6. fejezet

Varázs, varázs, ősi varázs…

- Helló, hétalvó! – szólalt meg mellettem valaki.

Hunyorogva kinyitottam a szemem.

- Elvira? – szakadt ki belőlem.

- Talált, süllyedt, Schwesterherz! Dumbledore igazgató küldött baglyot anyának, hogy beteg vagy. Ő most nem ér rá, de itt vagyok én, hogy ne legyél egyedül – hadarta el egy szuszra. Ahogy kezdtem felfogni az elhangzott szavak értelmét, úgy váltam egyre dermedtebbé. A nővérem itt akarja tölteni a szilvesztert?!

- Már tök jól vagyok. De tényleg! – próbálkoztam.

- Nem számít, mert mindenkihez jött egy-két családtag vagy barát. Az öreg ötlete volt, az itt ragadtak miatt…

- Mindenkihez jönnek?

- Hidd el, én is szívesebben lennék most Peterrel, de nem akarom, hogy kilógj a sorból.

- Tuti, hogy lesz valaki, akihez nem jön senki…- morfondíroztam hangosan.

- Tényleg? Kicsoda? – kérdezett Elvira.

- Nem tudom, de biztos lesz olyan. Szóval nyugodtan visszamehetsz a férjedhez.

- Peter már szervezett magának más programot. Teljesen a tiéd vagyok!

- A gyerekek? – firtattam tovább.

- Anyáéknál.

- …a kutya?

- Peter anyjánál, …

- …a…

- … macskával együtt.

  Vesztettem. Nem volt értelme tovább erősködni, már így is kezdett neki gyanús lenni, hogy miért akarok mindenáron megszabadulni tőle. Beletörődtem a sorsomba. Komótosan felkeltem, felöltöztem és elmentem a nővéremmel reggelizni. Kicsit idegesített, hogy lépten- nyomon meg kellett állni egy-egy festmény, szobor, vagy terem előtt, mert persze mindenhez emlékek fűzték.

Mikor végre beléptünk a Nagyterembe, már szinte mindenki végzett a reggelivel és kifelé tartott. Így esett, hogy az ajtóban kis híján egymásnak ütköztünk Piton professzorral. Ő azonban meg sem állt, csak elviharzott mellettünk. Homlokráncolva néztem utána.

- Te jó ég! –szakadt fel Elvirából. – Ez semmit se változott…

  Az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy a nővérem nosztalgiázott, én pedig kullogtam utána a Roxfort folyosóin. Néha elmesélt egy-egy emlékezetes történetet. Ahogy lejjebb haladtunk, kezdtem egyre izgatottabb és idegesebb lenni.

- Te jó ég, amikor Trelawney-t szívattuk, na az se volt semmi! Páran elbújtunk a csodapalotájába vezető lépcső aljánál és vártuk, hogy elinduljon lefelé. Persze félúton hagytunk neki egy kis kellemes meglepetést… . Szerintem a mai napig kitöri a frász, ha eszébe jut az eset – itt hatásszünetet tartott, majd ördögi vigyorral folytatta.

 – Szóval meglátta, hogy egy kis csomag hever a lépcsőn és lehajolt, hogy felvegye. Ekkor Mirco előkapta a pálcáját és csak annyit mondott: bombata! A hatás robbanásszerű volt, és a csomagba rejtett trágya tetőtől talpig beborította. Úgy sikoltozott, mint akinek elment az esze. Persze az már rég odavolt, de…

 Elvira, annyira elmerült a múltban, hogy majdnem lelökött a pincébe vezető lépcső tetejéről, amikor hirtelen megálltam.

- Na! Mi van? – bökött hátba a pálcájával.

- Ugye nem a bájitaltan teremet akarod megnézni? – kérdeztem halkan.

Beleborzongtam a gondolatba, hogy Piton professzorral összefutok. Ugyanakkor fájdalmas vágy facsarta a szívemet, hogy nem érinthetem meg, nem szívhatom be az illatát, nem érezhetem izmos testét.

- Még szép, hogy azt! – felelte, s ezzel kizökkentett az ábrándozásból.

- Menjünk inkább a könyvtárba… – fűztem volna tovább Elvirát, de határozottan megigazította sötétkék talárját, beletúrt rövid szőke hajába, majd megindult lefelé.

Szájtátva bámultam utána. Aztán egyhelyben toporogtam, mert nem tudtam eldönteni, hogy menjek, vagy ne menjek?

Végül erőt vettem magamon, és lerobogtam a nővérem után. Mindig is vagány boszi volt és bármit megbeszélhettem vele. Na jó, talán mégse bármit, de nagyon sok mindent igen.

