11. Fejezet
Ébredés

Piton reggel kopogásra ébredt, valószínűleg elaludt mikor készen lett. Fáradtan tért vissza a tudatába a valóság. Összeszedte magát és ajtót nyitott, Dumbledore várt rá.

-Perselus… jól vagy? Egész éjjel dolgoztál? -kérdezte az igazgató.

-Igen. Kész van, menjünk ébresszük fel a mi kis csipkerózsikánkat. -felelte Piton halkan, de mosolyogva. Nem is értette hogyan tudott aludni ilyen körülmények között.

-Nem csodálkoznék rajta, ha félúton összeesnél Perselus. -intette mosolyogva Dumbledore. Lehetetlen dolog volt azt mondani, hogy a férfin nem hagyott nyomot az utóbbi néhány nap.

Elindultak a betegszobák felé, Poppy már várt rájuk, elkérte a szérumot és besietett Seréna szobájába. Egy óra múlva jött vissza, addig sem az igazgató, sem Piton nem mozdultak el a gyengélkedőről.

-Lassan, de úgy látszik ébredezik, hatásos volt a segítség. Szegénykém nagyon gyenge, még jópár nap mire teljesen rendbe jön, karácsonykor viszont már tökéletes formában lesz, ha addig nem csinál semmi butaságot szokásához híven- csóválta a fejét Poppy amikor visszatért. -Attól tartok ezután a kis kirándulás után ugyan jó erőben lesz, de mivel az idegeket támadta a méreg, ha nagyon dühös lesz és túlfeszítjük nála a húrt, akkor könnyen előfordulhat, hogy hirtelen eszméletét veszti. Ez a mellékhatás körülbelül fél évig fenn fog állni, bármennyire is szeretném, ezen nem tudok segíteni, a méreg valójában megtalálható az emberi szervezetben, és a mugliknál ez egy gyakori betegség is, szerencsére itt csak egy ideiglenes állapot.

-Bemehetünk? -kérdezte Dumbledore látva, hogy Piton lopva az ajtó felé sandít. „Ha úgyis bemegy akkor legalább engedéllyel tegye” -mosolygott magában Albus.

-Persze, de nincsen eszméleténél, kell egy kis idő amég kifaggathatjátok. -nézett szigorúan a nő.

-Eszem ágában sincs kifaggatni, legalábbis még nem. -mondta kissé sértődött hangnemben Dumbledore. -Jobb lesz ha néhány óra múlva benézek, Perselus menj csak ha gondolod. -folytatta az igazgató.

Piton egy szó nélkül elindult a javasasszony mosolygó pillantásától kísérve. Ahogy belépett a szobába felsóhajtott. Tisztában volt vele, hogy viselkedése, mostanában mindent elárul, de most mégsem ez érdekelte. Seréna közelében volt és a lány végre nem volt veszélyben.

Kíváncsi volt hogy is történt az egész, de ezt is félretette. Seréna békésen feküdt, nem volt olyan sápadt és mintha kicsit mosolygott volna. Piton leült mellé, úgy nézett rá, mintha eleven angyalt látna, annak is látta.

A lány szemei hirtelen remegni kezdetek, és Seréna néhányat pislogva megmozdult. Perselus rögtön felfigyelt erre, átült az ágyra és megfogta a kezét. Pont most amikor ő itt van, most kellett magához térnie, de nem bánta, csak lássa rajta, hogy újra él.

-Hol vagyok? -kérdezte Seréna csukott szemmel, bágyadt hangon.

-Nagy szerencsédre a gyengélkedőn. -mondta Piton halkan.

-A fejem…-nyügött fel Seréna. -Perselus? Mi történt? -próbált felülni, de a fájdalom belehasított a tarkójába, ezért visszazuhant a párnára.

-Éppen azt próbáltuk kideríteni. Norina elmondott nagyjából mindent miféle bajba keveredtél már megint. -szólt egy kissé szemrehányó hangnemben Piton.

-Ugyanmár, tudod, hogy a baj szokott megtalálni engem. Mit gondolsz önszántamból lettem… minek is magyarázom, ez már nem számít semmit. -kezdte kétségbeesetten Seréna.

-Miért ne számítana? Olyan hirtelen aludtál el aznap este, hogy akár egy zenekar is kevés lett volna, hogy felkeltsen. -mondta Perselus mosolyogva.

-Micsoda? Szent Isten…-fújta ki a levegőt Seréna. Képes volt azt hinni, hogy a férfi azért hagyta ott, mert nem is érdekelte tovább… igen képes volt, elsőre meg is volt rá minden indoka, de ahogy így utólag belegondolt kissé elszégyellte magát, hogy ilyen elhamarkodottan reagált. -Azt hittem elveszítettelek… ne haragudj. -bukott ki belőle végül.

-Amikor Norina szólt, hogy bajban vagy és odaértünk Albussal az erdő szélére, én is azt hittem. -Piton egy pillanatra szívéből elmosolyodott, de aztán egy kicsit zavarba is jött. -Hogy lehettél ilyen felelőtlen, van fogalmad róla mi történik, ha Norina nem tud megmenteni…-folytatta, ekkor a lány szelíden csendre intette.

-Elég legyen, egy kis csendet könyörgöm-nevetett hátradőlve Seréna. -A Tanár Úr ráér kioktatni, amikor a Tanárnőnek már nem hasad szét a feje a fájdalomtól. -nézett fáradtan a férfi szemébe. Megint megpróbált felülni, kevés sikerrel, újra nyilallt a fájdalom, ezúttal Piton megunva a szökési kísérleteket inkább segített egy kicsit felülni. Átkarolta a lányt és feljebb húzta a párnán, ennek az lett a következménye, hogy ajkaik centikre voltak egymástól. Seréna csak mosolygott és megsimogatta a férfi arcát, majd gyengéden megcsókolta.

