8. Fejezet

Ismersz

"Annyira össze vagyok zavarodva... miért ilyen nehéz minden, miért jut ilyen kevés idő az olyan dolgokra, amikért érdemes élnünk?" ücsörgött egy fáradt, kimerült nő a Roxforti tó partján. "Nem tudom miért kell most megfizetnem. Tudom követtem el elég hibát életemben és biztosan fogok is még. De ezért nem Lilynek kellett volna bűnhődnie... kicsim, hol lehetsz most. Nem halt meg érzem..." törölte le könnyeit Seréna és szipogott egy nagyot. Felállt és lassan kezdte összeszedni magát. Odasétált a tóhoz és kicsit figyelte a gyengéd hullámokat, sikerült lecsillapítania magát. Mélyeket sóhajtva emelte fejét a kastély sötét sziluettje felé és mintha csak az utolsó vacsorára tartana ráérősen sétálni kezdett.

Benyitott a tölgyfaajtón és nagyon halkan kezdett a nagyterem felé osonni. A nagyterem teljesen üres volt már, hiszen éjfél körül járhatott az idő. Járkált kicsit a hosszú asztalok mentén, fellépett a tanári asztalhoz. Végignézte a székeket. Aztán megállt az egyiknél… szinte látta a férfit, aki ott ül, méltóságteljesen és megközelíthetetlenül. Végigsimított a háttámlán és leült. Hosszan kémlelte az üres termet, az árnyékokat, hallgatta a puszta csend visszhangját. Nézte a sötét mennyezetet és rajta a sok-sok csillagot, melyek most egészen jól látszottak, csak itt-ott takarta el őket egy halovány felhő.

Megrezzent, amikor a terem másik végében résnyire nyílt az ajtó. Felállt és a szék mögé bújt. Nem tudta ki az, de nem is nagyon akarta, hogy rajtakapják, amint épp céltalanul bóklászik. Hiszen arra sem tudna válaszolni, hogy mit keres itt... "hosszú történet" lenne. Egy ideig semmi nem mozdult, aztán feltárult az ajtó és visszacsukódott.

Seréna azt hitte elment az illető, így lassan felemelte a fejét és kikémlelt a szék mögül. Nem látott senkit és semmit. Észre sem vette, hogy a pálcáját harcra készen szorongatja már jó ideje, csak amikor elő akarta venni. Nyugodt volt, de valami mégsem hagyta teljesen biztosnak a dolgában. Minden neszre figyelve ment az asztalok között az ajtóig. A Mardekár asztala végén ekkor felborult egy szék. Odasietett, pálcáját előre szegezve.

- Ki van ott? - mondta érces hangon. Mikor nem válaszolt senki megismételte a kérdést: - Ki jár itt, akinek minden valószínűség szerint NEM kellene itt lennie? - szólt gúnyosabban.

- Nem tudom. Neked mi a véleményed, melyikünknek nem kéne itt lennie, kedvesem? - suttogott egy mély hang a fülébe egészen közelről. Seréna iszonyatosan megijedt, de nem sikított fel, mint ahogy szerette volna.

- Ezért még számolunk! Hogy lehetsz ennyire...? - sziszegett a nő.

- Elnézést, nem tudtam ellenállni, Tanárnő - Piton hangja gúnyosabb volt, mint azt szerette volna, de szája mosolyra húzódott, így nem lehetett komolyan venni. Seréna ajkába harapva, összehúzott szemöldökkel figyelte, ahogy a férfi zsebre teszi kezeit és őt kezdi fürkészni.

- Ne nézz így! - eresztett meg egy gyenge mosolyt Seréna.

- Hogy nézlek? - lépett kicsit közelebb Perselus.

- Mintha szeretnél... - remegett meg Seréna hangja.

- Szeretlek - suttogta egész közelről.

- Ne hazudj! - fordította el a fejét Seréna.

- Nagyon jól tudod, hogy nem hazudok! - mondta komolyan Piton és maga felé fordította a nő arcát. Csendben fürkészte az oly jól ismert vonásokat, melyek megfeszültek, keménnyé váltak mióta utoljára látta őket. Furcsa tűz égett a nő szemében, de ugyanolyan volt, mint eddig, számára egyetlen.

Seréna csak figyelte hogyan járnak a sötét szemek végig az arcán, hogy cikáznak a szemein, az orrán, a száján. Mint rég, mindenhol érezte őt, csak rá kellett néznie. Belehajtotta arcát a felé nyúló tenyérbe és élvezte annak ismerős gyengédségét. Nem volt kedve beszélni. Nem is tudott volna, hisz pár másodperc múlva úgy álltak belefeledkezve egymás karjaiba, mintha öröktől fogva oda teremtettek volna. Ajkaik lassú táncot jártak, karjaik egymásba fonódtak és ők pihegve viszonozták azt a tehetetlenül jó érzést, amit egymás közelsége adott nekik.

- Nem akarom, hogy félj. Maradj kérlek, hidd el nekem, hogy nem lesz semmi baj. Dumbledore segíteni fog, akármi is történt - szólalt meg rekedten Piton. Seréna csendesen bólintott és szorosan hozzábújt.

- Úgy viselkedtem mint egy őrült. Nem értem mi ütött belém. Úgy értem...

