8. Fejezet
Némi magyarázat

Seréna reggel Piton karjaiban ébredt, maga is meglepődött a tegnap estén. Felkavarták az érzések, amelyeket ugyan ismert eddig is, de soha nem érezte hogy valaki fontosabb neki, mint bármi más az életben. Nem tudta Perselus hogyan érez és ez még jobban elbizonytalanította. Vajon a férfinak is többet jelentett egy szenvedélyes éjszakánál? Vagy csak engedett a helyzet csábításának?

Gyengéden megsimogatta a férfi arcát, majd lassan végig csókolta a nyakát. Piton mikor kinyitotta a szemét nem hitte el, hogy felébredt. Serénát tartotta a karjaiban, a nő gyengédsége megbabonázta, azt hitte, csak álmodta. Nem hitte el, hogy vele maradt egész éjszaka.

-Jó reggelt!- duruzsolta a fülébe Seréna.

-Jó reggelt!- suttogta lágyan a férfi.

-Kérdezhetek valamit?- kezdte néhány csók után a lány, hangja kíváncsian, de bátortalanul csengett. -Miért kábítottál el akkor az erdőben?

Piton először nem akart válaszolni, de végül tétován megszólalt.

-Nem akartam közel kerülni hozzád, mert…-nem tudta folytatni, kerülte a lány tekintetét. Látszott, hogy zavarban van. Seréna óvatosan megfogta arcát és szelíden kényszerítette, hogy a szemébe nézzen, miközben ezt mondta:

-Te féltél… de mitől, az érzéseidtől?- kérdezte bizonytalanul. –Igazán nem vagy egyedül ezzel. -Piton csak bólintott. Úgy érezte Seréna a legmélyebb gondolatait is megérti. Idegesítette a helyzet, hogy pont most kell megbeszélniük ezt, de legalább hamar túl lenne rajta. Tisztában volt azzal a nyilvánvaló hibájával, hogy nem képes kifejezni az érzelmeit és nem akarta hangoztatni, hogy mennyire nem értékeli ha vallatják.

Seréna észrevette a zavarát és megkímélte a további faggatózástól, bár kíváncsisága nem igazán csillapodott. Egyikük sem volt őszinte a másikkal, sok dolog volt ami kétségeket keltett mindkettőjükben.

-Menjünk reggelizni.- mondta halkan a lány és egy gyors csók után egy szó nélkül faképnél hagyta a férfit.

Reggelinél nem igazán mertek egymáshoz szólni. Nem akarták, hogy bárki is tudjon arról, ami tegnap este történt… legalábbis egy részéről semmiképpen. Egészen átlagos reggel volt, a többi tanár tökéletesen normálisan viselkedett, egyikük sem tudta mi zajlott le pár száz méterre az iskolától.

Dumbledore kicsit késve érkezett, a diákok tömegén átvágva, mosolyogva közeledett a tanári asztal felé. Meglehetősen gondtalannak tűnt, azonban ez nem volt teljesen igaz. Csak kollégái megnyugtatására tartotta fenn a látszatott, nem akart pánikot kelteni, ugyanis még ő maga sem tudta mi történt, mert csak annyit érzékelt, hogy valaki átkokkal dobálózott az ezeréves tölgy közelében aztán nagy csend következett, később nem érzett semmilyen ellenséges szándékot a közelben.

Mikor már mindenki végzett és távozóban volt kissé megrovó hangnemben szólalt meg:

-Seréna, Perselus, kérlek, velem tartanátok az irodámba, úgy tudom lenne mit megtárgyalnunk.- hangja ugyan nem csengett komolyan, de mégis nyomasztó volt a csend ami ezután jött. Végül a két tanár bólintott és elindultak az igazgató szobája felé.

Amég felértek mindegyikük hallgatag volt. Seréna nem tudta mennyit mondjon el a történtekből. Piton még kevésbé volt biztos benne, hogy el kellene mondania, hogy miért nem halt meg a tanárnő.

Az ajtó elé érve Dumbledore beterelte őket az irodába, mindketten úgy érezték magukat, mint a gyerekek, akik rossz fát tettek a tűzre. Váltottak egy sokat mondó pillantást, és egy kis fejbiccentéssel eldöntötték, hogy az éjszaka végeztéről egyelőre nem hajlandóak beszámolót tartani, még az igazgatónak sem.

