Tonks másnap nem mert lemenni reggelizni. Félt Pitontól, félt a szemébe nézni. Folyton csak az járt a fejében, hogy este ismét vissza kell oda mennie és talán újabb megaláztatásokat kell elszenvednie majd. Egész nap mogorva volt és rosszkedvű, alig szólt valakihez. Legjobb barátnője jobbnak látta meg sem említeni a dolgot, csak csóválta a fejét valahányszor ránézett.

Valamivel hat óra előtt elindult, hogy a pincében lelje vesztét. Legalább egy tucat együtt érző és egy kárörvendő tekintet kísérte, ahogy kimászott a portrélyukon. Piton professzor néhány hónappal a tanév kezdete után már korántsem örvendett olyan népszerűségnek, mint megjelenésekor, de úgy tűnt, őt ez egy cseppet sem zavarja, sőt mindent megtett, hogy növelje a diákok ellenszenvét és rettegését. Természetesen ez a saját házára nem állt.
- Piton keresztbe lenyeli a kis barátnődet! – affektált Denise.
- Te már csak tudod, nem igaz? – vágott vissza Glenda sokat sejtető tekintettel, mire Denise inkább ejtette a témát.

- Jó estét, Piton professzor! – Tonks halk kopogtatás után belépett a tanár rezidenciájára.
- Menjen és folytassa a munkát, és igyekezzen! Nem kívánom egész hétre a társaságát! – a bájitaltan tanár most is az asztalnál ült.
Nem köszönt, nem nézett a lányra. Csak vérig sértette rögtön az első mondatával.
A hálószoba ajtaja tárva-nyitva állt, mintegy jelezve, hogy eszébe se jusson magára csukni.
Tonks belépett a kis helyiségbe és rögtön szembe tűnt a változás. Gondos kezek beágyaztak, a takarón a legapróbb gyűrődést, vagy ráncot sem lehetett felfedezni. Precízen rejtette el gazdája hálóhelyét.
Igyekezett minden figyelmét a könyvek felé fordítani és nem nézni arra a bizonyos bútordarabra, de tekintete unos-untalan elkalandozott.
Nagyon lassan telt az idő, mégis késő éjjel lehetett, mire befejezte a munkát. Az ajtó végig nyitva volt, de a férfi egyszer sem ellenőrizte őt, sőt kintről sem hallatszódott semmilyen zaj.

