rajta gondolkodom, erőteljesen kényszerítenem kell magam, hogy szépen kibogozzam az érzéseimet. De nemhiába értek a pszichológiához: hamar feltérképezem a lelkem.
Sosem volt apám –igazi, természetesen. Ezért valószínűleg Severusra egy olyan apafigurát vetítek ki, akit tisztelhetek, és megajándékozhatok bizalmammal. Tudása, tapasztaltsága és tanári pozíciója megkönnyítik ebben a dolgom.
Sok mindenben hasonlítunk –olykor úgy érzem, helyzetünkre akár a rokonlelkek kifejezés is alkalmazható. A világhoz és az emberekhez való hozzáállásunk bizarr és ellenállhatatlan. Ebből következően jól megértjük egymást.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban ellentéteket is alkotunk egymással –innen fakad kölcsönös szexuális vonzódásunk, melyet érdeklődve, de csodálkozás nélkül fedeztem fel.
Tökéletesedő ön- és emberismeretem biztos tudatában úgy alakítom vele való beszélgetéseimet, hogy azok mindkettőnknek örömet okozzanak.

Mai találkozónk is jól fog alakulni. Tudom. Hisz kezünkben az irányítás.
Azt mondta a mai bájitalórán, hogy este menjek le hozzá, beszélnünk kell. Nem pontosan tudom, miről lesz szó, lehet, hogy csak időtöltésnek szánja a dolgot –mindenesetre nagyon komoly képpel jelentette be.
Elindulok. Este tíz van már, de ez nekem nem mond semmit –tíz perce lett vége a mai utolsó órámnak, tehát számomra gyerek még az idő. Lassan lépkedek a lépcsőkön –sötét van már.

Benyitok a tanterembe –senki és semmi, ha a berendezést és a főzetmintákat nem veszem figyelembe. A dolgozószobája felé veszem az irányt, miközben magamban átkozom a hülyeségemet, hogy nem kérdeztem meg, hova menjek le. Bekopogok.
Senki nem nyit ajtót. Most már kezdek aggódni, mit szúrtam el. Rossz idősíkba kerültem netán? Vagy esetleg oly módon elvesztettem az időérzékemet, hogy egy nap tíz percnek tűnt?
Vadul kopogni kezdek. Aztán már kiabálok. Ravaszságomat nem vesztettem még el, tehát nem neveket, csak egyetlen szót: hahó! Így nem árulom el sem azt, hogy ki vagyok, sem azt, hogy kit keresek.

Hirtelen egy ajtó nyílik a folyosón. –Gyere már. –sziszegi Severus a sötétben.
Odagaloppozok.
- Nem tudtam, hogy ide kell…
- Ez a hálószobám.
Odabent néhány gyertya pislákol, álmatag fényük az arcára vetül. Feldúlt és tépelődő.
Belépek és megcélzom az első széket. Ismerjük már egymást annyira, hogy tudjuk, egyikőnknek sem kenyere a felesleges udvariaskodás. Ő az ágyra ül, és azonmód némító bűbájt küld a folyosóra nyíló –jelenleg bezárt- ajtóra. Végignézek a berendezésen –még sosem voltam itt-, s megállapítom magamban, hogy ismét találkozott ízlésünk. Sötét, elegáns színek, egyszerű, de finom stílus, és rengeteg könyv. Valamint jó nagyra nőtt ágy.. Vajon szokott ugrálni rajta? Én nagyon szeretnék.
Rugópróba, egy-kettő!

