Perselus Piton szikrázó szemekkel rontott be a Főnix Rendjének főhadiszállására. A házban az egyetlen nesz a csukódó bejárati ajtó halk nyikorgása volt, ám miután az ajtó a helyére került, még a szívdobogását is ki tudta venni a beálló csöndben. Várt még néhány pillanatot, aztán a konyha felé vette az irányt – sarkában egy elmosódott alakkal.
- Molly? – lépett a be a helyiség ajtaján. Az egymás után fellobbanó fáklyák fénye biztosította róla, hogy a nő nincs a konyhában, sőt valószínüleg a házban se. Perselus magában szitkozódott, és már fordult volna, hogy a házat elhagyva egyenesen az Odúba hopponáljon, mikor egy kedves hang megállította.
- Felváltotta Kingslyt a szolgálatból. Csak órák múlva jön vissza. – Remus Lupin holdsápadt arccal állt a nyitott konyhaajtóban. – Miért keresed?
- Nem mintha közöd lenne hozzá, de van egy folyamatosan visszatérő problémám, amire Molly Weasly vállalta a megoldást – mondta Perselus, tekintetét a másikéba fúrva.
- Más is alkalmas a problémád megoldására? – kérdezte nyugodtan Remus. – Vagy csak és kizárólag Molly?
- Megoldás lenne, ha Potter végre rendesen végezne a Sötét Nagyúrral – gúnyolódott Piton. – De mivel ez az elkövetkező negyed órán belül lehetetlen, kénytelen leszek mással megelégedni. Ha csak egy szót is elárulsz bárkinek is, saját kezűleg fojtalak meg.
- Miről lenne szó? – kérdezte Remus gyanakvással a hangjában.
Válasz helyett Perselus előhúzta a pálcáját, és megpöccintette vele a levegőt, derékmagasságban, egész közel az oldalához.
Fekete hajú, fekete szemű kisfiú alakja vált lassan láthatóvá Remus számára.
- Ő a fiam, Matthew – válaszolta hidegen Perselus a fel nem tett kérdésre. – Ha csak egy szál haja meggörbül kitekerem a nyakadat.
- Szervusz – Remus elengedte a füle mellett a megjegyzést, és rámosolygott a fiúra.
- Jónapot kívánok – mondta Matt bizonytalanul, ám rövid tépelődés után mégsem viszonozta a mosolyt. Piton a fia felé fordult, és leguggolt elé.
- Matthew, tudod a szabályt – mondta keményen. – Elvárom, hogy a nevedhez méltóan viselkedj. Mr. Lupin kérései nem állnak felette az enyémeknek. Megértetted?
- Igen, apa – jött a felelet. Perelus egy pillanatig némán szúrta tekintetét a fekete szempárba. Aztán bólintott, sarkon fordult, és elviharzott.

Matt a csukódó bejárati ajtó halk nyikorgásának elhalása után mozdult csak meg. Okosan csillogó fekete szemei végigpásztázták Remus arcát, majd lassan visszatértek a férfi szeméhez.
Perselus fia. Le sem tagadhatja – gondolta Remus keserűen. – Hogy lehet ilyen hidegen gyereket nevelni?
- Szeretem édesapámat – mondta Matt, s habár az arca nem tükrözött érzelmeket, a hangja leplezhetetlen indulatról árulkodott. – És mivel gondoskodik rólam, felteszem, ő sem közömbös irántam – Egy pillanatra megállt, majd engesztelő hangsúllyal hozzátette. - Az arcára volt írva, uram, ehhez nem kell legilimencia. De elnézést kérek, nem lett volna szabad tiszteletlennek lennem Önnel. Ön lekötelezettjévé tette édesapámat. Ezt csak azért merem mondani, mert édesapám nem hagyott volna Önnel, ha nem biztos a lojalitásában.
Remus erre nem igazán tudott mit mondani. Nézte ezt az alig hét, legfeljebb nyolc éves fiúcskát, és egyszerűen nem tudta összeilleszteni kétségkívül komoly szavaival.
- Mond csak, hány éves vagy?
- Jövő nyáron töltöm a tizenegyet – felelte Matt. – Kérdezhetek valamit, Mr. Lupin?
- Hát persze – Remus azonnal megbánta ezt a kijelentését, mert semmi kedve nem volt Perselus Piton fiával vitatkozni, legyen szó bármiről is.
- Ön ugyanaz a Mr. Lupin, aki egy évvel ezelőtt a Roxfortban volt professzor?
- Igen – Lupin nem látta értelmét a tagadásnak, de rögtön rémképek jelentek meg fejében az elkövetkező néhány óráról. Mindamellett szilárdan elhatározta, hogy Siriusnak semmiképpen sem szabad találkoznia a fiúval. Matt azonban – legnagyobb döbbenetére – elmosolyodott.
- Édesapám nem volt rossz véleménnyel önről az oktatási módszereit illetően. Pontosítok: az utóbbi öt évben, csak az Ön módszereit tartotta célravezetőnek, még ha ezt mással nem is osztotta meg.
- Édesapád nem fog megharagudni, hogy rombadöntöd a róla alkotott elrettentő képemet? – kérdezte Remus, némi csipkelődő gúnnyal.
- Nem muszáj tudnia róla.
- Oh, már értem! Szóval cinkosod vagyok?
- Azt hiszem rájöttem, miért nem kevdeli Önt édesapám – Remus arckifejezését látva Matt mosolya kiszélesedett. – Maga túl gyorsan lát át a szitán, és így édesapámnak egyfolytában nagyon kell ügyelnie, hogy egy pillanatra se essen ki a szerepéből. Nem akar megkedvelni senkit, és úgy gondolja, hogy ha ez a sajnálatos esemény bekövetkezne, valószínűleg Ön lenne kemény munkával kialakított image-ének gyilkosa. Önt túlságosan könnyű megkedvelni, Mr. Lupin.
- Most manipulálsz? – kérdezte mímelt gyanakvással Remus. – Mert akkor sikerült.
- Na de uram! A hadjárat sikerességét nem oszthatja meg az ellenségével! – tettetett felháborodást Matt.
- Nem tartalak ellenségemnek, ahogy édesapádat sem tartom annak – nézett a szemébe Remus. – De szerintem ne itt várjuk meg, míg visszajön. Mit szoktál ilyenkor csinálni? Mármint Mrs. Weaslyvel.
- Olvasni egy fotelban. De ha nincs ellenére, inkább beszélgetnék Önnel.
Remus elmosolyodott.
- Nyugodtan szólíthatsz Remusnak, nem kell magáznod – mondta, és a konyhaasztal felé terelte Mattet. – Édesapád mindig Matthewnek szólít?
- Nem, csak ha komolyan akar beszélni – rázta meg a fejét a fiú. – Mattnek hív.
- Szólíthatlak én is így?

