XVIII.

A férfi csak nézett rá, fekete szemeiben ezernyi érzelem kavargott. Úgy érezte, ha elég erős, képes lemondani a lányról, hogy legalább ő boldog lehessen. Nem akarta mélybe rántani az egyetlen embert, aki fontos lett számára.

Hermione érezte a férfiben egyre erősödő elhatározást, s megijedt. Nem akarta elveszíteni.

- Szeretlek - suttogta elkeseredetten.

Perselus csak állt, arcán megdöbbenés látszott. Akkor már késő? Már nem menthetem meg attól, ami mellettem vár rá? – gondolta rémülten.
Féltette a lányt, és nem akarta, hogy bárki miatt szenvedjen. Úgy érezte, a legjobb döntés, ha elhagyja, éppen azért, amiért a lány maradásra kérte. Csak arra nem gondolt, hogy ezzel pont ő okozza a legnagyobb sérülést, hiszen ő az, aki jelenleg mindenkinél fontosabb.

- El kell felejtened – kezdte halkan, tanárként magyarázva, ahogy órán még senki sem hallotta -, mert mellettem nincs jövőd, nincs életed. Tanár vagyok, és az apád lehetnék, és tőlem mindenki elfordult. Ha velem vagy, láthatod, mi történik. Még fiatal vagy, még – itt megakadt a hangja, nehezére esett kimondani – leszel szerelmes. Jobb lesz így neked.

- Nem dönthetsz helyettem! – nézett könyörgően a férfira.

- Már döntöttem – tekintetével végigsimított az előtte álló lányon, úgy, mintha most látná utoljára, majd örökké hideg álarcát felöltve kisétált az ajtón.

Hermione csak állt, bámult maga elé, döbbenten. Majd egyre dühösebb lett. Hogy teheti ezt vele? Hogy dönthet egyedül? Miért gondolja, hogy tudja, mi a jó neki? Ha ebben a pillanatban Perselus még a szobában lett volna, valószínűleg ököllel esik neki.

Nagy nehezen erőt vett magán, és visszasétált a többiekhez. Tudta, feltűnő lenne, ha még sokáig ott maradna egyedül. Remélte, a férfi már elment, mert ha nem, akkor esetleg nem fogja vissza magát annak ellenére, hogy mindenki ott van, és darabokra átkozza.

Szerencséje volt, a tanár már távozott, így a nagyjelenet aznap elmaradt. Még egy rövid ideig ott maradt, megpróbált jókedvűnek látszani, és elbeszélgetni mindenkivel. Ekkor azonban találkozott a pillantása Ronéval, aki még mindig gyűlölködve nézte. Ez volt aznap estére az utolsó csepp, úgy érezte, többet már nem lenne képes elviselni. Lassan odasétált a vörös hajú fiúhoz, és halkan, hogy senki más ne hallja, a füléhez hajolva súgott néhány szót.

- Elérted, amit akartál, gratulálok.

Ron elsápadt, de nem bírt megszólalni. Hermione megvetően végigmérte, gyűlölettől izzó pillantással, majd a kandallóhoz indult, hogy visszatérhessen a Roxfortba. A szilveszterből nem kívánt többet.

**
Ezen az éjszakán egy megtört szívű magányos férfi, és egy dühös fiatal lány ült egyedül a szobájában. Perselus önmarcangolása nem volt szokatlan, csak a magány szorítása, amit az elmúlt hónapokban ismert meg.

Hermione már tervet forralt, biztos volt benne, hogy nem engedi meg, hogy a csak így eltaszítsa magától. Tisztában volt vele, hogy szavakkal nem győzheti meg, mert a másik már határozott, valahogy be kell bizonyítani, hogy szüksége van rá. Elvetett néhány ötletet, majd elmosolyodott, s egy kicsit el is pirult.

- Miért is ne? – kérdezte önmagától. – Nem veszíthetek semmit…

**

Néhány nap volt még hátra a téli szünet végéig, amíg még csendes nyugalom honolt a kastélyban. Egy barna hajú lány folyamatosan tanult, s ismét munkába ölte minden gondolatát. Egy tanár, aki mindig is magányos volt, és hideg, mostmár szinte halottnak látszott. Olykor napokig nem szólt senkihez, olykor bárki is került az útjába, hamarosan menekülőre fogta gúnyos szavai miatt. Ha véletlenül összetalálkoztak, a lány kihívóan a szemébe bámult, még a férfi átnézett fölötte. Néma harc folyt kettejük között, amit egy barna szempár figyelt érdeklődve.

