3. fok
A 3. foka
amelyben fény derül arra, mitől romlott meg James és Perselus viszonya
Szeretek korán reggel már lent lenni a Nagyteremben. Így az ember az idétlen, csevegő diákoktól mentesen, békésen fogyaszthatja el a reggelijét.
Akik ilyenkor az asztaloknál ülnek, azok vagy stréberek, vagy kitaszított, magának való alakok, mint jómagam.
Ezért volt felháborító, mikor csütörtök reggel Mr. Tökély is felbukkant. Egy menő, hatalmas népszerűségnek örvendő diáknak semmi joga nem volt ekkortájt megjelenni.
Ami még jobban felhúzta bennem a pumpát, hogy köszönt nekem. Lazán intve, arcán félmosollyal, úgy, ahogy mindig is szokta, köszönt nekem.
- Szia.
Először kétségeim támadtak az iskola legnagyobb sztárjának elmeállapota felől, aztán rájöttem, hogy Potter sosem volt normális. Valószínűleg kómás állapotban lehetett a tegnap esti Griffendél buli miatt, és azt hitte, hogy valaki más vagyok.
- Rohadj meg. – villantottam felé egy gúnyos mosolyt.
Dermedten rám bámult.
Mégis mit képzelt, letérdelek előtte, és hálát adok neki, hogy hozzám szólt? Ha az egója egy köbmilliméterrel is nőne, seprű nélkül tudna repülni.
Egy rövid pillanatig úgy nézett rám, mint akinek fájt a válaszom, aztán elordította a fejét, és továbbment a helyéig. Megráztam a fejem, hogy csak képzelődtem. Hisz James Pottert soha senki nem képes megsebezni egy egyszerű megjegyzéssel.
Visszatekintés
- Nem hiszem el! A Roxfortba! – James felkapta Perselust és kettőt pördült vele – Felvettek! Együtt megyünk!
- TUDOM, én is olvastam a levelet, tegyél már le! – kiáltott a hosszú hajú fiú.
Soványabb és alacsonyabb, alkatilag inkább karcsú volt, az ifjabb Potter könnyűszerrel tartotta a levegőben.
- Eszem ágában sincs, nem jöttél el a múltkori meccsre, pedig megígérted. Ne merd azt hazudni, hogy nem engedtek el, mert anyám beszélt a tieddel. Fú, ha láttad volna! A cikeszt az utolsó…
- Mondtam, hogy utálom a kviddicset, és nem fogok órákat ott ülni…
- …pillanatban kapta el a Brown srác, különben belepasszírozódott volna a földbe. Sirius és én felugrottunk a…
- Bezzeg Black ott virított melletted. – tette hozzá csöndesen Perselus, ám James így is meghallotta.
- Csak nem féltékeny vagy? – mikor barátja elfordította a fejét, sóhajtva folytatta – Ugyan már Pep, mik vagyunk mi, házasok? Még nem is ismered Siriust, pedig ez pont jó alkalom lett volna rá.
Perselus nem akart találkozni Sirius Blackkel. Épp eleget halott a családjáról az apjától, és magáról a fiúról James majdhogynem ódákat zengett. Már előre sejtette, hogy soha az életben nem fogja megkedvelni.
- Mennem kell, háromkor vendégeink lesznek. – mondta, s a kócos hajú fiú csalódottan eleresztette – Majd a vonatnál találkozunk.
*
- Állj már fel, te istenverte kölyök!
A magas alak egy alacsony fiút rángatott végig a King’s Cross pályaudvar tízedik vágány. A gyerek próbált lépést tartani a karját szorító felnőttel, ám a nagyobb láb nagyobb léptekkel tudott haladni.
Mikor végre megálltak, a fiú pihegett egy kicsit, de csak addig, míg a férfi meg nem fogta a két vállát, és magához nem húzta:
- Idefigyelj… idefigyelj kicsim. – a szikár alak átölelte a fiát, és megsimogatta a fejét – Tudom… - itt nyelt egyet – hogy most nagyon nehéz… mindkettőnknek nagyon nehéz. De Anyu már rég elment, és bármennyire is szeretett volna látni téged ezen a napon, nem lehet itt. Erősnek kell lenned, Perselus, ha fáj valami; nem szabad mutatnod. Nem szabad, hogy megtudják, valahol gyenge vagy. – egy puszit nyomott a fia arcára, majd a két vágány közti oszlophoz intett.
