Mélyen Tisztelt Piton professzor!

Többször megkíséreltem már önnel beszélni arról, hogy amit a tanítás alatt  elvett tőlem, az nem csak egy könyv számomra, és emiatt nem lenne értelme egy új példányt vennem, vagy kikölcsönöznöm a könyvtárból, ahogy egyszerűen javasolta (hozzátenném, hogy a könyvtárban egyetlen példány sem lelhető fel).

Mivel felfoghatatlan vehemenciával utasított vissza minden próbálkozást arra vonatkozólag, hogy erről a témáról beszélhessünk, nem maradt más lehetőségem, minthogy egy levelet írjak Önnek abban a reményben, hogy nem égeti el azonnal és elolvasás nélkül

Talán ily módon lehetőségem lesz megszakítás nélkül ’elmondani’, amit szeretnék úgy, hogy nem kerül a házamnak automatikusan pontveszteségbe.
Megragadnám az alkalmat még egyszer minden lehetséges módon bocsánatot kérni azért, mert a tanítás alatt egy olyan könyvvel foglalkoztam, amely nem a tananyaghoz tartozott. Nyilvánvaló számomra, hogy az sem javít a helyzetemen, hogy a könyv alapvetően bájitalokkal foglalkozik. Csak még egyszer biztosítani tudom Önt arról, hogy amit kerestem a könyvben közvetlenül az órai témához kapcsolódott. Ha vetne bele egy pillantást, biztosan feltűnne önnek, hogy több megjegyzéssel egészítettem ki, és pontosan a zöldlevél összetevők fejezetében írtam néhány mondatot a Tejnövelő esszencia hozzávalóiról, amit el szerettem volna olvasni. Úgy vélem, nem érdekli, hogy ez a könyv az első bájitalokkal kapcsolatos könyv, amelyet saját pénzemből vettem, és feltételezem, hogy az sem befolyásolja, ha elmondom, hogy anyagilag nem engedhetem meg magamnak  – feltételezve persze, hogy találnék belőle még egyáltalán eladó darabot.
(Biztos vagyok benne, hogy Ön pontosan tudja, hogy ez a könyv szigorúan korlátozott példányszámban jelent meg, s már csak ezért is rosszindulatúnak tartom tömör javaslatát, amellyel egy másik példány vásárlását ajánlotta.)
A könyv költséges mivolta mellett azonban még más okból is felbecsülhetetlen értékkel bír számomra, mivel a benne szereplő jegyzeteket az elmúlt hét év alatt készítettem el igen sok munkát belefektetve és ezeket nem tudnám ismételten leírni.
Rendben – sok dolog, amit lejegyzeteltem azóta a tanulmányaim során egyértelművé vált számomra, sok más azonban nem – és évekbe kerülne ezt a koncentrált tudásanyagot ismét összegyűjteni. Ön előtt semmilyen értéket nem képvisel, amit összeszedtem – de számomra ez a bájitaltanból tanultak lényegét foglalja össze.
Nyomatékosan kérem tehát, hogy szolgáltassa vissza nekem a könyvet.
Kérem…

Üdvözlettel:
Hermione Granger


**


Szerző megjegyzései:

Egyedül jutott eszembe ez az ötlet. Nem tartom különösebben eredetinek, és nem állítom, hogy az egyetlen vagyok, akinek eszébe jutott… Ez csak egy egyszerű ötlet volt, amely már 2003 óta motoszkál bennem. Ettől még nem utasítom el az olyan történeteket, amik hasonló elképzelés alapján íródtak. Sőt, úgy vélem, nem egy sztori van, ami korábban született, mint ez és azonos ötlet alapján… Általánosan az a véleményem, hogy ma már nincs olyan ötlet, amelyet valaki nem foglalt volna szavakba a mai napig. Valaki mondta egyszer: „Nincs új történet – csak új összeállítása a régi meséknek…” – de el fogom olvasni azokat a történeteket, amelyek itt szerepelnek (még nem ismerem őket), azért, hogy a komolyabb hasonlóságokat elkerülhessem. Köszönöm a tippet!
Az első fejezet személytelenség, ami egyébként tény, abból következik, hogy ezt a levélakciót már lebonyolítottam egyszer egy kedves ismerősömmel (ezer köszönet – izgalmas időszak volt), ahol egyértelműen megállapítottuk, hogy melyikünk Miss Granger és Piton, illetve, hogy részletekre kiterjedően leszögeztük az alapszituációt, hogy tudjunk, miből indulunk ki. Ez tehát egy leírása a rendezői utasításoknak… Saia

Fordító: Ezt a néhány sort, bár nem a történet, bent hagytam, mivel úgy vélem, a szerző szempontjából fontos.

**

Miss Granger!

