Érzelmek vihara a hídon innen és túl

8. Veszélyes küldetésen

A mugli London... még csak tíz perce szálltunk le a vonatról, de máris kénytelen voltam visszafogni magam, hogy ne üvöltsem le Piton fejét. Egyfolytában morgott; taxizni nem akart, a buszon túl sokan vannak, a metrót meg lekéstük... na jó, az-az én hibám volt. A lényeg, hogy most kénytelen vagyok utána loholni, mert nem hajlandó megmondani, hogy hova megyünk...

Ismét eltelt tíz perc, mire derengeni kezdett a környék. Megszaporáztam a lépteimet és Piton elé vágtam; de mikor be akartam fordulni balra, ő elkapta a kezemet. Ebből már tényleg kezdett nagyon elegem lenni...

- Nem fejezné be végre?- kérdeztem tőle ingerülten, miután szembefordultam vele.

- Mit?- mordult fel szintén dühösen, ám elég értetlenül. Erre kirántottam karomat a szorításából.

- Ezt.... Most mi van? Miért nem...- kezdtem, de közbe vágott.

- Megyünk a szállásra. Semmi kedvem tévelyegni magával a semmi közepén.

- Ha nem vette volna észre, Londonban vagyunk...- szűrtem a fogaim között a mondandómat.

Erre ő vetett rám egy mérhetetlenül lenéző pillantást, majd jobbra fordult és csak a válla fölött jegyezte meg maró gúnnyal:

- A mugli Londonban, egyelőre. Az egy és ugyan az...

Majd fel robbantam. Hirtelen megszólalt az aranyvérű mágus, a nagy múltú arisztokrata család sarja! Kedvem lett volna hátba átkozni, a fene nagy arroganciájával együtt... e helyett megint utána loholtam és ismét elé vágtam. Ő is nagy hévvel haladt, ezért későn kapcsolt és nekem jött. Majdnem elestünk, de ő végül mégis talpon maradt és visszarántott engem is. Csak pár centi választotta el arcát arcomtól, úgy néztünk egymásra szikrázó szemekkel, kissé zilált állapotban. Belenéztem a fekete tengerbe, nem is tudtam meddig, de teljesen elgyengültem. De amikor ében tekintete egy pillanatra ajkamra tévedt, magamhoz tértem és kiszakítottam magam a karjai közül.

- Elfelejtette, hogy nem varázsolhatunk?! Se most, se a küldetés alatt! Jobb, ha a Foltozott Üstnek még a közelébe se megyünk!- hangom rekedt volt az indulattól, na meg nem akartam, hogy bárki más is fültanúja legyen kis vitánknak.

- Dumbledore azt mondta, hogy HA lehet, ne varázsoljunk. Nem azt, hogy messzire kerüljük el a fogadót! Ott biztonságban leszünk és...

- Bárki kiszúrhat minket!...-kiabáltam, mire egy öreg néni rosszallóan rám pillantott. Csak akkor folytattam; jóval visszafogottabban; mikor már elment.- Tudok egy helyet. Egy olcsóbb motel. Elég lepukkant, de egyszer itt kellet megszállnom a szüleimmel, mikor már máshol nem volt hely. Ott nagyobb biztonságban leszünk, mint a varázsvilágban bárhol!

Megint csak nézett a szemembe és arcán a dühöt lassan felváltotta az a fürkésző kifejezés, amit nagyon nehezen álltam. Ennek ellenére fenntartottam a szemkontaktust, míg végre méltóztatott megszólalni.

- Legyen. Vezessen.- mondta, majd nagy kegyesen előreengedett.

Alig telt el pár perc, már meg is érkeztünk. A bejelentkezés simán ment, bár elég furcsán nézett ránk az öreg portás. Igyekeztem természetesen viselkedni és nagybátyámként jelentettem be Pitont. Megkaptuk a szomszédos szobáink kulcsát, majd elindultunk az emeletre. Piton csak ekkor szólalt meg.

- Nagybácsi?- kérdezte gyanakodva.