Először léptem be a bájitaltan terembe úgy, hogy nem órára mentem. A levegőben érezni lehetett a professzor jellegzetes illatát. Áhítattal szívtam magamba és azt kívántam, bárcsak bedugaszolhatnám egy fiolába, hogy bármikor elővehessem és beleszippanthassak. Elvirát ez persze teljesen hidegen hagyta, egyre csak azt ecsetelgette, milyen szigorú volt Piton.

- ...na, és amikor az a kétbalkezes Trip felborította az üstöt! A szerencsétlen hülyéje egész félévben járhatott szertárt takarítani! –lelkesedett a tesóm élénken.

-…aha…én is járhatok, ha itt most rajtakap – dünnyögtem az orrom alá.

- Ne légy ünneprontó! – sóhajtott, de már indult is az ajtó felé.

 Én még megálltam a tanári asztalnál, gyengéden végigsimítottam az asztallapon, mintha csak őt érinteném meg. Amikor tudatosult bennem, hogy mit művelek, úgy kaptam el a kezem, mint, aki parázsba nyúlt. Kezdtem teljesen összezavarodni, ami az érzéseimet illette.

  Épp Piton szobája előtt értem utol Elvirát, amikor valaki a lépcső irányából közeledni kezdett felénk. Kemény, határozott léptek, és talár suhogásának a hangját hallottam meg.

- Eltévedtetek? – kérdezte Piton, mikor odaért hozzánk.

- Á, jó napot, tanár úr! – köszönt udvariasan a nővérem, majd a könyökével oldalba bökött, mire én is eldörmögtem egy köszönés félét.

- Az idősebb La Una. Lám, lám milyen nagy a hasonlóság… - jegyezte meg Piton.

- Tényleg? Köszönjük – felelte a nővérem meggondolatlanul.

- …ugyanolyan siralmasan teljesítettek az órámon – húzta el gúnyosan a száját és faképnél hagyott minket.

  Miután becsukta maga mögött a szobája ajtaját, mérgesen rámordultam a testvéremre, aki még mindig földbegyökerezett lábbal nézett a professzor után.

- Már elfelejtetted, milyen Piton professzor? Bedobta a csalit, te meg ész nélkül ráharapsz! – megfordultam és elindultam az ellenkező irányba. Elvira pár másodperccel később csatlakozott hozzám.

- Végülis igaza volt – szögezte le nevetve.

- Tök mindegy.

- Mi bajod van, Ly? Nem szoktál te ilyen tüskés lenni. Szinte Pitonra emlékeztetsz…- mondta mosolyogva.

- Biztos az agyamra ment a tanulás – feleltem még mindig ingerülten.

- Amikor én voltam hetedikes, ha valaki csak megemlítette, hogy RAVASZ, magam alá csináltam. Szerintem normális, hogy egy kicsit ki vagy kattanva. És ha ez vígasztal: jövő ilyenkor már jót röhögsz rajta. És a többi szerencsétlenen, akinek ez a borzalmas tortúra még hátra van.

- Na igen, emlékszem, akkor voltam elsős. Egész évben nem tudtam veled két értelmes mondatot váltani –idéztem fel magamban.

Visszatértünk a Klubhelyiségbe és az ebédig meghitten kártyacsatáztunk.

Tekintettel a szilveszterre a vacsora ma kivételesen később kezdődött. Kilenc órakor Dumbledore kedélyesen üdvözölte a látogatókat, majd jó étvágyat kívánt. Most, hogy legalább háromszor annyian voltunk, mint az elmúlt napokban, kevésbé éreztem magam feszélyezve Perselus Piton miatt. Úgy éreztem, láthatatlan vagyok a tömegben, és az emberek, mint egy jótékony fátyol, eltakarnak fekete szemei elől.

Meglehetősen vidáman zajlott a vacsora. Igaz, nem voltunk annyian, mint év közben, a hangzavar mégsem maradt el. Csak most tűnt fel, hogy mennyire hiányzott nekem ez a nyüzsgés. Mosolyogva néztem körbe.

A tanári asztalnál élénk beszélgetés folyt, miközben jóízűen falatoztak.

Kivéve Piton professzort. Ő szótlanul evett. Hozzá senki sem érkezett látogatóba.

Megrendülve döbbentem rá, hogy mennyire magányos lehet ez a férfi. Számára az iskola jelentette a családot és az otthont.

