8. Fejezet

A kandallóban parázsló tűz halkan sercegett, a falon világító mécsesek halvány fénybe vonták a szobát. Minden olyan megnyugtató, olyan meghitt lett volna, Chamille-ban mégis veszettül motoszkált valami. Fogalma sem volt, miért jött hozzá az igazgató ilyen késői órán, és ahogy a férfi arcát figyelte, az onnan leolvasott válasz sem volt egyértelmű.
- Tudja Chamille, nehéz fába vágtuk a fejszénket mindketten! - szólalt meg nagy nehezen Delightful, és miután elemelte fejét a háttámláról, hanyagul keresztbevetette a lábát.
- Mire gondol egészen pontosan? - nyelt nagyot Chamille, és zavarában lassú sétába kezdett a szobában. Nem akarta, nem merte a férfit látni az igazgatóban.
- Amikor öt évvel ezelőtt jelentkeztem az igazgatói posztra, még nem gondoltam, hogy akkor fognak kinevezni, amikor a leglehetetlenebb az iskolát vezetni - Delightful hangja fáradt volt, mégis volt benne valami erő, amitől Chamille csak még zavartabb lett. Túl közel érezte magához a férfit, és ez feszülté tette. Máshol, más körülmények között tudta volna, hogy mit tegyen, de most...
- Már öt évvel ezelőtt is megpályázta a posztot? - tette fel az ostoba kérdést, és megpróbálta kerülni a férfi tekintetét.
- Igen, tudja akkor történt már a második drámai esemény az iskolában, mióta Harry Potter betette ide a lábát. Akkor úgy vélték a Minisztériumban, hogy talán Dumbledore túl öreg ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal. Mivel megvoltak a megfelelő kapcsolataim a megfelelő emberekkel, így elsőként tudtam erről a tervről, és elsőként adhattam le pályázatomat - Delightful nagy levegőt vett, majd megcserélte a lábát. - persze akkor aztán mégis Dumbledore győzött, és maradt minden a régiben.
- Mivel foglalkozott eddig? - állapodott meg Chamille végül a kandalló előtt, és gondosan megigazította magán fürdőköpenyét.
- A minisztérium kulturális részlegének vezetője voltam - jelentette ki Delightful, mintha legalábbis azt mondta volna, hogy a sarki fűszeresnél volt kisegítő.
- Akkor már értem a megfelelő kapcsolatokat - mosolyodott el önkéntelenül is Chamille, miközben egyre inkább azon kapta magát, hogy minden igyekezete ellenére, mint férfit kezdi méregetni az igazgatót, és bizony kedvére való volt, amit látott.
- Igen, bár most nem sokra mentem ezekkel a kapcsolatokkal! - pattant föl az igazgató, és dühösen járkálni kezdett. - Már egy hónappal ezelőtt is megmondtam, hogy nem elegendő az iskola körüli védelem. Dumbledore bármennyire is nagy mágus volt, és igen körültekintő, sajnos bizonyos dolgokban kissé rugalmatlan volt. Túlságosan kötötte magát az elveihez. Persze a vesztét is ez okozta, és majdnem az iskola is odaveszett vele együtt! Ennek ellenére, a Miniszter nem lépett többet, mint eleget téve Dumbledore kérésének, a körülmények ellenére is megnyitotta az iskolát! Persze, azzal már tisztában volt, hogy akárkit nem állíthat az élére, így esett rám a választása. Mivel én több éven keresztül együtt dolgoztam az aurorokkal, úgy gondolta, hogy ez elegendő lesz az iskola biztonságához. Amikor azonban megmondtam, hogy még milyen intézkedésekre lenne szükség, akkor egyszerűen megvonta a vállát, és elintézett azzal, hogy túl paranoiás vagyok! - hirtelen megtorpant, és Chamille felé fordult, aki eddig megrökönyödve figyelte a férfi váratlan kifakadását. - Tudja, mit mondott egy órája? Hogy az én dolgom lett volna megakadályozni, hogy behatolhassanak az iskola területére. Hogy nekem előre tudnom kellett volna, hol sérülékeny a védelem! Amikor pedig mondtam neki, hogy én nyárom már figyelmeztettem erre, akkor egyszerűen a képembe nevetett, és elintézett volna azzal, hogy akkor miért nem tettem valamit!
Delightful hirtelen elhallgatott, tett még néhány kört az ablak és a kandalló között, majd visszahuppant a fotelba.
- De nem hagytam magam! Még akkor sem, ha ezért súlyos árat fizethetek! - húzta ki magát büszkén. - Követeltem, hogy adjon még több aurort az iskola köré, és megfelelő szakemberek erősítsék meg a mágikus védelmet is! Persze próbált kimászni ez alól, hiszen neki van szüksége az aurorokra, hogy vigyázzanak a Minisztérium belső biztonságára! Most mondja meg! Miféle miniszter az, aki rettegve bújik a bástyák mögé?
