3. Fejezet
Álom? 

Az iskolát a tanév közeledtével egyre növekvő aggodalom vette körül. Seréna többször körüljárta már a kastély minden emeletét, de nyugtalanságát nem hagyta csillapítani azóta is fel-feltörő rossz előérzete. Ráadásul kezdett lámpalázas lenni közelgő tanórái miatt. Magabiztos személyiséggel rendelkezett, ez azonban most nem segítette, mivel nem egy csapat önfejű politikussal kellett tárgyalnia, csupán egy évfolyamnyi önfejű gyereket kellett önvédelemre tanítania. A kettő közötti különbséget más helyzetben egetverően nagynak találta volna, most azonban rádöbbent talán még az utóbbi a rosszabb eset, és valószínűleg mégsem lesz olyan könnyű dolga.

Kifejezetten kíváncsi volt az ifjú Harry Potterre, mivel ő volt a varázsvilág leghíresebb személye, azonban Draco Malfoy talán még nála is jobban érdekelte, ugyanis a fiú apja, Lucius sokszor megpróbálta őt gyanúba keverni a Sötét Úr előtt, és úgy vélte ezt a mostani kényszerhelyzetét is az idősebb Malfoynak köszönheti. Nem akarta, hogy a fiú is apja sorsát kövesse, bár gyanította, ebben az ügyben nem sok eredményt fog elérni.

Már csupán egy nap volt a tanítás kezdetéig, a nagyteremben tartott lakoma alkalmával Serénának több mint kis bosszúságot okozott, hogy mikor csaknem késve beesett az évnyitóra már csupán Piton mellett volt hely a tanári asztalnál. „Nagyszerű, a pokolba is miért pont ott? Inkább ülnék a diákok közé!”- hangzott a fejében az égető kérdés. „Te vagy késésben, éppen hogy ideértél, és még örülhetnél is neki!” - adta meg magának a kínosan igaz választ. Tehát tétován végigülte a vacsorát a professzor „társaságában”, már ha társaságnak lehet nevezni a némaságot. A tanévnyitó végén Piton egy szó nélkül távozott a boldogan fecsegő diáksereggel együtt. Seréna nem volt még fáradt, úgyhogy elhatározta, hogy tesz egy rövid sétát, a tó mellett, igaz már elég későre járt, azonban a késői sétáknak, még ha magányosan is, soha nem tudott ellent mondani, még Roxfortos diák korában sem, bár ezt nem merte bevallani így utólag sem az igazgatónak.

A nagyteremből kilépve, tehát egyenesen a park felé vette az irányt. Tudta hogy ez akár veszélyes is lehet, azonban úgy érezte szüksége van erre a kis sétára az első tanítási nap előtt. Már korábban, sőt régen is, volt alkalma megcsodálni a tó és a Rengeteg titkait és élőlényeit, de azóta sem tudott betelni a felfedezésekkel.

A tó mellett álldogált, éppen a tükörsima vízen úsztatta gondolatait, amikor hirtelen észre vett valamit az erdő szélén. Egy fekete csuklyás alak tartott a kastélyból az erdő irányába. Seréna ösztönösen követni kezdte, valahogy az az érzése támadt, hogy az a valaki nem jelent veszély, azonban ellenállhatatlan vágyat érzett hogy megtudja ki az, és miért járkál ilyenkor a vadonban.

Felvette egy holló alakját, és a nyomába szegődött. A furcsa alak néha megállt, mintha tudná, hogy követik, a lány azonban, jól kiismerte magát ezen a terepen és úgy gondolta nem veheti észre.

 Seréna csak egy pillanatra kapta el tekintetét, amikor valami megzörrent egy bokorban a háta mögött. Mire visszafordult a rejtélyes figura nem volt sehol. Csalódottan, és gyanakvással teli szívvel vette tudomásul, hogy ha nem is egy halálfaló volt, a legjobb esetben is talán egy kém van Roxfortban. Odament, ahol utoljára vélte felfedezni és alakot váltva immár egy fekete farkasként gondolkozott, vajon hová tűnhetett ilyen hirtelen. Már épp visszafelé akart indulni, hogy beszámoljon Dumbledorenak a történtekről, mikor egyszerre maga sem tudta hogyan, de szembe került a csuklyással. Biztos volt benne hogy csapdába sétált, és az látta őt hollóból farkassá változni. Nem tudta támadjon-e vagy vegye fel emberi alakját, és varázserővel védekezzen.

Úgy tűnt a különös alak kissé meglepődött a jelenség láttán, azonban szinte azonnal a farkasra emelte a pálcáját, amint az megmozdult. Seréna egyszerre észbekapott és hirtelen ötlettel elkapta a mágus karját, és a földre terítette. Az eséstől a csuklya lecsúszott az ismeretlen alak fejéről, és Serénának elakadt a lélegzete, Piton volt az. Hihetetlenül meglepődött. „Mit keres itt, ilyenkor? Miért van itt?” - peregtek a kérdések egymás után a nő fejében. Piton azonban nem tudhatta ki ő így még a nő a váratlan felismerés hatása alatt volt azonnal reagált, és lerázta magáról az állatot, aki idő közben elengedte karját. Piton gyorsan támadt, dermesztő bűbájt küldött az állatra, ám mikor a varázslat célba ért Seréna már visszaváltozott emberi alakba, és úgy találta el.

