23

Csurom

Ez a reggel egészen más, mint a többi. Most nem érzem olyan erőteljesen, hogy nincs értelme felkelni.
Kikászálódom, és természetesen nem megyek reggelizni –Dumbi már nincs itt, nem vagyok köteles ott üldögélni. Nem mintha sokat beszélgettem volna vele, amíg ott ültem dísztökként a tanári asztalnál –szegény Snape, tényleg neki kellett szóval tartania minden áldott étkezésnél! Bár olykor kifejezetten ötletesen oldotta meg a dolgot –hol a villájának enyhén szadista lelkületű markolásával, hol egyéb ínyecségekkel próbált eltántorítani a kapcsolatteremtéstől.

Kíváncsi vagyok, mára mit talált ki. Az ember azt gondolná, hogy képes kifogyni a zseniális megoldásokból –de nem! Ő eltántoríthatatlanul hisz abban, hogy előbb-utóbb ő nyer.
A tegnapiak után ezt erősen kétségbe vonom –aki engem ma el tud kedvetleníteni, az előtt kalapot emelek. Még ha kölcsön is kell kérnem hozzá ezt az eszközt.
Most jut eszembe –ha nem megyek le az étkezőbe, soha nem tudom meg, mit főzött ki Severus mára az ellen, hogy megszólítsam. Márpedig akkor nem játszhatjuk végig azt a kellemes és megszokott játékot, hogy én csakazértis megszólítom, majd ezek után ő megvilágosodik, hogy csak akkor villoghat a kiváló cinizmusával, ha beszélő viszonyban vagyunk, tehát elkezdi a gúnyolódást, én folytatom, s végül mindketten oda lyukadunk ki, hogy legszívesebben… hm. Nem, azt nem tudom, ő mit tenne ilyenkor legszívesebben.

Lépéseim halkan koppannak a csarnok kövein –rossz időben jöttem hát? Csend, csend mindenütt. Jó lenne tudni, hány óra –úgy érzem, elaludtam.
Besunnyogok az étkezőbe –néhány kósza diákon kívül semmi életjel.
Mi a fene történt itt?!
Álmatagon odabotorkálok a tanári asztalhoz –bebee, nekem szabad, kiabálja minden porcikám, ahogy elhaladok a kölykök kis gyülekezete előtt. Nem pazarlom időm és arcizmaim arra, hogy lenéző tekintetet vessek feléjük –megvetésem jeléül elég, ha büszkén kihúzott háttal leülök az egyik fejes székére.
Ki máséra, mint a rettegett bájitaltan-tanáréra? Ezzel kergetem őket a legnagyobb rémületbe, tudom; és élvezem. Én, mint bennfentes –ízlelgetem a gondolatot.

Érdemes kiélveznem ezt az érzést, ugyanis jövőre már nem lesz benne részem. Ugyanolyan diák leszek, mint a többi száz meg százezer.*
Ha esetleg Snape is úgy merne kezelni, esküszöm, hogy megátkozom. Sőt még jobb ötletem van. Megint megpróbálkozom az igazmondó szék –csellel; s ezúttal nem fog felállni róla, arról gondoskodom.
Pár pillanatig eltöprengek azon, hogy egy egész osztály előtt, vagy csak önnön pompás személyem társaságában kövessem-e el ezt ellene –aztán rájövök, hogy a tömeg szinte soha, semmilyen terv esetében nem előnyös. Minden valószínűség szerint rólam is kiadna bizonyos kevésbé publikus információkat, azt pedig nem akarjuk, ugyebár…
Pár másodpercre felrémlik előttem Snape képe, ahogy egy tizenegy éves kölykökből álló csoportnak taglalja bőszen, milyen érzés velem csókolózni; aztán kiverem a fejemből ezt a paradoxont, és próbálom minden figyelmemet a reggelimnek szentelni. Ami, mint ahogy minden reggel, most sem sikerül. Mivel ez alkalommal azonban nincs kit piszkálnom (és viszont), rekordsebességgel búcsút veszek a gyanús külsejű feldolgozott állatoktól és növényektől, és úgy döntök, éppen ideje sétálnom egyet Roxfortban.
Rejtély, hogy ez egy hónapig mért nem jutott eszembe. Valószínűleg azért, mert nekem örömet okoz az, ha bent kuksolhatok a szobámban, magányomba és önsajnálatomba burkolózva.
Igen. Minden valószínűség szerint ez a megoldás.