Majd elérkezett a szünet utáni első iskolanap, egy hétfő reggel, amikor is a griffendélesek és mardekárosok együtt élvezhették Perselus Piton felejthetetlen bájitaltanóráit.

A diákok vidáman beszélgetve siettek a terem felé, azonban, ahogy beléptek, elhallgattak. A tanár arcáról legjobb esetben a gyors haláluk ígéretét olvashatták le. A terem hamar megtelt némán helyükre siető, rettegő fiatalokkal, csak egy volt közöttük, aki továbbra is a tanárt bűvölte kihívóan.

Hermione egyenes derékkal, felszegett fejjel sétált az első sorban levő helyéhez, majd miután leült, és mindent elrendezett, tanárát bámulta kitartóan. Perselus egyre dühösebb lett, megőrült a fejében kavargó gondolatoktól, így, hogy még a lány is kínozta. Egyébként sem aludt már szilveszter óta, mert egy barna hajú griffendéles csókja kísértette…

- A mai óra anyaga egy egyszerű főzet, bár kétlem, hogy képesek lesznek elkészteni… - kezdte olyan hangon, melynek hatására a diákok megpróbáltak beolvadni az asztalok és üstök közé, legnagyobb bánatukra sikertelenül. Ekkor azonban csörömpölés zavarta meg, villámsebesen a zajongó felé fordult. – Mr. Longbottom, eddig is tudtam, hogy egy idióta, de reméltem, hogy a mozgását legalább képes koordinálni. 10 pont a Griffendéltől az óra megzavarásáért. Ha képes anélkül rendet teremteni, hogy az asztalt is felborítaná, folytatnám az órát. – A fiú remegve bólintott, majd óvatosan összeszedte a holmiját.

Az óra végéig hasonló hangnemben zajlott, a férfi mindenkihez így szólt, és a Griffendél pontjai vészesen csökkentek. A mardekáros diákok viszonylag jól szórakoztak, bár tartottak Piton gúnyos szavaitól. Az ebédnél kiderült, hogy a tanár a többi évfolyam diákjaival is hasonlóan kedves volt, eddig is tartott tőle mindenki, ezentúl azonban rettegtek.

Hermione számára a hét várakozással telt, hiszen péntekre hirdették ki a verseny következő fordulóját. Elhatározta, akármi történik, megnyeri, mert nem mehet más Perselusszal a próbára.

Egy kicsit tartott attól, hogy ismét szembe kell néznie Leayjel, tartott tőle, hogy a nő itt akar majd maradni. A verseny úgy indult, mint az előző forduló, csak a résztvevők száma kettővel csökkent.

- A választott bájital hatása, ha megfelelően elkészítik, a varázsló láthatatlanná válása. A főzet elkészítése 2 órát vesz igénybe, így a kiszabott idő három óra. Az első fordulóhoz képest nehezítés, hogy nem adunk meg receptet – hangzottak el a verseny kezdetét jelentő szavak, majd minden asztalon megjelentek a hozzávalók. A néző diákok sugdolózni kezdtek, hiszen amíg bármi történik, az legalább egy fél óra.

A Bájitalmesternő ismét az asztalok között sétált és véleményezte a versenyzők teljesítményét.

- Úgy látom, a hármas asztal versenyzője nem a hógyökérrel kezdi, hanem a csillagkőporral. Tartok tőle, hogy ezzel már az első lépésben elhibázza a főzetet. Bár lehetséges, hogy egy különleges receptet ismer, javaslom, még várjunk egy keveset. Az első forduló győztese is másként fog hozzá, mint ahogy az általában elvárható lenne. A múltkori eredmények alapján feltételezhető, hogy nem ok nélkül teszi.