- Rendben, elég. Megoldjuk - mondta Piton nyugodtan, de belül érezte, hogy ha szikrányit is, de ebben ő maga is kétkedik. Seréna bólintott és vonakodva bár, de kibújt az ölelő karok közül.

- Megoldjuk - bólintott, hangja halk volt és keserű, de végre megcsillant előtte a remény és ő nem akarta engedni, nem akarta elveszteni. Hinni akart és ott, akkor hinni tudta, hogy mindenből van kiút.

- Hát ez igazán nagyon szép volt! Mindjárt elsírom magam! - hallottak egy női hangot valahonnan a sötétből. A terem másik végében egy fekete sziluett égett a sötétben. A nő felnevetett, ahogy a pár szétrebbent és pálcát rántottak. Kacaja hideg volt és érces, mintha nem is szívből jött volna, pedig onnan jött.

- Lumos! - mondta halkan Seréna és pálcája végén máris fény gyulladt. A fekete árnyék eltűnt felfedve a nő alakját. Seréna sikkantott egyet, mikor meglátta. Perselusra pillantott, de a férfi épp olyan tanácstalanul nézett, mint ő.

Sötétbarna haj, enyhe göndörséggel, csapzottan lógott két sötéten csillogó szempár elé. Hosszú szempillák, kissé fitos orr, sápadt bőr és veszélyesen mosolygó halványpiros ajkak. Piton egyik nőről nézett a másikra, különbség ugyan volt köztük, de ahogy rájuk nézett elsőre össze is tudta volna téveszteni őket. Csak az az ördögi mosoly és az a megszállottan csillogó szem különböztette meg feltűnően az alig pár méterre álló nőt.

- Ki a fene maga? - kérdezte Piton döbbenten. A nő először úgy tűnt nem is válaszol, csak újra felnevetett, amitől a hideg futkosott mindkettőjük hátán.

- Ejnye... nade mindegy majd idővel rájön - mosolygott a nő. Mély, búgó hangjába kevéske érzelem se vegyült - Jól szórakoztam! Megvolt mára az esti romantikus mozi - kuncogott. Aztán vonásai kisimultak, kissé biccentett és megfordult, hogy távozzon.

Piton és Seréna egyszerre indultak utána. A nő távozóban felemelte a kezét. Serénának sikerült megállnia, de Perselus keményen beleütközött a terem középen felvibráló falba.

- A pokolba! - szitkozódott karját dörzsölve.

- Ki a fene volt ez? - kezdte Seréna síri hangon. Alig bírt megmozdulni, amit látott az nemcsak ledöbbentette, de fel is dühítette - Egyáltalán hogy jutott be az iskolába!? - emelte fel a hangját. Kezével leírt egy nagy kört és az összes fény felgyulladt a teremben.

- Nem tudom, ne tőlem kérdezd - nézett rá Piton félig felhúzott szemöldökkel - Szerencséd, ha nem tévesztelek össze vele.

- Az lenne az utolsó hiba, amit elkövettél - húzta félmosolyra a száját Seréna.

- Ne túlozzunk! - köszörülte meg a torkát a bájitalok mestere - Menjünk a gyengélkedőre...

- Miért oda?

- Mert Shaela, Minerva és Dumbledore minden bizonnyal ott vannak - Piton meg sem várta a választ és elindult a megfelelő irányba.

- Shaela... - morgott Seréna és követte a férfit. Ahogy a furcsa páros végigvonult a folyosókon mindenhol fel-fel lobbantak a fáklyák. Piton sóhajtva megállt.

- Muszáj az egész kastélyt bevilágítanod?

- Nem - mosolyodott el Seréna és megelőzte a férfit, majd fojtatta útját, mintha mi sem történt volna.

*

Egy fekete talár lebbent a tó partján. A különös nő még mindig a kastélyt figyelte, mintha várt volna. Néhány órának tűnő perc múlva meg is érkezett:

- Kellőképpen kiszórakoztad magad Picúr? - szólalt meg egy női hang. Egy ugyanolyan fekete talárt viselő nő lépett ki a fák közül.

- Igen, élveztem. Az a kis tanárnőcske kicsit szúrta a szemem, remélem így utólag nem baj, hogy adtam neki egy kis... baráti figyelmeztetést - susogta a másik. Bella csak felkuncogott, tetszett neki a jelenség. Hogy az a csöpp lány, akit tegnap még azért szidott, mert az ölébe ült, most valósággal büszkévé tette. Arcáról eltűnt a mosoly mikor belepillantott a sötét szemekbe, egy idegen nézett rá, már nem azt a kis kedvesen kérlelő tekintetet látta és ez egy kicsit kizökkentette.

- Menjünk Lily, a NagyÚr nem szeretné, ha "véletlenül" elkésnénk a gyűlésről. Főleg mivel a te kedvedért hívott össze minket - villant meg Bella szeme és az utolsó szavakat különösen hangsúlyosan ejtette.

- Bella, ne kezelj úgy mint egy kislányt... - azzal a nő mögé sétált -  ...mert az nem szeretem! - hajolt Lily egészen közel és halkan nevetett. Bellát kirázta a hideg is egy pillanatra. "Ennyi veszély egy emberben nem is gyűlhetett volna össze másképp..." - emlékezett vissza ura varázslatára.