E sorok írója, amelyek ma a könyvkereskedésben akadtak a kezembe, biztosan ismert Ön előtt…

Miss Granger, Ön nem csak egy kiemelkedő tehetség, hanem egy különleges ember is egyben. Őrizze meg a nyughatatlan kíváncsiságát, mert akkor határtalan lehetőségek állnak Ön előtt.

Szerző:A „költemény” a képeslapon egy dalszöveg Reinhard Meytől. A dal címe: „Mit tudok már rólad?” Aki ismer, tudja, hogy mélyen meghajolok Mey úr művészete előtt…

Egyébként nem számítóan írom a leveleket, hanem úgy, ahogy az ember maga is tenné – este kellemesen leül valahova – ír egy levelet – majd elküldi...

Hermione leteszi a vizsgáit, lobogó zászlókkal, megdönti Roxfort minden korábbi rekordját és kap az LME-től  - London Mágikus Egyeteme – egy ajánlatot, hogy ösztöndíjasként tanuljon tovább. Felajánlják, hogy a következő szemeszter kezdetéig döntsön a kérdésben. Így három hónapja van erre. Elkezdi a következő projektet Pitonnal. A szünet idejére, az igazgató engedélyével, lakhat a Griffendél ház végzős lányszobájában.

Ahogy már megszokott, semmilyen komolyabb magánjellegű szó nem hangzik el a munka során a laborban – de a londoni nap óta a hangulat egész más… lazább és kellemesebb, mint korábban – és egyidejűleg nagyon pozitív feszültség ébred köztük, ami mindkettejüket hatékonyabbá teszi… Hermione és Piton megkísérlik elkerülni, hogy egymást megérintsék, mégis, ha megtörténik, minden megáll egy pillanatra és aztán mindketten egészen sietősen fáradoznak azon, hogy valami elfoglaltságot találjanak, ami megakadályozza, hogy a másik szemébe kelljen nézniük.

Piton nem adta vissza Hermione könyvét – ő nem kérte azóta. Két héttel a döntés előtt (Ami Pitonnál és Hermionénél magától értetődően nem kerül előtérbe…) Piton elmagyarázza, hogy három napon keresztül nem jön majd a laborba. Van néhány dolog, amit el kell intéznie. A laborban a munka addig kitűnően halad. Az iskola kötelezettségek zavaró jelenléte nélkül Hermione és Piton több órát tölthet el ott. Piton egyébként – az elmúlt napokban feltűnő módon fáradt volt. Hermione ezt óvatosan hozza szóba, de ő bosszúsan inti le és magyarázza el, hogy más dolga is van, amit el kell intéznie, és ami miatt nem jön majd a laborba. Hermione ezt magától értetődően tolerálja. Nem kerül Piton szeme elé ezekben a napokban. Sem étkezésnél, sem a folyosókon és véletlenszerűen a laborban sem. Eltelik a harmadik nap is és még mindig nem hallott semmit a professzorról.

A negyedik nap is eltelik…              

Szokatlan körülmények között bukkan fel ismét az ötödik napon és úgy tesz a laborban, mintha mi sem történt volna. Semmi magyarázat, semmi kommentár – mintha meg sem történt volna, hogy elment… Hermione két rövid kis megoldását keserűen-csípősen kommentálja és utána túllépnek ezen a napirendi ponton… Piton egyébként még fáradtabbnak tűnik és kikészültebbnek, mint távolléte előtt, ezért Hermione ismét az egymás közt megőrzött eszközhöz folyamodik…

Mélyen tisztelt Kolléga!

Mindenesetre azt gondoltam, hogy azok lennénk. De úgy tűnik, hogy egy nagy lépést tettünk visszafelé. Mégis, ha már megőriztük a levélírás szokását, ismét megragadom ezt a lehetőséget.

Mi történt! Perselus, kérem, mondja el nekem, mi történt Önnel! Majdnem elalszik mellettem a laborban töltött órák alatt, nem képes koncentrálni. Talán megütnék soraim, ha nem féltésből írnék, hanem azt mondanám, hogy a munkánkat veszélyezteti, ha  - ami elkerülhetetlennek tűnik -, hibázni kezd. Ön teljesen ki van készülve!

Nem tudom, mit tett ezekben a napokban, de tudom, hogy hogyan tért vissza és hogy mit gondol erről Helena és Alexander! Őrült módjára kopogtak az ablakomon, egészen addig, amíg nem követtem őket Roxmorts-ba. Hogy Ön elé mentem, és hogy hogyan reagált, azt aligha szükséges még egyszer elmesélnem. Ilyen durva és elutasító már nagyon rég nem volt. Ha őszinte vagyok, az első pillanatban úgy éreztem, mintha egyáltalán nem ismerne meg. Majd, amikor megismert, úgy tűnt egy pillanatig, hogy örül, de aztán… Perselus, egyáltalán nincs oka, ilyen mértékben rám ordítani, csak mert megkerestem Önt, hiszen aggódtam.

Biztos vagyok benne, hogy olvasta a Reggeli Próféta másnapi számát, amelyben  a „roxmortsi gyilkos párbajról” írtak, ami az ön visszatérése napján zajlott le. Az újság egyértelművé tette, hogy több mágus is részt vett benne. Három álarcos alak támadott meg egy negyedik, fekete ruhás, magas, fekete hajú varázslót. A RP írja, hogy a két halott támadó személye még tisztázatlan és hogy a harmadik támadó nyom nélkül eltűnt…

Belekeveredett? Önt támadták meg, Perselus? Miért rémült meg annyira, amikor meglátott? Miért ilyen fáradt? Mit tehetek Önért? És hogyan találhatnám meg Önt ismét?

Még annyi mindent lehetne kérdezni, például, hogy a speciális könyvek listája, amiket a könyvtárosunk az elmúlt öt évben mindig átadott kölcsönzésre az Ön kézírásával vannak feljegyezve – ennek oka mindenekelőtt azért érdekel, mert ez nem egy nap odaírt valami, hanem az évek során mindig újra kiegészített lista és mert különféle címek mellett a ’privát’ szó is szerepel… Megtaláltam a listát tegnap, mivel a laborban nem volt munkám, segítettem az aktuális archiválásnál… 

Emellett kérdés számomra az is, hogy lehet, hogy a LME egy ösztöndíjat ajánlott fel nekem. Nem gondoltam semmit erről az ajánlatról, egészen tegnapig, amikor azt tapasztaltam, hogy náluk nem csak meg kell pályázni az ösztöndíjat, hanem nagyon különleges és egyidejűleg szigorúan vizsgált  tesztet kell elvégezni a grémium előtt, amit tőlem senki sem kért.
Ginerva Weasley szerint még egy olyan lehetőség is fennáll, hogy egy befolyásos szószóló tett az ügy érdekében, aki az adott szakterületről kerül ki (amivel is az igazgató és McGalagony professzor azonnal ki is esik…). támogatómként szólt értem egy jó szót, anélkül, hogy bármit is mondott volna nekem? Ha igen – miért? Azt akarja, hogy olyan gyorsan, ahogy lehetséges végezzünk a projekttel itt a Roxfortban? Azt akarja, hogy elmenjek? De ezt az utolsó két kérdést elnyomja a fontossága annak, hogy megossza velem, mi történt Önnel, mielőtt még valami megesne! Perselus, aggódom Önért!

Féltő üdvözlettel

Hermione