2. Fejezet
Rejtélyes múlt

Aznap Seréna bejárta a kastélyt és a környékét. Mosolyra fakasztották emlékei, melyeket, az ódon épületet látva akaratlanul is fel kellett idéznie. Voltak ezek között viccesek és szomorúak is, Seréna soha sehol nem érezte még ennyire otthon magát. Persze nem csupán kedvtelésből járta a titkos folyosókat és tantermeket, meg akart győződni róla, hogy biztonság uralkodik az iskola falai között. A birtokon is körülnézett már, mikor megérkezett.

A Rengeteg számtalan lakója közül jó néhány eredetét ismerte, és a legtöbb lény örömmel vette tudomásul a nő közelségét. Valamilyen furcsa képességénél fogva különösen jó kapcsolatban volt a varázslényekkel. Még diákkorában barátjává fogadott egy gyönyörű unikornist, ami meglehetősen furcsa dolog volt egy tizenéves lánytól, nade egyáltalán nem bánta, a csodás teremtmény a legjobb barátja lett, és ez sokat jelentett a fiatal boszorkánynak akkoriban. Már néhány napja az erdőben rejtőzködött, amíg elérkezettnek látta az időt, hogy átváltozzon, és azzal a bizonyos levéllel berepüljön Dumbledore irodájának nyitott ablakán. Piton csodálkozó arcának emlékére újra elfogta a kellemes mosoly kényszere, nem tudta kiverni a fejéből a férfit, bármennyire is szerette volna, úgy döntött inkább lefoglalja magát, mintsem itt ábrándozzon, akárcsak annak idején.

Seréna csaknem késve érkezett az ebédre, kissé csalódva vette tudomásul, hogy Piton olyan „elfoglalt”, hogy még csak ebédelni sincs ideje. Ebéd után újabb sétára indult, de ezúttal Dumbledore kíséretében, aki örömmel látta, hogy volt diákja, immár ígéretes tanerő, egy kisgyermek lelkesedésével veti bele magát az iskolai élet bármely problémás ügyének megoldásába. Azonban nem hagyta nyugodni, hogy Seréna eltűnéséről illetve annak körülményeiről aligha tudott már biztosat. Kíváncsiságának hangot is adott miközben a tó mellett sétálgattak:

-Seréna, nem tagadom, nagyon meglep, hogy életben látlak téged. A kapcsolataim biztosan értesítettek hogy nem élted túl a támadást azon a furcsa délutánon, amikor mint a legtehetségesebb aurorok egyikeként egy egyszerű feladattal küldtek ki egy riasztáshoz…

-Nem, nem egyszerű riasztás volt Albus, csapda volt, amelyben el is veszítettem két nagyon jó barátomat – vágott közbe Seréna - Nehezemre esik erről beszélni. Tudnod kell, hogy azelőtt sohasem kaptam komoly feladatot a Minisztériumtól, ezért jól is tudtam végezni a munkám, egy-két éles helyzetben elismerték, hogy tehetséges auror vagyok, azonban nem engedtek még a nagyobb ügyek közelébe. Aznap viszont, amikor odaértünk a helyszínre már vártak ránk. Mikor bementünk a házba, a többieket mögöttem azonnal megölte egy halálfaló. Ketten voltak ugyan, de a másik nem támadt, mikor látta hogy társa végez az enyéimmel, egy halálos átokkal megölte őt is, majd hozzám fordult csak annyit mondott:

„Kövess!” Mit tehettem volna, értelmetlen lett volna párbajra hívni, hiszen láthatóan nem azért volt ott, ki akartam deríteni, úgy tettem, ahogy utasított. Hoppanáltunk egy furcsa terembe ahol senki más nem volt. Ott levette a csuklyát a fejéről, és bemutatkozott, mintha nem történt volna az előbb semmi. Dühöngtem azért amit a társaimmal tettek. Úgynevezett összekötőnek nevezte magát. Mint később kiderült számtalan társát árulta el és juttatta Azkabanba, és amikor Voldemort visszatért, elmenekült.