- Történt valami? –kérdem, rosszat sejtve. Nincs túl jó hangulatban a prof.
- Elég sok minden. –sóhajtja, hangja halk és keserű. –A kevésbé rosszal kezdem: Trelawneyt elbocsátották.
Elkerekedik a szemem.
- Nekem miért nem jelezte, hogy őt is próbaidőre tették? –fújtatom meghökkenten.
- Csak sejteni tudom a választ e téren, de valószínűleg nem volt olyan büszke rá, hogy terjessze. –jegyzi meg gúnyosan és a hajába túr.
Bólintok. Ezzel lezártnak tekintem a témát, és úgy tűnik, ő is.
- A nagyobbik rossz? –kérdem gyanakodva. Ezek után minimum egy halálesetet várok.
- Dumbledore elment. –mondja halkan, és a szemembe néz. –Tegnap óta új igazgatónőnk van.
Nem bírom tovább, fújok egyet, és vakkantásszerűen felnevetek.
- Ez… hát igen. Végül is várható volt, hogy előbb-utóbb kitúrják innen… bár elsőre elég meglepő.
- Nagyon vigyázz magadra, Wallace. Most már senki sincs biztonságban. Az a nő – itt mindketten elfintorodunk, jelezve, hogy mennyire érdemli meg Umbridge ezt a megnevezést- ma Veritaserumot kért tőlem Potter álcázott kihallgatására.
- Potter… mindig csak Potter. Istenem, de unom már! Mindenütt ott van, minden után szaglászik, és folyton belőle akarnak kiszedni valamit! Mi lenne, ha egyszerűen eltennénk láb alól? –morgom.
- Még megélheti… de most beszéljünk komolyan. Tőled nem sok mindent tudhat meg az a… igazgatónőnk, de amit megtudhat, az is veszélyt hozhat rád. És rám. Mindenáron titokban kell tartanunk, hogy tanítalak a sötét varázslatok terén –és azt sem kéne az orrára kötnöd, hogy néhány illegális bájitalt sem hanyagolunk el.

Bólintok. Nincs szükség szavakra. Mindketten érezzük a helyzet adta baljós fenyegetést.
Viszont ha nem szólok… elküld. S én nem akarok egyedül maradni. Beszélgetnem kell vele. Olyan szörnyű ez a nyomás, amit a jövőre gondolva érzek!
- Holnap lesz a bájitaltan-korrepetálása Potterrel? –kérdem óvatosan. Potter mindig veszélyes téma.
- Igen. –nyögi. Innen látom, hogy odavan a különóráikért.
- Tulajdonképpen… -lassan, tűnődve ejtem ki a szavakat, amiket régóta tervezek- mi szükség van erre? Senki másnak nem ad felzárkóztató órákat. Mért pont a Kis Kivételeset kényezteti el?
- Elhiheted, hogy nem az én ötletem volt. –morogja rosszkedvűen.
- Hanem… Dumbledore-é. Dumbledore pedig nincs a kastélyban. –vonom fel a szemöldököm.
- Arra célzol, hogy most már felhagyhatok a különóráival? –arcmimikája hasonlóan cinikus, mint az enyém.
Olyan nyilvánvaló!
- Hááát… én csak arra gondoltam, hogy ha esetleg valami bosszantót tapasztalna a fiú viselkedésével kapcsolatban, senki nem róná fel önnek, ha nem várná vissza a következő hétfőn.
- Te tényleg slytherin vagy, Wallace. –mosolyodik el szinte már büszkén.
- Ezt már rég tudjuk mindketten. –vonom fel a vállam. Álmatagon felegyenesedem, és otthonosan sétálgatni kezdek a szobában. Természetesen a könyvespolcok hamarosan kifejtik mágneses hatásukat –előttük kötök ki. Szórakozottan végigfuttatom ujjaimat a régies feliratú gerinceken.

Megborzongok, mikor egy kéz simul a vállamra.
Finom és gyengéd.
- Késő van. Menj aludni, Wallace.
- Fontolóra veszi az ötletemet?
Elgondolkodva leveszi rólam a kezét. Felé fordulok, és érdeklődve lesem az arcát.
- Ha igen erős tiszteletlenséget tapasztalok Potter részéről, megfogadom a tanácsot.
- Megtiszteltetés, hogy hajlandó megfogadni a tanácsom. –vigyorodok el.
- Vigyázz, Wallace, nehogy elrepülj.
- Az egoizmus a legolcsóbb seprű. –felelem vállvonogatva.
- Jó éjszakát. –vágja rá megrovóan.
- Jó éjszakát. –felelem, és hagyom, hogy egy förtelmesen kedves mosoly ússzon ajkaimra.




Hivatkozások: ,,Tankönyv” 542. odal…
S közeledik a Nagy Okklumenciaóra…:)
A professzor: ahogy én elképzelem (persze a kép nem az én érdemem)http://yacht.zamok.net/DV/Potter/Posters/Snape/Risunki/snape.jpg

Bár ez se kutya: http://yacht.zamok.net/DV/Potter/Posters/Snape/Risunki/snape1.jpg

Következő fejezet