Nagyjából egy óra eltelte után az egyik diák üstjéből a folyadék először váratlanul forrni kezdett, majd megfagyott. Ezután nem volt hajlandó halmazállapotot változtatni, a diák minden próbálkozása ellenére. Leay megvizsgálta az üstbe fagyott bájitalt, majd bejelentette, hogy ezzel a versenyző sajnos sikertelen volt. Ismét megjelent a szék, mint a korábbi forduló során, majd a nézők figyelme visszaterelődött a versenyzőkre. Az egyik üst eltűnt, minden különösebb előzmény nélkül. Így a küzdők száma ismét csökkent eggyel.

A 3 óra letelte után már csak négyen maradtak, értékelhető főzettel.

- Ha a főzet megfelelő, akkor láthatatlanná válik a fogyasztója, majd újbóli fogyasztás után ismét látható lesz. A kísérleti alany én leszek, mint az előző alkalommal.

Az első főzet elfogyasztásakor átlátszóvá vált, de nem tűnt el. A második diák munkája ennél is gyengébbre sikerült, csak egy kicsit elszíntelenedett. A harmadik versenyző főzete hatástalanra sikerült. Végül Hermionéhoz lépett, és elfogyasztott a bájitalt. Először elhalványodott, majd teljesen eltűnt, amit a diákok tapsviharral jutalmaztak.
Egyértelművé vált, hogy ki a győztes, amit néhány pillanattal később Leay ki is hirdetett.

A griffendéles lány innentől végig Perselust figyelte. A férfi arca először elfehéredett, majd düh látszódott rajta. Nem akart Hermionéval együtt menni a versenyre, hiszen akkor két napig össze lesznek zárva. Mindeddig el tudta kerülni a véletlen találkozásokat, de ott nem lesz lehetősége.

A Próbáig már csak egy hét volt hátra, az alatt nem lesz képes olyan mélyre elásni az érzelmeit, ahova kellene. Dühösen kiviharzott a teremből, talárja suhogva követte. A terem szélén ülő diákok apróra összehúzták magukat, mikor elsietett mellettük, pedig itt nem eshetett bántódásuk. Professzorukat látva tartottak tőle, hogy a következő hét az eddigieknél is kegyetlenebb lesz. Néhányan sürgős baglyot küldtek a Weasley Varázsvicc vállalatnak, hogy az utolsó pillanatban valahogy beszerezzenek néhány Hirtelen Láz vagy Azonnali Ájulás csokoládét. Szerencsétlenségükre McGalagony megtiltotta Frednek és George-nak az iskola területére való szállítást, így nem kerülhették el kedvenc bájitaltanórájukat.

Hermione izgatottan készült a Próbára, míg Perselus csak dühöngött. A lány tisztában volt vele, hogy ez az utolsó esélye, hogy elérjen valamit, mert ha most nem kerül közel a férfihoz, akkor talán nem lesz többet ilyen alkalom.

Emellett, még mindig tartott Leaytől, aki szintén részt vesz a Próbán. Most nem kereste vele a kapcsolatot, és a verseny után azonnal elhagyta az iskolát, Hermione mégis rosszat sejtett.
--

Az iskolában elült az izgalom a verseny után, bár még halkan suttogva kérdezgették egymást, hogy a griffendéles vajon elmegy-e, vagy inkább keres valami bűbájt, amivel betegséget színlelhet. Hisz ki vágyna Perselus Pitonnal együtt tölteni két napot? – kérdezték egymást rémülten. Olyan volt ez, mint a kellemes meleg szobában, társaságban, tűz mellett rémtörténeteket hallgatni. Ha egy kicsit beleéli magát az ember, akkor kellemesen megborzong, majd elégedetten nevet össze a mellette ülővel, hiszen valójában nem vele esett meg, amiről éppen meséltek.

A Próba helyszíne egy kastély volt, London mellett. Az odautazás a hopphálózaton keresztül, meghívóval történt. Így péntek délután Hermione szobája előtt várakozott, hogy Perselus is elkészüljön, és együtt mehessenek az igazgatónőhöz.

A férfi hamarosan kilépett, legrémisztőbb arckifejezést felöltve, nehogy a lánynak eszébe jusson hozzászólni. Némán lépdeltek a kőszoborig, bár hangulatukban enyhe változás állt be. Hermionéra mindenki együtt érzően, szánakozva tekintett, mint egy halálra ítéltre. Ha nem rettegtek volna annyira a bájitaltanártól, talán még utána is kiáltanak bátorság!.