- Áh! Miss Wallace!
Ennek sosincs órája?!
Kissé bosszúsan nézek fel a közeledő Mcgalagonyra –valahogy nem kívánok a magánórákon kívül is kapcsolatot létesíteni vele. Azt hiszem, kisétálok ebből a kontextusból, mielőtt felépülne; abból nem lehet baj, ha úgy teszek, mintha nem léteznék.

- MISS WALLACE!!
Mégiscsak lehet belőle baj.
Lassan megfordulok, és egy olyan arckifejezés után kutatok a programozásomban, amivel jóvá tehetem azt a bűnt, hogy levegőnek néztem az igazgatóhelyettest.
Szerencsére nem füstöl az orrlyuka, nem szegi le a fejét, stb, szóval minden jel arra mutat, hogy kész nekem megbocsátani ezt a taktikai botlást.
- Miss Wallace! Gondolom, elkerülte a figyelmét, hogy a velem tartandó órája elvileg már huszonöt perce tart.
- Hiszen nekem csak délutántól vannak óráim! –közlöm vele a lesújtó igazságot.
- Rendes tanítási időben. Viszont a mai nappal elkezdődött a húsvéti szünet, ha nem tudná.
- Nem tudnám.
- Ne szemtelenkedjen itt! Professzor Snape bizonyára közölte önnel, hogy mától nincs tanítás.
Valahogy nem jutott rá ideje.
- Nem igazán. –jelentem ki határozottan. Ha már semmit nem ért az ember a világból, legyen magabiztos, akkor kisebb lesz a büntetése a tudatlanságáért…
Azon kívül honnan tud a titkos SVK óráimról? Csak akkor van joga feltételezni, hogy Snape közölte velem ezeket az információkat, ha tudja, hogy ő volt az utolsó tanár tegnap, akivel órám volt!
Nahát, és milyen jó óra volt, ha belegondolok! Egy árva átkot sem tanultam!
Azért elviselhető volt…
Bár most egy hétig azon fog lovagolni (ha szabadon használhatom még ezt a kifejezést ezek után), hogy még egy teát sem tudok rendesen elkészíteni.
- Rendben, akkor majd én tájékoztatom. –mondja Mcgalagony kissé csodálkozva. –Nos, mivel mától vasárnapig szünetel a tanítás, így a tanároknak több idejük lesz önre.
Megborzongok.
- Így délelőtt is vehet órákat. Délután pedig az egyébként holnap esedékes óráit tartjuk meg. És így tovább.
- Egy szóval a szünet számomra megfeszített munkatempót és kettőzött napokat jelent majd? –kérdem kis híján vicsorogva.
- Ha így vesszük… igen. –feleli elgondolkozva. –Ám vegye tekintetbe, hogy öt év késés ellenére júniusban letesz minden vizsgát, és jövőre önnel egykorúakkal kerül egy osztályba.
- Mily gyönyör…-sóhajtom.
- Jöjjön. –a szemöldökét ráncolja, és érdeklődve néz rám. Biztos kíváncsi rá, miért is nem szólt nekem a szünetről senki.
Őszintén szólva én is kíváncsi vagyok rá.
Tehát most 15 perc átváltoztatástanom lesz. Ennél szebb ébresztőt el se tudtam volna képzelni –azért szívesen megpróbáltam volna.

Alig várom, hogy találkozhassak Snape-pel, és csúnyán nézhessek rá. Az igazság az, hogy nem haragszom –igazán nagyon jó vicc volt, hogy elfelejtett megfelelően informálni. Az meg még nagyobb, hogy Mcgalagonnyal viszont nem felejtette el közölni, hogy titokban SVK órákat ad nekem. De hát tehet ő róla, hogy ilyen jól fejlett humorral áldotta meg a Sors?