Két óra elteltével Remus már biztos volt benne, hogy Perselus nem az a szőrös-szívű szörny, akinek olyan sokan látják. Legalábbis nevelt magának egy okos és szeretnivaló gyereket, aki megtartja a titkokat, és mivel maga a gyermek is titok, nyugodtan szeretheti. A beszélgetés során Matt nem egyszer okozott kellemes csalódást Remus számára. Egészen megdöbbentette például, hogy Perselus, aki híres volt a feketemágia utáni rajongásáról, nem enged a fia kezébe sem sötét varázslatokról, sem a nem kifejezetten védekezésre való bűbájokról szóló könyveket.
- Azt mondja, elég, ha az iskolában találkozom velük, nem maradok le semmiről – a fiú alig láthatóan vállat vont. – Rengeteg könyvünk van, úgyhogy tudok válogatni.
- Remus, itt vagy? – kérdezte az épp belépő Sirius. Nem vette észre Mattet, de Remus jobbnak látta, ha előre fölvezeti, mintha magától szerez tudomást róla később.
- Szeretném bemutatni neked Mattet – Sirius felhúzta a szemöldökét, úgy nézett le a fiúra. – Matt, ez a férfi a barátom, Sirius Black.
- És Matt miért is van itt?
- Az édesapja a Rendnek tesz szolgálatot, és én vigyázok rá, amíg érte nem jön.
- Nem is gondoltam volna, hogy téged is befognak ilyen értelmetlen szociális munkákra, mint engem – Sirius mégegyszer végigmérte Mattet, majd visszanézett Remusra. – Miért te vigyázol rá?
- Én voltam elérhető, az édesapja pedig sietett – Remus úgy gondolta veszélyes vizek felé halad a beszélgetés, ezért gyorsan megkérdezte. – Nincs neked valami értelmetlen feladatod, amit még a gyűlés előtt el kellene intézned?
- Peched van, nincs – vigyorgott rá Sirius. – Úgyhogy akár fel is válthatlak.
- Én, ellentétben veled szeretek gyerekekkel foglalkozni. Azt viszont nem szeretem, ha a rám bízott gyerekből idegroncsot csinálsz.
- Mikor csináltam én ilyet?
- Akárhányszor nem szimpatizáltál a szülővel, mert az öt évvel azelőtt elnyúlta a barátnődet, vagy nem nevetett elég hangosan a vicceiden.
- Nem is... – Sirius túljátszott felháborodással huppant le a földre Mattel szemközt. – Hogy is hívják édesanyádat?

- Agyafúrt kis bestia, nem gondolod? – kérdezte vidáman Sirius aznap este, mikor Remus fáradtan rogyott le a férfiéval szemben elhelyezett fotelba.
- Értelmes és nem fecseg fölöslegesen mint itt egyesek – morogta lehunyt szemmel Remus a plafon felé fordítva az arcát.
- Most mi bajod van? – a mindigsápad férfi résnyire nyitott szemhéjja alól nézett fölé tornyosuló barátja arcába.
- Kiszívtad minden energiámat – felelte semlegesen, de a következő másodpercben kitört. – Hogy kérdezhetsz ilyen baromságot? Miféle bestia? Én nem láttam mást, mint egy tívéves kisfiút!
- Jól van na, higgadj már le! – hárított gyorsan Sirius. – Nem úgy értettem, te is tudod. Tetszett nekem a kölyök, rendben?
- Remélem is, mert felajánlottam az édesapjának, hogy máskor is szívesen vigyázunk rá.
- És szabad megtudnom, ki is ez a titokzatos apa, akinek testőrök kellenek a fia mellé?
- Nem, Sirius, nem szabad.