Figyelmeztetés:nincs, Korhatár: nem korhatáros

A fanfiction-t felhasználni, más oldalakon közzé tenni csak az író/fordító engedélyével lehet.

Az egy kis bűbáj c. regényem folytatása. Aki nem olvasta, egy kukkot sem fog belőle érteni (szerintem). És igen, már megint egy Pitonos story :). A történet főszereplői: Harry Potter, Perselus Piton és Clara Madison.
Ami a címet illeti… A történet folyamán kiderül miért is ez…

Gyönyörű, zöld füves rétet érintett a lába, amit a friss harmat is megtisztelt látogatásával. Lágy szellő legyintette az arcát, s mintha nem is futott volna, inkább repült, miközben a Nap megvilágította az előtte álló alakot, akinek ő csak a derekáig ért.

- Pörgess, pörgess! – kiáltotta és végre elérte a magas, fekete taláros férfit.

Az felkapta, és együtt forogtak, pörögtek, körbe-körbe, de nem úgy, mikor az ember elszédül, hanem úgy, mikor majd kicsattan a boldogságtól.

Nevetés. Az alak mély, kellemes hangján nevetett.
A kisfiú felkapta a fejét, hogy kacagjon ő is a fekete hajú varázslóval, de amint ránézett, a torkából egy hang sem menekült.

A férfinek nem volt arca.

Harry James Potter hirtelen riadt fel álmából, mint már annyiszor, most még is azzal a különbséggel, hogy arcáról nem folyt patakokban a verejték, és nem is vert őrülten a szíve. Egyszerűen csak irtózatosan dühös volt.

A november lassan menni készült, s az összes falevél vele tartott. A téli szünet közeledett, és ő még mindig nem tudta, mi történt vele nyáron.

Rendkívül idegesítő. Pedig ő aztán mindent megtett. Mindenkit megkérdezett.

Albus Dumbledore, az ember, aki megígérte, hogy soha többé nem hallgat el előle semmit, ami vele kapcsolatos, így felelt:

„Harry, meg kell értened, hogy nem járult hozzá, hogy megtudd, kivel töltötted a nyári szünetet. Megpróbáltam vele beszélni, de nem változtatott a véleményén. Sajnálom, ez ügyben nem tehetek többet.”

McGalagony professzor, akit éppen érzelmileg elgyengült helyzetben sikerült megtalálnia, így válaszolt:

„Ó, Harry…(papírzsebkendő előrángatás) Tudod, olyan sokan szerettek volna téged befogadni, még… (*hüpp*)…én is (*szörcs*), de végül Remushoz kerültél, aztán ő beteg lett, és…Ó, aztán…(*szipog*)…nem tudom hova kerültél.”

Remus Lupin a következő frappáns magyarázattal vágta ki magát:

„Tudod Harry, nem hiszem, hogy ez most annyira számítana, hisz nem lesz több ilyen alkalom. Apropó, hogy vagy a kviddiccsel?”

Hagrid sem tudott többet, tehát maradtak az álmok és a könyvek. Ám három hónap alatt sem jutott előbbre, akármennyire törte magát, akármennyire szekírozta Lupint.

- Na, felkelsz vagy segítsek? – kérdezte vigyorogva Ron egy párnát szorongatva a kezében.

A félhold mosolyogva köszöntötte csillag-társait, Mrs. Norris épp egy kis csapat, tilosban járó hollóhátasra vetett szemet, miközben a kastély egyik legeldugottabb zugában egy fáradt, kimerült férfi hajtotta arcát a tenyerébe.

Hirtelen felkapta a fejét, fekete tincseit a füle mögé söpörte, majd leírhatatlan sebességgel elkezdett körmölni.

Alig két perc elteltével felegyenesedett, és átolvasta levelét. Egy pillanattal később összegyűrte és a sarokba hajította tizenegy hasonló sorsa jutott társa mellé.

Újra nekifogott. Ezúttal lassabban, végiggondolva a szavakat, sokkal jobban ügyelve a jelentésükre, összeszedettebben dolgozott. Ám akárhányszor fogott neki a levélnek, mind így kezdődött: „Kedves Clara…”. És akárhogy csavargatta a kifejezéseket, a mondandója ennyi volt: „Sajnálom…”.

Hátradőlt a székében és úgy döntött, a legutolsó próbálkozás megfelel a célnak, most már pihenhet. Ha minden jól megy, ezt a karácsonyt otthon tölti, méghozzá nem is egyedül, ezentúl a társa nem egy üveg ital lesz. Ha minden jól megy…

Perselus Piton nem volt kifejezetten egy optimista egyén, ha lehetett, inkább számított a legrosszabbra, persze a realitás talajáról csak enyhén elrugaszkodva. Most mégis, életében először, úgy döntött, hogy remél.

A félhold szakadatlanul pislákoló fénnyel ajándékozta meg az éjszaka teremtményeit, Mrs. Norris boldogan, peckesen lépdelt gazdája mellett; a férfi pedig úgy döntött, ideje eltennie magát holnapra.

Álmában egy zöld réten játszott egy nevetős, kócos kisfiúval.