  Hirtelen, mintha elfújták volna gyerekes dühömet, rájöttem a professzor különös viselkedésének okára. Egyszerűen nem kockáztathatott. Ha kiderülne, hogy mi történt köztünk, búcsút mondhatna Roxfortnak és a tanári állásának.

  Észre se vettem, hogy már percek óta őt figyelem, csak akkor rezzentem össze, amikor Elvira hirtelen elhallgatott mellettem.

- …bocs, mit mondtál? – kérdeztem bűntudatosan.

- Azt, hogy két hete találkoztam Greggel. Érdeklődött, hogy mi van veled.

- Mi lenne? Különben is, miért nem küld baglyot, ha ennyire kíváncsi? – hörrentem fel.

  Nem akartam Gregről beszélni. Leginkább el akartam felejteni.

- Összevesztetek?- firtatta tovább és érdeklődve közelebb hajolt.

- Nem, nem vesztünk össze. Talán egyszer majd elmesélem, de légyszi, most élvezzük az estét! – kértem esdeklően.

Elvira sóhajtva fojtatta tányérján a borsóvadászatot, és én is belefeledkeztem a spárgával töltött sonkatekercsembe.

A vacsora után hatalmas, nem várt meglepetés ért. Dumbledore igazgató felállt és megköszörülte a torkát.

- Voltam olyan bátor és meghívtam a „Varázsdob” együttest, hogy zenéjükkel elvarázsoljanak minket – mindenki tapsolni kezdett. Az igazgató csendre intett.

- Az estét klasszikus angol keringővel szeretném megnyitni és tekintettel, milyen remek előadást láttunk karácsonykor, megkérném kedves Piton professzor urat és Lythande kisasszonyt, fáradjanak a parkettre és mutassák meg nekünk, milyen egy igazi keringő!

   Először döbbent csend, majd hangos éljenzés és taps következett. Bizonytalanul ránéztem a professzorra, és láthatóan ő is ugyanolyan zavarban volt, mint én. Elvira kerek szemmel meredt előbb rám, majd Pitonra, aztán egy sejtelmes mosollyal az arcán megcsípte a kezem az asztal alatt, majd rám kacsintott.

  Nem volt időm lereagálni a nővéremet, mert a professzor időközben megadóan felállt, megkerülte a tanári asztalt és egyenesen felém tartott. Lassan, de határozottan közeledett felém.  Közben mindenki a terem szélére húzódott. Ekkor az igazgató elvarázsolta az asztalokat, majd felém fordult.

A keringőhöz elengedhetetlen a megfelelő ruha! – mondta, majd egy gyönyörű zöld színű szatén ruhát varázsolt rám.

Úgy éreztem magam, mintha egy mesébe csöppentem volna. Zavartan körbenéztem. Ekkora Piton professzor is ideért és egy pillanatra halványan elmosolyodott, hogy más nem láthatta rajtam kívül. Mosolygott???

  Önkéntelenül is visszamosolyogtam és elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd a táncparkett közepére sétáltunk.

  A szívem úgy verdesett, akár egy fogságba esett rigó. Felcsendült a zene, Piton megfogta a kezemet és a derekamat, majd határozottan vezetni kezdett. Soha nem hittem volna, hogy fogok még vele valaha keringőzni. Minden lépés olyan volt, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Miközben siklottunk a padló felett, elmerültem szemében, mely olyan volt, mint egy kristálytiszta, feneketlen tó. Miközben a derekamat fogta, éreztem, hogy a hüvelykujjával gyengéden simogat. Kipirultan kapkodtam levegő után és erősebben fogtam a kezét. A világ megszűnt körülöttem létezni.

Ekkor valahonnan éles fény villant fel. A vaku annyira elvakított, hogy nem láttam ki fényképezett, de nem is érdekelt. Most csak egy valakire összpontosítottam.

  Sajnos túl hamar véget ért a táncunk. Legszívesebben el sem engedtem volna a kezét. Amikor felhangzott körülöttünk a taps, hátrább lépett és röviden meghajolt előttem, majd visszakísért a nővéremhez.

Tagadhatatlanul úriember volt minden tekintetben.

Szerettem volna mondani neki valamit, de bármi is jutott az eszembe, szinte azonnal el is vetettem, mert nem tűnt elég találónak.

  Elvira továbbra is sejtelmesen mosolygott, de nem szólt egy szót sem. Tudtam azonban, hogy amint kettesben maradunk, lesz ennek folytatása.

Nem sokkal éjfél előtt, már javában folyt a party és szinte mindenki táncolt. A testvéremet felkérte az egyik Hugrabugos srác, így egyedül ücsörögtem a terem szélén és figyeltem a színes kavalkádot előttem. Idegesen igazgattam a bő ruhát magamon, miközben gondolatban újra és újra lejátszódott előttem a keringő.