-„Igaza, van ez még túl korai. Ijesztő a gondolat, hogy Albus jobban ismer bennünket, mint mi magunkat”- mosolygott Seréna.

-Nagyon értékelem, hogy estefelé nem akartatok zavarni, de nem gondoljátok, hogy tartoztok némi magyarázattal-mosolygott az igazgató.- Először is: valaki betört az iskolába, ezt biztosan tudom, a személy kilétét pedig érdeklődve kutatom, ugyanis egy halálos átok ereje nem tűnik el nyomtalanul a semmiben. Másodszor pedig szeretném látni, hogy te, Perselus lemész a gyengélkedőre és rábízod magad Poppyra, nem vagy valami jó állapotban, ez érvényes rád is Seréna. Mindkettőtök olyan állapotban van mintha egy hétig éheztettelek volna benneteket.- folytatta megrovóan, de hangsúlya még mindig nem komolyodott meg.

-Semmi szükség rá, hogy lemenjünk a gyengélkedőre, legalábbis az én részemről, egy-két nap és jobban leszek, csupán ki vagyok merülve, ennyi az egész. -csattant fel Piton. Hiába akarta, a hangsúlya mosolyra kényszerítette Serénát.

-„Azért remélem nem az éjszakázástól!”- gondolta lelkiismeretesen Seréna. Nagyon zavarba jött, amiért nem tudta visszafogni mosolyát, de Albus legfeljebb kárörömnek foghatta fel. Piton észrevette ugyan, de ő gyakorlottabb volt érzelmei visszafogásában, ezért csak egy bosszankodó szemöldökhúzásra tellett, de éppen elég volt a lánynak.

-Nyugalom Perselus, jobb azért, ha engeded, hogy Poppy legalábbis megnézzen. Igazán nem hiszem, hogy ez akkora kérés lenne. De ha gondolod kötelezővé is tehetem.- mondta Albus nevetve.

-Rendben van, nem ellenkezem.- törődött bele Piton.

-Nos térjünk át a mi titokzatos látogatónkra. Mind a ketten jelen voltatok, ezt már korábban kiderítettem. Tudunk valamit, vagy sötétben tapogatózunk?- kezdte mostmár valamivel számotkérőbb hangon az igazgató.

-Igen. Tudunk, illetve én tudok.- vallotta be kelletlenül Seréna.

-Éspedig?

-A neve… Gabriel Flynn. Egy… nos… egy halálfaló, mostmár biztos, hogy az. Nagyon régen láttam, együtt dolgoztam vele évekig. Óriási csalódás volt, hogy a sötétség végül elborította az agyát. Nagyon tehetséges auror, kiváló érzéke van bármilyen környezetbe beilleszkedni a munkái során. Bevallom sokat tanultam tőle.

Egy nap, mikor visszaértem az egyik riasztástól, az osztályon nagy káosz uralkodott, néhány óra beletelt, amég ki tudtam deríteni, hogy mi történt, megtudtam, hogy Flynnt megölte egy halálfalókból álló csoport, méghozzá nyíltan az egyik főutcán. Nem halálos átkot használtak, csak sok nagyobb sebeket ejtő rontásokat, így a holttestet nem lehetett egyértelműen azonosítani. Mivel szemtanuk voltak rá, hogy Gabriel került párbajba velük, nem is nyomoztak utána, csakugyan eltűnt. A mai napig azt hittem meghalt.

A halálfalók elmenekültek, mire kiértek a helyszínre a többiek. Akkor először eltervezett céljuk volt, és a vezetőjük nem engedett kicsapongást, bármekkora volt is a kísértés egy mugli utca kellős közepén. Gyakran engedetlenek a halálfalók, nem tudom, hogy Gab feladata, miszerint megöl mindkettőnket-itt jelentőségteljesen Pitonra nézett, aki szinte megrettent a nő szeméből áradó féltés és tapasztalat ijesztő keverékétől-megbízás, vagy csak egy önfejű magánakció.

Perselus csak hallgatott, megdöbbent. Most hallott először Seréna múltjáról, arról a néhány évről amikor mindenki azt hitte, ő is halott. „Auror” -csengett a fülében a lány korábbi foglalkozása.

