32

Traccsparti

Még másnap is dühös és csalódott voltam. Olyan dühös és csalódott, hogy teljes erővel nekiálltam tanulni; -azértis megfelelek neki! –morogtam, valahányszor úgy tűnt, nem bírom tovább. Ráadásul menthetetlenül elkapott a vizsgadrukk: bár izgatottan vártam az írásbeli megmérettetéseket, a szóbelik fenyegető felhője nem hagyott aludni sem.

-Inszomnia. *–morogta Snape, mikor közöltem vele, hogy képtelen vagyok azzal a gondolattal álomra hajtani a fejem, hogy másnap délután gyakorlati bűbájtan vizsgám lesz –számomra a gyakorlati kifejezés egyenlő a szóbelivel!

- Adok egy érdekes bájitalt. Nem hiszem, hogy ismered; nem tananyag, még felsőfokon sem. Egyszerű háztartásbeli ismeretek szükségesek hozzá. Varázsháztartásbeliek… Tudni fogsz tőle aludni éjjel, kissé megnyugszol, és még enni is képes leszel.

- Mellékhatás? –vágtam rá azonnal, rosszat sejtve.

- Nappal is álmos leszel, vontatott és kissé passzív. –vonta meg a vállát. –Valamit valamiért.

- Most… nem örülök. –nyögtem ki.

- Sajnálom. Szolgálhatok esetleg még valamivel, vagy itt hagyhatlak remény nélküli örömtelenségedben? –kérdezte akkor, s én nem éltem a lehetőséggel.

- Menj csak. –feleltem nagyot sóhajtva.

Most már bánom. Hiánya ,,átjár, mint huzat a házon”*. Alig utazott el, és máris úgy érzem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Nem érzelgésből mondom –egyszerűen így van. Hozzám tartozik, és én hozzá. Mint egy anyagos, akitől megtagadták a szert, kábán meredek a világba, és csak olykor-olykor ereszkedik rám a tisztánlátás. Talán túladagoltam magamnak Severust…

Persze az is lehet, hogy az általa itt hagyott bájital hatása mindez.

Minden délelőtt írásbeli vizsga, délutánonként gyakorlati. A hétfői bűbájtan nem stresszel különösebben; bemegyek, csinálok valamit, kijövök –ennyi az egész. Úgy érzem, legalább V-t fogok kapni rá.

És a kedd? Könnyedén letudom; szeretem az átváltoztatástant. Csak jól kell forgatni hozzá a pálcát; egyszerű, nem igaz?

A szerdai gyógynövénytan pitiáner: olyan érzésem van, mintha szórakoznának velem. Mindezt már oly régóta tudom, hogy kérdezhetnek ilyeneket? A bájitalok vizsgálatához egyértelműen hozzátartozik a hozzávalók –így a gyógynövények- gondos tanulmányozása.

Csütörtök, péntek –SVK, rúnaismeret; hétfő: pihenő, hisz már megvan a bájitaltan vizsgám… A keddi LLG nem sok gondot okoz, Hagrid megint kitett magáért –nevetségesen könnyű feladatokat kaptunk, ahogy az óráin is.

A szerdai asztronómia már egy kicsit megvisel –délelőtt elmélet, este gyakorlat, utóbbi megspékelve némi zavargással az udvaron; Mcgalagony és Hagrid került erőteljes összeütközésbe néhány minisztériumival. Nem érdekel az eset: én ugyan nem fogok ilyesmikre figyelni, ha a jegyem múlik rajta!

Ugyanezen a délutánon végigszórakozok egy jóslástan vizsgát, természetesen kiváló, vagy minimum V eredménnyel. Úgy tudok hazudni, mint akibe töltik az igét.

Bár mindez szép és jó, a csütörtök délutáni mágiatörténet vizsgámra meglehetősen rossz jegyet jósolok. Ebből következően vagy jóslástanból teljesítek rosszul, vagy mágiatörténetből: az iménti megállapításból következik, hogy legalább az egyikből tehetséges vagyok.

Ahogy a naplóm friss feljegyzéseit olvasgatom, rá kell jönnöm, hogy hatott a bájital. Egész héten úgy jártam-keltem, mint egy egobomba. És úgy is vizsgáztam: ez már fél eredmény, hisz kis határozottsággal bármit elérhet az ember.

Elegem van a vizsgákból. Azt hiszem, csinálok valami érdekeset. Bár nem fog különösebb látványelemekben bővelkedni, én élvezni fogom.

