7. Fejezet

Feltámadás

Seréna egy délutánját éppen Hagrid társaságában töltötte, aki beszámolt neki minden egyes részletről, amit csak a lány az utóbbi pár évről tudni akart. Már besötétedett, amikor elbúcsúzott és visszaindult a kastélyba.

A hó szinte megvilágította az utat a hatalmas tölgyfa ajtókig, valahogy mégis sötétnek tűnt minden. Mintha a szokásos rejtélyes fények, amik máskor derengéssel vonták körül a kastélyt egyszerre eltűntek volna.

-Valami baj van, talán már megint feltörték az egyik védőzárat. –gondolta mérgesen.

Némán sétált az épület irányába, erősen figyelt a körülötte lévő legapróbb zajokra is. A fúriafűz közelében járt már, mikor susogást hallott maga mögött. Villámgyorsan megpördült és pálcát rántott. Ugyanaz a csuklyás alak állt előtte, mint tegnap este az erdőben. Néhány másodpercig csak némán figyelte aztán támadott.

-Stupor! - kiáltotta bele a sötétségbe a férfi.

Seréna gyorsan reagált: - Stimula! - vágta rá. A két bűbáj egymás erejét kioltva tűnt el fél úton kettőjük között.

A fekete alak felnevetett. Seréna egyszerre felismerte a férfit, a döbbenet erőt vett rajta.

-Gabriel? - kérdezte hangosan.

-Ejnye ilyen könnyen elárultam volna magamat? Milyen bájos kis tanárnő vált belőled, a múltad ellenére - mondta cinikus éllel a hangjában a férfi.

-A múltamnak vége Gab, de te… mond csak miért tűntél el? Hogyan oldottad fel a hopp-zárat és miért? - sorjázta a kérdéseket a lány.

-Lassan a testel kis méregkeverő, a tanárnő úgy látom újabban nagyon kíváncsi lett - gúnyolódott sötéten Gabriel.

Szó nélkül újra a lányra támadt, egyre gyorsabban szórták egymásra az átkokat. Gabriel nem bírt el a lánnyal, most az volt a feladata hogy végezzen az árulókkal, de még ezt sem tudta teljesíteni, ezért dühösen próbálta áttörni Seréna védekezését. Az a két átok, ami ellen Seréna gyengén védekezett a Crucatius és Imperius volt, a kiszolgáltatottság átkának most nem vette volna hasznát támadója, ezért egyre csak próbálta legyengíteni ellenfelét, hogy kimondhassa a végső, kínzó átkot. Már úgy tűnt sikerült felülkerekednie, Seréna már veszélyesen a fúriafűz közelébe hátrált.

-Crucio!- kiáltotta el magát Gab. Ezzel egy időben egy védővarázs is repült a lány felé, aki addigra a fúriafűz törzsétől alig két méterre állt. A két átok megintcsak megsemmisítette egymást. Mindketten a varázs forrásának irányába néztek. Perselus Piton sétált a párbaj felé.

-Nocsak, igazán praktikus, két legyet egy csapásra. Két semmirekellő, akik elárulták a Sötét Urat. Mindketten ide menekültetek, gyáva férgek…

-Úgy látom a szád még mindig ugyanolyan nagy, mint régen Flynn! - mondta gúnyos éllel a hangjában Piton.

-Petrificus Totalus! - mondta hirtelen Serénára szegezve a pálcáját Gab. A lány megdermedt. Piton nem oldotta fel, nem volt rá ideje, Flynn támadt és minden erejét felhasználta. Piton meglepő ügyességgel védett és viszonozta a támadást.

A fúriafűz a küzdelem zajára felébred álmából, ágait ide-oda csapkodta életveszélyesen, az átkok elől egyre hátráló Piton felé. Az egyik súlyos ág pont eltalálta a férfit és az ütéstől hanyatt esett. Megpróbált felállni, de már késő volt, féltérdre tápászkodva nézett körül. A pálcája messzire repült és esélye sem volt újra megszerezni. Seréna végig nézte a jelenetet és kétségbeesetten próbált valamit tenni a férfiért „Ne, őt ne!” -hangzott a fejében a kiáltás.

