5. Fejezet
Egy szabadnap

Egy vasárnap reggel Seréna szokatlanul felszabadultan ébredt. A dolgozatíratás a sötét erők fenyegetése ellenére sem szűnt meg, ígyhát az íróasztalon tucatszám álltak a kijavított és még kijavítandó dolgozatok a különböző vizidémonokról és kígyódémonokról.

Az elméleti órákon kívül a 6. és 7. évfolyamon már belekezdett az alapvető párbajismeretekbe, és a kemény gyakorlások ellenére a diákok igazán szerették a tanárnőt, és hálásak voltak ezekért az ismeretekért.

Most azonban semmi nem tudta lekötni a figyelmét, újabb bolyongást tervezett a Rengetegbe. Kipattant az ágyból és felöltözött. Ki nem állhatta a korabeli boszorkányok „átlagos” viseletét, ugyanis bosszantóan akadályozónak találta a szoknyát, ebből következően az egyrészes ruhát is. Sétálni szinte mindig nadrágban ment.

Ha rossz hangulata volt még a tanórára is a kedvenc fekete, trapézszárú, testhezálló nadrágjában botránkoztatta meg az egyenruha ellenére a divatot igenis istenítő Mardekáros lánycsoportokat. Egyik ilyen kedélyű órája végén a teremből kilépve még hallotta Parkinson kisasszony megjegyzését: „Ebben a fekete szerelésben úgy néz ki, mint Piton professzor!”- hangzott a bölcs megállapítás.

Seréna elfojtotta a rátörő nevetőgörcsöt, úgy érezte mindjárt szétrepednek a bordái. Már éppen lekűzdötte a kényszert, hogy a folyosó közepén kezdjen el szívből kacagni, amikor a szobája ajtaját nyitotta meglátta a Pitont arrafelé viharzani. Villámgyorsan, a szájára szorított kézzel szaladt be az ajtón.

-Tényleg hasonlít! - mondta a nevetéstől elfulló hangon. Hosszú percekig csak kacagni tudott, ez a megjegyzés egy hétre jókedvre derítette, pontosan ő maga sem tudta miért.

Már a bejárati csarnokban járt, amikor ennek az emléknek a végére ért. Észrevette, hogy fülig ér a szája. Ahogy kinyitotta a csarnok ajtaját újra belebotlott Pitonba.

-Hova igyekszik ekkora mosollyal Miss. Water? - kérdezte meglepetten.

-Egy sétára a parkba és az erdőbe - mondta még mindig mosolyogva és hirtelen ötletből megkérdezte: - Velem tart? - meglepő módon természetesen nemleges választ várt a tanártól.

-Miért ne - válaszolta Piton. Nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, de éppen keresni akart valami elfoglaltságot, mert a pincében terjengő szörnyűséges szagtól (ami Neville Longbotom egyik újabb akciójának következményeként terjedt szét a tanteremben) már fejfájása támadt. Amúgysem gyakran van társasága a sétái alkalmával, ezegyszer miért ne tehetne kivételt.

„Hoppá!” gondolta zavartan Seréna, nagyon csodálkozott ezen a válaszon.

-Indulhatunk, vagy esetleg még visszamegy valamiért? - kérdezte Piton.

-Nem így tökéletes… menjünk! - hangzott a bizonytalan válasz.

Elindultak a kitaposott úton a Tiltott Rengeteg mellett haladva. Egy darabig kínos csend volt, aztán Seréna végre ügyetlenül kezdeményezett.

-Őszintén Perselus, meglepődtem, amikor azt mondta elkísér, nem akarom megsérteni, de eddig úgy vettem észre, hogy nem igazán uralkodik szimpátia kettőnk között… - vallotta be kissé félve, nem akarta elijeszteni a férfit.

-Nos… Miss. Water azért tartottam önnel, mert egy kis nyugalomra vágytam. A laborban a Longbotom fiú okozta felfordulás miatt nem találhattam elfoglaltságot - mondta Piton kicsit mérgesen. Seréna köhintve nevetett egyet.