- Így volt a legegyszerűbb...- morogtam. Igazából attól féltem, hogy szeretőknek vélnek és közös szobát kapunk. Abba pedig belehaltam volna!

- Mindegy- felelte, bár hangjából még mindig jól kivehető bizalmatlanság csengett. Holnap reggel hatkor várom a szobája előtt.- mondta gorombán, majd egyszerűen kinyitotta apró lakosztálya ajtaját és becsapta az orrom előtt. Nagy nehezen lenyeltem felháborodott horkantásomat és én is nyugovóra tértem. Az ágy ugyan kényelmetlen volt, de ez után a kimerítő nap után már a padlón is lazán el tudtam volna aludni.

***

Meg se próbáltam már magamtól elaludni; mielőtt párnára hajtottam volna a fejem, megittam az Álmatlan álom elnevezésű bájitalomat...

...Minden reggel szörnyű volt, kicsit, mint a másnaposság. De megérte. Megmosakodtam, felöltöztem; nagyon utáltam muglinak kinézni, de választásom ismét nem volt... Arcomon mintegy két és félnapi borostát még hagytam egy picit érni, ehhez már végképp nem volt türelmem. Úgy döntöttem inkább idő előtt is, de átmegyek Grangerhez; reménykedtem, hogy hamarabb indulhatunk.

Már a folyosóról hallottam a szobájából kiszűrődő zenét. Meg se lepődtem, hogy nem hallja a kopogásom. Nem sok esélyt láttam rá, hogy nyitva legyen az ajtó, de ha már itt voltam... legnagyobb meglepetésemre gond nélkül bejutottam.

Milyen felelőtlen ez a lány!- futott át az agyamon. A kis helyiségben csak a kanapén heverő táska árulkodott arról, hogy Granger itt töltötte az éjszakát. Beljebb mentem.

- Hahó... Granger...- semmi válasz. A rádió hangja a szomszéd, innen nyíló szobából szólt. Kezemet automatikusan zakóm zsebében lévő pálcámra helyeztem, majd finoman belöktem az ajtót.

Elakadt a lélegzetem, teljesen földbe gyökeredzett a lábam. A fürdőszobában találtam magam, ahol Granger éppen zuhanyozott és a zene miatt még csak észre sem vett! Testét egy nem túl minőségi, vékony tejüveg takarta, mely elég sokat sejtetett. Ki akartam menni, de képtelen voltam rá, nem tudtam levenni a szemem a látványról. Granger egyik kezével éppen kerek melleit szappanozta, miközben másikkal a hajába túrt. Majd jobbja lassan elindult feszes hasa felé, majd lejjebb... aztán a combján folytatta egészen a bokájáig. Míg lehajolt, feneke és izmai megfeszültek, mellei megremegtek. Majd lassan felállt és megrázta a haját...

Ez volt az a pillanat, mikor amilyen halkan csak tudtam, kirohantam a fülledt, fürdőből. Nehezen vettem a levegőt és nem csak az arcomat öntötte el a vér... Halkan felnyögtem. Istenem, de kívántam... már képtelen voltam tagadni, fizikai rosszullét kerülgetett, hogy nem érhettem hozzá akkor és ott.

A legrémesebb az egészben, hogy még csak megfutamodásra sem volt lehetőségem, mert feladatunk volt. Így nehéz szívvel és zúgó fejjel, de leültem az ütött-kopott kanapéra és vártam. Hamarosan elhallgatott a rádió és ő jelent meg, egy szál köntösben, dúdolgatva. Nagyon szép hangja volt...Szórakozottan körbe nézett, majd mikor meglátott, halkan felsikkantott.

- Jó reggelt.- mondtam kifejezéstelen hangon.

Olyan tekintetet vágott, mint egy ijedt kis őzike, majd igyekezett még jobban összevonni magán a köntöst. Így tekintetem egy pillanatra ismét elkalandozott...

- A frászt hozta rám!- esett nekem azonnal- Hogy mer így rám törni?

- Kopogtam...-feleltem. Azt hiszem elég sután.

- Mindegy...- morogta. Mindjárt jövök.