-Noshát az áruló, Perselus Piton, ezennel kihúzva a listáról - mondta nevetve Flynn -Adava Kedavra! - kiáltotta.

-Neee! - ordította Seréna. A sóbálványátok egyszerre semmivé foszlott, és Seréna egyenesen a halálos átok elé vetette magát. A célzás pontos volt. Az átok éppen a lányt találta el, aki holtan zuhant Perselus karjai közé. A férfi először fel sem fogta mi történt.

-Nem, ez nem lehet! - formálta ajkaival a szavakat.

-A fenébe, butuska kislány. Hát nem feláldozta érted az életét… ezek szerint a két áruló egymásra talált. Elrontottam volna a kis románcotokat? - mondta beteges vigyorral Flynn.

-Mi az hogy „mindkét áruló”? Honnan ismered te Őt? - suttogta Piton. Serénát még mindig a karjaiban tartotta. Szinte eszét vesztette amint ránézett a lány sápadt, élettelen arcára. „… a múltad ellenére… kis méregkeverő… feláldozta érted az életét… a kis románcotokat…”-ismételte Piton, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy elveszítette a lányt. Fájdalmasan hasított bele a felismerés, hogy Seréna esetleg szerette őt, őt, aki mindig rideg és lenéző volt vele. „Azok a buta pletykák a múltból a diákok részéről, az a csók az évnyitó estéjén, és most… most ez” - nem merte elhinni, bármilyen nagy volt is a kísértés, hogy ez a nő önmagáért képes szeretni. A gondolkodásból Flynn zökkentette ki.

-Nem akartam még megölni, jobb lett volna eljátszadozni vele, mint macska az egérrel. Ez a butuska úgy látszik ragaszkodott az elsőbbséghez… vagy hozzád. Akkorhát a tiéd a második hely. -nevetett sötét gúnnyal. Felemelte a pálcáját, hogy kimondja a második halálos átkot, de ebben a pillanatban durván eltalálta a fűz egyik nagyobb ága. Az ütés ereje három métert repítette. Szitkozódva próbált meg felállni.

Piton még mindig kétségbe volt esve Seréna miatt, de erőt vett rajta a bosszúvágy. Gyengéden lefektette a fűbe a lányt és rátámadt Flynnra. Hihetetlenül dühös volt és már semmit nem akart, csak megölni ezt a szerencsétlent.

Flynn már lábra állni is alig tudott, de Piton továbbra is támadott, nem is próbálta magát visszafogni. Flynn botladozva állt körülbelül 5 méterre. Piton célzott.

-Magadhoz tértél Perselus? - mondta haragosan - Legközelebb végzek veled!- kiáltotta és mielőtt a közben felé küldött átok célba ért volna hoppanált. Ekkor már a fúriafűz is nyugodtabban lengette ágait.

Piton csalódottan kifújta a levegőt. Csak most volt ideje megemészteni mi is történt. Az ütéstől még mindig kába volt egy kicsit, lekűzdötte szédülését és botladozva odament, ahol Serénát hagyta. Megállt előtte és térdre esett a tarkójába nyilalló fájdalomtól.

Üllő helyzetbe emelte a lányt. Szívbemarkolóan fájt neki a látvány. Seréna arca sápadtan tükrözte vissza a hó derengését, szeme csukva volt, egészében olyan békésnek tűnt.

-Mi az ördögöt csináltál kislány? - suttogta Piton. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Ölbe vette Serénát és el akart indulni a kastély felé, azonban ahogy felállt megtántorodott és nekiesett a fa törzsének.

Különös dolog történt. A fa kérge mintha anyagtalanná vált volna, és Piton a lánnyal a karjában eltűnt a fúriafűzben.

A férfinak fogalma sem volt róla hová kerültek. Olyan volt az egész, mint a víz alatt, minden csendes volt, csupán kettejüket érzékelte ebből a világból, vagy nem is tudta pontosan minek is nevezze. Hirtelen két szó csendült fel a fejében: „Sinceritas Sentio!”