–Ezt olyan viccesnek találja? - vonta kérdőre.

-Hát… igen! - mondta a lány tovább mosolyogva.

-Az a kölyök kész katasztrófa. Sohasem fog megtanulni egy bájitalreceptet sem, egyszerűen nem is tudom hogy engedték át más tárgyakból.

-Az én óráimon egészen jól teljesít, érdeklődik a varázslények iránt, amik a félévi tananyagot képezik. Sokszor még ponttal is tudom jutalmazni. Azt hiszem, sőt világosan látom, hogy nem éppen maga a kedvenc tanára. Szerintem próbáljon meg nem rászólni az órán, vagy legalábbis ne túl hirtelen, ha nem akar túl nagy pusztítást.

-Ezt észben tartom, még egy ilyen alkotói munka a fiú részéről és a Roxfort két emeletet fog süllyedni! - jelent meg egy halvány mosoly a bájitaltanár arcán.

„De aranyos amikor igazán mosolyog!” - gondolta Seréna. „Mit beszélek… illetve gondolok, még a végén én fogok két emeletet süllyedni, ha így folytatom.”

-Egyébként igazán nem értem miért kell az ötödéveseknek varázslényekkel foglalkozniuk, ez a Legendás Lények Gondozása órára tartozna.

-De mivelhogy ebben az évben nincsen tanár, és megfelelően biztonságos terület az órák számára… nem engedhetjük meg magunknak, hogy a kastélyon kívül tartsunk órákat. A diákok még túl védtelenek - magyarázott Seréna - A magam részéről igazán élvezem, kifejezetten szeretem a különleges lényeket.

-Akkor már értem, hogy miért volt olyan jó barátságban Hagriddal.

-Különleges lényt mondtam Perselus, nem veszélyes bestiákat. Persze a kissé „sötétebb” állatok is vonzanak, mint például a farkasok, vagy a denevérek - célzott finoman, de úgy tűnt Piton észre sem vette a csöppnyi utalást.

-Ha már az állatoknál tartunk kíváncsi vagyok, hogy miért nincs benne az animágusok hivatalos listájában? Úgy látom itt egyedül Minerva volt olyan törvénytisztelő, hogy szíveskedett bejelenteni magát.

-Nem vagyok animágus! - vágta rá a lány.

-Hiszen bagoly alakban jelent meg az igazgató irodájában! - értetlenkedett.

-Csakhogy ez nem tudás, hanem adottság. Bármilyen állat alakját fel tudom venni, ha akarom. Amikor idekerültem a Roxfortba jöttem rá erre a képességre.

-Ez hogy lehetséges? - kérdezte Piton teljes megdöbbenéssel.

-Magam sem tudom még. De… - nem tudta befejezni a mondatot, mert egy bagoly szállt el tőle pár centire.

Azonnal felismerte, kitartotta a karját és a madár rászállt. Piton felé fordulva egy levelet nyújtott neki. Piton kinyitotta és elolvasta.

-Ugyan Merlin igazán repülhetnél úgy, hogy ne hozd a szívbajt az emberre! - okította szárnyasát a tanárnő.

-Bocsásson meg, de el kell mennem, Dumbledore sürgősen beszélni akar velem - mondta Piton és visszasietett a kastélyba.

Seréna még örült is egy kicsit, hogy magára maradt, így végre nekivághat az erdőnek. Elindult a Rengeteg felé. Úgy döntött ezúttal eredeti alakjában fürkészi az ősöreg labirintust. Ahogy túllépte az első fák határát rossz előérzete támadt.

Egy ideig csendesen és zavartalanul haladt előre, amikor valami megzörrent a háta mögött. Villámgyorsan pálcát rántott és támadóállásba helyezkedett. A sűrű bozótos mögül viszont nem ellenség, hanem egy rég nem látott barát bukkant elő.

-Újra itt a varázslények hercegnője? - köszöntötte boldogan Hagrid.

-Istenem, de rég nem hallottam ezt a becenevet tőled! - ugrott a nyakába Seréna.