-„Vajon honnan, ismeri ennyire a Nagy Úr szolgáit, egy auror, sem tudhat ilyesmiket.”- tépelődött. Ekkor felcsengett a fülében Flynn egyik mondatfoszlánya: „kis méregkeverő… mindkét áruló”.

-„Ez nem lehet! Seréna… halálfaló? Micsoda rossz álom ez, az nem lehetséges, hogy ez a nő…ne! Ki vagyok én, hogy felülbírálom, de mégiscsa… bár én sem voltam egészen őszinte. Ezt nem hagyhatom annyiban, beszélnem kell vele.” -gondolta Piton, és fájdalmas fintort vágott.

-Biztos, hogy halálfaló, az öltözéke, illetve az eltűnésének módszere alapján csakis az lehet. Meglepően népszerű ez az „eltüntetési-terv” a „sötét körökben.”- mondta cinikus mosollyal a férfi. -Úgy látszik nem volt elégséges a régebbi mérgezéses trükk, ahhoz legalább kevesen kellettek, nem értem a logikáját.- folytatta keserűen, visszagondolva régi „foglalkozására”.

-Én viszont igen. Flynnt azért tüntették el, mert én már egy ideje gyanakodtam rá, hogy nem teljesen úgymond „épeszű”. Elkezdtem nyomozni utána, de mindig megelőzött. Rájött, hogy nem bízom benne, és így kétszer olyan nehézzé tette a munkámat, mint egyébként.- mondta halkan Seréna. Hirtelen minden megvilágosodott benne.

-Neki köszönhetem, hogy menekülnöm kellett! A halálfalók nem tudják egymásról egy bizonyos ideig a másik kilétét, de mikor rájött, hogy ki vagyok… -elakadt a szava, minden világos volt előtte, ami az utóbbi fél évben történt vele.

-„Tehát valóban… ha nem is halálfaló volt, de közéjük tartozott, ezt nem hiszem el. Azok a célzások, hogy nem tudom ki is ő, és hogy mennyit változott… min mehetett keresztül ez a nő?”- találgatta magában a válaszokat Piton.

-Én még régebbről ismerem Flynnt, úgy látszik régóta dolgozott már Voldemortnak.- mondta. Meglepődött, hogy Seréna meg sem rezzen a Név hallatán, ez még jobban megerősítette benne, hogy egyáltalán nem tudja kivel áll szemben.

Seréna érezte a bájital tanár tekintetét magán, tudta, hogy ezután muszáj őszintének lenni, különben elveszíti, de lehet, hogy már késő. Egy pár pillanatra eltűnődött magában. A csendet Dumbledore szelíd hangja törte meg:

-Rendben úgy látom, hogy erről ennyit tudunk, egyenlőre maradjunk abban, hogy ti ketten hajlandóak vagytok végre komolyan venni engem és vigyáztok magatokra… és egymásra. -fejezte be a szentbeszédet. A két tanár egymásra nézett, mostmár tényleg úgy érezték, hogy az igazgató mindent tud, de inkább nem mertek hangot adni ennek a feltételezésnek.

-Úgy gondolom akkor ennyi amit tudunk, ha most…-akart elsietni Piton. Seréna már állt fel, hogy utána menjen.

-Még valami! Seréna szeretnék beszélni Norinával, lennél olyan kedves és megkeresnéd nekem, veled gyakrabban áll kapcsolatban. -mondta sietve Dumbledore.

-Te ismered Norinát? Hogy lehet, hogy sohasem említett téged? -kérdezett vissza meglepődve Seréna.

-Még nagyon régről. -az igazgató szemében cinkos fény csillant meg.- Mielőtt még idejöttél volna tanulni, azóta sokat mesélt nekem rólad.

-Ezért még számolok vele!- mondta nevetve Seréna és zavartan kiviharzott az irodából. Természetesen Piton utána. A tanárnő sietett le a lépcsőn, el akarta kerülni az összetűzést, de azt ő is tudta, hogy ez nem lehetséges. Már a szobája ajtajától néhány lépésre járt, mikor Piton utolérte.

-Beszélni szeretnék veled.- csattant fel Piton.

-ööö…rendben- „mi lesz ebből!” –sietek, de gyere- mondta kissé kényszeredetten mosolyogva. Nem volt menekvés.