-Ez meg mit jelentsen… őszinte? - kérdezte magában. Érezte, hogy valami furcsa fehér derengés veszi körül őket. Magához ölelte Serénát, furcsán érezte magát, képes lett volna ebben a pillanatban bármit megadni, azért hogy a lány éljen. Átkarolta a derekát és megbűvölve nézte az arcát, akkor még nem értette, de egyszerre elöntötte a forróság lehunyta a szemét és gyengéden beleharapott a lány hideg ajkaiba és megcsókolta.

A derengés egyszerre felerősödött a lány körül, viszont Perselus egyre gyengébbnek érezte magát. Nem tudta mi történik és ez borzalommal töltötte el. Hirtelen érezte, hogy Seréna ajkai megmozdulnak, és bizonytalanul viszonozzák a csókot, néhány pillanat múlva érezte a lány remegő kezét az arcán. Felnyitotta a szemeit, pár centire elszakadt az ajkától.

 „Perselus!” - sóhajtott Seréna és remegve a férfira nézett. Piton nem tudott felelni. Nem, ahhoz most túlságosan zavarodott volt, szörnyen gyengének érezte magát. Pár pillanatig vágyakozón néztek egymás szemébe, majd szenvedélyesen egymásnak estek. Pár percig csak ölelték és simogatták egymást.

Seréna hirtelen észbekapott és ellökte magától a férfit.

-Nem… nem, megint itt tartunk, ezúttal nem fog rám kábító átkot dobálni vagy sértegetni! -kiabált Pitonnal és pálcát rántott, majd rászegezte.

Abban a pillanatban mindketten az iskola mellett körülbelül száz méterre találták magukat. Seréna még mindig felemelt pálcával állt a férfi előtt, ám meglepetésére az nem vette elő sajátját, nem is tudta volna. Piton csupán elmosolyodott, majd összeesett. Seréna odarohant és gyengéden felsegítette.

-Mit akart csinálni, csak nem megátkozni? - kérdezte Piton csalódott gúnnyal a hangjában, nem tudta mi történt pontosan az előbb. Végtelenül örült, hogy Seréna él, de az egész olyan képtelenség volt. „Hogy lehetséges ez, hogyan maradt mégis életben?” - kérdezte, de a kérdést nem merte kimondani, egyszerűen örült, még ha a lány ellenséges is vele.

Seréna zavarba jött, nem tudta mit jelentsen a férfi viselkedése. Onnan kezdve, hogy Flynn eltalálta nem emlékezett semmire. Nem értette, hogy maradt életben, hiszen egy halálos átok találta el. A gondolatok úgy cikáztak a fejében, hogy az szinte már fájt.

-Mi történt? - kérdezte halkan.

-Én sem tudom pontosan… - válaszolta a férfi, pedig halvány sejtelme volt arról mi lehetett. Eléggé olvasott volt ebben a témában és eszébe jutott egy régi könyv, amelyben éppen egy ilyen esetről olvasott: „csak egy dolog van, ami szinte egy-két alkalommal, de hatásos a halálos átkok ellen, azonban ez csak akkor lehetséges, ha igazán mély és őszinte a másik iránti érzésünk…és ez a tiszta igaz szerelem varázslata.” A tudat, hogy nem közömbös a lány a számára legalább akkora félelemmel töltötte el, mint Seréna lehetséges halála, megborzongott.

-Valami baj van Perselus? - aggódott Seréna, látta hogy a férfi a segítségével is nehezen tud lábra állni.

-Nem, semmi - felelte Piton - Menjünk be. -mondta és elindult. Seréna szorosan átkarolta és igyekezett minél jobban segíteni neki. Piton minden egyes lépésnél egyre szaggatottabban vette a levegőt. Seréna megállt egy pillanatra.

-Ne menjek föl Poppyért? - kérdezte halkan, aggódásánál csak a férfi kimerültsége volt nagyobb.

