V.

-         Miért nem árulja már el végre, mi a fészkes fene történik vele? – csapott az asztalra ingerülten a férfi, körmeit a tenyerébe belevájva.

-         Perselus, kérlek, nyugodj meg. – suttogta a mellette ülő nő, vékony ujjaival gyengéden végigsimítva az ökölbe szorult kézen – Hagyd Dumbledore professzort is szóhoz jutni.

Piton felsóhajtott, arcával ráborult két karjára, és lehunyta a szemeit. „De hisz nem hajlandó beszélni…”

-         Perselus. – szólt az öreg varázsló, és óvatosan az állánál fogva felemelte a fekete hajú férfi fejét – Megpróbálom elmagyarázni. Azonban egyáltalán nem lesz egyszerű. Bizonyos részleteket… magam sem értek igazán.

Pitont ez látszólag nem nagyon izgatta. Clara aggódó pillantást vetett rá, de a férfi figyelmen kívül hagyta. Szemei határozottan csillogtak, tanút adva elszántságáról. „Vannak dolgok, amit még te sem értesz Albus…de én talán mégis…”

-         Harry… a fiú közvetlen kapcsolatban áll Voldemorttal. – kezdett bele az igazgató, majd felemelte a kezét, megakadályozva ezzel, hogy a bájitaltan tanár félbeszakítsa – Tudom, hogy tisztában vagy vele. De néha át kell rágnunk magunkat nyilvánvaló dolgokon, hogy megmagyarázzunk a rejtélyeseket. Teát?

Perselus hessegető mozdulattal jelezte, hogy nem kíván inni, az idő nem alkalmas efféle kicsinységekre. „Mindig is így kezded, ha komoly ügyről van szó, és valami maszlagot akarsz beadni nekünk…De engem nem versz át a citromjaiddal és a löttyeiddel!”

-         Szóval – folyatta Dumbledore két hörpintés között – ez a kapcsolat, vagy inkább kötelék, teszi lehetővé, hogy Voldemort bizonyos gondolatokat küldjön át Harrynek, ha a fiú éppen védtelen állapotban van, vagyis, ha alszik. Éppen ezért sajátította el Mr. Potter az okklumenciát. Amikor Harryt megfiatalítottam, gondoskodtam arról, hogy ez a képessége megmaradjon, nehogy ilyesmire kerüljön sor.

-         Nyáron tökéletesen működött is! – kiáltott fel türelmetlenül Piton, és immáron nem bírva az egy helyben maradást, felpattant, majd elkezdett fel-alá járkálni – Ezek szerint most meggyengülhetett a varázs, vagy Harry kezdi felejteni, mert nem gyakorolta…

-         Perselus. – a hang nyugodt volt, mégis árnyaltan figyelmeztette a férfit, ha nem ül le, az igazgató majd kényszeríti rá, épp ezért helyet is foglalt – Nem gyengült meg se a fiú, se a varázs. Voldemort az, aki miatt most itt vagyunk.

Clara annyira koncentrált az idős varázsló szavaira, hogy csak ekkor vette észre, hogy elfelejtett levegőt venni. Ellenben Piton csak sokatmondóan összeráncolta a szemöldökét.

-         Amikor elaltattad Harryt, - fordult Dumbledore a férfihoz – olyan dolgot tettél, amire igen büszke lehetsz. Képes voltál átvenni valakinek a fájdalmát, nem csupán osztoztál rajta, teljesen magadra vállaltad a terhet. Ezért volt képes a fiú álomba merülni rémképek nélkül. Ez nemcsak hasznos, ahogy te fogalmaznál, Perselus, hanem egyenesen csodálatos.

-         És semmi értelme! – kelt ki magából ismét az illető – Egyszer, igen, egyszer sikerült, de azóta képtelen vagyok rá! Bájitalokkal tömöm a gyereket, hogy legalább egy szemhunyásnyit pihenjen!

-         Nem várhatsz el ennyit magadtól, Perselus. Átvenni érzéseket, ilyesmire a legtöbb varázsló képtelen. És ezt többször rövid időn belül megismételni, nos, ez szinte lehetetlen.

-         Akkor mondja meg, mit tehetünk. – felelt fáradtan a férfi, s ujjával beletúrt fekete fürtjei közé – Mondja meg, mit csináljak.

-         Harry egyedül akkor képes leküzdeni a rémálmait, ha rendszeresen gyakorol, persze tizenhét éves fiúként több esélye van rá. Azonban nem szeretném ezt az újdonsült kis családot elválasztani éppen a karácsony közeledtével – itt Clara arca lángolt, Piton pedig elhúzta a száját – tehát Mr. Potter ideiglenesen egyfajta gyógyszert fog kapni. Hosszú távon persze ez is, csakúgy, mint majdnem minden, hatástalan. – ránézett az órájára, melyről a tudatlan ember szinte mindet le tudott olvasni, csak az időt nem, és kisvártatva fel is állt – Azt hiszem, ideje lenne elindulnom, egy fontos elintéznivalóm van Manchesterben. A gyógyszert – Clara-nak egy kis dobozkát nyújtott át – naponta kétszer, reggel, illetve délben kell bevennie. Esetleg van valami, amit még kérdeznétek?

Ms. Madison csak a fejét rázta, miközben tekintetét a kezében heverő dobozra függesztette. Perselus ellenben szintén felállt, hogy kikísérje a vendéget, és az ajtóban megszólalt:

-         Azt mondta, mindez Voldemort hibája. Azonban azt nem közölte, hogyan tud most ártani Harrynek, ha nyáron kísérletei kudarcba fulladtak.

Dumbledore lassan a bájitaltan tanárra tekintett, arcán egyetlen kis pillanatra megjelent a szomorúság, majd el is tűnt, mintha sohasem lett volna ott.

-         Megtette azt, amitől tartottam. Harry szenvedéseit a tizenötödik évében Voldemort ellenszenve okozta, ez az érzés keltett kínt a fiúban. Az okklumencia segítségével azonban a fiú kivédte ezt, Tom nem tudta átküldeni felé az érzelmeit. És mivel nem maradt más választása, úgy döntött, véghez viszi az egyetlen kísérletet, amivel áttörheti ezt a fajta gátat. Életre keltette az egyetlen dolgot, amivel ártani tud neki. Életet adott a gyűlöletének.

És az idős férfi, amilyen hirtelen jött, el is tűnt, de szavai még sokáig csengtek a két ember fülében. Értelmetlenül és vészterhesen.