Azzal ismét eltűnt a fürdőben, majd pár perc elteltével már felöltözve jelent meg... Száraz hajjal.

- És ugye kerüljük a varázslatot, mi?- kérdeztem gúnyosan; igyekeztem nagyon kemény arcomat mutatni, de mélységesen nem érdekelte.

- Induljunk- felelte inkább, és sötétzöld garbójára felvette fehér kiskabátját, majd vállára kapta a táskáját. Azt hiszem meglepődött, mikor az ajtóban megálltam és előre engedtem. Ő biccentett, de én gondolatban ismét elátkoztam magam... Nehezebb lesz, mint hittem!

***

- Meg kéne előtte reggeliznünk...-jegyeztem meg bátortalanul, már előre számítottam arra, hogy rám ripakodik és éhesen kíséreljük meg megszerezni a könyvet.

- Rendben.- válaszolta azonnal, hatalmas meglepetést okozva ezzel. Kissé félve pillantottam rá, de ő csak egy apró, kissé cinikus mosoly kíséretében megindult a szemközti kávézó felé.
Bent kellemes levegő volt, jó illat; a rádióból Elton John egyik száma szólt. Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz és gyorsan átfutottuk a menüt.

Ő egy sonkás-sajtos szendvicset kért, míg én krémes palacsintát, tejszínhabbal. Vetett rám egy megrovó pillantást, de nem szólt semmit. Helyette szemügyre vette a berendezést és az embereket.

- Ne nézzen már mindenkire ilyen gyanakodva.- jegyeztem meg mosolyogva, mert mikor a pincér kihozta a szendvicsét akkor ő köszönöm helyett csak szúrós szemeket meresztett rá.- Nincs benne méreg.- tettem hozzá.

- Az nem olyan biztos...-jegyezte meg sötéten, mire már elnevettem magam.

- Jesszus, teljesen úgy beszél, mint Mordon!- majd az öreg recsegő hangjával igyekeztem visszaadni a Rendben már szállóigévé vált mondását:- "Teljes éberség!"

Egy ideig csak furcsán méregetett, majd megtette azt, amire idáig azt hittem, hogy teljesen lehetetlen... elmosolyodott. És most hiányzott belőle minden gúny, minden megvetés. Ismét szendvicsére pillantott, majd egy nagyot harapott. Erre én is elmosolyodtam. Férfiak! Első a hasuk, bármi... és ekkor torkomon akadt a kávé. Mióta tekintem Pitont férfinak? Elkezdtem köhögni a félrenyelt italtól, majd meg fulladtam.

- Jól van?- kérdezte és felvonta egyik szemöldökét. Azt hiszem jól szórakozott rajtam.

- Persze...-válaszoltam kissé elvörösödve, még mindig rekedten. Ahogy a pincér lerakta elém a palacsintát, rögtön nekiestem. Isteni volt!

Mikor megkaptuk a számlát, Piton el akarta venni, de nem hagytam, fizettem mindent.

- Vegye úgy, hogy a vendégem volt...- már épp szólni akart, de folytattam.- Furcsán nézett volna a pincér a varázslópénzre.

Ekkor esett le neki, látszott, milyen régen nem volt muglik között.

- Köszönöm.- mondta, majd hozzá tette- De ettől ne várjon jobb jegyeket.

Erre vágtam egy grimaszt, de nem szóltam. Miután kiléptünk a kávézóból, ismét hallgatásba burkolóztunk. Nem volt mit mondani.

Éppen levágtuk az utat az egyik sikátoron keresztül, mikor Piton egy pillanatra megmerevedett, majd minden előjel nélkül a falnak lökött és hevesen megcsókolt. Én azt se tudtam hirtelen, hogy hol vagyok és miért, s bár őrjítő érzés volt, nem hagyhattam. Alig tudtam kiszabadítani magam, de még így is a falhoz voltam szorítva és ő teljes testével nekem dőlt.

- Mi a fenét...-kezdtem, de egy pillantással elhallgattatott.