Tizenöt perc Mcgalagonnyal… egész örökkévalóságnak tűnt. Ha többet lennék a közelében, szinte már halhatatlannak érezném magam.
Az időpont nem alkalmas az élettartamomon való bánkódásra –van tizenöt szabad percem, s utána jön a következő megpróbáltatás, LLG formájában. Addig is, bandulolok egy sort a kastélyban, aztán majd meglátjuk. Talán felmegyek tanulni. Talán csak a könyvtárba olvasgatni. Hat hetem van hátra a vizsgákig, és ez az időtartam legalább annyira végtelennek tűnik, mint Umbridge órái.

************************

Néha átsuhan rajtam az a furcsa vágy, hogy barátokat keressek. Tudom, hogy ez ostobaság, stratégiailag nem helyes, azonkívül hiábavaló és megerőltető –de azért mégis… olykor úgy érzem, jól esne. Kezdek aberrálódni, vissza kell térnem Snape vonzáskörzetébe. Hála a jóságos-magasságos megváltó édesapjának, ma már nem lesz több órám –itt esnék össze a szellemi kimerültségtől, ha túl kéne élnem még negyvenöt percet egy tanárral. Úgyhogy most gyorsan levonulok Severushoz.

Jó-jó, ő nálam nem egészen abba a sablonos tanárkategóriába esik, mint ahogy azt egy átlagos, normális (közönséges?) serdülő elképzelné. Örök harcban állunk, mely mindkettőnket szórakoztat; és ez egészen addig fog folytatódni, míg ki nem túrom a pompás bájitaltanári állásából…
Jut eszembe, meg kell kérdeznem, mennyit keres. Akármennyiért nem vállalom kiskölykök pátyolgatását.
Természetesen a tanári állásra célozgatok.

Lassan, elgondolkozva sétálok lefelé a lépcsőn. Mindenesetre figyelek arra, hova lépek; az sosem árt. Mikor felnézek, hirtelen egy hideg kék szempárral találom szemben magam. A hozzá tartozó arcot szőke tincsek ölelik körbe. Még lejjebb veszek a tempón. Jó lesz ezzel vigyázni.
- Heló! –köszön egy sunyi mosollyal. Megállok.
Hidegen végigmérem tetőtől talpig, végül gúnyos félmosolyra húzom a szám. Azt várja netán, hogy kedvesen visszaköszönjek?
- Te vagy a Dark Lady, ugye? –nézeget a félhomályban. Csak két méter van köztünk. Veszélyeztetve érzem magam a személyes teremben, de ennek a furcsa kérdésnek sikerül kizökkentenie.
- Ezt meg hogy érted? –kérdem vontatott, elegáns hanghordozásban, továbbra is éreztetve, hogy leköpném, ha nem érezném pazarlásnak erre az anyagot.
- Ezt beszélik. –folytatja csevegő stílusban. –Bár csak magunk közt hívunk így, mert nem tudjuk, mi az igazi neved. –alaposan megbámulja a ruhám, a szemem, és pár pillantást elküldözget a hajamra is. –Te vagy az, aki folyton Snape mellett ül kajánál, nem?
- Még az is lehet. –mosolygok gúnyosan.
- De most komolyan. –nyafogja, és hátraveti szőke haját. –Örülök, hogy megismerhettelek!
Eltöprengve nézek végig a lányon. Hát pontosan így néz ki egy csökkent értelmű diák. Elraktározom magamban a képet, arra az esetre, ha esetleg ismét rám törne a vágy, hogy tanár legyek..

