*

Perselus igyekezett a lehető legkevesebb fájdalommal járó átkokat használni a Sötét Nagyúr kérdései előtt és után. Magában el kellett ismernie, hogy habár Pad fizikailag messze nem volt jó állapotban, egy pillanatra sem hagyta el magát… és vele is fenn tartotta a telepatikus kapcsolatot. Az első néhány percben nem szólt semmit, de amikor Voldemort erősebb átkok használatát parancsolta Pitonnak, a férfi habozott.

-Csinálja.- mondta Pad.- A Rendnek szüksége van magára.

-Le vannak szarva.- mondta ingerülten Piton.- Utálom ezt az egészet. Utálok embereket kínozni…

-Én is.

-Hol kínoztál te bárkit is?- kérdezte gúnyosan Perselus.

-Rhum-sziget, Merlin kutatóállomás.- felelte Pad keserűen.- Azok után a délutánok után mindenki lámpafénynél aludt.  Borzalmas volt… a sikolyok egész éjszaka a fülemben visszhangzottak… akkortájban szoktunk rá Catsyvel az együtt alvásra.

-Értem.- mondta Perselus, most döbbent csak rá, hogy Pad teste az ő átkától vonaglik. Megszűntette az átkot.- Bocsáss meg.

-Az ezüst rosszabb… higgye el.

-Féregfark, azt hiszem újra kezelésbe kell venned a fiatalurat.- Voldemort felsóhajtott. Nagini a trónusa körül tekergett.

-Igenis, mester.- Pettigrew Piton lába mellé térdelt, és jobb kezét Pad homlokára tette. A fiú összeszorította a száját és hangtalanul vergődve próbált kiszabadulni. Perselus feje azonban majdnem szétrobbant. A telepatikus kapcsolatnak hála, Pad összes visszafojtott kiáltása ott visszhangzott az elméjében.

Azt hitte, megőrül, de képtelen volt megmozdulni. Valamit tennie kell. Minden erejét összeszedve úrrá lett dermedtségén, és tekintetét lassan elfordította Pad vonagló testéről, Pettigrew felé.

-Halott vagy.- sziszegte, mire a vizenyős szemű férfi felnézett rá.

-Mondtál valamit, Perselus?- kérdezte cincogva. Pad abbahagyta a sikítást Perselus elméjében, amint Pettigrew keze eltávolodott a bőrétől.

-Azt mondtam, halott vagy, Pettigrew.- ismételte Perselus, mit sem törődve a körben álló halálfalók halk suttogásával.

-Féregfark, nem mondtam, hogy hagyd abba.- a Nagyúr kissé előredőlt és végigsimított a kör közepe felé sikló Nagini testén. Pettigrew megremegett a kígyó közelsége miatt, és ezüstkezét Pad szíve fölé nyomta. Ugyanebben a pillanatban Nagini belevájta méregfogait a fiú oldalába.

Piton megdermedt Pad kétségbeesett kiáltásától.

-Öljön meg… kérem!- Piton összerezzent, és a pálcája után kapott.

-Nem téged, őt.- mondta volna, de attól, ami a következő pillanatban történt a torkára forrt a szó.

-Paddy!- kiáltotta egy, az idegösszeroppanás széléről visszatérő fiú hangja.- Pad tarts ki! Itt vagyok.

-Catsy…- Perselus döbbenten nézett a semmiből előbukkant fiúra.

*

Catsy jéghideg tekintettel mérte végig Pettigrewet.

-Adava Kadevra!- Piton erre magához tért a sokkból. Catsy felé sem nézett, csak megpöccintette a pálcáját.- Stupor! Ess össze, vagy lebukunk!

Perselus engedelmeskedett. A hangokból ítélve Hart is megérkezett, és átkokat hadarva letérdelt Falco vértől mocskos teste mellé. Aztán Fox, Ted és Wulpus is odahopponált melléjük.

A megzavarodott halálfalóknak nem sok választása volt: vagy maradnak és elkapják őket, vagy elmenekülnek. Legtöbbjük a második variáció mellett döntött de még így is sokan maradtak ott egy-egy átok jóvoltából.

Voldemort Nagyúr meg sem próbálta visszatartani őket. Párszául káromkodva dehopponált Naginivel.

*

Voldemort belső köréből csak négyen maradtak, és szálltak szembe a fiúkkal. Catsyt Bellatrix választotta magának ellenfeléül. Perselus “elkábított” lévén csak hallására hagyatkozhatott, de bármelyik pillanatban kész volt közbelépni. Hamarosan szükség is volt rá.

Catsy szélsebesen kerülgette a felé suhanó átkokat, megállás nélkül motyogva saját nem kevésbé kellemetlen bűbájait.