- Társaságot kaptunk. Halálfalók...-ennyit mondott, majd újra megcsókolt. Nem tudtam, hogy a hevességétől, vagy a rémülettől borzongtam e meg, de viszonoztam a csókját. Egyre szorosabban simult hozzám, éreztem forró testét, hevesen verő szívét. Hirtelen mozdulattal átkaroltam a nyakát, éppen mikor hallottam, hogy emberek mennek el mellettünk. De most nem érdekelt. A világ ismét máshogy kezdett működni és én elvesztem Piton őrjítő csókjában. Keze; talán véletlenül, vagy akár szándékosan; felcsúszott pár centit derekamról és a pulóver alatt hozzáért forró bőrömhöz. Ismét bele borzongtam és finoman beleharaptam az ajkába, mire ő halkan felsóhajtott... majd fejét kicsit félrefordítva megcsókolta a szám csücskét, az arcomat, majd a fülemet. Ziháló, forró lélegzete csiklandozott, majd halk, egészen bársonyos hangon a fülembe suttogta.

- Azt hiszem elmentek...

Még egy ideig így maradtunk. Majd lassan kissé engedett a szorításból és a szemembe nézett és nekem majdnem megint elállt a lélegzetem, de igyekeztem normális képet vágni, ami nehéz volt, tekintve hogy erősen ziháltam (ő is) és kipirult az arcom.

- Nagyon megijedt?- kérdezte halkan, még mindig a karjában tartva.

- Nem...-suttogtam halkan, hangom rekedt volt.

- Nem akartam bántani- mondta, majd lassan egy lépést hátrált. Azt hiszem sajnáltam...

- Semmi baj... nem bántott. Csak... jó, hogy gyorsan kapcsolt.- majd sietve elindultam, ő meg jött mellettem. Megpróbáltam összeszedni magam.- Kik voltak?

- Avery... Nott és Malfoy.... Na meg Bellatrix Lestrange...

Felsóhajtottam.- Sajnálom...-értetlen tekintetét látva megmagyaráztam.- Mikor múltkor ledobtam maga elé a Reggeli Prófétát. Én igazán... én nem...

- Felejtse el...- felelte, de én láttam, hogy azért valahol örül neki, hogy kimondtam.- Most úgyis fontosabb dolgokra kell koncentrálnunk.- azzal fejével az előttünk lévő könyvtárra bökött.

- Siessünk. Már nagyon közel járnak...

Gyors léptekkel szedtük a lépcsőfokokat, majd mikor beértünk, gondolkodás nélkül elindultunk a megadott hely felé.

Mikor megérkeztünk, én elkezdtem keresni a könyvet, míg Piton őrt állt.

- Megvan!- mondtam diadalittasan, mikor végre megtaláltam. Dumbledorenak igaza volt, a könyvet varázs védte, hogy sose kerüljön el a helyéről.

-Rendben...- mondta Piton és kivette a kezemből, majd a táskájába csúsztatta.- És most tűnjünk innen. Tudom, hogy ez egy könyvtár, de nekem nagyon gyanús...-kezdte, mikor egy hatalmas robbanást követően ledőlt az előttünk lévő hatalmas könyvespolc és mi megláttuk a négy halálfalót.

- Capitulatus! - kiáltotta Piton és én is így tettem, mire Avery és Nott pálcája vagy tíz métert repült.

- Futás!- üvöltötte Piton és elkapta a kezem maga után húzva engem is.

- Nem menekülhetsz a Nagyúr haragja elől, Piton!- kiáltotta Lucius Malfoy gúnyos diadallal. Mintha ennek lett volna köszönhető, hogy megbotlottam és elestem. Már csak azt láttam, hogy Piton elém ugrik és elkiáltja magát:- Protego!

Majd ismét elkapott és futásnak eredtünk. Hatalmas szerencsénkre volt egy hátsó kijárat és azon áttávoztunk. Nem is figyeltük, merre rohanunk, csak arra, hogy már nem halljuk üldözőink távoli hangjait.

- Ezt meg...- kezdtem, de mikor Pitonra néztem, elakadt a lélegzetem. A férfi halottsápadt volt és az inge teljesen átvérzett.