- Úgy érzed, hogy ismersz? –kérdem hűvösen. –Ez esetben én is kicsattanok a boldogságtól. Viszlát!
- Ne csináld, légyszi! –kiált utánam, s a következő pillanatban megint mellettem áll. Nem hagytalak már itt egyszer?
- Csak egy kérdést, és lekopok: te tényleg Snape lánya vagy? –kérdezi izgatottan.
- Még ma elküldöm az önéletrajzomat. Miért érdekel, ki vagyok?
- Hát én csak azt gondoltam…
- Nahát, nahát. A hölgy szokott gondolkodni? Akkor azt ajánlom, hogy most is gyakorolja ezt a jó szokását, és jöjjön rá, hogy nemkívánatos társaság! –mondom lágyan.
- Most mért vagy ilyen…
Keresgéli a szavakat. Valószínűleg rájött, hogy ha tényleg Snape lánya vagyok, nem tenne jót a bájitaltan jegyeinek az, ha szemétnek nevezne.
- Milyen? –susogom szinte már kedvesen.
- Rosszkedvű… -motyogja kínosan mosolyogva.
- Kellemetlen napom volt. Szükséges adnom egy nyomósabb indokot is, vagy megelégszel ezzel?
- Én csak…
- Ezt már hallottam. –vágok bele hidegen a nyögdécselésbe.
- Azt gondoltam, hogy… még nem láttalak diákokkal és… talán szeretnél barátkozni valakivel..
- Gyakori szokásod téves következtetéseket levonni? –vonom fel a szemöldököm.
- Oh… hát akkor… szia. Örülök, hogy..
- Nem ismertél meg. –szakítom félbe könyörtelenül ismét.
Dühösen összeráncolja a szemöldökét –ez nem lesz így jó; ha igazán tehetséges talpnyaló akar lenni, meg kell tanulnia uralkodni az arcvonásain is. Mi lenne, ha közölném vele ezt a jótanácsot?
Nekem viszont a stílusos lelépéseket kell gyakorolnom –így hát már nem mondok semmit, csak hideg eleganciával leveszem róla a tekintetem, és elindulok Snape hálószobája felé.
Eredetileg a dolgozószobájába akartam menni, de… muszáj felvágnom ez előtt a buta tyúk előtt, egyszerűen kötelező!
Bekopogok.

Oké, oké, koppantam. Nincs bent. De a lány már elhúzta a csíkot, szóval… mégiscsak győztem.
Hátraarcot csinálok, és ezúttal tényleg a dolgozószobájába vonulok be (kisebb közelharc árán, ugyanis még ki kellett nyitnom az ajtót is, amire viszont későn döbbentem rá…).
- Üdvözlöm. –mondom derűsen, és levetem magam az egyik székbe.
- Örülök. –vonja meg a vállát Snape, és továbbra is az üst fölé hajol.
- Ugye tudja, hogy ez nem tesz jót a hajának? –kérdem pimaszul.
Hirtelen felegyenesedik, és döbbentem rám néz.
- Ez nagyon alattomos mondat egy hasonszőrű szájából. –suttogja végül rosszkedvűen.
- De én minden második nap megmosom. –jelentem ki büszkén.
- Gratulálok hozzá. –morogja, és tekintete visszatér a főzetre. Hát mégsem fog megátkozni!
- Mi lenne, ha maga is kipróbálná? –érdeklődöm kíváncsian. –Higgye el, nagyon kellemes érzés!
- Wallace, ha nem tudsz semmi értelmeset mondani, csukd be a szád, és levegőt se vegyél.
- Miből gondolja, hogy náthás vagyok?
Röviden fújtat egyet, és azértse néz rám.
- Most komolyan… nagyon tetszik így a haja… olyan fényes és lágy… de nem kényelmetlen így? –enyelgek tovább.
- Rád fogom borítani az üstöt. –közli nemes egyszerűséggel.
Felvonom a szemöldököm, és fegyverszünetet engedélyezek a szobában jelenlevő szerencsétleneknek.