McGalagony még egyszer gratulált kedvencének a tökéletes bájitalokhoz, majd jó szórakozást kívánva útjukra engedte őket. Egy nagy, napfényes szobába érkeztek, ahol már jó pár varázsló és boszorkány beszélgetett vidáman. Voltak köztük igazán idősek, és egy-két meglepően fiatal is, de ez nem zavarta meg a kedélyes társalgást. Mikor Hermione kilépett a kandallóból, és leporolta magát mind kíváncsian figyelték az érkezőt. Sokan zavartan a szomszédjukhoz fordultak érdeklődni, nem tudva, ki lehet. Majd egy boszorkány hidegen mosolyogva előrelépett, hogy üdvözölje. Fehér bőre volt, és vakítóan kék szeme. Vörös haját szigorú kontyba szorította, ruhája egyszerű volt, és elegáns.

- Üdvözlöm, Miss Granger! Gratulálok a bájitalokhoz, amelyeket elkészített. Kivételes tehetségről adott tanúbizonyságot, a származása ellenére – hangja dallamosan csengett, de udvariassága mögé rejtett lekezelése átsütött minden mozdulatán.

Egy másik fiatal boszorkány lépett mellé, kedvesen mosolyogva fordult a lányhoz.

- Gertrud Miel – nyújtotta a kezét. – Gyere velem, bemutatlak néhány kevésbé fennhéjázó alaknak itt – folytatta töretlenül mosolyogva, amire a mellette állótól egy megvető pillantást kapott.

- Látom, máris megtalálta az önhöz illő társaságot. Jó szórakozást! – tette még hozzá, kissé fenyegetően.

Jó helyre kerültem, hogy itt is azzal foglalkoznak, hogy muglik a szüleim – gondolta magában dühösen. Bosszús arccal nézett a távozó után.

- Ne is törődj vele, ősrégi aranyvérű család, de ha ezt tartani is akarják, csak a testvérekkel házasodhatnak. Bár jobb is, mert senki más nem képes őket elviselni – nevetett fel. Majd belekarolt Hermionéba, és magával húzta néhány vidáman beszélgető fiatal felé.

Ekkor lépett ki Perselus a kandallóból, amit az egész teremben észlelni lehetett. Először mindenki elhallgatott, és sokan döbbenten meredtek a férfire. Majd néhány halkan, vagy kevésbé halkan sugdolózni kezdtek, és a lány elkapott egy halk Dumbledore gyilkosakijelentést. A férfi arca nem árult el érzelmeket, de Hermione már ismerte annyira, hogy tudja, szenved. Bármennyire is megszokta az évek alatt, hogy mindenki elutasítja, megveti, mégsem lehetett kellemesnek nevezni az állapotot. Így elnézést kért Gertrudtól, és professzorához sietett. A rövid megnyitó alatt végig mellette maradt, hiába küldte el a férfi többször is.

- Menjen és kössön hasznos ismeretségeket – suttogta ingerülten a lánynak.

- Nem.

- De.

- Nem.

- Ne bosszantson.

- Oh, pedig igazán élvezem. Megvonná tőlem ezt a kis szórakozást is?

- Persze. Tűnjön el – suttogott vissza a férfi, miközben arcán megjelent két vörös folt a visszafojtott indulatoktól. A griffendéles mellett képtelen volt kordában tartani érzelmeit, ahogy a lány hozzáhajolt, hogy súgjon valamit, körbefonta az illata. Egy pillanatra becsukta a szemét, és elképzelte, ahogy átöleli… majd szavai visszarántották a valóságba.

- Mivel ilyen kedvesen kér, maradok – mosolyodott el kihívóan.


Néhány rosszalló pillantás a környezetükből megtette a hatását, inkább csöndben maradtak. Nem sokkal később felkísérték őket a szobájukba, ami Hermione legnagyobb örömére egymás mellett volt.

Saját szobája halvány homokszínűre volt festve, erős fénynél fehérnek látszott. Az ágy és a többi bútor világoszöld színe kellemes nyugodt hangulatot teremtett. Kíváncsian sétált az ablakhoz, ahonnan kitekintve beláthatta az egész parkot. Úgy érezte, sétálnia kell, és azt is tudta, kivel. Már csak az volt a kérdés, hogy győzi meg az áldozatot.