-Nem jobb, ha nem verjük fel ezért az egész kastélyt, csak a szobámig kell eljutnom -válaszolt Piton makacsul.

-Ahogy akarod. Bár nem értek egyet ezzel a döntéssel - egyezett bele a lány.

Lefelé a lépcsőn Piton úgy érezte erejének végére ért, összecsuklott és néhány lépcsőfokot zuhant lefelé.

-Perselus! - sikoltott fel Seréna ijedten és egy lépéssel a férfi mellett termett. Piton arra eszmélt, hogy Seréna ölében tér magához a lépcső közelében.

-Jól vagy? - Seréna szemében apró könnyek csillantak - Ne haragudj. Csak azt éreztem, hogy csúszol lefelé, és nem tudlak megtartani... - szabadkozott.

-Semmi baj, csak nagyon elfáradtam - felelte Piton.

-Fel tudsz állni?

-Igen, azt hiszem… - Seréna lassan felsegítette Pitont, aki egy pillanatra újra megszédült és a nő karjaiba tántorodott. A lány szorosan tartotta, nehogy elessen. Amikor a férfi magához tért, a szoros fogásból ölelés vált. Piton zavartan átkarolta Serénát, majd az ölelkezés simogatássá fokozódott. Ajkaik lassan megtalálták a másikét és egy viharos csókban egyesültek.

Piton mosolyogva nézett a lány szemébe, mostmár értette mi is volt az, ami abban a pillanatban történt, amikor hirtelen feltámadt. A saját erejéből adott át neki, az az érzés, amelyet akkor élt át, bármit megadott volna, azért hogy Serénát életben lássa. Erre a mágiára csakis egy olyan erős varázslény közelében volt lehetőség, mint a fúriafűz.

Egyetlen szó nélkül mentek tovább Piton szobája felé. Egyikük sem várt folytatást, mégis zavarban voltak, mert láthatóan, a közömbösség megszűnt létezni közöttük. Mikor elértek az ajtóig Seréna, tudta ugyan, hogy nem éppen a legalkalmasabb időpont, hogy kérdőre vonja a férfit, de úgy érezte ennél jobb alkalma nem lesz, erőt vett rajta a dühös feszültség.

-Beszélhetnénk? - tette fel egyszerűen a kérdést.

-Persze… jöjjön be - mondta zavarodottan Piton. Tudta hogy ezt nem kellett volna mondania, de már késő volt. Minden esetre eltökélt célja volt mindent határozottan tagadni, nem mintha teljesen tisztában lett volna azzal a mindennel.

Seréna belépett a szobába, és megállt a helyiség közepén, várakozó tekintettel fürkészte a férfit, nem tudta mit is mondjon pontosan. Végül úgy döntött megkockáztatja a lényeget.

-Foglaljon helyet Miss. Water - mondta kissé unottan és formálisan Piton. Seréna bizonytalanul leült.

-Mondja, tulajdonképpen miért kábított el Perselus, akkor este? - kérdezte mohón. Őszinte választ várt, mert ő maga sem tudta már hogy mit érez pontosan, hihetetlenül csalódottnak érezte magát ezzel kapcsolatban.

-Hogy mit csináltam Miss. Water? - kérdezte talán kissé túl értetlenül is, fenn akarta tartani a látszatot, habár azok után, ami az előbb történt…

-Mi történt, amikor… nos meghaltam, vagy nem is tudom, hiszen egy halálos átkot küldött Gabriel? - legyintett majd tért át ijedten a nő egy másik kérdésre, „talán mégis álom volt?” - már semmiben sem volt biztos.

-Elnézést, ha megsérteném kisasszony, de nem hinném, hogy pont most kéne ezt megbeszélnünk, sőt ilyen értelmetlen kérdéseket kár is feltennie, hiszen én sem tudok többet, mint maga. Ha jól értem viszont, akkor ön ismerte azt az alakot, szép kis társaságba keveredett, látom ugyanolyan bajkeverő maradt, mint diákkorában. -mondta Piton, ez a mostani kijelentése eszébe jutatta, amikor még a lány munkájára tett megjegyzéseket, és büntető feladatokat adott neki, amiért néha kapott egy-két köszönő megjegyzést.