- Mit készít? –szimatolok a levegőbe cirka öt másodperc múlva.
- Húslevest. Mégis mit gondolsz?
- Én találjam ki?
- Ez nem egy ostoba játék! Vagy van annyi szakértelmed, hogy megállapítsd, vagy nem, de nem találhatod ki.
- Nyugtató főzet. –lépek mellé, és lazán kiveszem a kezéből a fakanalat. –Ezt hagyjuk holnapra.
- Van jobb ötleted arra nézve, hogy mivel töltsem az estét? –kérdi unottan, és visszaveszi a kavaróeszközt.
- Van. –mondom határozottan, és szemtelenül kikapom a kezéből ismét.
Töprengő arcot vág, mintha engem méricskélne, hogy megérek-e annyit, mint egy liter főzet.
- Ismertesd a programajánlatot, Susan. –jelenti ki végül halványan mosolyogva. Én ezalatt (a tegnapiakon okulva) már eloltottam a tüzet az üst alatt, és elhelyeztem a fakanalat az asztalon. Mindezt fénysebességgel.
- Gyere. –ragadom meg a jobbját lelkesen, és az ajtó felé rángatom. Legnagyobb meglepetésemre rezignáltan tűri, hogy magam után vonszoljam; akkor meg egyenesen begyorsul, mikor meglátja, hogy a hálószobája felé húzom.

- Nyisd ki. –rugdosom meg agresszívan az ajtót (ami helytelen kifejezés a viselkedésemre, mert a definíció szerint az agresszió a fajtárs ellen irányuló támadó viselkedés, és én köztudottan nem vagyok polírozott bútordarab).
- Újabban tegezi a tanárait? –kérdezi vontatottan, és egy suhintással kitárja az ajtót.
- Ne ezen lovagolj, Snapy... –vigyorgok a képébe. –Tudtad, hogy van egy hasonló nevű rajzfilmfigura?
Fürkészőn rámnéz.
- Először inkább azzal kezdd, hogy mit értesz rajzfilm alatt. –kényesen, undorodva ejti ki a szegény kis mugli szót- De tudod, mit? Nem akarom tudni.
- Ahh, jobb is. Így kisebb az esélye annak, hogy felnégyelsz ezért a beszólásért. –sóhajtom derűsen.
- Ne legyél ebben olyan biztos. –villantja rám azt a ragadozómosolyt, melyet már valószínűleg tizenöt éves kora óta minden nap gyakorol a tükör előtt.

A nyitott ajtó előtt való álldogálást megunva beviharzok a szobába; Severus tétován utánamjön.
- Úgy csinálsz, mintha én laknék itt. –jegyzem meg kárörvendően, ahogy lassan egyre beljebb lép.
- Még az is lehet. –rándul meg a szája sarka.
- Igaz, ki tudja… lehet, hogy én vagyok a tanár. –mosolyodok el én is elgondolkozva.
- Én pedig tizenhat éves kislánynak nézek ki. –mondja úgy, hogy szinte várom, ahogy a szavai nyomán higítatlan gúny fröcsög a padlóra.
- Most, hogy mondja… ebből a nézetből… -két tenyerem magam elé tartom, mintha egy fényképezőgépet készülnék elsütni.
- Örülök, hogy tetszem. –jegyzi meg kesernyésen, és még közelebb lép. Kezd egyre abszurdabb lenni a dolog, mert, bár tudom, hogy gyerekes vagyok, Severus is belement a helyzetbe. Nem is tudom, melyik tényező a furcsább.
- Talán ha befonnám a… -hirtelen elkapja a derekam és szorosan magához ránt. Ezt a mozdulatot meg hol leste el?
Nem csókol meg. Egészen közelről lessük egymás szemében a vágyat.
- Vallja be, hogy… -kezdem el lassan- hogy azért csinálta, hogy ne fejezzem be azt a mondatot.
- Bevallom.
- Milyen engedelmes lett hirtelen! –húzom el a szám.
- Csupán kimondtam a színtiszta –fellengzősen leír egy kört mellettünk a jobb karjával- igazat.
- Gyakori szokása?
- Nem kifejezetten. –fintorodik el. Most legalább nem hazudott.
- Mi lenne, ha nem suttognánk egymás szájába? –kérdezem bájvigyorral a képemen.
- Van valami jobb ötleted? –érdeklődik.
- Aham… -lassan csókolni kezdem a nyakát. Hátraveti a fejét, hogy jobban hozzáférjek. Ujjaimmal lágyan végigsimítom bőrét, s kéjes élvezettel meg-megérintem ajkaimmal. Elégedetten konstatálom a szájáról felröppent halk sóhajt, majd –hozzáérintem fogaimat felkínált nyakához, és óvatosan, játékosan beleharapok.