-Kakarov - mondta Dumbledore, némi gúnnyal a hangjában.

-Igen így mutatkozott be. Elmondta, hogy azzal a feladattal bíznak meg, hogy épüljek be a halálfalók közé, és legyek utódja egy eltűnt árulónak. Mivel mugli tanulmányaim során legfőképp a kémiával-ez a mugli bájitaltan-szóval ezzel foglalkoztam, később pedig igazán jó eredményeket sikerült kifacsarnom az itteni… foglalkozásokból, úgy döntöttek alkalmas vagyok betölteni az „üresedést”, ami mint később rájöttem Piton helye volt. Én éppen akkor jöttem ide tanulni, mikor ő már az árulók közé tartozott. „csupán két évig tanított, mégis olyan gyűlölettel vegyes szeretetet hagyott bennem”- gondolta. –Nem hittem volna, hogy a Minisztérium ilyen eszközöket is használ, sokáig undorodtam addigi munkahelyemtől, de rá kellett jönnöm, hogy ez már nem az erkölcsről szólt. Persze sokan rosszallták, hogy egy nőnek ilyen feladatot adnak, de nem tehettek semmit. A külvilág számára azt a látszatot keltették, hogy meghaltam a társaimmal együtt. Kakarov bevezetett a halálfalók köreibe, benne akkor még bíztak. Megkaptam a sötét jelet, ez volt a legnagyobb hiba az életemben, amit engedtem bekövetkezni.

Az utóbbi 5 évben a halálfalók között dolgoztam, olyan kártékonyan, ahogy csak megengedhettem magamnak, de nem sok hasznomat vették a Minisztériumban, mikor Voldemort elvesztette hatalmát a halálfalók legtöbbje szétszéledt, de maradtak, akik szervezkedtek, én őket voltam hivatott megakadályozni. –mondta gúnyosan mosolyogva.

Most, hogy Voldemort visszatért rájött mindenre, nem tudtam többé fenntartani a látszatot, el kellett menekülnöm, akárcsak Pitonnak, nekem sem maradt volna esélyem, hogy életben maradjak, ha nincsen Roxfort. A Tiltott rengetegben rejtőztem néhány napig, amikor megjelentem az irodádban bagolyként.

Dumbledore félhold alakú szemüvege mögül elgondolkozva nézett Serénára. Tudta, hogy a lány nagy bajban van, és ez még jobban megerősítette azt a döntését, hogy felvette az iskolába, mint tanárt. Alkalmasnak találta Serénát a feladatra, kevéske aggodalmat érzett ugyan, hogy a lány magán viseli a Sötét Jegyet, de biztos volt benne, hogy bizalmat érdemel. Hiszen még ha titokban is, végig a jó oldalon állt, s ha talán mégsem, mindenkinek jár egy második lehetőség.

-Köszönöm, hogy ezt elmondtad Seréna. A Roxfort biztonságot nyújt neked és mindannyiunknak… egyelőre. Úgy gondolom több erő rejlik benned, mint amennyit bármelyik nos… megbízód kinézett belőled – mondta elmosolyodva.

-Remélem nem sodrom veszélybe az iskolát, Albus. Most hogy rájöttek a kilétemre, és mivel Perselus is itt van és Harry is, meg persze az ő növendékeik közül jó páran… több ok nem is kell, hogy az iskolát támadják meg először – mondta gondterhelten Seréna.

-Az iskola jelen pillanatban biztonságban van, efelől nincsen kétségem. Abban is biztos vagyok, hogy Voldemort nem tervez nyílt támadást a Roxfort ellen, mert habár hívei többsége visszatért hozzá, nincs még elég erejük egy ilyen összecsapáshoz – nyugtatta Dumbledore – Azt hiszem mindkettőnkre ráférne egy igazán jó vacsora, találkozunk a nagyteremben! - azzal lassú léptekkel elindult a kastély felé, otthagyva Serénát, akinek azonban még mindig rossz előérzetei voltak az elkövetkezendő tanévvel kapcsolatban. Végül igazat adott Dumbledorenak és utána nézett annak a kiadós vacsorának.