-Maga pedig igazán lehetne egy kicsit kevésbé arrogáns Perselus! Nincs joga ilyen kritikát mondani ellenem, nem megszeppent diáklányként állok itt, felnőttem, és fogalma sincs mennyit változtam, fogalma sincs… ki vagyok! - zúdította minden haragját egyszerre a férfira. Nem értette miért lennének értelmetlenek a kérdései. Egy halálfaló méltóságával védte magát és ez az énje sokszor okozott már neki kellemetlenséget. Csak hallgatott és egyelőre nem tudott megszólalni. Piton megunta a várakozást.

-Nos Miss. Water hová lett az a híresen nagy szemtelensége? Úgy gondolom jobb lenne ezt a beszélgetést most befejezni. -mondta valamivel higgadtabban Piton.

Seréna úgy állt mintha arcul csapták volna. Nem tudta mit válaszoljon. Csak nem mondja a szemébe ennek a cinikus alaknak, hogy… szereti.

-Válaszoljon a kérdésemre, kérem! - mondta kétségbeesetten, de még mindig feldúltan.

-Melyikre azok közül, amiket eddig a fejemhez vágott? - kérdezte az ismerős cinizmussal a hangjában. –És még ön mondja, hogy felnőtt. Amit maga itt leművel az mindennek mondható, csak felnőtt viselkedésnek nem! Kérem, menjen innen, ha csak az volt a célja, hogy tönkretegye az estémet ezzel a kis „közjátékkal”! - azzal hátat fordított a döbbent nőnek és leült, jelezve, hogy nem kíván több időt ezzel a vitával eltölteni.

Seréna hihetetlenül feldúlt volt, egyszerűen nem bírt az indulataival és a vágyaival, mostmár tisztában volt vele, szerette Perselust, de a férfi büszke közömbössége iszonyatos fájdalmat okozott neki. Ahogy ott ült előtte azzal a furcsa fénnyel a szemében, az a porig alázó modor, amit mindenki iránt tanúsít…

Seréna odament a férfi elé, és az egyik kezét a falba vágta közvetlenül Piton feje mellé. A férfi felhúzta a szemöldökét és kérdőn nézett a lányra.

-Mi a fenét képzel magáról? - mondta halkan, de annál indulatosabban Seréna.

-Miért maga mit képzel rólam Miss. Water? - mondta száját félmosolyra húzva Piton a leggúnyosabb hangnemben, amit valaha Seréna hallott.

-Maga a legérzéketlenebb és leglenézőbb ember, akivel valaha is találkoztam! - mondta minden kertelés nélkül.

-Igen Miss. Water ilyen vagyok. És miért foglalkoztatja ez magát annyira?- kérdezte türelmetlenül Piton, érezte fölényét és szokásához híven zavarba akarta hozni vitapartnerét.

Seréna egyszerűen nem volt képes válaszolni. Elege volt az egészből, nem akart tovább hadakozni, vágyott a férfi társaságára, de nem ilyen áron. Érezte, hogy nem bírja már tovább, megőrül, ha nem teheti azt amire vágyik. „Miért foglalkoztat? Hogy miért foglalkoztat? …szeretlek te idióta!” hajtogatta magában. Megragadta mindkét kezével a férfi arcát és vadul megcsókolta.

Piton először fel sem fogta mi történt. Már azon az estén az erdőben is ilyen furcsán érzett, ahogy akkor most is elbűvölte a lány szenvedélyessége. Rá kellett jönnie, hogy túlságosan is jólesik neki ennek a szemtelen kis boszorkánynak a jelenléte. Minél tovább csókolta annál jobban szeretett volna vele lenni.

Néhány perc múltán Seréna ráébred, hogy nincs visszaút, de nem bánta, Perselussal akarta tölteni ezt az estét, soha nem érzett ennyi bizonyosságot.