- Helló Gin! –köszönök rá a parkban sétálgató lányra. Kivételesen egyedül van; sokat kellett vadásznom rá, míg elérte ezt az állapotot.

- S… Susan? –idézi fel varázslatos, kicsit sem ,,tizenkettő egy tucat” –típusú keresztnevem.

- Valami olyasmi.

- Hogy sikerültek a vizsgáid? –kérdezi annak az embernek az arckifejezésével, aki tudja, hogy gyakorlatilag egy vadidegennel készül prototípus-beszélgetést folytatni.

- Hagyjuk. –legyintek. –Ami volt, elmúlt.

- Így is lehet értelmezni. –mosolyog huncutkásan. –Akkor mesélj… mit fogsz művelni a napokban, most, hogy túlvagy rajtuk?

- Hát, először is örülgetek. –lassan lépkedem a finom füvű gyepen. –Aztán rájövök, hogy mit rontottam el. Végül ideges leszek, és nekiállok bájitalt kotyvasztani.

- Érdekes módja a feszültséglevezetésnek. –jegyzi meg. Ránézek, és meglepetten látom, hogy arcán a döbbenet vagy undor szemernyi módosulata sincs jelen.

- Snape nem ezt mondaná. –mondom rejtelmes mosollyal.

- Az a pasi egy külön tanulmány. –nyög fel. –Valami hihetetlen. Mindig meg tud lepni. Az egyik órára nemrég úgy jött be, hogy már-már elmosolyodott. Azelőtt meg olyan hideg dühvel nézett végig az osztályon, hogy azt hittem, belefagyok a padba. És mindezt rezzenéstelen arccal. Mind a két végletet!

- Ügyes, nem gondolod? –ejtem meg kedvesem mai dicshimnuszát.

- El kell ismerni, van stílusa. Ha az ember tanul az órájára, nem súg Prewett-nek, és meghúzza magát, még túl is élheti. –elgondolkodva fürkészi az egyik bokrot. –Persze, csak ha nem griffendéles. –teszi hozzá cinikusan.

- Szerezhetnél egy slytherines talárt, és hordhatnád azt az óráján. –fúrom meg Severus jövőbeli óráinak rendjét.

- Öhm, hát… én azt szoktam csinálni, hogy az ő óráin mindig eltakarom a hajammal a griffendéles címert a mellkasomon. És nem nézek fel, hátha akkor nem vesz észre. –vigyorodik el.

- Rossz kislány. –suttogom rosszallóan. –Nem vállaljuk a házunkat, csúnyán csalunk, túlélésre játszunk, hm?

Most már mindketten vigyorgunk, a felnagyított csínyt elképzelve.

- Az lenne a legegyszerűbb, ha be sem ülnél órára. –jelentem ki nagy komolyan.

- Sőt, a legjobb húzás az lenne részemről, ha nem is léteznék. Képzeld, hogy meglepődne! Na, erre mit tudna lépni? –nevet fel hamiskásan.

- Tartok tőle, hogy semmit. –helyeslek vállvonogatva. –Hacsak…

- Hacsak? –kérdi cinkosan megvillanó szemmel. Lám csak, a komolytalan beszélgetések mennyivel közelebb hozzák az embereket!

- Hacsak ki nem találja azt a briliáns visszavágást, hogy létrehoz téged. Khm… gyereket vállal. –túrok bele a hajamba gúnyos félmosollyal.

- Ajjajj… -cirógatja meg az állát elgondolkodva. –Nem lenne jó, ha ő lenne az apukám.

- Ugye? –hadarom lelkesen. –Tehát ezzel a húzással ő nyerne. Arról nem is beszélve, hogy akkor a zsebpénzedről is ő döntene. Életed végéig szivathatna…

- De én is vissza tudnék vágni ám! –jelenik meg a heuréka-effektus győztes mosolya az arcán. –Gyereket vállalna –és nem én lennék az!

- Tehát hiába próbálna behúzni a csőbe, te juszt sem születnél meg neki? Ravasz! –nyugtázom fejrázással vegyes fintorral az ötletet. –Hogyhogy nem a Slytherinbe kerültél? –ajánlom fel nagylelkűen szimpátiámat.

- A Süveg meglátta a hajam, és egyből tudta, hogy hova kerültek a rokonaim. Ezek után… -vonja meg a vállát egykedvűen.

- Szóval vörösök a Griffendélbe? Mi ez, valami politikai diszkrimináció?

- Lehet. –néz rám tűnődve. Látom rajta, hogy nem érti. Valószínűleg nem túl jártas mugli történelemben. Szerencsés ördög.