Nem értem, miért hitte, hogy nem vettem észre a könyv – amelyről azt gondolta, hogy használhatja a megengedett segédeszközök mellett - visszaszerzésére irányuló próbálkozásait, de ezennel felhívom a figyelmét, hogy ha kérdése van, legyen az bármilyen banális természetű is, nem szükséges kérvényként benyújtania.
. Ezenfelül, tisztában vagyok vele, hogy ahogyan ön említette, ez a speciális könyv nagyon ritka. Ha felbosszantotta Önt az új példány beszerzésére vonatkozó javaslatom,  (akkor nem kérdés, hogy elérte célját) Quid pro quo. (valamit valamiért)
A könyv felületes átlapozása során feltűnt, ahogy a levelében is írta, miszerint vette a bátorságot a szakirodalom egy ilyen értékét rengeteg kommentárral teletűzdelni! Feltételezhetem, hogy még a Roxfortból való távozása előtt várható, hogy az Ön első szakkönyvét bíráló  kéziratai lelkesítik a mágikus sajtót?
Máskülönben fennhéjázónak kellene nevezni merészségét, amellyel egy szakkönyvet javít.
Ezeket a „szakmai” bejegyzéseket pontosan át fogom nézni, megítélni, hogy korrektek-e vagy egyszerűen ostobaságok.
Ha nem rendelkezik kellő pénzügyi háttérrel egy új példány vásárlásához, nem kellene a tanítás során magánál tartania, hanem tanácsosabb lenne egy biztos helyen őriznie.
Teljesen figyelmen kívül hagyva most azt, hogy Ön előtt is ismeretes, hogy tanóráimon az olyan segédeszközök, amelyek nem szigorúan vett értelemben a tananyaghoz tartoznak, nem megengedettek.
Ezúton utalnék arra is, hogy nem muszáj nyilvánosan kiosztanom a feladatokat a Griffendél tanulói között, s így talán elkerülhető, hogy bizonyos diákok lemásolják másokról…
Itt még egyszer megragadnám az alkalmat, hogy óvjam az óráimon bármilyen segédeszköz használatától, amelyekre egyébként Önnek nem is lenne szüksége.
Áruljon el egy dolgot nekem – miből gondolta, hogy inkább tekintetbe veszem az írásos kérést, mint egy szóbelit?
Színtiszta önismereti kérdés, hogy a tantestület egy tagjától származó szóbeli visszautasítás nem tartotta önt vissza? Vagy készített egy másolatot, amelyet McGalagony professzor elé tárhat és ezzel elé viheti az ügyet, abban az esetben, ha nem válaszolok az Ön keserű-pamfletjére?
Pazarolt már valaha néhány gondolatot arra, hogy miért is olyan idegölő a tanítás alatt folyamatosan feltartott keze? Állapítsuk meg: a tény, hogy felteszek egy kérdést az osztálynak, SOHA nem kellett volna hogy azt a hatást váltsa ki, hogy egyetlen diáklány, aki a tananyagot előre és visszamenőleg fel tudja mondani, adja meg a választ. Soha nem jött még rá az értelmére, hogy a háza üresfejű tagjait sokkal inkább tanulásra motiválná az a tény, ha folyamatosan kellemetlen helyzetbe kerülnének amiatt, hogy nem tudják megválaszolni a feltett kérdést, ahelyett hogy hagynák Miss Grangert előadni a feleletet?
(Igen, McGalagony professzor, abban az esetben, ha ezt a levelet is elolvasná – az én tanítási módszerem nem azért ilyen, hogy megrövidítse az óvott griffendélesei számát.)
Egyedül a sorok között felfedezhető udvariassága késztetett arra, hogy válaszoljak, habár nevetséges Önnek levelet írni, ha már hetente többször, majdhogynem naponta, személyesen találkozunk. Lehetséges azonban, hogy az írott szavak – ahogy szemmel láthatóan a könyv esetében is történt - erősebb benyomást tesznek az Ön tananyagtól elhomályosult griffendéles-agyára. Nincs semmilyen iskolai vagy jogi rendelkezés, amely arra kötelezhetne, hogy az iskolaév lejárta előtt – kétes esetben tanulmányai befejezése előtt - visszaadjam a könyvét.
Magától értetődően az Ön tulajdona – csak megőrzésre vettem el, mert nem becsületes módon használta. Ehhez jogom van, mint az intézmény tanárának (ahogy nyílván ön előtt is ismeretes – különben aligha járna el olyan óvatosan, hanem már sokkal korábban a házvezető tanára elé citálta volna az ügyet).
Nem zárom ki azonban a lehetőséget, hogy még a tanév lejárta előtt visszaadom a könyvét, abban az esetben, ha az óráimon példaszerűen viselkedik, és nem lesz több okom a vád fenntartására.
Ezért is fogom (minthogy levelével ismét feltüzelte a kíváncsiságomat, hogy milyen „fontos” bejegyzéseket írhatott a könyvbe) az ön „javításának” korrektségét megvizsgálni, ahogy már fentebb említettem.

  Értékelhetné a segítő szándékot, ha esetlegesen rosszul leírt jegyzetei közül akár egyet is kijavítok, kiegészítek észrevételeimmel. Végül és utolsósorban – ahogy levelében Ön is magyarázta – a könyv szakszerűségéért van mindez, nemde? És mint bájitaltan tanára, természetesen kész vagyok, az ismeretei tökéletesítésében segíteni, mielőtt elhagyja a Roxfortot.

Perselus Piton professzor

**