Seréna megdermedt, de tudatánál volt. Végtelenül felbosszantotta, hogy itt áll, ennyire kiszolgáltatva, és nem tehet semmit. Piton néhány másodpercig olyan arcot vágott, mintha most találkozott volna először a nővel, aztán szája gúnyos mosolyra húzódott.

-Nocsak Miss. Water, nincs egy kicsit késő az ilyen kis kirándulásokhoz? - mondta a tőle telhető legcinikusabb hangnemben. El kellett ismernie, hogy nagyon mulattatta a lány kiszolgáltatottsága, és igyekezett kellőképpen kihangsúlyozni, mennyire szórakoztató a látvány.

-Még jó, hogy ha emberre használják a dermesztő átkot, azért még tud beszélni. Perselus azonnal mondja az ellenbűbáj, ez csöppet sem mulatságos! - mondta, és ezt a maga szemszögéből túlságosan is helytállónak vélte.

-Mit keres itt ilyenkor Miss. Water? - ismételte meg a kérdést.

-Én ugyanezt kérdezhetném öntől, Perselus! - mondta pimaszul – Elengedne végre? - ismételte a saját kérdését, amit valahogy sokkal sürgetőbbnek érzett, minthogy magyarázkodjon.

-Ugyan miért tenném? - mondta Piton, és gonoszan mosolygott. Közelebb lépett a nőhöz, és karját összefonva gúnyosan méregette megbénított áldozatát. El kellett ismernie, hogy Seréna gyönyörű nővé fejlődött az évek során, bár arcán még mindig ott voltak a gyerekes vonások, összességében inkább egy csinos fiatal nő volt.

Serénát mérhetetlenül felingerelte, ahogy volt tanára bánt vele. „Miért tennéd? Hogy haraptam volna le a karod, engedj el azonnal!!!” - ordított magában. Piton közelebb lépett hozzá, arca csupán néhány centire volt tőle. Serénából azonnal kiszállt minden harag, minden vonzódása életre kelt, amit valaha is a férfi irányába táplált. Félelem és gyötrő szenvedély járta át mindenét. Piton még közelebb hajolt hozzá, és mély bársonyos hangján halkan kimondta a feloldó-varázst. Seréna érezte, hogy visszatér az ereje, ettől a sok érzéstől teljesen összezavarodott, csak állt a férfi előtt és képtelen volt megmozdulni annak ellenére, hogy az átok elmúlt.

A férfi tekintete olyan erősen vonzotta, mint soha semmi. „Megbolondultam!”- gondolta, és hirtelen a férfi nyaka köré fonta karjait és szenvedélyesen megcsókolta. Piton erre nem számított, nem hitte, hogy ez a nő bármit érezhet iránta, de bárhogy is diktálta az ésszerűség nem tudta elengedni. Seréna érezte a férfi érintését a hátán, végig simította és derekánál megállva közelebb húzta magához. „Mit tettem?” - hangzott mindkettőjük fejében a kérdés. Sokáig álltak és csókolták egymást, egyikük sem tudta elengedni a másikat.

„Te jó ég! Ezt nem tehetem!” - kiabálta magában Piton, és hirtelen elengedte a nőt.

–Stupor! - mondta gyorsan, még mielőtt Seréna megszólalhatott volna.

Seréna ebben a pillanatban felriad, ott feküdt a szobájában, a kastélyban.

- Hogy… hogyan kerültem én ide? Mi… mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Tehát csak álom lett volna? Nem az nem lehet, olyan valóságos volt! - bizonygatta magának. „Tehát mi történt velem, mit csináltam? Ez túl megy minden határon, hogy lehetek ennyire idióta? - kérdezgette újra és újra önmagát. „Szeretem, valóban beleszerettem volna?” - tette fel magának a szűnni nem akaró kérdést.

Másnap reggel komoran ébredt, még mindig nem tudta a valóságot látta-e az éjjel. Abban biztos volt, hogy a kastélyt elhagyta a vacsora után, de azon túl már semmiben nem volt biztos.

Úgy döntött eltemeti magában egy időre ezeket a kérdéseket és lázasan készült az első órájára, az ötödikes Mardekárral és Hollóháttal.

Mikor lement a reggelihez, csalódottan látta, hogy Piton már megint nincs ott, „Szokott vajon egyáltalán enni?” Odament a tanári asztalhoz és a tőle telhető legjobb hangulatban reggelizett a többi tanárral.

Már éppen végzett, és sietett a szobájához, hogy felkészüljön az első órára. Annyira sietett, hogy először észre sem vette a vele szemben jövő Pitont, aki különös feldúltsággal közeledett. Úgy tűnt egyikük sem akar tudni a másikról. Seréna közömbösséget színlelve ment el a férfi mellett, éppen csak bólintott felé, majd mellette elhaladva kissé meglökte karját, ugyanis a folyosó túl szűk volt hogy két ember kényelmesen elférhessen. Piton, ahogy a nő hozzáért a karjához, alig hallhatóan felszisszent mintha fájt volna neki az érintése. Seréna nem törődött vele, beviharzott a szobájába és éppen összeszedte holmiait, amikor egy hang felkiáltott benne: „A farkas! A karján haraptam meg! Valóság volt!” - hangzott a felismerés, Seréna a szája elé kapta kezét és percekig megszólalni sem tudott.