Pep tudta mit kell tennie. Maga előtt tolva a kulit, behunyt szemmel lépett át a falon.
*
Már több, mint egy órája utaztak a Roxfort felé, de James még mindig nem találta barátját. Nem mintha unatkozott volna, Sirius és egy újonnan megismert sovány, barna hajú fiú gondoskodtak arról, hogy jól szórakozzanak.
Bár Remus (az új fiú) eleinte kissé félénken viselkedett, nem kellett hozzá sok idő, hogy mindannyian feloldódjanak. Nem sokkal indulás után egy Peter nevű gyerek is csatlakozott hozzájuk, és kupéban egymás szavába vágva folytatták a mesélést. James csak azt sajnálta, hogy Perselust nem mutathatja be nekik.
- Egyébként melyik házba szeretnétek kerülni? – tette fel Sirius a nagy kérdést, s a válasz egyöntetűen „csak ne a Hugraburg” volt – Egyetértek, bár én a Mardekárt sem ajánlom. Rühes egy banda. Sok történetet tudok róla, például képzeljétek….
*
A hosszú sor egészen a bejárati ajtóig kígyózott, s James türelmetlenül billentette át testsúlyát egyik lábáról a másikra.
Valahol a diáktömegben megpillantotta Perselust, de nem volt ideje inteni egyet, vagy megkérdezni, hova tűnt. Mintha a neveket felolvasó McGalagony professzor hallotta volna gondolatait, a következőt mondta:
- Piton, Perselus.
A sovány, hosszú hajú fiú magabiztosan lépdelt a süveg felé, és mikor az elkiáltotta azt, hogy „Mardekár”, ugyanolyan nyugodtan ült le a megfelelő asztalhoz. Egy elsős és egy harmadikos diák közt elhelyezkedve tovább figyelte az eseményeket.
Mikor a soron következő James Pottert hívták ki, fel is emelkedett a székből, és izgatottan próbálta elkapni barátja pillantását.
A fekete, kócos hajú fiú azonban végig kerülte a tekintetét.
Visszatekintés vége
Egyetlen szó, annyi, hogy „Mardekár” elég volt a képmutató senkiházinak, hogy ne álljon többé szóba velem.
És egyetlen szó, annyi, hogy „Unatkozom” elég volt Sirius Black szájából, hogy elkezdjen szekírozni engem. Pedig egyszer, még nagyon régen, megígérte, hogy ő soha nem fog bántani. És most itt a sajnálat. Hát köszön szépen Potter, nem kell.
Csendben folytattam tovább az evést, ráérősen, hisz időm volt elég. A Bűbájtan jegyzeteimet futottam át, így észre sem vettem, hogy a terem lassan kiürül, és rajtam kívül csupán rémálmaim tárgya ül az asztaloknál. Egészen addig, míg le nem huppant mellém.
- Mit olvasol?
A kezeim megmerevedtek, a szemeim kigúvadtak. Aztán résnyire szűkültek, és elkezdték a hülyét mellettem vizslatni.
- Részeg vagy? – mondtam ki a legvalószínűbb magyarázatot.
Elmosolyodott, de nem olyan vigyorszerűen, ahogy egy-egy „tréfája” közben szokta. Barna szemei furcsán csillogtak, én pedig kezdtem pánikba esni, mert egyáltalán nem tűnt részegnek.
- Nem, a vajsörön kívül nem igazán kedvelem az alkoholt. Bár ettől függetlenül nem állítom, hogy mindig józan volnék. – halkan nevetett, míg én minden arcizmomat megfeszítve fapofával bámultam rá.
Odébb toszogatta a tányérján árválkodó rántottát, miközben egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Ki tudhatja, miféle újabb trükkre készül?
- Tudod, már nagyon régóta szeretnék beszélni veled, Pep.
Az utolsó szó hallatán meghűlt a vér az ereimben. Bevágtam a jegyzeteimet a táskámba, felpattantam, és iszkoltam a Nagyteremből.
Mielőtt kiléptem volna az ajtón, mintha Potter halkan, maga alá motyogta volna:
- Bocsáss meg… kérlek.
Valószínűleg rosszul hallottam.
|