-Jó újra látni kis barátnőm, látom még mindig előszeretettel járkálsz a vadonban! - mondta csipkelődően szemrehányó hangnemben az óriás.

-Én pedig látom, hogy még mindig teljes erőbedobással űzöd a vadőri szakmát - felelt jókedvűen.

-Szó mi szó, én is szívesen bolyongok az erdőben, ha tehetem. Most éppen Aragog fészkéhez indultam, ha megtalálom, mostanában eléggé felbolydult itt az élet. Velem tartasz? - kérdezte Hagrid reménykedve.

-Nem, köszönöm, Norinát szeretném megtalálni. Már régen keresem őt, de eddig még nem sikerült rálelnem. Hagrid, ugye nem volt a között a két unikornis között, akiket Voldemort néhány éve elpusztított? - kérdezte kétségbeesetten.

-Nem. Ők szinte újszülött példányok voltak, tapasztalatlanságuk miatt tudta őket Tudodki elkapni - mondta a Név hallatán megborzongva.

-Ez megnyugtató, akkor én megyek tovább keresgélni. Majd később beszélünk ígérem! - azzal mindketten továbbindultak.

„Norina”, Seréna így nevezte el barátját. Norina gyönyörű unikornisként megbabonázta a lányt, egyszerűen nem tudott félni tőle vagy nem megbízni benne. Ezek a lények, ha akarták beleláttak az ember gondolataiba és a gondolatok útján tudtak is beszélni akárkivel, bármilyen távol is volt az illető. Ezt a tulajdonságukat azonban szinte sohasem használták, mivel nem tartották rá méltónak az emberi faj legtöbb tagját. Ezen okoknál fogva szinte senki sem tudott erről a képességről.

Seréna egy kicsiny pataknál találta magát. Nem emlékezett, hogy lett volna ilyen az erdő közepén. Valahogy mégis az az érzése támad, hogy járt már erre, és újra érezte, hogy figyelik. Elgondolkozva, de óvatosan lépkedett a patak mellett, varázspálcáját végig a kezében szorongatta. Habár nem volt szokása könnyen megijedni, mégis ettől a helytől borsódzott a háta.

Egy pillanatra megállt, belenézett a vízbe, amely addig békésen verte vissza a fák lombjai közé világító hold képét. A víz visszatükrözte alakját, s ahogy végignézett tükörképén hirtelen megjelent mögötte egy fekete csuklyás alak képe.

Megfordult, de már késő volt.

-Crucio! - mondta ki az átkot az ismeretlen. Hangja mély volt, de kissé rekedt, ismerős volt valahonnan, de Serénának már nem volt ideje ezen gondolkozni. Éles fájdalom hasított mindenébe. Nem volt képes védekezni az átok ellen, pálcáját elejtve térdre esett és négykézláb, némán sikoltva próbálta túlélni a kínok átkát. Már hihetetlenül zúgott a feje a mardosó fájdalomtól, felnézett támadójára, az csak állt némán és nem eresztette foglyát.

Seréna az ájulás határára ért mikor hirtelen megszűnt minden fájdalom. A sötétségből egy fénylő, fehér tünemény támadt a csuklyásra, aki a hirtelen ellentámadástól megrémülve hátrált, majd azonnal hoppanált.

-Jól vagy Seréna? - csengett egy kellemes hang a lány fejében. Seréna mostmár tisztább fejjel nézte megmentőjét.

-Norina, végre megtaláltalak, akarom mondani te találtál meg engem. Köszönöm. Ha nem jössz talán…

-Nyugalom, nem tudom ki volt ez, de vissza fog jönni.

-Ezek szerint fel tudja törni a hoppanálást gátló bűbájt, beszélni fogok Dumbledorral, bár biztosra veszem, hogy már tud róla! - mondta Seréna aggódva. Dühösen kifújta a levegőt és folytatta: - Téged viszont nem engedlek el, most hogy megvagy, évek óta először, jó lenne „társalogni” egyet - váltott témát, olyan könnyedséggel, hogy az még Norinát is meglepte.