- Na mi a tanulság: mit nem szabad csinálni, ha vámpírral találkozol? –kérdem kárörvendően, miközben eltávolodom tőle.
- Életben hagyni. –morogja villámló tekintettel, amire csak az a válaszom, hogy diszkréten hátrálni kezdek az egyetlen ,,nem-bejárati-ajtó”: vagyis a fürdő felé.
- Nem tudod úgy magadra zárni, hogy ki ne nyissam. –suttogja fenyegetően, és én vigyorogva belassúzok a sötét helyiségbe.
- Időt, időt! –kiáltom, ahogy szinte átesek valami szilárd dolgon.
- Nincs idő. –mondja ügyesen színlelt dühvel. Vagy csak én hiszem, hogy színleli, és valójában meg fog ölni.
- Akkor legalább egy kis fényt!
Kérlelő hangomra megenyhül, és egy kis, öklömnyi fénygömböt küld fel a plafonra.
- Így már jobb? –érdeklődik gúnyosan.
- Ahamm. –mondom ki ismét azt a szót, amit az átverése előtt. Benne is erősen él még az emlék, úgyhogy mérsékelt vidámsággal ismét elindul felém.
Elfojtok egy halálsikolyt, és bemászom az időközben felfedezett, igen méretes kádba.
- Milyen gigantikus kád… mondom ki végül hangosan is. –Miféle orgiákra tervezték ezt?
Ahogy kiejtem ezt a számon, már látom, hogy nem kellett volna. Severus szeme megvillan, és egy mozdulattal beugrik mellém.

Úgy döntök, megeszem, amit főztem. Leülök, és rákállásban hátrébb mászom, hogy elérjem a…
- Érdekel, mifélékre? –kérdi alattomos mosollyal, ahogy letérdel, elkapja a jobb csuklóm, és közelebb húzódik.
Csak erre a pillanatra vártam. Az imént bal kézzel megragadott zuhanyzófejet felé irányítom, egy határozott rántással kiszabadítom a másik karom is, s a következő pillanatban langyos vízzuhataggal terítem be Severus hollófekete tincseit.
Ahogy a meglepettségtől prüszkölve zihál, elkapom a derekát, és azzal a lendülettel hátralököm, úgy, hogy ő se haljon meg, és én is puhára essek. Miután ezt meg is teszem, vagyis lazán elterülök rajta, lustán csókolni kezdem még víztől csillogó ajkait.
Úgy tűnik, megbocsátó képessége határtalan, ugyanis azonnal a hajamba túr, a hátamba kapaszkodik, és még szorosabban magára húz, miközben a megvadult zuhanyrózsa még egyre folyatja alánk a vizet.
- Mondtam, hogy kellemes érzés a hajmosás. –lihegem vigyorogva a nyakába, mikor pár másodperc szünetet engedélyez a légzés nemes tudományára. De ennél több időm nem is marad gúnyolódásra –a következő pillanatban az én fejemre is vízsugár zúdul: Severus megtalálta az elszabadult zuhanyfejet.
-Ez gyerekes húzás volt. –fújok, és, mint egy borzas macska, úgy nézek le rá.
-Ahamm.. –sóhajtja, és ismét magához húz.





*Ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz meg százezer... természetesen utalás a Kishercegre (Saint-Exupéry)
Hivatkozások: Takönyv 563. oldal. Most TÉNYLEG húsvéti szünet van, még HP-Bibliánk szerint is! :)