  A tanári asztalnál csak Trelawney és Piton professzor maradt magnak. A hangulat kezdett a tetőfokára hágni és szinte mindenki be volt csípve. Akadt olyan is, aki már alig állt a lábán. Rettentően magányosan éreztem magam. Ráadásul még csak meg sem próbáltak felkérni egy táncra. A hangulatom merőben ellentétes volt a többiekével szemben. Legalább a zsivaj és a félhomály, ami a teremben uralkodott, kedvezett a számomra. Óvatosan körbenéztem, majd feltűnés nélkül felálltam és elindultam az ajtó felé. Senki se vett rólam tudomást.

Lenyomtam a kilincset. Ekkor valaki hátulról hozzám simult, majd meglepően gyengéden megragadta a csuklómat.

A professzor lefejtette ujjaimat a kilincsről, melybe úgy kapaszkodtam, mintha az életem függött volna tőle. Nem volt erőszakos, inkább csak nagyon határozott.

- Még nem engedhetlek el… - suttogta mély, rekedtes hangján a fülembe.

- Túlságosan feltűnőek vagyunk – feleltem halkan és éreztem, hogy a torkom teljesen kiszárad.

- Nézz körbe, senki se vesz rólunk tudomást. Most vagy soha. A döntés a tiéd.

Lassan megfordultam és be kellett látnom, hogy teljesen igaza volt. Még csak felénk se pillantottak. Perselus nem mozdult és én ott álltam vele szemben, remegő térdekkel, alig tíz centire az arcától.

Lesütöttem a tekintetem, de finoman megemelte az állam és egyenest a szemembe nézett. Egyszerre rájöttem, hogy nincs min gondolkodnom. Hagytam, hogy megfogja a kezem és bevezessen a sokaságba. Szerencsére lassú zenére váltott az együttes, mintha csak tudták volna, hogy mire vágyunk. Elvegyültünk a többi lassúzó között és közelebb húzott magához, mint eddig bármikor.

  Remegve kapaszkodtam a magas, magabiztos férfiba. Olyan erősen szorítottuk egymás kezét, hogy az már szinte fájt. Fekete haja selymesen cirógatta a nyakamat és hallottam fojtott, kapkodó légzését. Ekkor olyan közel hajolt a fülemhez, hogy éreztem a forró leheletét, majd alig hallhatóan megszólalt.

- Éjfél után gyere a szobámba. Majdnem elveszítettem magam alól a biztos talajt.

- Nem lehet…- nyöszörögtem keservesen. – Nálam alszik a nővérem.

Elengedte a kezem, benyúlt a talárjába és előhúzott egy kis fiolát.

- Itasd ezt meg vele és reggelig nem ébred fel – mondta, miközben ügyesen becsempészte a ruhám dekoltázsába az üveget. A szívem a torkomban dobogott.

Újra megfogott és táncoltunk tovább.

Egyszer Dumbledore is ellejtett mellettünk McGalagony professzorral, de már csak későn vettük észre őket. Az igazgató megigazította félhold alakú szemüvegét és gyorsan tovalibbent az átváltozástan tanárnővel, aki szerencsére semmit se vett észre az egészből. Immáron teljesen biztos voltam benne, hogy az öreg tisztában volt kettőnk kapcsolatának mibenlétével.

Elérkezett éjfél. A nagyóra hangosan harangozott, Dumbledore pedig gyönyörű tűzijátékot varázsolt a mennyezetre. Amíg ámultam a szebbnél szebb színeken és formákon Perselus csendben visszatért a helyére. Felemeltük a poharunkat és vidáman köszöntöttük az újévet.

Amikor a nővérem odajött hozzám koccintani, majd lerakta félig üres poharát az asztalra, sikerült elterelnem a figyelmét és beleöntöttem a színtelen főzetet.

  Elvira hamarosan kellőképpen elálmosodott és lementünk a hálóterembe. Félálomban levetkőzött és bedőlt Szonja ágyába. Még mielőtt a feje párnát ért volna, már az igazak álmát aludta. Gyengéden ráhúztam a takarót és kimentem a mosdóba.

Percekig álltam a tükör előtt, néztem saját magam és próbáltam lenyugodni. Hamarosan újra kettesben leszek vele. A szívem hatalmasat dobbant. Lehajoltam, megmostam az arcomat hideg vízzel, majd kiléptem a Mardekár klubhelyiségéből…