Piton hosszasan bámult egyik igen értékes könyve első oldalára és még legalább egy órán keresztül így tett. Szemei előtt összefolytak a betűk és egy egészen más képet formáltak. Egy fiatal, félszeg teremtés bájos, szív alakú arcát és huncut, szőkésbarna tincseit látta maga előtt. A tekintetét, ahogy kétségbeesetten nézett rá, mikor rajtakapta, ahogy az ő pizsamáját szorongatja. Az érzelmeket és a … igen, a vágyat, amit benne látott. Közel a harminchoz nem volt már nyeretlen kétéves. Ismerte a nőket és tudta, mikor őszinték. Gondolataiba furakodott egy másik arc. Egy édes, bájos, szőke lány, nagy, ibolyakék szemekkel. Alig két napja járt nála. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen fiatal és gyönyörű teremtés lelke csak tiszta és ártatlan lehet, de az a koraérett kis némber a velejéig romlott volt. Minden kis fortélyt és női praktikát bevetett, hogy elérje a célját, de őt már régen nem vonzották az ilyen műanyag nők. Valójában soha nem is tetszettek neki, de tagadhatatlanul használta őket. Hogy volt-e emiatt lelkiismeret furdalása? Nem, Piton úgy vélte, csak azt lehet kihasználni, aki engedi. Soha, egy percig sem sajnálta a Denise-hez hasonló, számító kis nőcskéket.
Próbált a könyvre koncentrálni, de ismét a hálójában tartózkodó kis nimfa felé terelődtek gondolatai. Tiszta, természetes szépsége már a tanévnyitó napján megragadta a figyelmét, de egészen az előző estéig nem úgy gondolt rá, mint egy nőre. A csokoládébarna szemekből tükröződő, felé irányuló leplezetlen vágy azonban megmozdított benne valamit. Valamit, amiről úgy vélte, már évekkel korábban kiirtotta magából. Ez a valami, ez a különös érzés nem hagyta nyugodni. Tegnap este, miután felvette azt a nevezetes pizsamanadrágot önkéntelenül is eszébe jutott, ahogy a szűzies kéz végigfutott a párnáján, takaróján és szinte a bőrén érezte a könnyed érintéseket.
Ki akarta szorítani fejéből ezeket a gondolatokat. Az utóbbi félévben amúgy is minden összezavarodott körülötte. Hirtelen ráébredt, hogy az eszmék, amiket eddig vallott talán nem is olyan nemesek, az úr akit eddig szolgált kegyetlen és a belőle áradó gonoszság képes felperzselni maga körül mindent. Ellenszegülni Voldemortnak maga lett volna az öngyilkosság. Segítségre volt szüksége és épp onnan kapta, ahonnan nem is várta volna. Dumbledore otthont és életcélt teremtett neki, de még olyan sok mindent nem látott tisztán. Nem engedheti meg magának, hogy olyan zavaros ügybe keveredjen, mint a szerelem. Szerelem? Ki beszél itt szerelemről? Vágy, talán igen… de semmi több!
Zajtalanul felállt az asztaltól és a hálószoba ajtajához lépett. A tanítvány az egyik könyvespolc előtt álldogált. Látszott rajta, hogy teljesen kimerült, mégis rendületlenül körmölte egyik kartont a másik után. Talán attól félt, hogy megint összetűzésbe keveredik vele, pedig ő előző este sem akarta megbántani. Egyszerűen csak nem tudott jól bánni a nőkkel.
Hosszú perceken át figyelte, de Tonks ebből semmit nem vett észre. Piton látta, ahogy végül a kisasztalhoz lép, és leteszi a kartonokat és a pennát, majd az ágy felé fordul és töprengve bámulja. Arcára tisztán kiíródtak gondolatai.

Nem tudta megállni, egyszerűen nem tudta.
- Látom az ágyam különleges helyet foglal el a maga szívében, Nymphadora! – a lány ijedten perdült meg és egyensúlyát vesztve megingott.
Szíve rémülten kalapált. Nem tudhatta mióta figyelte már a tanár és mit láthatott. Piton a derekánál ragadta meg Tonksot, nehogy felboruljon. Isten a tudója, milyen nehezen tudta türtőztetni magát, de megtette.
- Ha gondolja, egyszer itt aludhat – fürkészve nézett a lány szemébe és nem is kellett csalódnia.
A ködössé váló tekintet bizonyította, hogy nem tévedett. Ez a kis fruska igenis odavolt érte, bár arról fogalma sem volt, hogy mivel nyerhette el ezt az elragadóan bájos rajongást. A lány arckifejezéséből rájött, hogy jelen pillanatban ő sem tűnik éppen közömbösnek, ezért a lehető leggúnyosabb hangon még hozzátette:
- Mondjuk karácsonykor, mikor úgyis elutazom. Higgye el, engem nem zavarna!
Tonks megremegett, de állta a tekintetét.
Egész teste fájdalmasan bizsergett a férfi érintésétől és lelkében sosem tapasztalt érzés uralkodott el.
Piton végül elengedte.
- Holnap este elkezdheti a könyvek rendezését! Most mehet… és jó éjszakát, Nymphadora!
Tonks a folyosón remegve simult a hideg kőfalhoz, remélve, hogy az majd lehűti a kedélyét. Még nem tudta, hogy hiábavalóság az ilyen belülről fakadó tüzet kívülről oltani.
Az egyébként mindig oly magabiztosnak látszó bájitaltanár rendkívül zavartan üldögélt az asztalánál kezében egy üveg Lángnyelv Whiskyvel. Pohárra nem pocsékolta az idejét.

Következő fejezet