3.

Az első büntetés

Bliss teljesen összetörve állt egy helyben, és csak bámult maga elé. Nem lehet igaz, hogy önként büntetésbe vonul, és még csak nem is maradhat a professzor közelében.
„Én nem vagyok normális!" – gondolta magában, majd a professzor kérdő pillantását látva, lassan elindult kifelé. Kinyitotta a tanár szobájával szemben lévő raktár ajtaját, és kelletlenül nekilátott a munkának.
Miközben ellenőrizte az alapanyagokat, végig magát szidta. Már vagy két órája dolgozott, mikor a listán a sárkányfogporhoz ért. Körbenézett, és a legfelső polcon meglátta a keresett üvegcsét. Megpróbálta nyújtózkodva elérni, de csak az ujjhegyével tudta megérinteni a tárgyat. Mikor oldalra pillantva meglátta a létrát, boldogan elmosolyodott. Az újabb haditerv már összeállt a fejében…
Fogta az amúgy is rövid szoknyáját, és szinte a csípőjéig feltépte. Összezilálta a blúzát, majd fogott egy holdkő darabot, és az érdesebb felét végighúzta a combján. Összeszorította a fogait, hogy ne sikoltson fel a fájdalomtól. Ezután leült a földre kényelmesen elhelyezkedve, majd megragadta a létrát, és hangos csörömpöléssel a földre rántotta. Ezzel párhuzamosan végre felsikolthatott, hogy a professzor tudja, valami baj történt.
Nem kellett csalódnia, fél pillanat sem telt el, és Piton professzor megjelent az ajtóban. Mikor meglátta a rendetlenséget, dühösen felhúzta a szemöldökét.
- Összetörte a százszínű-lilomporos üvegemet? Tudja, hogy mennyibe kerül akár csak egy gramm is belőle? – sziszegte halkan, mire Bliss bűnbánó képet vágott.
- Bo… bocsánat, nem akartam! – motyogta. – Én csak le akartam venni egy üvegcsét, és leestem a létráról… - próbálta megmagyarázni az esetet a lány.
- Keljen fel, és rakjon rendet! – adta ki az újabb utasítást a professzor, majd visszaindult a szobájában. Bliss sietve felpattant, és hangosan felszisszent. A tanár dühösen sóhajtott egyet, majd fanyalogva visszafordult. – Valami baja esett? – kérdezte mogorván.
- A lábam… Fáj… - válaszolta a lány a falnak támaszkodva. Feljebb húzta a szoknyáját, és mintha most látná először, megnézte a sérülését. Csúnyább volt, mint amilyennek szánta.
Piton az égre emelte a tekintetét, mintha azt kérdezte volna valami fentebb lévő erőtől, hogy miért pont őt bünteti a sors, majd a lányhoz lépett, és a karját Bliss derekára fonta. A lány gyomra remegni kezdett, és nagy erőfeszítésébe került, hogy a testét megakadályozza abban, hogy kimutassa ugyanezt a gyengeséget. Hagyta, hogy a professzor betámogassa a szobájába, és leültesse egy régi karosszékbe.
Figyelte, ahogyan a férfi az egyik szekrényhez lép, és a felső fiókból egy tégelyt vesz elő. Bliss tudta, hogy a kis doboz sejtregeneráló-krémet tartalmaz. Fél éve, mikor az egyik bájitaltan órán megvágta a kezét a hozzávalók aprításakor, Piton ugyanilyen kenőcsöt adott neki.
A férfi odalökte elé a krémet, majd visszaindult a székéhez, de Bliss hangja megállította.
- Elnézést! – kezdte halkan, majd mikor Piton megfordult, folytatta. – Rosszul vagyok a vértől… Nem bírom bekenni… El fogok ájulni… - dadogta halálsápadtan, és most az egyszer nem kellett megjátszania magát. Tényleg undorodott a vértől, főleg, ha az övé volt.
- Hát, milyen Mardekáros maga?! – csattant fel türelmetlenül a tanár, majd mikor látta, hogy Bliss tényleg elég halovány, visszasétált hozzá. – Na, adja ide! – nyújtotta ki a kezét, majd mikor megkapta a kenőcsöt, letérdelt a lány elé. Rezzenéstelen arccal félrehúzta Bliss szoknyáját, szabaddá téve a sebet, majd az ujjával elkezdte bedörzsölni a krémet. Blissnek halk sóhaj hagyta el az ajkait, mire a férfi felkapta a tekintetét rá. Pár másodpercig nézett rá, majd újra a sebre tekintett, és fel sem pillantott többet, amíg nem végzett. Mikor elengedte a lány lábát, már csak egy kis vörös folt jelezte, hogy valaha ott a bőrön egy seb volt. – Most menjen aludni, majd holnap folytatja… Vagyis inkább elkezdi előröl – mondta Piton, és visszasétált az asztalához.
- Jó éjszakát tanár úr! – indult el Bliss a kijárat felé.
- Magának is Miss Rowley! – vetette oda a jegyzeteibe merülve a professzor.