- Ki a kedvenc tanárod? –teszem fel az unalmasnak tűnő sablonkérdést. Valójában erre igen kellemes beszélgetést lehet építeni, hosszas ócsárlásokkal és megható rajongásokkal körítve.

- Azt hiszem, Mcgalagony. Nála korrektebb embert még nem láttam. Első látásra szigorúnak tűnik, de meg lehet szokni a követelményeit. És ami a fő: igazságos mindenek felett.

- Mért érzem úgy, hogy ez egy enyhe célzás? –vonom fel a szemöldököm.

- Talán mert az. –mosolyog bocsánatkérően. –Snape az igazságtalanság szobra.

- Jó érzés ezt hallani a kedvenc tanáromról. –sóhajtom fejcsóválva.

- Te tehetsz róla. Miért ő a kedvenc tanárod? Itt szúrtad el. –közli velem jóvátehetetlen hibámat.

- Ó, bocsáss meg, hogy rossz tulajdonságaim ellenére le mertelek szólítani. –hajtom meg fejemet a vöröske erkölcsi nagysága előtt.

- Semmi baj… amíg nem teszel ajánlatot. –legyint nagylelkűen.

- Akkor… van kedved feljönni a szobámba? –kérdem ravaszkás tekintettel.

- Na most tettél ajánlatot. –bólogat olyan arccal, mint aki épp az imént mutatta ki, hogy a dihidrogén-monooxid egyenlő a vízzel.

- Te meg tegyél választ. –ajánlom unott képet varázsolva arcomra a hatás fokozása érdekében.

- Igen. –nyújtja felém kecsesen a kézfejét.

- Asszem azért még nem veszlek el. –közlöm vele nagy komolyan.

- Majd ha megismersz… -kacsint, és az oldalamon elindul a kastély felé.

Szobámba érve színpadias mozdulattal körbemutatok.

- Üdvözöllek a sötétség birodalmában.

- Nagyon… szép. –állapítja meg bőbeszédűen.

- Ugye? –kérdem felvont szemöldökkel.

- Aha. Csak éppen az orromig se látok.

Már tíz perce beszélgetünk az ágyamra dőlve, és rájöttem, hogy igen érdekes dolgokat lehet kiszedni a hölgyből. Potter jó barátja, griffendélesek gyöngye, a tanórák szorgalmas látogatója… És még azt is tudja, milyen érzés, ha az embernek van családja.

- Jé, ez a könyv nekem is megvan. –nyújtózik az éjjeliszekrényem felé.

- A metamorfmágia? Azt hiába próbálgatom, nem megy. –sóhajtom.

- Dettó velem. Mondjuk biztos nem jó módszer az, hogy ahányszor nem sikerül, földhöz vágom a könyvet. –mondja hamiskásan.

Elénk teszi a könyvet, és lapozgatni kezdi.

- Nézd… ezt a gyakorlatot… csináltad már? –megfogja az orrát és koncentrálni kezd.

- Nem. –suttogom, és kíváncsian nézem Ginevra arcát. Sajnos egyáltalán nem változik. Aztán lassan…

- Elkezdett vörösödni az arcod. –nyugtázom hitetlenkedve. –Nem is rossz.

- Viszont nem is kifejezetten előnyös. –suttogja egy hűvös hang mögöttem. Hátra sem kell néznem, hogy tudjam, ki az. De azért megfordulok, és félmosollyal nyugtázom Snape hitetlenkedő arckifejezését.

- Akkor mégse a gyakorlat miatt ment, igaz, Gin? –jegyzem meg, tanácstalanul turkálva a hajamban. –Kár.

Aztán észbe kapok, és felpattanok az ágyról.

- Jó napot, tanár úr. –motyogom tisztelettudóan.

- J… jó napot. –áll fel Gin is. Az arca lassan, de biztosan felveszi a haja színét.

- Wallace-nak magánórája lesz, úgyhogy azt javaslom, függesszék fel a traccspartit későbbre. –hangzik a rideg utasítás.

Gin gyorsan elköszön mindkettőnktől (kitől hogyan), majd menekülésszerűen kisiet az ajtón.

- Most kellett ezt? –suttogom megrovóan, és üdvözlésképpen megcirógatom Severus vékony ajkait.

*inszomnia: gyakorlatilag a narkolepszia ellentéte. Olyan betegség, melynek tüneteként a beteg stresszhelyzet hatására nem bír aludni.

*,,Hiányod átjár, mint huzat a házon”: József Attila-versrészlet