-Ada…- visította türelmét vesztve Bella, de még mielőtt befejezhette volna, Perselus felemelte a pálcáját, és erőteljesen a nő suhintott vele.

-Sectumsempra!- az egész nem tartott tovább egy villanásnál. Catsy felvonta a szemöldökét a nő kis híján kettéhasított teste láttán, aztán sarkon fordult, és visszasietett barátja mellé.

-Remek teljesítmény egy kábult bájitaltan tanártól.- lépett Piton mellé Fox. Átnyújtott neki egyet Piton saját nyugtató-bájitalos fiolái közül.- Igya meg, magának most nagyobb szüksége van rá.

-Köszönöm.- morogta Perselus, és Catsy felé pillantott.

-Paddy, hallasz engem?- kérdezte kedvesen, Catsy kisimítva Pad hosszabb-rövidebb tincseit a fiú izzadt homlokából.- Most már nincs semmi baj. Jól leszel, meglátod… Ezt most idd meg. Nyeld le, na! Paddy, kérlek… Jól van, most már minden rendben lesz… Nyugodj meg. Itt vagyok.

Ted kiütötte az utolsó halálfalót is. Perselus felállt. Legszívesebben leköpte volna magát, de Falco úgy tűnt kezdett magához térni. Most vele kell foglalkoznia.

Pár perc múlva a kipirult és végsőkig kétségbeesett Remus Lupin is befutott, nyomában a Rend sebtében összeszedett tagjaival.

-Merlinre!- nyögte Remus, Bella holttestére pillantva, mire Fox az ő kezébe is nyomott egyet Perselus nyugtatójából.

Dumbledore aggódva nézet először Padet aztán Falcot. Falco már magához tért, sápadtága még az arcára száradt vérrétegek alatt is jól látszott. Teljes testében remegett, és üveges szemmel meredt maga elé.

-Vele majd később foglalkozunk.- gondolta Dumbledore, és Catsyhez lépett. Pillantása Pettegrewra esett.

-Paddy, drága Paddy…- Catsy barátja elgyötört testét dédelgette. Látszólag semmi mást nem fogott föl a környezetéből.- Pad, Pad, Pad. Most már semmi baj… nincs semmi baj.

-Catsy, el kell vinnünk innét.- mondta az igazgató, megszorítva a fiú vállát. Catsy ránézett.

-Igaza van, nem maradhat itt. El kell vinni a Grimmauld térre.- bólogatott a fiú, majd oltalmazón magához ölelte Padet, és mielőtt Dumbledore megszólalhatott volna elhopponált.

-Perselus.- Dumbledore ránézett a férfire.- Vigye el Falcot és Hartot a gyengélkedőre, Hart majd mindent elmond, amit szükséges, Poppy gondjukat viseli. Amint ott végez, jöjjön az irodámba.

Perselus bólintott és a két fiúval együtt dehopponált.

-Remus, vigye a fiúkat a főhadiszállásra.- folytatta Dumbledore.- A többiek menjenek az irodámba. Nekem még meg kell várnom az aurorokat.

*

-Crucio!- Lucius Malfoy üvöltve rángatózott a földön. Ő és az az egy, legfeljebb két tucat halálfaló, akiknek sikerült elmenekülnie, most Voldemort Nagyúr pálcája végén végezte. Különös figyelmet kapott az a tíz halálfaló, aki a elsők között kínozta a két fiút.

-Marhák!- üvöltötte Voldemort.- Idióták! Nem láttok a szemetektől?! Az a kölyök nem Piton fia volt, hanem Piton maga! Ahogy az a szőke te voltál Lucius! Ezért tanítottalak?! Crucio! Két ostoba kölyök a bolondját járatta veletek! Aztán megfutamodtatok öt tizenhat évestől! Crucio!

-Nagyúr!- üvöltött Lucius.- Kegyelmes uram! Bocsáss meg!

-Nem Lucius, túl sokat hibáztál…

-Kegyelmes uram!

-Hallgass!- rivallt rá Voldemort a földön csúszó férfira.- Elhibáztad a kutatóállomást, és hagytad, hogy az a vén bolond Dumbledore tegye rá a kezét a titokra! Ott voltak az orrod előtt, és elvesztetted őket második alkalommal is! Ki a hetedik?! Hogy nézett ki mielőtt felismerhetetlenségig püföltétek ti barmok?!

Legilimens!

A Sötét Nagyúr dülledt szemekkel rogyott le az előbbinél valamivel kisebb trónusára.

-Nem… ez lehetetlen.- mondta a Nagyúr, saját, ifjúkori vonásaira ismerve Tobias Sims alakjában.