Bliss fáradtan ért vissza a szobájába. Mikor kinyitotta az ajtót, barátnői még ébren fogadták. Mikor meglátták tépett és zilált öltözékét, elkerekedett szemekkel összenéztek.
- Ne mondd, hogy máris sikerrel jártál! – kezdte kételkedve Francie.
- Nem, még nem. De már jó úton haladok – mosolyodott el sejtelmesen Bliss.
- Mesélj! Mi történt? – kérlelte Desdemona, és felkönyökölt az ágyán.
- Történt velem egy kis baleset… - kezdte Bliss, és gyorsan elmesélte a történetet a két lánynak.
- Na és, hogy reagált Piton, amikor ápolgatott? – kíváncsiskodott Demona. Közelebb húzódott az ágyra ülő Blisshez, és az arcát fürkészve várt.
- Nem lehetett látni rajta semmit. Kivéve… - kezdte Bliss, majd elgondolkodva elhallgatott.
- Kivéve mit? – kapta fel a fejét Francie.
- Kivéve egy pillantást – fejezte be a mondatot Bliss. – Volt egy pillanat, amikor egyenesen a szemeimbe nézett. Olyan furcsa volt… - próbálta megmagyarázni, de még magának sem tudta.
- Oh, uramatyám! – sikoltott fel Desdemona. – Lehet, hogy a fejedben olvasott! Azt hallottam, Harry Pottert is okklumenciára tanította a múlt évben.
- Nem, ha a gondolataimban matatott volna, azt megéreztem volna – rázta meg a fejét bizonytalanul a lány. – Különben is, ha tudna a fogadásunkról, már rég Dumbledore irodájában lennék, a szüleimmel együtt, akik éppen dühöngenének a kirugatásom miatt – magyarázta éppen, mikor halk kopogás hallatszott.
- Ki lehet az ilyenkor? – nézett a fali órára Francie. – Szabad! – kiáltott ki.
- Bocsánat a zavarásért! – sunnyogott be az egyik első éves mardekáros lány.
- Mit akarsz? Tudod, hány óra van? – kérdezte Demona dühösen.
- Igen… - dadogta zavartan a kislány.
- Mit szeretnél? – szólt közbe valamivel kedvesebb hangon Bliss.
- Én csak… Dumbledore professzor küldött. Azt mondta, hogy most azonnal menj a szobájába – nézett rá Blissre.
- Azt nem mondta, mit akar? – kérdezte nagyot nyelve Bliss, és a barátnőire nézve tudta, hogy mindhárman ugyanarra gondolnak.
- Nem, de vele volt Piton professzor is – mesélte a lány.
Bliss egy pillanatra megtántorodott, és meg kellett kapaszkodnia az ágy szélében, hogy ne ájuljon el.
- Végünk van! – sóhajtott fel Desdemona, és elfehéredve bámult a barátaira.
- Jól van. Menj csak aludni! – mondta végül Bliss a hírvivőnek, miután egy kicsit összeszedte magát.
- Most mit csinálunk? – kérdezte még mindig halálsápadtan Demona.
- Hát, én lemegyek… Nincs más választásom… - tántorgott oda az ágyához Bliss, és magára kanyarította a talárját, hogy eltakarja zilált öltözetét.