Amég kiértek az erdőből a lány elmesélte az elmúlt öt év eseményeit, bár nem kellett volna beszélnie, hiszen az unikornis minden gondolatát tökéletesen látta, azonban csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Jó ideje nem beszélt már senkivel ilyen hosszasan. Norina figyelmesen hallgatta a beszámolót, örült, hogy újra láthatja kotnyeles kis barátnőjét.

-Úgy gondolom egy áruló kell hogy legyen a Roxforton belül, másképp ki tudná feltörni a védőbűbájokat? - nézett fel az ódon épületre Seréna.

-Mindenképpen szólj az igazgatónak. Az erdőben mostanság minden túlzottan furcsa, nem mintha nektek embereknek és mágusoknak eddig nem lett volna az.

Annyira örülök, hogy újra láthatlak. Igazán sokat dolgoztál a sötét erők ellen, ezért büszke is vagyok rád. Ez azonban hamarabb bevezetett a valóságba, mint más korodbelit. Kíváncsi vagyok, hogy festhetsz a katedrán, mint tanárnő - duruzsolta a lény hangja.

-Ugyan, nem a tanításért vagyok itt, persze nagyon élvezem, kihívás a diákokkal foglalkozni, de elsősorban vigyáznom kell Harryre és a Roxfortra, ez nekem mindennél előbbre való. Annyi minden történt a diákéveim óta. Halálfaló lettem, eltűnt és meghalt négy barátom, Voldemort elbukott, Lily és James… meghaltak -mondta szomorúan - „és egyvalami mégsem változott: Piton”! -folytatta cinikusan gondolatban.

-Újra hozzá kell szoknod, hogyha velem vagy a gondolataidat is tökéletesen hallom drága Seréna! - nevetett Norina - Látom, még mindig szereted.

-Honnan veszed? - védekezett a lány megszeppenve - Én egyszerűen csak… noshát… az a helyzet… rendben győztél, igen szeretem! - vallotta be kelletlenül - De megpróbálok nem odafigyelni rá, soha nem tudnám megszerezni - suttogta lemondóan.

-Nem tudod vagy nem akarod kedvesem? - hangzott a szemrehányás.

-Ebből elég, már így is úgy festhetek, mint egy stoplámpa. Mindjárt elkések a vacsoráról… szokásomhoz híven. Sajnálom, de mennem kell, még megkereslek.

-Jót ne halljak felőled te lány! - csengett a búcsú.

Seréna csakugyan elpirulva indult a kastélyba. „Esküszöm, ha megint csak Perselus mellett lesz hely a tanári asztalnál én nem fogok vacsorázni!” Egy nyerítést hallott a háta mögül. „Jó tudom, hogy hallottad Norina, de ne nevess ki kérlek!” - fordult hátra. „Rendben, bocsáss meg!” - hangzott komolyan a válasz. Norina azonban már biztosan tudta „ez a lány tényleg szerelmes, csak tudnám miért éppen a környék legnehezebb emberét fogta ki? Hmm…ha jól belegondolok talán még hasonlítanak is. Ez nem lesz könnyű játék.” - gondolta vidáman.

Szerencsére Serénának nem kellett lemondania a vacsoráról, ugyanis az asztalnál sem Piton, sem Dumbledore nem volt jelen. „Mi történhetett?” - kérdezte magától visszagondolva Perselus hirtelen távozására.

Leült az asztalhoz Minerva mellé.

-Csakhogy előkerültél kedvesem. Már kereslek néhány órája, de végül feladtam - mondta fontoskodva McGalagony.

-Mi a baj Minerva? Az erdőben voltam szinte egész nap.

-Dumbledore professzor holnap reggelre összehívott minden tanárt. Még én sem tudom pontosan mi történhetett, de eléggé aggódott ahogy láttam! - szólt a gondterhelt válasz.

-Akkor holnap reggel találkozunk, köszönöm, hogy szóltál. Jó éjt! - felállt és lassan elindult a szobája felé.