Chamille száján majdnem kicsúszott, hogy nagyon bölcs, hiszen hasonló esetben biztosan ő is így tenne, de inkább türtőztette magát. Sejtette, hogy kijelentése nem járna nagy sikerrel a férfinél, ezért inkább egyetértően pislogott néhányat.
- Nehéz év előtt áll az iskola, és ezzel mindenki tisztában van. Pont ezért nem szabad pánikot kelteni! Scrimgeour-ral egyeztetve úgy határoztam, hogy ez a ma esti incidens nem szivároghat ki! Nem kell idejekorán félelmet kelteni a diákokban, és a szülőkben sem! A titoktartásra minden kollégát köteleztem, így önt is...
- Ez csak természetes! - mondta gyorsan Chamille, együttműködését bizonygatva. - Most már én is roxfortos tanár vagyok!
- Nagy bátorság ez magától, Chamille!
- Nem mondanám, hogy túlteng bennem a bátorság - mosolygott zavartan Chamille, és ellépett a kandallótól.
- Ma este pedig bebizonyította, hogy mennyire az! - bólogatott határozottan Delightful, és Chamille jól érezte bőrén pásztázó tekintetét.
- Ez... ez csak egy vészhelyzet volt! - fogalma sem volt, mit is mondjon erre, hiszen ha rajta múlt volna, akkor még az orrát sem dugta volna ki az iskola kapuján, nemhogy aktívan vegyen részt egy ilyen veszélyes akcióban.
- Kiválóan állt helyt ebben a vészhelyzetben! Bár minden kolléga ilyen kitűnő hozzáértéssel fordulna a sötét varázslatok felé! Igen, akkor talán nem kellene annyira aggódnom a tanév miatt! - Delightful újból nekidőlt a fotel háttámlájának, majd ujjaival a halántékát nyomkodta. - Sejtettem, hogy nehéz dolgom lesz, de úgy tűnik, még annál is nehezebb lesz, mint amire számítottam. Trelawney egyfolytában jóslatokról hápog, de ha tenni kellene valamit, már nyoma vész, Filtwick, túl öreg, és ugyanezt elmondhatnám Lumpsluckról is. Bimbáról nem is beszélve! Talán Vektor, Hoch és McGalagony professzor ér valamit, de mire megyek egy ilyen társasággal, ha vészhelyzet van? - sóhajtott keserűen, majd fájdalmasan összeráncolta homlokát. - Á, és ez a migrén is! Nem tud valami hatásos bűbájt?
- Bűbájt többet is, de kevés hatásos van. Miért nem kér Madame Pomfreytől valami bájitalt ellene?
- A legtöbbször azok sem használnak - sopánkodott tovább Delightful, és egyre erősebben masszírozgatta halántékát.
- Van egy módszerem, ami a legtöbbször beválik! - mondta Chamille, és magabiztosan a férfi háta mögé lépett. - Megengedi?
Meg sem várta a választ, tenyerét a férfi homlokára tette.
- Túl sokat vár a tanároktól! - mondta, és ujjai lassú, sikló mozdulatokat tettek a magas homlokon, majd végig oldalt a borostás arcon.
- Tudom, hiszen jól ismerem mindegyiket. Egyedül Lumpsluck-kal nem dolgoztam együtt.
- Dolgozott már itt, a Roxfortban? - kérdezte Chamille, miközben apró köröket rajzolt le a férfi halántéka fölött.
- Igen, de csupán egy évig...
- Miért? Mi történt?
- Az egy hosszú történet! Nincs is semmi jelentősége!
Csend lett, csak az összeroppanó farönkök reccsenése hallatszott. Chamille szívesen megtudta volna ezt a kicsiny információt, de nagyon jól érezte, hogy a férfi cseppet sem kíván erről a témáról beszélni. Mivel azonban akkor, abban a pillanatban meglehetősen közel érezte magához a férfit, semmi szín alatt nem akarta elmarni. Nem tudta volna megmondani, hogy mit is akar tőle, de a társasága rendkívül megnyugtató volt, és az érzés, melyet jelenléte váltott ki, túlságosan ismerős volt ahhoz, hogy elhessegesse.
- Csodálatos keze van, Chamille! - fogta meg hirtelen Delightful a kényeztetést szorgosan végző kezeket. - Magát Roxfort összes védőszentje küldte hozzánk!
Chamille felnevetett. Kedvére való volt a játék, melybe az igazgató belekezdett. Túlságosan élvezte a hasonló helyzeteket ahhoz, hogy idejövetelének előzményei, vagy a zűrös körülmények visszafoghatták volna bármitől is.