Erőt merítve bekopogott Perselushoz, aki csak másodszorra nyitott ajtót. Amikor meglátta a lányt, azonnal be is akarta csukni, de ő gyorsan odalépett, így nem tudta.

- Nem lehetsz ilyen udvariatlan! – nézett rosszallóan tanárára. Nem zavartatta magát, eldöntötte, végig tegezni fogja.

- Már hogyne lehetnék? Menj el – sziszegte.

- Nem megyek – felelt vidáman mosolyogva.

- Ne keresd a bajt – morgott vissza.

- Ha te vagy a baj, akkor keresem. Engedj be!

- Dehogy.

- Akkor itt fogunk állni holnapig… - felet a plafonra szegezett szemekkel.

A férfi mordult egyet, vagy majd belátva, hogy nincs esélye, arrébb lépett, utat engedve.
A lány körbenézett, s megállapította, hogy a szoba olyan, mint az övé, csak itt a fal kék, és a bútorok feketék. Az ablakhoz sétált, s megállapíthatta a kilátás innen is ugyanolyan gyönyörű. Tanára még mindig várakozóan állt a becsukott ajtó előtt, és felhúzott szemöldökkel követte Hermione mozdulatait.

- Szép a kilátás – kezdte a griffendéles kajánul mosolyogva. Sejtette, hogy ez nehéz menet lesz, de szerette a kihívásokat.

- Ne szórakozz velem. Mit akarsz? – tért rögtön a lényegre.

- Hát rendben. Ha nem adsz az alapvető udvariasságra… - kezdte, majd a férfi arckifejezését látva inkább válaszolt. – Sétálni. Veled.

- Nem.

- De.

- Felejtsd el.

- Megint kezdjük? Azt hittem, túl idős vagy… pedig ez a viselkedés inkább egy másik korosztály jellemvonása – somolygott. Perselus egyre dühösebb volt, sejtette, hogy ezt nem kellene már fokoznia. - Mindenképpen sétálnod kell velem.

- Dehogy kell! – mordult oda a férfi, majd az egyik fotelhez sétált leült, és egy könyvet vett a kezébe.

- Rendben, akkor itt maradok.

- Csak ne beszélj…

- Annál jobb ötletem van – felelt kacéran a lány, s erre a hangra a bájitaltanár is felkapta a fejét. Épp időben, hogy lássa, amint Hermione mosolyogva hozzásétál, teljes nyugalommal kiveszi a kezéből a könyvet, majd az ölébe ül.

A férfi mindezt döbbenten nézte végig, nem tudott megszólalni. Érezte, hogy nem lesz képes elküldeni, ha még fél percig így maradnak.

- Menj el, most azonnal! Kérlek! – nézett könyörgően a barna szemekbe.

- Jó nekem itt – simult hozzá. – Sőt, tökéletes – folytatta, majd a férfi két karját maga köré vonta, és elégedett hangokat hallatva elhelyezkedett. Ártatlanul bámult fel a fekete szemekbe. – Csöndben leszek, ahogy kérted.

- Megőrjítesz – morogta, de már egyáltalán nem a dühtől nem tudott beszélni, hanem a vágytól, amit a lány közelsége ébresztett benne.

Elfelejtett minden fogadalmat, és szabályt, ahogy Hermione hozzásimult, és illata, szemei megbabonázták. Magához rántotta a lányt, és megcsókolta, szenvedélyesen, mintha egész életében erre a pillanatra várt volna.

- Én meg akartalak védeni, de nem engeded – suttogta zihálva, miután elváltak egymástól. Gyorsan egy varázslattal bezárta az ajtót, hogy ne zavarják őket. Túl régen nem tarthatta már karjaiban a lányt, nem csókolhatta a puha ajkakat…

- Ha velem vagy, az elég - simult még jobban hozzá. – De inkább nem mondok többet, mert sose szeretsz meg, ha megtudod, milyen érzelgős liba vagyok – kacagott elégedetten.

A férfi egy csókkal hallgatatta el, majd kezével végigsimított a gerincén, amire egy halk, elégedett sóhaj volt a válasz. Hermione keze is felfedezőútra indult, először beletúrt kedvese hajába, így még inkább magához húzva őt, majd bátortalanul a tanára mellkasát érintette.