- Uramisten... -suttogtam. De nem volt időm leblokkolni, cselekednem kellett.- Jöjjön, támaszkodjon rám.

Azzal átvetettem egyik karját a vállamon és feltámogattam az egyik romos, elhagyott épületbe. A lépcsőn fölfelé menet minden lépésnél azon imádkoztam, hogy csak bírjon ki minket... no meg hogy Piton élje túl...

***

Iszonyatosan fájt és vérzett. Granger segítségével felmentünk az első emeletre és ő lefektetett az egyetlen bútordarabra, ami a szobában volt: egy rémes állapotban lévő, mocskos ágyra.

Amint nem nehezedtem már rá, ő lement, majd egy perc múlva visszatért, de nekem óráknak tűnt. Aztán az ablakhoz rohant és behúzta a függönyöket.

Végül aggódva odafordult hozzám. Nem is tudta mit mondjon. Aztán az ajkába harapott és halkan azt mondta.

- Ha varázsolunk, lebukunk. Meg fognak találni...

- Tudom...

- Úgy kell ellátnom magát, ahogy megy...

- Nézze, ez nem is olyan súlyos..- kezdtem, de ő ellentmondást nem tűrő hangon azt mondta:

- Vegye le az ingét...-döbbent arcomat látva kissé elpirulva hozzátette- El kell látnom a sebeit.

Azzal ismét kiment a szobából... most sokkal tovább maradt, de nem üres kézzel jött vissza.

- Több szobába is benéztem, és találtam némi alkoholt, kötszert és vizet. Még nem zárták el...-magyarázta a vizesvödörre és a kis dobozra utalva.

Én addigra már levettem vértől átázott ingemet és gyengén feküdtem az ágyon...

- Ms. Granger... tud maga varrni?- kérdeztem halkan.

Ő nagy szemekkel nézett rám, majd hevesen megrázta a fejét.

- Én nem... én képtelen...-kezdte, de nem hagyhattam.

- Kérem! Össze kell varrni...

Ő rémülten nézett rám, majd ismét az ajkába harapott. Megint eltűnt egy időre, majd egy tűvel és cérnával tért vissza.

- A muglik sok mindent itt hagytak...-jegyezte meg remegő hangon, majd bátortalanul közelebb lépett az ágyamhoz. Idetolt egy széket és leült, majd megmártotta az ingemet a vízben, kicsavarta és azzal kezdte el tisztogatni sebeimet. Akaratlanul is felszisszentem, de ő folytatta. Majd az alkohol következett, ami iszonyúan csípett és égetett de igyekeztem csendesen tűrni. Mikor kezébe vette a tűt és a cérnát, láttam, hogy nagyon fél. Úgy sajnáltam.

- Nagyon fog fájni...-suttogta és egy könnycsepp gördült le az arcán. Szörnyen éreztem magam, holott én voltam elég rossz állapotban. Felemeltem a kezem és letöröltem könnyeit, majd hüvelykujjammal végigsimítottam szája vonalán. Ő megrezzent az érintésemre, de nem nézett föl.

- Majd óvatos lesz...- mondtam és behunytam a szemem.

Éreztem, ahogy a tű átszúrja a bőröm újra meg újra. De egy hangot se adtam... Mikor befejezte, lenéztem.

- Egész szép lett... -mordultam fel. Alig volt erőm beszélni, tudtam, hogy hamarosan el fogok ájulni.

- Miért?...-nyögte.

- Mit miért?- kérdeztem értetlenül.

Erre felpattant és ökölbe szorított kézzel kiáltotta:

- Nem kértem, hogy mentse meg az életem! Boldogultam volna... Nem kértem, nem akartam! Most meg... nem tudok mit csinálni... nem értek hozzá...- könnyei patakokban folytak le az arcán. Ahogy lenézett rám, szemében keserű fény lobogott.

- Most aludjon. - szólt csendesen- Én is pihenek. Pár óra múlva; bármi is lesz; tovább kell indulnunk... ránk fognak találni.

Tétován a kezem felé nyúlt, de meggondolta magát. Helyette kiment a szobából és magamra hagyott. Lassan elsötétült a világ...