- Nem tudom, hogy mi vitte rá, hogy idejöjjön éppen most, de hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult! - mondta a férfi, miközben a nő vékony ujjait morzsolgatta.
- A sors! - sóhajtott Chamille, miközben Perselus hirtelen megjelenő képét elhessegette maga elől. Nem engedte, hogy ebben a meghitt pillanatban megzavarja. - A sors útjai néha kifürkészhetetlenek!
- Valóban így van! - helyeselt a férfi, és maga elé húzta Chamille-t, miközben felállt a fotelból.
Közvetlenül egymással szemben álltak. Chamille kezei újból a férfiéban voltak, összekapcsolódó tekintetük pedig, forrón izzó parázsként hevítette testüket. Jól látták, hogy mindketten ugyanazt akarják, és a kölcsönös egyetértés meg is hozta gyümölcsét.
- Ki vagy te? - hajolt Delightful a nő arca felé.
- Csak egy tanárnő! - sóhajtotta Chamille, miközben a férfi ujjai arcáról a nyaka, majd mellkasa felé kalandoztak a fürdőköpeny két gallérja közötti nyílás irányába.
- Egy ilyen gyönyörű nőnek nem szabadna tanárnőként megsavanyodnia egy iskolában! - lehelte Delightful Chamille nyakába.
- Ilyen igazgató mellett nehéz megsavanyodni! - mosolygott Chamille a plafon felé, és boldogan adta át magát a férfinak.
Úgy tűnt, valóban ugyanarra volt szükségük mindkettőjüknek. Vannak, akiket nagy feszültségben egy meleg fürdő, vannak akiket egy jó könyv, vannak akiket egy jó séta és vannak, akiket a testi szerelem nyugtat meg. A sors különös játékának tartotta Chamille, hogy ilyen hamar egymásra találtak. De azt is lehetségesnek tartotta, hogy mint a bélyeggyűjtők is hamar fellelik a hasonló szenvedéllyel élőket, így ők is könnyen felfedezhették a kettejük közötti hasonlóságot.
Nem volt szükség szavakra, nem kellett magyarázkodni, egyszerűen adták, amit adni szoktak, és követelve vették el, amit kapni szoktak. Kölcsönös csere-bere üzlet volt, amiben mindketten csak jól jártak.
A ruhák pillanatok alatt szerteszóródtak a lakásban, és rendetlenül, gyűrötten vették tudomásul, hogy rájuk bizony már semmi szükség. Most nem a díszes ruháké, a finom kelméké volt a szerep, hanem a testé, amit eddig gondosan eltakartak.
A két test pedig gyorsan egymásra talált. Delightful felbőszült bikaként csapott le a finom női testre, hogy felfedezze apó zugait, hogy elidőzzön a finom idomokon, hogy ezzel a buja élvezettel tompítsa a feszültséget, mely a kétségbeesésig elkeserítette.
Chamille önfeledten lebegett a férfi karjai között. Messze volt Perselus és vele együtt a rémséges álom, a különös bűbáj, sőt még az ok is, amiért ide jött. Hetek óta nélkülözött minden jót, mert sötét titka fekete lepellel vont be mindent. Elvonta addigi életétől, az élet apró gyönyöreitől és leginkább attól, ami mindig is életben tartotta. Már rég túl volt azon, hogy maga előtt se merje bevallani, képtelen élni férfitársaság nélkül. Nem a szerelemre volt szüksége, hanem a férfi bókjaira, tekintetére, mely csodálatát árulja el, csókjaira, melyből érzi, milyen szenvedélyt képes kiváltani a másikból, és arra a mindent elsöprő, izgató együttlétre, melynek királynőjeként ő díszeleg a központban. Pontosan ismerte saját testét, és pontosan tudta, mit vált ki jelenléte a férfiakban. Ez volt az igazi élvezet számára. Szívesen játszadozott, majd annál nagyobb élvezettel aratta le a babérokat. Szüksége volt erre az érzésre, akár egy pohár vízre a sivatagban eltévedt embernek. Engedte hát, hogy az érzés eluralkodjon rajta, hogy a férfi azt tegyen vele, amit akar, hiszen az nem volt kevesebb, mint amit ő akart.
Sok férfivel volt dolga, így ennyi év után már jól fel tudta mérni, mire van szüksége a másiknak. Ha kellett, kényeztette a férfit, ha kellett vadmacskaként támadta le, és ha kellett, úgy adta meg magát, mint egy önfeláldozó szűz leány.
Delightful is pont erre vágyott. Nem kívánta, hogy irányítson, hogy bármit is tegyen, egyedüli feladata az volt, hogy engedjen szabad utat vágyainak, és jól érezhető jelekkel viszonozza kéjes mozdulatait.