Néhány perc múlva már teljesen megfeledkeztek a külvilágról. A lány óvatosan megharapta Perselus ajkát, majd pillekönnyű csókokat lehelt az arcára és a nyakára. Kezei a talár, majd az ing gombjait keresték, s mikor végre megtalálta, gyorsan lerántotta mindkét zavaró ruhadarabot. Már az ő talárja is mellettük hevert a földön, s hamarosan követte az inge is. Melltartójánál a férfi egy pillanatra megállt, mintha magához tért volna a kábulatból, kérdően a barna szemekbe pillantott, mire egy zavart mosolyt kapott válaszul. A lány mélyen elpirult.

- Én még sosem…

- Vigyázok rád – lehelt egy csókot a szájára válaszul.

Egy kicsit megküzdött a melltartó kapcsával, majd elégedett sóhajjal nyugtázta a látványt. Hermione az ajka után kapott, játékosan, hogy ne kelljen állnia a férfi pillantását. Mérhetetlenül zavarban volt, és ezt el akarta felejteni. Perselus viszonozta a csókot, de közben kezével óvatosan megérintette a lány mellét, majd lágyan simogatni kezdte. A válaszul érkező sóhajok még jobban feltüzelték, s kezét felváltotta az ajkával. Ahogy a lány mellbimbójával játszott, érezte, már semmi nem tudná visszatartani, akarta őt, itt és most. Hermione teljesen elmerült az élvezetben, amit a férfi kényeztetése jelentett, már nem foglalkozott vele, hogy zavarban van, csak ívbe feszült testtel, halkan nyögdécselve követelt még többet. Perselus fejét felemelve ismét a lány ajkait kezdte csókolni, s így a kicsiny kezek az övére tévedtek. Majd bátortalanul kikapcsolták, hogy levehesse a nadrágját is. Néhány ügyetlen, nevetős mozdulattal később már meztelenül simultak egymáshoz.

Perselus nem akart semmit elsietni, nem akart fájdalmat okozni, így még folytatta a korábban elkezdett kényeztetést. Nyelvével körözött a lány mellbimbója körül, elégedetten figyelve a hatást, míg kezét testük közé csúsztatva megkereste legérzékenyebb pontját, hogy tovább fokozhassa a másik vágyát. Hermione keze kíváncsi vándorútra indult, majd zavartan elpirulva a férfi kemény péniszét kezdte el simogatni. Perselus felnyögött, érezte, hogy már nem sokáig tudja magát visszatartani, így abbahagyta a lány kényeztetését, és óvatosan az ölébe húzta. Hermione lassan fogadta magába a férfit, így a várt fájdalom nem volt erős. Kedvese nehezen zihálva, önmagát visszafogva türelmesen várt, hogy elmúljon a fájdalom, és a lány mozogni kezdjen. Ahogy Hermione testében csitult az égető érzés, lassan körözni kezdett a csípőjével, kíváncsian figyelve a hatást. A férfi kezdte teljesen elveszteni a türelmét, s mozgással reagált a játékra. Mélyen egymás szemébe nézve keresték a közös ritmust. Végül Perselus hamarabb érte el a vágyott gyönyört, már nem tudta magát tovább visszatartani. Néhány erőteljes lökés, és lágy simogatás után a lány is követte.

Ahogy lassan kezdett elmúlni a kábulat, a griffendéles ismét elpirult, hiszen ilyen helyzetben sem volt még soha. A férfi csak nézte a csillogó barna szemeket, és szája szögletében bujkáló mosollyal szorította magához.

- Még mindig el akarsz küldeni? – kérdezte végül suttogva Hermione. Szeme aggodalmat tükrözött. Most az egyszer igazán félt, hogy Perselus megharagszik, amiért így „elcsábította”.

- Nem tudnálak. Pedig el kellett volna – nézett rá szomorúan.

- Bánod? – pirult el még jobban a lány. Elszégyellte magát, hiszen ő még soha… - Ügyetlen voltam? – kérdezte, a földre szegezett szemmel.

- Nem bánom, és nem voltál ügyetlen – szorította magához. Érezte, hogy nem tudja többé elengedni, akárhogy is lesz. Ha kell, hát majd ő megvédi. Szüksége van rá, és nem akarja többé megbántani. Beleszeretett…