Ebben a pillanatban nyitott be Dumbledore. A helyzet kínosságától éppen úgy zavarba jött, mint ők ketten. Seréna elengedte Perselust, aki most lehajtott fejjel ült az ágy szélén. A Dumbledore arcára kiülő néma nevetést nem volt nehéz észrevenni.

Az igazgató köhintve egyet gyorsan próbálta menteni a helyzetet.

-Sajnálom, meg kéne tanulnom kopogni. -köhintve folytatta. -Örülök, hogy jobban vagy Seréna. Poppy még nem jött rá szerencsére, hogy ébren vagy, megengedsz nekem egy kis tájékoztatást, vagy inkább most ne is szólaljak meg. -nézett zavartan Perselusra az igazgató.

-Ugyan Albus, tudni szeretném mit szervezkedtetek. -vágta rá a lány és terelte szándékosan más mederbe a témát.

-Jól van- újabb köhintés után folytatta. -Nos az, ami téged megtámadott már nem jelent olyan sokáig veszélyt. Néhány auror a Minisztérium megbízásából szíveskedik idelátogatni, miután közöltem velük, hogy mi is itt a helyzet. Szerencsére Fleur elintézte, hogy Caramel ne tudjon akadékoskodni, hiába még mindig a maga kis rózsaszín világát dédelgeti.

-Őszintén szólva engem nem érint és nem is érdekel, abban a pillanatban lemondtak rólam, ahogy elmenekültem. Igazán nem érdekel mit szerencsétlenkednek azért, hogy mindenkinek a legjobb benyomása legyen a Minisztériumról.- csattant fel Seréna.

-De azért mégiscsak van olyasvalaki, akit szívesen látnál újra, például egy barátot, aki már rég talán le is mondott rólad. -mondta Dumbledore cinkos mosollyal.

-Csak nem? -nevetett Seréna. -Egy valakit igen, ha elérted, hogy idejöjjön…

-Miss. Smith, pontosan, és nem kellett elérnem, amint kimondtam a neved már semmi győzködésre nem volt szükség. Úgy hiszem, holnap vagy ma este megérkeznek. –mosolygott Albus.

-Milyen régen nem láttam, köszönöm. -szólalt meg végül Seréna.

-Most megyek is, mert azt hiszem én itt csak zavarok. -sietett ki az ajtón az igazgató.

-Szegény jobban zavarba jött, mint mi…-nevetett halkan Seréna, miután becsukódott az ajtó. Ahogy ránézett Pitonra rögtön látta, hogy az a „mi” csak rá volt érvényes. Piton ugyanis úgy festett lehajtott fejével, szemébe lógó fekete hajtincseivel, mint akit a kínpadról hoztak vissza. Seréna akaratlanul is kuncogott szegény Perselus látványán, amit a férfi is észrevett és sértődött pillantással nézett vissza rá.

-Mi olyan vicces? -kérdezte kicsit mérgesen.

-Ne haragudj-ölelte át karjaival a férfi nyakát-olyan… aranyosan festesz ilyen, hogy is mondjam… bűnbánó képpel. -vigyorgott tovább a lány.

-Aranyosan??? -kérdezett meglepetten vissza, elnyújtva a szót. Sok jelzőt hallott már az „ábrázatára”, de ezt még nem, és nem is remélte, hogy valaha is meghallja, nem esett neki rosszul, de mégis gyerekesnek érezte a helyzetét.

-Meg ne sértődj…-nevetett tovább Seréna, majd megkomolyodott arccal folytatta-… tudod, hogy szeretlek. -suttogta.

-Hát ha már így szíveskedtél tájékoztatni, akkor igen- mondta játékosan Piton.

Seréna csak mosolygott, majd hirtelen furcsa kifejezés jelent meg az arcán, feje visszahanyatlott a párnára és szemeit lehunyta. Piton csaknem káromkodott egyet, először nem is értette mi történt a lánnyal, csak azután jött rá, hogy Madame Pomfrey bejött és megvizsgálta Serénát. Egy szemrehányó tájékoztatás kíséretében elmondta újra, hogy el fogja veszíteni az eszméletét, ha túl nagy érzelmi felindulás éri, és főleg most érzékeny, hogy alig pár órája sikerült csak túl lennie az életveszélyen.

Piton a végére örült, hogy kiszabadult a gyengélkedőről, a javasasszony ugyanis egy kissé kelletlenül vette tudomásul, hogy Seréna akkor ájult el amikor Perselus bent volt, így a rosszullétért, persze nem szóban, de a férfit tette felelőssé.

Piton azért a tőle telhető legmorcosabb kedvel próbálta megtartani az órákat a „kedvenc” Griffendéles gólyáival és a Hollóhátas hatodik osztállyal, akik mostanság megkeserítették a pincehelyiségben tartott óráinak jelentős hányadát. A Sötét Varázslatok órák az utóbbi napokban elmaradtak, mivel a tanárnő nem volt éppenséggel alkalmas állapotban, Piton pedig nem volt hajlandó elvállalni, amit minden diák őszinte csodálkozással vett tudomásul.

Piton az estét kivételesen egész jó hangulatban töltötte, végtelenül megnyugodott, hogy sikerrel járt a bájital. Nem mondhatni, hogy repesett az örömtől, főleg a mellékhatások miatt. Az is eszébe jutott, hogy mielőtt a lány szedi ki belőle, hogy miről beszéltek Norinával, ő mondja el, de félt a reakciótól, Seréna vagy neki vagy Norinának a fejét veszi, ha megtudja.