Chamille kiéhezett testének nem esett nehezére mindezt megadni a férfinak. A mohó érintések, vad csókok nyomában elnyújtott sóhajok hagyták el ajkát, csípője néha megemelkedett, jelezve, készen áll a másik befogadására. Az őrülten felajzott férfi számára nem volt szükség bíztatásra. A gondosan előkészített úton hamarosan rátalált a célra, és egyre erőteljesebb mozgással igyekezett eljutni oda, ahol a megsemmisülés csodálatos gyönyörében végképp megszűnik a külvilág minden bújával-bajával együtt.
Ugyanez a vágy hajtotta Chamille-t is. A ritmust könnyedén követve igyekezett ugyanoda, ahova a férfi. Hangja, mely a beteljesülést követelte, a másikéval keveredett, szemét lehunyta, ujjaival belemarkolt a férfi hátába. Tudta, hogy már nem kell sok hátra. A szeretkezés legmámorosabb pillanati következtek: követelődző várakozás az ismerős érzésre, majd a szökőkútként feltörő mámor.
A férfi hangosan pihegve borult rá, és ő ölelte magához anélkül, hogy bármi mást érzett volna iránta, mint hálát. Igen, hálás volt ezért a néhány percért, ami utóbbi heteinek gyógyírja volt. Nem is tudta volna megmondani, mikor volt ennyire gondtalan, ennyire boldog. Ugyan a boldogság okát nehéz lett volna megmagyarázni, mégis ez volt, amit a leghatározottabban érzett.
Ezzel a férfi sem volt másként.
- Ugye mondtam, hogy Roxfort összes védőszentje küldött hozzánk! - szólalt meg nagy sokára Delightful, miközben kimerülten bámulta a plafont mellette.
Chamille felszabadult nevetése töltötte be a szoba csendjét.
- Hát remélem, javára válok az iskolának! - mondta, majd felkönyökölve a férfi felé fordult.
- Már eddig is a javára váltál! - nézett felé Delightful.
- Az igazgatónak, vagy az iskolának? - kacérkodott tovább Chamille.
- Ami jó az igazgatónak, az jó az iskolának is! - felelte a férfi, mire Chamille újból felnevetett.
- Diplomatikus válasz!
- A válasz mögött pedig, ott az igazság! - mondta Delightful, és míg ő is felkönyökölt, Chamille-t finoman a hátára fektette. - Mondd csak, egy olyan nő, mint te, miért lesz tanár?
- A szüleim szerették volna, ha hasznos dologgal foglalkozom...
- A szüleid?
- Igen, főleg az apám! Nagyon önérzetes, és fontosnak tartja, hogy hasznos tagjai legyünk a társadalomnak. Most is rém büszke volt rám, amikor idejöttem.
- A ma este után büszke is lehet rád! - cirógatta Delightful a nő mellkasát.
- Az elmúlt néhány percre gondolsz? - nevetett fel Chamille. - Nos, apám bármennyire is francia, azért nem hiszem, hogy büszkeséggel töltené el a tudat, hogy munkába lépésem első napján már a főnököm ágyában kötöttem ki.
- Francia? - kérdezte Delightful, úgy, mintha ennek a szónak már magában is erotikus hatása lett volna, és ajkával is bejárta az utat, ahol korábban ujjai barangoltak. - Akkor most már értek mindent!
- Valóban? - túrt bele Chamille a férfi hajába.
- Igen, és duplán hálás vagyok azoknak a szenteknek! Mindig is vágytam rá, hogy megismerhessek egy francia nőt!
- És, nem csalódtál?
- Nem, cseppet sem csalódtam! - mondta a férfi, majd nyomott egy rövidke csókot Chamille ajkára. - Most sajnos mennem kell, mert holnap még nehéz napunk lesz!
- Nehéz? - nézett Chamille az ágyból kikászálódó férfi után. - Még ennél is nehezebb?
- A minisztériumból jönnek néhányan, hogy egyeztessünk a biztonság érdekében szükséges intézkedések ügyében - felelte Delightful, és ruhái begyűjtésére indult. -Jobb, ha te is kipihened magad!
- Igen, az rám fér! - húzta magára a takarót Chamille, és oldalára fordulva már el is helyezkedett.
- Köszönök mindent! - hajolt fölé Delightful, és egy csókot nyomott az arcára. - Jó éjszakát!
- Én is köszönöm! - felelte Chamille, majd már be is hunyta a szemét.
Csak most érezte igazán, hogy mennyire kimerült. Kimerült volt, mégis kellemes megnyugvás fogta körül. Nem bánta, hogy magára marad, mert gondolkodni akart. Azonban bármennyire is küszködött elszántan, hogy értékelje az aznapi eseményeket, agya túlságosan fáradt volt ehhez. Csupán annyira futotta, hogy megállapíthatta magában, bármi is történik ezután, mégsem lesz olyan szörnyű a Roxfortban tanítani...